Az előzőleg készített mascarponés-tormás sonkatekercs mellett, elkészítettem ezt a kétsajtos változatot is. Míg az előző receptnél finom krémes volt a töltelék, addig ennél a változatnál a kétféle sajt íze dominál. Persze itt sem hiányozhatott a torma, és hogy az ízeket egy kicsit lágyabbá tegyem, édes reszelt almával kevertem össze. Sonkaszeletet is kicsit ízesebbet, borsosat választottam. Végül is mindkét változat nagyon finom volt, most aztán tényleg nem is tudom melyiket készítsem el az ünnepekre. Csakis ajánlani tudom mindkettőt, és aki elkészíti biztosan nem fog csalódni egyik változatban sem.
Hozzávalók:
2 cs borsos szeletelt sonka
10 dkg füstölt sajt
10 dkg Gouda sajt
2 ek tejföl
1 ek csemege torma
1/2 alma
só (ízlés szerint)
őrölt fehérbors (ízlés szerint)
cukor (v. édesítőszer) ízlés szerint
A sajtokat lereszelni, majd hozzáadni a csemege tormát, a tejfölt, és ízlés szerint sót, borsot. Jól összekeverni, majd belereszelni az almát. Ízlés szerint pici cukorral még lehet ízesíteni, de ez el is hagyható.
A sonkaszelet egyik felére kanalazni a sajtos masszát, majd óvatosan feltekerni. Mindkét végét reszelt sajttal lezárni. 1-2 órára hűtőszekrénybe tenni, hogy az ízek jól összeérjenek.
Tálaláskor a sonkatekercsek mellé paprikát, paradicsomot, retket, uborkát és friss péksüteményt kínálni.
A sonkaszelet egyik felére kanalazni a sajtos masszát, majd óvatosan feltekerni. Mindkét végét reszelt sajttal lezárni. 1-2 órára hűtőszekrénybe tenni, hogy az ízek jól összeérjenek.
Tálaláskor a sonkatekercsek mellé paprikát, paradicsomot, retket, uborkát és friss péksüteményt kínálni.


Nagyon jól néz ki! Étvágygerjesztő!!!
VálaszTörlésNagyon mutatós
VálaszTörlésHmm, de jól néz ki, ma reggel örültem volna egy ilyen tálnak :)
VálaszTörlésnemeth-ek!
VálaszTörlésNagyon köszönöm!!!:)
Bianka!
VálaszTörlésNagyon köszönöm!!:)
Zsiri!
VálaszTörlésKöszi, szívesen küldök neked, igaz kicsit megkésve, de biztosan most is megbirkózol vele.:)