2010. február 20., szombat

Lazac mézes-citromos-olívás-fűszeres pácban


Teljesen rákattantam mostanság a lazacra. Olyan szép szeleteket láttam meg a halas pulton, hogy nem volt szívem otthagyni. A fűszerezést most egy kicsit megint megvariáltam, de ez csak jót tett neki, mert nagyon finom lett. Mézet is tettem a pácba, igaz kicsit azért tartottam tőle, hogy vajon milyen is lesz az íze, de nem csalódtam, pont ilyennek képzeltem el. Sütőben sütöttem, kis vajdarabkákat pötyögtettem rá, így finom szaftos maradt. Köretnek krumplipürét, és tejszínes gombát kínáltam hozzá.


2 szelet lazac
1 ek méz
1/2 citrom leve
3 ek olíva olaj
színes bors
kakukkfű
vaj

A halszeleteket besózni, és állni hagyni míg elkészül a páclé.
A citromlevet, a mézet, az olajat és a fűszereket jól kikeverni, majd beleforgatni a halszeleteket. Állni hagyni, de közben többször átforgatni a pácban.
Ezután kivenni a pácból, és egy jénai tálba (vagy sütőpapírral bélelt tepsibe) helyezni egymás mellé. Tetejére kis vajdarabokat tenni.
Előmelegített sütőben, közepes lángon, 20-25 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem).



Krumplipürével, és tejszínes gombával tálaltam. Igaz kicsit aggódtam hogy a gomba illik-e hozzá, de bizton állíthatom, igen illik (legalábbis nekünk nagyon ízlett)!!!!

14 megjegyzés:

  1. húúú, imádom a lazacot, az egyik kedvenc halam!
    jó kiadós ebédetek volt akkor és ez csak a második fogás. :)

    VálaszTörlés
  2. Én még soha nem ettem lazacot, de annyira guszta, ahogy elkészítetted!

    VálaszTörlés
  3. Még én se ettem. Nem vagyunk halasak, a párom meg se enné. De tényleg annyira guszta, gyönyörű a színe!

    VálaszTörlés
  4. Hát még szép, hogy illik hozzá. Nagyon finom lehetett. Korog a gyomrom :-(
    Ezt biztosan megcsinálom.

    VálaszTörlés
  5. Csorog a nyálam. Pont azon filózok,hogy mi legyen a vacsora. Azt hiszem kiveszem a fagyóban ülö lazacot. Köszi az ötlete.

    VálaszTörlés
  6. Az egyik kedvenc halam,imádom-nám!:-))Nagyon guszta!:-))

    VálaszTörlés
  7. christaylor!
    Ez az egy fogás volt csak!!!! És még a desszertről is lemondtunk(igaz nagyon nehezen)!! Szívesen meghívtalak volna ha azt tudom, hogy neked is a kedvenced.:)

    VálaszTörlés
  8. Anikó!
    Akkor itt az ideje hogy te is megkóstoljad!!! Egy próbát megér.:)

    VálaszTörlés
  9. Andi!
    A lazac íze még csak nem is hasonlít az itthoni halakhoz, teljesen más!!!! Neked is csak azt tudom ajánlani, egy szelettel tegyél próbát. Lehet most fogjátok megszeretni!!:)

    VálaszTörlés
  10. Ani!
    Ide halottam hogy korog!!!!:))))Nagyon fincsi volt!! Majd megyek hozzád meglesni!!!:)

    VálaszTörlés
  11. Gabriella!
    Már ezért megérte feltenni!! Bizony finom vacsorátok lesz!!!:)

    VálaszTörlés
  12. Fejedelmi étel! A gomba szerintem nagyon illik hozzá.

    VálaszTörlés
  13. Szia Sándor!
    Nagyon köszönöm!!!!:)

    VálaszTörlés