2024. január 27., szombat

Lekváros bukta cukorbetegeknek.


A lekváros bukta az egyik kelt tésztás kedvencem, de amióta cukorbeteg lettem, le kellett hogy mondjak róla. A napokban szóba jött hogy milyen jó lenne egy kis bukta, így gondoltam hogy miért is ne sütnék teljes kiőrlésű liszttel, édesítővel, és diabetikus lekvárral magamnak is pár darabot. Mindkét tésztát bedagasztottam, és megformázva egyszerre kerültek a tepsibe, majd a sütőbe. A teljes kiőrlésű liszttel készült tészta is szépen megkelt, és a Tangzhong-nak, amely egy tejes-lisztes pudingszerű massza, köszönhetően nagyon könnyű, és puha buktát kaptam.



Tangzhong hozzávalói:

2 dkg liszt
1 dl tej


A hideg tejjel keverjük simára a lisztet, majd állandó keverés mellett, főzzük olyan sűrűre mintha puding lenne.

Ezután hűtsük ki teljesen, mielőtt felhasználnánk.


Tipp:
Az elkészült Tangzhong-ot pl. jól zárható dobozba 2-3 napig a hűtőben tárolhatjuk mielőtt felhasználnánk kenyér, vagy kalács sütésnél. Felhasználás előtt, szobahőmérsékleten hagyjuk felmelegedni.

A Tangzhong egy régi ázsiai módszer "tésztadoktornak" is nevezik, de akár vizes rántásnak is hívják. Nagyon puha állaga lesz tőle a kenyérnek, és a kalácsnak. A kalács sokkal foszlósabb lesz. Eredetileg liszt és víz keveréke, de a víz helyett tejjel is készülhet.



Tészta hozzávalói 6 db buktához:

15 dkg tönkölybúza finomliszt

10 dkg teljes kiőrlésű liszt

kb. 1,5 dl tej

1 db tojássárga (nagy)

1,5 ek eritrit

1 kk vaníliaaroma

csipet só

3 dkg vaj

1,5 dkg élesztő 

1 tk cukor

az előzőleg elkészített, és kihűtött Tangzhong 

Kell még pár ek ízlés szerinti diabetikus lekvár.


A képen 6 db teljes kiőrlésű liszttel, és 6 db finomliszttel készült bukta látható.


A langyos cukros tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd pár perc alatt futtassuk fel.

A kétféle lisztet és a sót keverjük össze.

A puha vajhoz adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát, és a tojássárgát, majd keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, keverjük kicsit össze, majd adjuk hozzá a lisztkeveréket és a teljesen kihűtött Tangzhongot, és dagasszuk meg a tésztát. (Ízlés szerint kézzel, vagy robotgéppel is megdagaszthatjuk)

A kelesztőtálat szórjuk meg liszttel, tegyük bele a megdagasztott tésztát és szórjuk meg liszttel, majd langyos helyen kelesszük egy óra alatt a duplájára. 

A megkelt tésztát lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 1,5 cm vastagra, majd vágjuk fel kb. 6 egyforma darabra.

Ezután mindegyik tészta közepére tegyünk egy kanál ízlés szerinti lekvárt, majd hajtsuk be a tészta két szélét hogy a lekvár sütés közben ne tudjon kifolyni, majd csavarjuk fel.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymásmellé az elkészült buktákat. Ezután takarjuk le konyharuhával, majd 30 perc alatt kelesszük újra.

Az újrakelesztett buktákat mielőtt behelyeznénk a sütőbe, olvasztott vajjal kenjük le.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 25-30 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve  a forró buktákat szintén kenjük le olvasztott vajjal, hagyjuk a tepsiben langyosra hűlni, majd óvatosan szedjük szét az összenőtt buktákat.



Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, és úgy kínáljuk. Egy laktató leves mellé pl. remek második fogás..... A Tangzhontól a tészta nagyon könnyű és puha lesz, és még másnap is olyan mintha akkor sült volna ki.


2024. január 20., szombat

Pulykamell húsos töltelékkel.

 

 

Töltött húst sokszor készítettem már különböző töltelékkel, de olyannal amiben hús, méghozzá sertéshús, és csirkehús is van, eddig még nem. Mivel volt egy szép darab pulykamell, melyet tavaly a karácsonyi ebédnél töltve szerettem volna feltálalni, húsos töltelékkel töltöttem meg. Persze nem csak ünnepek alkalmával készíthetjük el, pl. egy hétvégi ebéd második fogása is lehet. A megtöltött húst baconnel borítottam be, melytől csak még finomabb ízt kapott. A pulykamell így sütés közben nem szárad ki, a bacontől finom ízt kapott, a fűszeres-húsos töltelék pedig jól illik hozzá. Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínáljunk hozzá, de pl. hidegen egy salátával is remek fogás.




Hozzávalók:

50 dkg pulykamell

20 dkg szeletelt bacon


Hozzávalók a töltelékhez:

20 dkg sertéstarja

2 db felső csirkecomb

2-3 db csirkemáj

2 db főtt tojás

1 kisebb csokor petrezselyemzöld

1 db vöröshagyma

só (ízlés szerint)

őrölt feketebors (ízlés szerint)

őrölt majoránna (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

1 db szikkadt zsemle

1 db tojás (nagy)

2 ek étolaj

1 dl víz a pároláshoz

2-3 ek zsír a sütéshez



A vöröshagymát vágjuk fel apróra, és a felhevített olajon pároljuk üvegesre, majd hűtsük ki.

A szikkadt zsemlét tegyük bele egy tálba, öntsük fel vízzel, majd amikor már jól megszívta magát, nyomkodjuk ki.

A csirkecombról szedjük le a bőrt, vágjuk ki a csontot, majd vágjuk nagyobb darabokra. A tarját szintén daraboljuk fel, majd a csirkecombbal együtt daráljuk le.

Ezután a darált húshoz adjuk hozzá a kihűlt vöröshagymát, a kinyomkodott zsemlét, az apróra vágott petrezselyemzöldet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, adjuk hozzá az egész tojást, majd alaposan gyúrjuk össze. 

Ezután adjuk hozzá a kockákra vágott főtt tojást és a szintén felkockázott csirkemájat, majd keverjük bele a húsos töltelékbe úgy, hogy ne nagyon törjenek.

A pulykamellet vágjuk fel úgy, hogy egyben maradjon egy kb. két cm-es rész, majd nyissuk szét mintha egy könyv lenne.

Tegyünk rá egy folpack fóliát, majd óvatosan kicsit ütögessük meg a húsklopfolóval. (óvatosan klopfoljuk, nehogy a hús szétszakadjon)

Ezután mindkét oldalát sózzuk és szórjuk meg az ételízesítővel. (az ételízesítőt el is hagyhatjuk)

Ezután halmozzuk a tölteléket a húsra, majd tekerjük fel, és hústűvel vagy fogpiszkálóval zárjuk le.

Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd helyezzük rá hosszában a bacont úgy, hogy a szalonnacsíkok fedjék egymást. 

Ezután helyezzük rá a megtöltött pulykamellet, majd a fólia segítségével tekerjük fel úgy, hogy az a rész essen alulra, ahol a szalonnacsíkok találkoznak.

Egy tepsibe helyezzük bele a hústekercset, öntsük alá a vizet, majd fedjük le alufóliával. (Én sütőpapírt is tettem alá.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 50 percig. (Én légkeverésnél 170 fokon, 50 percig pároltam.)

Ezután vegyük le a fóliát, öntsük le a párolólevet, kanalazzuk a hús mellé a zsírt, majd tegyük vissza a sütőbe, emeljünk a hőfokon, és addig süssük hogy a bacon szép színt kapjon.

Amikor a hús megsült vegyük ki a sütőből és hagyjuk hűlni, mielőtt felszeletelnénk.



A töltött húst tálalhatjuk melegen ízlés szerint körettel... pl. krumplipürével és párolt káposztával, vagy éppen hidegen egy finom salátával. A pulykamell sütés közben nem szárad ki, a bacontől finom ízt kap, a fűszeres-húsos töltelék pedig jól illik hozzá.


2024. január 16., kedd

Megjelent a "Receptsarok 2023" melyben több receptem is megtalálható!

 


A Tudomány Kiadó az előző évekhez hasonlóan idén is kiadta a "RECEPTSAROK 2023" kiadványt.

A Receptsarok 2023-as kiadvány az előző évekhez hasonlóan idén is sok-sok remek receptet tartalmaz, így ha szeretnél a megjelent receptek között válogatni, egyet-egyet elkészíteni, nincs más dolgod, mint felkeresni a Tudomány Kiadó oldalát, és megrendelni, esetleg a kiadványt forgalmazó gyógyszertárban megvásárolni. A kiadványban megjelenő receptek dietetikus kontroll után, a tápértékek feltüntetésével jelentek meg.


A kiadvány az alábbi linkre kattintva rendelhető meg!👇

RECEPTSAROK 2023 

 

A kiadvány mottója:

"Ajánljuk kiadványunkat a diabéteszeseknek, a fogyni vágyóknak, illetve mindenkinek, aki egyszerűen csak egészségesen szeretne táplálkozni!" 

 

A "RECEPTSAROK 2023" mellett megrendelhető még a "CEOSZ RECEPTNAPTÁR 2024" is.

Amennyiben bárki szívesen megvásárolná a falinaptárat, nem kell mást tenni csak fel kell keresni a "Tudomány kiadó" oldalát, ahol meg tudja rendelni, akár több példányban is.

 

 A falinaptár az alábbi linkre kattintva rendelhető meg!👇

CEOSZ RECEPTNAPTÁR 2024 

 

Az előző évekhez hasonlóan idén is több receptem (pontosan 11 recept) jelent meg a kiadványban melyek az egészséges életmód jegyében készültek. Nagyon boldog vagyok, és igazán megtisztelő számomra ez a bizalom a szerkesztők részéről.

A kiadványban is szeretnék ötletet adni egy-egy egészséges ebéd, vagy éppen vacsora elkészítéséhez a bevált, és kipróbált receptjeimmel.

 

 Íme a Receptsarok 2023 kiadványban megjelent receptjeimről készült fotómontázs:

 


 



2024. január 13., szombat

Sült lazac hagymamártással és baconös túrós csusza roláddal.

 


Folytatom a visszatekintés, hogy milyen új fogás került tavaly az ünnepi asztalra. A karácsonyi ünnepekre a pontyhalászlé, és rántott pontyszelet  mellett, mindig az asztalra kerül egy-egy lazacos fogás is. Így történt ez 2023 karácsonyán is..... a fűszeres lazacszeletet megsütöttem, melynek a bőre finom, ropogósra sült, a túrós csusza pedig baconbe csomagolva került a sütőbe, és hogy ne legyen túl száraz így együtt, egy finom hagymamártást készítettem, majd azzal tálaltam. Az ízek remekül összeillettek, és a túrós csuszának egy külön ízt adott a sült bacon.




Hozzávalók a lazachoz:

2 db lazacfilé (kb. 20 dkg-os)
1/2 citrom leve
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
5 dk vaj
2-3 ek olívaolaj


Mindkét lazacfilét ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, facsarjuk rá a citromlevet, majd hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

A vajat, és az olívaolajat hevítsük fel egy serpenyőbe, és a bőrével lefelé helyezzük bele az előzőleg befűszerezett lazacszeleteket, majd a forró zsiradékkal locsolgatva, süssük kb. 10 percig.

Ezután helyezzük be előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőbe, és süssük még 10-15 percig, majd vegyük ki a sütőből, és tálalásig tartsuk melegen. ( A serpenyő nyelét csomagoljuk be alufóliába mielőtt betennénk a sütőbe!!!!)



Hagymamártás hozzávalói:

3 db nagyobb vöröshagyma

2 ek étolaj

5 dkg vaj

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

késhegynyi őrölt szerecsendió (el is hagyható)

1 tk ételízesítő

1/2 ek dijoni mustár

1ek liszt

2 dl fehérbor

4 dl víz

2 dl főzőtejszín


A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, szórjuk meg egy csipet sóval, majd pároljuk üvegesre.

Amikor már üvegesre párolódott, szórjuk meg az ételízesítővel, ízlés szerint őröljünk rá színes borsot, enyhén sózzuk, és pároljuk még 1-2 percig.

Ezután szórjuk meg a liszttel, alaposan keverjük össze, öntsük fel a borral és a vízzel, majd addig főzzük, hogy a levét szinte elfője. (közben többször keverjük meg, nehogy lekapja az alját)

Amikor szinte elfőtte az összes levét, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a főzőtejszínt és a mustárt, turmixoljuk össze, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy szép selymes legyen.

Ezután öntsük vissza az edénybe, és állandó kevergetés mellett, főzzük még 1-2 percig.

Amikor elkészült egy folpack fóliával fedjük le, hogy ne bőrösödjön meg a teteje, és tálalásig tartsuk melegen.



Hozzávalók a baconös túrós csusza roládhoz:

kb. 50 dkg bacon

10 dkg kocka tészta (nagykocka)

25 dkg túró

só (ízlés szerint)
 
 
A tésztát enyhén sós vízben főzzük ki, majd öblítsük le hideg vízzel, ezután alaposan csepegtessük le.
 
A túrót villával törjük össze, adjuk hozzá a lecsepegtetett tésztát, ízlés szerint sózzuk, majd keverjük össze.(a sózással azért óvatosan bánjunk, mert a bacon is sós)
 
Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd a baconszeleteket helyezzük egymás mellé úgy, hogy kissé fedjék egymást.
 
Ezután az alsó szélétől kicsit beljebb, kanalazzuk rá a túrós csuszát, majd a fólia segítségével tekerjük fel úgy, mint a bejglit. (Én két rudat csináltam ebből a mennyiségből.)
 
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, és helyezzük rá a roládot. 
 
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép aranybarnára a bacont.
 
Amikor készre sült, vegyük ki a sütőből, és hagyjuk hűlni, hogy szépen feltudjuk szeletelni. 



Tálaláskor helyezzük tányérra a lazacszeletet, kanalazzuk mellé a mártást, tegyünk rá pár szeletet a túrós csusza roládból, majd úgy kínáljuk.


2024. január 10., szerda

CEOSZ 2024-es falinaptár.

 


A CEOSZ 2023-ban is meghirdette a „ zöldséget a tányérra” kategóriában a receptversenyét, melyre én is beneveztem.... a „Tejfölös-mustáros brokkolikrémleves”  és a "Spárgás-zöldborsós pite" receptjeimmel, melyek a zsűri döntése alapján a 12 legjobb recept közé jutottak, így megjelentek a 2024-es falinaptárban. Nagyon boldog vagyok, és ez igen megtisztelő számomra.

A tizenkét recept egy-egy hónapot jelöl, és ad ötletet pontos receptleírással, és szép fotóval ellátva a háziasszonyoknak a finomabbnál, finomabb, és egészséges zöldséges ételek elkészítéséhez. Ezzel is bizonyítva hogy egy zöldséges étel nemcsak egészséges, de egyben finom is! 

Az én receptjeim pl. a "márciusi és a júniusi" hónapnál találhatók!

Amennyiben bárki szívesen megvásárolná ezt a igényes, és szép falinaptárat, nem kell mást tenni csak fel kell keresni a "Tudomány kiadó" oldalát, ahol meg tudja rendelni, akár több példányban is.


A megrendeléshez kattints az alábbi linkre!👇

CEOSZ RECEPTNAPTÁR 2024. 

 

A falinaptárban megjelent receptjeimről készült fotók!👇

 


 

A receptjeimért járó nyeremény pedig nem más, mint egy kukta, melynek nagyon megörültem. Sok finomság készül majd benne.



2024. január 6., szombat

Füstölt lazacos sajtkrém leveles kosárban.

 


A karácsonyi ünnepek alkalmával szintén előételként tálaltam fel ezeket az egyszerűen elkészíthető, ám annál finomabb leveles kosárkákat, melyeket füstölt lazacos sajtkrémmel töltöttem meg, majd kaviárt kanalaztam rá. Jól illett az ünnep hangulatához, de természetesen egy születésnapra, vagy más családi eseményre is elkészíthetjük. A kosárkákat előre megsüthetjük, és a krémet is elkészíthetjük, majd tálalásig a hűtőben tároljuk.



Hozzávalók: 

1 cs leveles tészta

1 kisebb tojás a tészta lekenéséhez


A leveles tésztából egy 4 cm-es pogácsaszaggatóval szúrjunk ki korongokat, majd a fele mennyiségű korongnak a közepét szúrjuk ki egy 2 cm-es szaggatóval.

Ezután a nagyobb korong szélét kenjük körbe a felvert tojással, majd helyezzük rá a kiszúrt, lyukas  tésztát.

Ezután a tészta alját több helyen böködjük meg villával, hogy sütés közben ne emelkedjem majd meg. (ha mégis megemelkedne, akkor a sütőből kivéve, még forrón nyomkodjuk le)

Helyezzük be előmelegített forró sütőbe, és süssük szép aranybarnára a tésztát. (Én légkeverésnél 180 fokon sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni mielőtt megtöltenénk a sajtkrémmel.



Füstölt lazacos sajtkrém hozzávalói:

15 dkg füstölt lazac
 
10 dkg reszelt sajt
 
10 dkg mascarpone
 
1,5 dl tej
 
1 ek liszt
 
2 db tojássárga (nagy)
 
só (ízlés szerint)
 
őrölt fehérbors (ízlés szerint)
 
10 dkg vaj


Egy tálba tegyünk 5 dkg reszelt sajtot, a mascarponét, a tejet, a tojássárgákat, a lisztet, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg az őrölt fehérborssal, és robotgéppel keverjük simára.

Ezután állandó kevergetés mellett főzzük sűrűre, majd vegyük le a tűzről és hűtsük ki teljesen. (közben többször keverjük át)

Amikor a massza kihűlt, adjuk hozzá a felkockázott puha vajat, és a maradék 5 dkg reszelt sajtot, és szintén keverjük alaposan össze, majd adjuk hozzá az apróra felvágott lazacot, és óvatosan keverjük össze, hogy a lazac ne nagyon törjön.



A teljesen kihűlt kosárkákba ezután kanalazzuk bele a lazacos sajtkrémet, és ízlés szerint tegyünk rá egy-egy kanál lazackaviárt. (a sajtkrémet habzsákból is kinyomhatjuk, akkor mutatósabb lesz, de én előre elkészítettem, majd betettem a hűtőbe ahol nagyon lehűlt, és így nem tudtam kinyomni)



A kosárkákat előre megsüthetjük, és a sajtkrémet is elkészíthetjük, de csakis közvetlen tálalás előtt töltsük meg, mert különben a tészta megszívja magát és nem lesz ropogós. Ízlés szerint fekete kaviárt is használhatunk, de el is hagyhatjuk.


2024. január 2., kedd

Tormakrémes-lazacos falatkák.

 


A karácsonyi ünnepi asztalra előételnek készítettem többféle falátkát, így ezt a tormakrémeset is, melyre aztán egy-egy füstölt lazac került. Az elkészítése roppant egyszerű, ám annál finomabb. A leveles tésztából kis korongokat szúrtam ki, majd pár perc alatt ropogósra sütöttem. Közben elkészült a mascarponés tormakrém is, melyet tálalásig betettem a hűtőbe. Tálalás előtt már nem volt más dolgom, mint a ropogósra sült korongokra rákanalazni a tormakrémet, ráhelyezni a lazacot, és már fogyaszthattuk is.



Hozzávalók:

1/2 cs leveles tészta

15 dkg mascarpone

2 ek tejföl

1 ek csemege reszelt torma

só (ízlés szerint)

őrölt fehér bors (ízlés szerint)

citromlé (ízlés szerint) 

10-15 dkg füstölt lazac



A leveles tésztából szúrjunk ki egy kisebb szaggatóval korongokat.

Ezután a korongokat tegyük egymástól kicsit távolabb egy sütőpapírral bélelt tepsire.

Helyezzük be előmelegített forró sütőbe, majd süssük szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 180 fokon sütöttem.)

A mascarponéhoz adjuk hozzá a tejfölt, a tormát, ízlés szerint citromlevet, sózzuk, borsozzuk, és keverjük alaposan össze. (egy krémes állagot kell hogy kapjunk, így ha szükséges még egy kevés tejfölt vagy tormát adhatunk hozzá)



A teljesen kihűlt korongokra közvetlenül tálalás előtt kanalazzuk rá a tormakrémet, majd helyezzünk rá ízlés szerint egy-egy füstölt lazac darabkát. A tésztát előre megsüthetjük, és a krémet is elkészíthetjük, de csakis közvetlenül tálalás előtt állítsuk össze, mert különben a tészta magába szívja a nedvességet és felpuhul.


2024. január 1., hétfő

2024! Boldog Új Évet Kívánok!

 


Nagy László: Adjon az Isten...

 Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet-
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.


Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!