2015. május 31., vasárnap

Reszelt epres szelet.




A hétvégi sütemény nem is készülhetett volna másfajta gyümölccsel, mint szép piros, és édes eperrel. A tésztája egy egyszerű, omlós linzertészta, és a tölteléket sem bonyolítottam túl. A feldarabolt eper cukorral, citrom héjjal, és citrom lével ízesítve került a két tésztaréteg közé, majd irány a sütő. Az egész süteménykészítés nem tartott bő egy óránál tovább, és már csak arra kellett várakozni, hogy végre kihűljön, és szeletelhető legyen. Az íze pedig nagyon, de nagyon finom. Az omlós tészta, a szaftos-epres töltelékkel szinte abbahagyhatatlan........






Tészta hozzávalói 20x30 cm-es tepsihez:

40 dkg liszt (Nagyi süteményliszt)
18 dkg porcukor
1 tk sütőpor
csipet só
20 dkg vaj (hideg)
1 db tojás (nagy)
2-3 ek tej



A lisztet keverjük össze a sütőporral, és egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat.

Ezután kezdjük el összemorzsolni, majd amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot. 

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, és egy-két evőkanál hideg tejet, majd gyúrjuk össze a tésztát, hogy könnyen nyújtható legyen. (a tejet kanalanként adjuk hozzá, nehogy túl lágy legyen a tészta)

Az összegyúrt tésztának csippentsük le az 1/3 részét, majd tegyük be legalább fél órára a fagyasztóba, hogy megkeményedjen, és könnyen tudjuk majd reszelni.

A maradék tésztát nyújtsuk ki tepsi méretűre, és helyezzük bele a sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd kanalazzuk rá az epres tölteléket. (én a sütőpapíron nyújtottam ki, majd egy gyors mozdulattal átemeltem a tepsibe)






Epres töltelék hozzávalói:

50 dkg eper
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs vaníliás pudingpor (v. 4 ek keményítő)
1 citrom reszelt héja és leve


Az epret folyó víz alatt alaposan mossuk meg, és csepegtessük le, majd a kisebb szemeket vágjuk félbe, a nagyobbakat negyedeljük.

Ezután adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és levét, majd óvatosan forgassuk össze. Hagyjuk pár percig állni, majd keverjük hozzá a vaníliás pudingport (v. a keményítőt) is.

Ezután öntsük a tepsiben lévő tésztára, majd egyenletesen igazgassuk el. Végül vegyük ki a fagyasztóból a tésztát, majd egy nagyobb lyukú reszelőn (pl. káposztareszelő) reszeljük rá az epres töltelékre.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 perc alatt szép aranybarnára. (én légkeverésnél 160 fokon, 40 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük ki egy rácsra, és hűtsük ki egészen.





Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a süteményt porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.



2015. május 28., csütörtök

Spárga, füstölt sajt, és leveles tészta.




A recept leírás, és fotók készítése szinte több időt vett igénybe, mint ennek az egyszerű spárgás-sajtos leveles tésztának az elkészítése. A készen megvásárolható leves tésztára csak rá kell pakolni a spárgát, majd a fűszeres olajjal meglocsolni, sajttal megszórni, és irány a sütő. Jó húsz perc múlva pedig már tálalhatjuk is a frissen illatozó,  pirosra sült, ropogós-spárgás tésztát.







Hozzávalók:

1 cs leveles tészta  
zöld spárga (ízlés szerint)
15 dkg füstölt sajt
őrölt színes bors
1 ek citromlé
2 ek olívaolaj
1 kisebb tojás a lekenéshez






A füstölt sajt felét vágjuk fel vékony csíkokra.

A spárgát hajlítsuk meg, törjük le az alsó fás részét, majd folyó víz alatt alaposan mossuk meg, és csepegtessük le.

Az olívaolajat keverjük össze ízlés szerint sóval, frissen őrölt színes borssal, és a citromlével, majd öntsük rá az alaposan lecsepegtetett spárgára, és forgassuk össze. Ezután hagyjuk kicsit állni.

Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírból, majd a szélétől kb. 2 cm-re rakjuk rá a vékonyan felszeletelt sajtot. Ezután a sajt szélénél egy csíkban, kenjük le a felvert tojással, majd hajtsuk rá a tésztát, és kicsit nyomkodjuk le, majd a ráhajtott tésztát, szintén kenjük le tojással.

Ezután helyezzük rá a tésztára a spárgát, majd locsoljuk meg a visszamaradt fűszeres olajjal, és reszeljük rá a megmaradt füstölt sajtot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepesnél kicsit melegebb sütőben, süssük kb. 20 perc alatt szép pirosra, ropogósra. (én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem)

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és melegen kínáljuk.


2015. május 26., kedd

Epres szelet.




Végre az esős-hűvös napok után kisütött a nap, és egész kellemes meleg van. Ettől aztán a hangulatom is nagyon jó, így egy finom epres süteményt sütöttem. A tésztája egy vajas piskóta, mely finom szaftos, a krém pedig a Dalmát krémeshez készített krém továbbfejlesztet változata, melybe feldarabolt eper is került. (Dalmát kocka recept itt megtalálható) A nap süt, a madarak énekelnek a fákon, én pedig a teraszon ülve eszem ezt a finom süteményt.







Hozzávalók a tésztához:


20 dkg liszt
3 db tojás (közepes)
18 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 tk vaníliaaroma
2 tk sütőpor
10 dkg tejföl
3 dkg vaj
csipet só



A keverőtálba tegyük bele a porcukrot, a vaníliás cukrot, a vaníliaaromát, egy csipet sót, az egész tojásokat, és robotgéppel keverjük jó habosra.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, és szitáljuk hozzá a cukros-tojásos keverékhez, majd szintén robotgéppel keverjük simára. Ezután állandó keverés közben adjuk hozzá a tejfölt, és a lágy vajat, majd keverjük még kb. 2 percig.

Egy kb. 37x33 cm-es gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük bele a masszát, és egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen. 

Amikor a tészta már teljesen kihűlt, húzzuk le róla a sütőpapírt, majd vágjuk el két egyforma darabra, és töltsük meg a krémmel.






 Epres krém hozzávalói:

5 dkg vaníliás pudingpor
4 ek cukor
2 cs vaníliás cukor
4 dl tej
10 gramm porzselatin
2 dl Hulala (v. habtejszín)
30 dkg eper



A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, a porcukrot a vaníliás cukrot, és a porzselatint. 

Ezután tegyük fel a tűzre, majd állandó keverés mellett főzzük sűrűre. (én kézi habverővel kevertem, így főzés közben a zselatint is szépen feloldódott)

Amikor már kellően besűrűsödött, vegyük le a tűzről, majd állandó kevergetés mellett, hűtsük ki egészen. (így szép sima marad a puding, nem lesznek benne kisebb csomócskák)

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd két evőkanálnyit adjunk a kihűlt pudinghoz. Ezután kézi habverővel, keverjük alaposan össze, majd apránként keverjük hozzá a többi tejszínhabot is.

Az epret alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután ízlés szerint daraboljuk fel.

Az elkészült habos-pudingos krémhez adjuk hozzá a feldarabolt epret, majd óvatosan keverjük össze.

Az egyik tésztalapot helyezzük rá egy tálcára, majd kanalazzuk rá az epres krémet, és egyenletesen simítsuk el. Ezután helyezzük rá a másik tésztalapot, tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le, majd helyezzük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.





 Tálalás előtt kb. fél órával vegyük ki a süteményt a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel. Ezután minden szelet tetejére helyezzünk egy félbevágott eperszemet, majd csorgassuk meg olvasztott csokoládéval. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen. (pár perc alatt a csokoládé megdermed)

Tálalás előtt vegyük ki a süteményt a hűtőből, majd helyezzük süteményes tányérra és úgy kínáljuk.


2015. május 24., vasárnap

Zsályás borkrémleves.




A zsályáról első hallásra gondolom mindenkinek az jut eszébe, hogy ételek ízesítésére használja fel ennek a fűszernövénynek a leveleit. Bevallom eddig én is csakis húsok, tésztát.... készítésénél vettem jó hasznát a frissen szedett, vagy éppen szárított zsályaleveknek, és tettem vele ízletesebbé az ételek. Most már  bátran kijelenthetem, hogy csakis eddig, mert ebbe a borkrémlevesbe most nem csak a levél, hanem a szép lilás színű virágok is belekerültek. Az ötletet Halmos Mónika "Virágkonyha" című könyve adta. (Mónikáról ,és a könyveiről többet a "Rózsakunyhó" oldalon olvashattok) Mónika még a könyve megjelenésekor megajándékozott egy tisztelet példánnyal (a könyvben találkozhatsz az én egyik receptemmel is) és már akkor eldöntöttem, hogy idén több receptet is elfogok készíteni. Mivel most virágzik a zsálya, így került sor most erre a krémleves. A selymesen-krémes leves a zsályalevélnek, és a virágoknak köszönhetően, egy különösen finom ízt kapott. Hidegen, vagy éppen csak langyosra hűtve, üdítő élmény kanalazgatni.







Hozzávalók:

5 dl édes fehérbor
3 dl víz
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 db tojássárgája
1 citrom reszelt héja és leve
2 ek étkezési keményítő
1 db csillagánizs
1 cm-es fahéj
1 marék friss zsályavirág
2-3 db zsályalevél





A zsályavirágokat csipkedjük le a szárról úgy, hogy a szár részéből ne maradjon rajta. (én megfogtam a pici virágot és egy mozdulattal kihúztam)

A zsályaleveleket vágjuk fel apróra.

A bort és a vizet öntsük bele egy edénybe, majd reszeljük hozzá a citromhéjat, adjuk hozzá a csillagánizst és a fahéjat, főzzük 2-3 percig, majd szűrjük le.

A tojássárgákat keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, a citromlével, és a keményítővel. Ezután állandó keverés mellett, öntsük hozzá a forró boros keveréket, majd tegyük vissza a tűzre, és kevergetve sűrítsük be 1-2 perc alatt.

A levest ezután vegyük le a tűzről, majd szórjuk bele a lecsipkedett virágokat, és az apróra vágott levél felét, és keverjük alaposan össze.

Ezután tegyük az edényt hideg vízbe, majd hűtsük le a levest teljesen.





Tálalás előtt merjük a levest pl. pohárba, majd szórjuk meg a maradék zsályalevéllel, és úgy kínáljuk.


2015. május 23., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Babos-zöldséges ragu kolbásszal.




Sajnos ezen a hosszú hétvégén nem kedvez az időjárás sem a bográcsozáshoz, sem pedig a kerti grillezéshez, így marad a konyhában való ebédkészítés. Mivel nem szerettem volna órákat a főzéssel tölteni, így egy egyszerűen és gyorsan összeállítható receptet hoztam, melyet a sütőben sütünk majd készre. A fűszeres debreceni nagy kedvenc nálunk, így én azt sütöttem, de ízlés szerint bármilyen fűszeres kolbásszal készíthetjük, mert mindegyik nagyon jól illik a babos-zöldséges raguhoz. Köretnek én krumplipürét készítettem, de egy szelet friss kenyérrel is tálalhatjuk, tunkolhatjuk a babos ragut.






 Hozzávalók:

2 pár debreceni
2 db vöröshagyma
2 db sárgarépa
1 konzerv vörösbab
15 dkg zöldborsó (fagyasztott)
2 ek dijoni mustár
2 ek balzsamecet
1 tk liszt
3 dl zöldségalaplé
1 ek olívaolaj





A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk félbe, és vékonyan csíkozzuk fel. A sárgarépát szintén pucoljuk meg, majd vékonyan karikázzuk fel. (ha túl vastag, akkor először vágjuk félbe)

A konzerv vörösbabot tegyük egy szűrőbe, és alaposan csepegtessük le. A zöldborsót vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk kicsit felengedni.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a vékonyra felszeletelt vöröshagymát, és kezdjük el párolni. Pár perc után adjuk hozzá a szintén vékonyra felszeletelt sárgarépát, majd keverjük alaposan össze, és pároljuk még pár percig.

Ezután keverjük hozzá a mustárt és a balzsamecetet, majd szórjuk meg a liszttel, és szintén keverjük össze. Ezután öntsük fel az alaplével, ízlés szerint sózzuk, és forraljuk össze.

A kolbászokat böködjük meg egy villával, és helyezzük bele egy tepsibe, majd öntsük köré a ragut. Ezután tegyük be a sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 percig. (közben a kolbászt fordítsuk át, hogy egyenletesen süljön)

Ezután óvatosan keverjük hozzá a félig felengedett zöldborsót, majd tegyük vissza a sütőbe kb. 10 percre. Végül szintén óvatosan keverjük a raguhoz az alaposan lecsepegtetett babot, majd tegyük vissza kb. 5 percre a sütőbe, és süssük készre. (mivel a konzerv bab puha, így pár perc elegendő neki a sütőben)

Ameddig a ragu és a kolbász elkészül, addig készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, és azzal tálaltam.

Tálaláskor tegyünk a tányérra a krumplipüréből, majd helyezzük rá a pirosra sült kolbászt, kanalazzuk kőré a ragut, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint egy szelet kenyérrel is fogyaszthatjuk, tunkolhatjuk a kolbászt és a ragut.


2015. május 20., szerda

Csokoládés sajttorta eperrel.




Nálunk nagy kedvenc a sütés nélküli sajttorta, így aztán nyáron igen sokszor el is készül. Van hogy túrós krém, vagy éppen mascarponés-csokoládés krém kerül a kekszes alapra, majd az éppen szezonális gyümölccsel megpakolva bekerül a hűtőbe pár órára. Mivel most éppen az eper érésének van itt az ideje, így egyértelmű volt hogy azzal pakolom meg a torta tetejét.  Közvetlenül tálalás előtt aztán már csak fel kellett szeletelni, majd feltálalni ezt a frissítő finomságot.







 Hozzávalók a kekszes alaphoz:


25 dkg Győri Édes keksz
15 dkg vaj


A kekszet morzsoljuk össze úgy, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok. (én aprítóval csináltam, de kézzel is összemorzsolhatjuk, vagy le is darálhatjuk)

A vajat hevítsük fel, majd öntsük hozzá a morzsalékos kekszhez, és keverjük alaposan össze.

Egy 24 cm-es tortaformát kb. 2 cm magasan, béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük bele a vajas morzsát, és tenyérrel, egyenletesen lapogassuk, nyomkodjuk bele.

Ezután tegyük be legalább fél órára a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.






 Hozzávalók a csokoládés-sajtkrémhez:

50 dkg mascarpone
20 dkg fehér csokoládé (Milka)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja, és leve
2 dl Hulala (v. habtejszín)



A csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd hagyjuk visszahűlni.

A Hulalát (v. habtejszín) verjük fel kemény habbá.

A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, és citromlével.

Ezután csorgassuk hozzá a felolvasztott, de már lehűlt csokoládét, majd szintén keverjük alaposan össze.

 Ezután apránként, kézi habverővel keverjük hozzá a tejszínhabot is.

Vegyük elő a hűtőből a kekszes alapot, majd óvatosan húzzuk le róla sütőpapírt. Ezután béleljük ki a tortaforma alját, és az oldalát is sütőpapírral, majd helyezzük vissza a kekszes alapot.

Ezután az elkészült krémet kanalazzuk bele a formába, majd egyenletesen simítsuk el a tetejét. Végül tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.







 Epres-zselés rész hozzávalói:

30-40 dkg eper
1 cs piros tortazselé (Dr Oetker)
2 ek porcukor
2 dl víz


Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, és vágjuk félbe.

A tortazselét keverjük össze a porcukorral, majd keverjük hozzá a vizet is. Ezután állandó keverés mellett melegítsük forráspontig, majd főzzük 1 percig. Ekkor vegyük le a tűzről, és hagyjuk pár percig állni, majd kevergetve hűtsük langyosra. 

A hűtőből vegyük ki a tortát, majd ízlés szerint pakoljuk a tetejére a félbevágott eperszemeket. Ezután a közepétől kiindulva, öntsük le a már éppen csak langyos tortazselével, majd tegyük vissza a hűtőbe, hogy a zselé teljesen megdermedjen.






Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből a tortát, csatoljuk le a tortaformát és helyezzük egy tortatálra, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.



2015. május 18., hétfő

Rebarbarás-vaníliás panna cotta.




A rebarbarából már készítettem levest, sütöttem süteményt, és került pl. krémbe  is melyet tortába töltöttem. (rebarbarás receptek a linkre kattintva olvashatóak) Panna cotta viszont eddig még nem készült, így elérkezett az idő a kipróbálására. Mivel a rebarbara kissé savanykás ízű, így egy édes-vaníliás panna cotta-val párosítottam össze. Bátran mondhatom, hogy jó párosítás volt, mert a két ízvilág remekül illett egymáshoz.






A formákat vékonyan kenjük ki olajjal, majd tegyük félre. (a beolajozott formából könnyen kijön majd a panna cotta)



Hozzávalók a rebarbarás réteghez:

25 dkg rebarbara
3 dl víz
1 cs vaníliás cukor
15 dkg cukor
1 ek citromlé
1/2 citrom reszelt héja
5-6 csepp piros ételszínező (el is hagyható)
20 gramm porzselatin


A rebarbara szárról húzzuk le a külső, vékony hártyás részt, majd daraboljuk fel.

Ezután öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliás cukrot, és a citromlevet, majd pár perc alatt főzzük puhára. (ízlés szerint több cukrot is adhatunk hozzá)

A teljesen szétfőtt rebarbarát ezután öntsük bele egy szűrőbe, majd passzírozzuk át. 

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd melegítsük forráspontig. Amikor elkezd forrni, vegyük le a tűzről, majd állandó keverés közben, adjuk hozzá a porzselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, majd csepegtessünk hozzá ízlés szerint piros ételszínezőt, hogy szép színt kapjon.  (a színezőt ízlés szerint el is hagyhatjuk, de akkor más színű lesz a zselénk)

Ezután az előzőleg vékonyan kiolajozott formákba osszuk el a rebarbarás keveréket, majd tegyük be a hűtőbe, hogy teljes megdermedjen.






Hozzávalók a vaníliás réteghez:

2 dkg vaníliás pudingpor
1 tk vaníliaaroma
1 cs vaníliás cukor
10 dkg porcukor
3 dl tej (2,8%-os)
2 dl Hulala (v. habtejszín)
10 gramm porzselatin


A tejet és a tejszínt öntsük bele egy edénybe, majd keverjük hozzá a pudingport, a porcukrot, a vaníliás cukrot és az aromát, majd állandó keverés mellett, melegítsük forráspontig.

Amikor elkezd forrni, vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a porzselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, majd egy szűrőn, szűrjük át, hogy szép sima legyen.
Ezután kevergetve hűtsük ki, mielőtt a rebarbara zselére öntenénk.

Vegyük ki a hűtőből a teljesen megdermed rebarbara zselét, majd óvatosan öntsük rá a pudingos keveréket.

Ezután tegyük vissza a hűtőbe,és hagyjuk teljesen megdermedni.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd egy vékony pengéjű késsel, (v. pl. egy hústűvel) a forma szélénél kerítsük körbe a panna cottát, majd kissé alányúlva, egy gyors mozdulattal, fordítsuk rá a tányérra, és úgy kínáljuk.


2015. május 16., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Sonkába tekert spárga zöldfűszeres hagymamártással.



Megkezdődött a spárgaszezon, így erre a hétvégére egy nagyon egyszerűen elkészíthető receptet hoztam. Nem is kell hozzá más mint egy csomag spárga, vékonyra szeletelt fekete erdei sonka, só és őrölt bors. A befűszerezett spárgát tekerjük körbe a sonkaszeletekkel, majd irány a sütő, és kb. fél óra múlva már tálalhatjuk is ezt az egyszerű, ám finom fogást. A spárgához ízlés szerint készíthetünk hollandi mártást, vagy mint én tettem, zöldfűszeres hagymamártást, mert mindkettő jól illik hozzá.





Hozzávalók a spárgához:

24 db zöld spárga
8 szelet sonka
 őrölt fehér bors
olívaolaj


A spárgát hajlítsuk meg, törjük le az alsó fás részét, majd folyó víz alatt alaposan mossuk meg, és csepegtessük le.

Ezután ízlés szerint szórjuk meg sóval, és őrölt fehér borssal, kicsit forgassuk össze, majd hármasával tekerjük körbe a vékonyra szelelt sonkával.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg olívaolajjal. Ezután helyezzük egymásmellé a spárgacsomagokat, majd szintén locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 perc alatt készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem)






Hozzávalók a zöldfűszeres hagymamártáshoz:

2 db vöröshagyma (nagy)
5 dl zöldségalaplé
2 dl édes fehérbor
1 ek petrezselyemzöld
1/2 ek friss kakukkfű
őrölt fehér bors
csipet szerecsendió
1 tk liszt
2 dl főzőtejszín


A hagymát vágjuk fel apróra, majd öntsük fel az alaplével és a borral. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldet, és a kakukkfüvet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval.

Ezután addig főzzük, még a hagyma teljesen megpuhul, és kb. másfél deciliternyi lé marad csak alatta.

Ezután botmixerrel pépesítsük, és egy szűrőn passzírozzuk át, hogy szép sima legyen. 

A lisztet keverjük simára a tejszínnel, majd öntsük hozzá az átpasszírozott hagymához. Ezután tegyük vissza a tűzre, majd állandó kevergetés mellett, pár perc alatt kissé sűrítsük be. (tálalásig fóliával lefedve tartsuk melegen, hogy ne bőrösödjön meg a mártás teteje)

Tálaláskor a sonkába tekert spárgát a zöldfűszeres hagymamártással kínáljuk.


2015. május 14., csütörtök

Francia zsúrkenyér.




Igen ritkán sütök kenyeret, így ez most megint azon ritka pillanatok egyike volt. Még tavaly év vége felé  Hajni a Mókuslekvár.hu oldalon osztotta meg velünk ennek a zsúrkenyérnek a receptjét, melyet akkor rögtön el is mentettem. (fázisfotókkal illusztrált recept Hajninál megtekinthető) Most elérkezettnek láttam az időt, hogy végre megsüssem, ezt a még számomra is egyszerű zsúrkenyeret. A kenyér bélezete nagyon finom, és mivel nálunk két nap alatt fogyott el, még akkor is finom puha volt. Szépen lehet szeletelni, és egyáltalán nem morzsálódik, így pl. szendvics készítésére nagyon is alkalmas.







 Hozzávalók:

50 dkg búzaliszt (BL55-ös)
2 ek kukoricaliszt
3 dkg élesztő (friss)
1 tk cukor
2 tk só
2 ek olaj
3 dl langyos víz







A langyos vízbe morzsoljuk bele az élesztőt, és keverjük alaposan össze.

A keverőtálba szitáljuk bele a kétféle lisztet, majd keverjük hozzá a cukrot, és a sót.

Ezután adjuk hozzá a langyos vízben elkevert élesztőt, és az olajat, majd robotgéppel (v. a kenyérsütőgépben) pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk)

Ezután tegyük át egy kilisztezett kelesztőtálba, majd bő egy óra alatt kelesszük meg a tésztát.

Ezután borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd tenyérrel lapogassuk kicsit vastagabb, és kb. 40 cm hosszúra a megkelt tésztát.

Ezután a két oldalát hajtsuk be, majd tekerjük fel. (mint a bejglit úgy tekerjük fel)

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd keresztben helyezzük rá a hosszúkás kenyeret. Ezután takarjuk le konyharuhával, majd 30 perc alatt kelesszük újra.

Ezután éles késsel több helyen vágjuk be a kenyér tetejét, majd vízzel spricceljük le a kenyeret is, és a sütőpapírt is.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 220 fokon süssük kb. 30 perc alatt szép aranybarnára. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

A sütőből kivéve helyezzük rácsra, majd gyengén spricceljük le vízzel, és hagyjuk teljesen kihűlni.







A kenyér bélezete puha, és nagyon finom. Szép egyforma szeleteket tudunk belőle vágni, így kiválóan alkalmas szendvics készítésére. Mivel mi nagyon kevés kenyeret eszünk, így még két nap múlva (amikor elfogyott) is finom puha volt.


2015. május 12., kedd

Zöldségleves sonkagaluskával.





Maradék sonka felhasználásának egyik módja pl. hogy ledarálva keverjük bele a galuskatésztába. Mivel éppen volt maradék főtt sonka a hűtőben, így egy finom zöldséglevest főztem, majd sonkagaluskát szaggattam bele. A tejfölös-mustáros leves már magában is nagyon ízletes, de a sonkával megbolondított galuska ezt még fokozta. A leves zöldségeket pedig ízlés szerint válogathatjuk össze. Pl. a gombát lecserélhetjük friss zsenge zöldborsóra, vagy éppen újkrumplira.....







Hozzávalók a leveshez:

20 dkg gomba
2 db sárgarépa
1 db petrezselyemgyökér
1 db vöröshagyma
2 tk ételízesítő
só (ízlés szerint)
őrölt fekete bors(ízlés szerint)
2 dl tejföl
1 ek mustár
1 tk liszt
1 ek olaj
 víz


A sárgarépát, a petrezselyemgyökeret, és a gombát tisztítsuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint.
A vöröshagymát pucoljuk meg és vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a feldarabolt sárgarépát és a petrezselyemgyökeret, és félig lefedve pároljuk pár percig. Ezután adjuk hozzá a gombát, szórjuk meg az ételízesítővel, majd pároljuk még pár percig. Végül öntsük fel annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd főzzük puhára a zöldségeket.

Egy tálkába tegyük bele a tejfölt, a mustárt, és a lisztet, majd keverjük simára. Ezután adjunk hozzá egy merőkanál levest, majd keverjük alaposan össze.

A forrásban lévő levesbe, állandó keverés mellett, csorgassuk bele a tejfölös keveréket, majd szintén forraljuk fel. Ezután kanállal szaggassuk bele az előzőleg elkészített sonkagaluskát.







Sonkagaluska hozzávalói:

10 dkg főtt füstölt sonka
3-4 ek liszt
1 kisebb vöröshagyma
1 db tojás (nagy)
1/2 kk só
1/4 kk őrölt fekete bors
2 ek apróra vágott petrezselyemzöld



A sonkát és a vöröshagymát botmixerrel pépesítsük. (v. daráljuk le)

Ezután adjuk hozzá a liszthez, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, majd keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, majd keverjük össze, hogy egy könnyen szaggatható galuskatésztát kapjunk. (ha szükséges, akkor egy pici vizet önthetünk hozzá)

A forrásban lévő levesbe, kanállal szaggassunk kisebb galuskákat, majd várjuk meg még feljönnek a leves tetejére. Ekkor vegyük kisebbre a lángot, és főzzük pár percig, majd vegyük le a tűzről.






Tálalás előtt merjük a levest tányérba, majd szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk.


2015. május 10., vasárnap

Túró Rudis muffin.




Nagy kedvencem a muffin, így amikor nincs rá időm, vagy éppen kedvem hozzáfogni egy időigényesebb sütemény elkészítéséhez, előkerül egy-egy recept. A hétvégi bevásárláskor a kosaramba került egy csomag Túró Rudi is, így sütés előtt a muffin tésztába rejtettem el, feldarabolva. A mascarponés-citromos tészta már magában is finom, melyet a csokoládéval bevont túró, csakis fokozni tudott. Mivel a muffin tésztáját pikk-pakk összekeverhetjük, majd a sütés sem vesz túl sok időt igénybe, így bő fél óra múlva már kínálhatjuk is a porcukorral megszórt, illatozó süteményeket.






 Hozzávalók 12 db muffinhoz:

4 db Túró Rudi
20 dkg liszt
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs sütőpor
csipet só
késhegynyi szódabikarbóna
15 dkg mascarpone (v. túró)
2 db tojás
1 dl tejföl
1 dl olaj
1/2 citrom leve és reszelt héja







Mindegyik Túró Rudit vágjuk fel három egyforma darabra, és tegyük félre.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, a szódabikarbónával, és egy csipet sóval, majd szitáljuk bele egy tálba.

A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük simára. Ezután adjuk hozzá az egész tojásokat, a tejfölt, az olajat, a citromlevet és a reszelt citromhéjat, majd keverjük alaposan össze.

A lisztes keverékhez öntsük hozzá a mascarponés-cukros..... keveréket, majd egy fakanállal keverjük alaposan össze.

A muffin formát béleljük ki papírral, vagy szilikonos formával, majd mindegyikbe tegyünk egy kisebb kanál tésztát, és állítsunk a közepébe egy Túró Rudit. Ezután kanalazzuk rá a megmaradt tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 25 perc alatt készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.






Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd úgy kínáljuk. A muffin tésztája finom szaftos, és közepében pedig megbújik a Túró Rudi.


2015. május 8., péntek

Sonkás-tojás muffin formában.




Egyszerű reggeli, pl. ráérős hétvégi reggelekre. Nem kell hozzá más, mint vékonyra szeletelt sonka, tojás, némi füstölt sajt, és ízlés szerint só, bors. Időben sem kell sokkal többet ráfordítani az elkészítésére mintha egy sonkás-tojásrántottát készítenénk, és mégis kicsit más. Én addig sütöttem, hogy a tojás közepesen lágy maradjon, de ez már ízlés dolga. Friss péksüteménnyel pedig egy igazán kiadós reggelit tudunk feltálalni.







 Hozzávalók 4 db-hoz:

8 szelet sonka
4 db tojás
füstölt sajt (ízlés szerint)
őrölt fehér bors







Négy muffin formát béleljük ki sütőpapírral, majd mindegyikbe helyezzünk el két szelet sonkát. Ezután mindegyikbe üssünk bele egy tojást, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg reszelt füstölt sajttal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 10 perc alatt készre. (a sütési idő attól is függ, hogy lágyabban vagy keményebben szeretjük a tojást)

Az elkészült sonkás tojást a sütőpapírral együtt emeljük ki a formából, majd hagyjuk kicsit hűlni.

Tálalás előtt helyezzük tányérra, majd friss péksüteménnyel, kínáljuk.


2015. május 6., szerda

Medvehagymás vaj.




Sajnos véget ért a medvehagyma szezon, de itt van helyette a spárga, a friss zsenge karalábé, új krumpli, sárgarépa..... és még sorolhatnám. Idén sok finomságot készítettem medvehagymával, (medvehagymás receptek a linkre kattintva megtalálhatóak) most az utolsó csokorból éppen egy finom krémleves, és ez a szintén finom fűszeres vaj készült. Az elkészítése roppant egyszerű, nem kell mást tennünk, mint a medvehagymát olívaolajjal, citromlével, sóval, pépesíteni, végül pedig jó habosra keverni a puha vajjal. Az elkészült medvehagymás vajat pedig fogyaszthatjuk pl. kenyérre kenve, de ízlés szerint pl. csirkemellbe is tölthetjük.







Hozzávalók:

2,5 dkg medvehagyma
1 ek olívaolaj
1 tk citromlé
10 dkg vaj
só (ízlés szerint)
 






A medvehagymát vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá az olívaolajat, a citromlevet, ízlés szerint sót, és botmixerrel pépesítsük.

Ezután adjuk hozzá a puha vajat, és keverőkanállal alaposan keverjük össze, hogy jó krémes legyen, majd tálalásig tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek.

Az elkészült medvehagymás vajat fogyaszthatjuk kenyérre kenve, retekkel, paradicsommal, paprikával...... Ízlés szerint ezzel a fűszervajjal megtölthetjük pl. a csirkemellet sütés előtt, mert úgy is nagyon finom.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 206 kcal

Fehérje: -

Zsír: 22 g

Szénhidrát: -


2015. május 4., hétfő

Medvehagymás-fűszeres kacsamáj polentával.




Egy újabb medvehagymás recept, melyet bő fél óra alatt elkészíthetünk, és már tálalhatjuk is. Szép kacsamájat vettem kedvenc hentesüzletemben, már csak az volt a kérdés, hogyan is készítsem el. Végül úgy gondoltam, hogy egy fűszeres, medvehagymás ragu éppen jól illik majd a májhoz. A köretet sem szerettem volna túlbonyolítani, így kukoricadarából egy egyszerű polentát főztem, majd azzal kínáltam a szaftos, vajpuhára főtt kacsamájat. Az ízek pedig magukért beszéltek, mert lehet látványra nem a legmegnyerőbb étel, viszont nagyon, de nagyon finom.







Hozzávalók a kacsamájhoz:

6-8 db kacsamáj
1 db vöröshagyma
1 cs medvehagyma (kb. 20 db)
3 ek ketchup
csipet cukor
őrölt bors (pl. színes)
szerecsendió
2 ek kukoricaliszt
1 tk zsálya (szárított)
2,5 dl zöldségalaplé
2 ek olívaolaj
3 dkg vaj



A májat tisztítsuk meg a hártyás részétől, majd papírtörlővel töröljük szárazra. A vöröshagymát vágjuk fel apróra. A medvehagymát vágjuk csíkokra.

A kukoricalisztet keverjük össze a szárított zsályával, majd forgassuk bele a májat.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzük bele a májat, és mindkét oldalát süssük 1-2 percig. Ezután szedjük ki egy tányérra, fedjük le, és tegyük félre.

A visszamarad zsiradékhoz adjuk hozzá a vajat, és hevítsük fel. Adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre. 

Ezután adjuk hozzá a felcsíkozott medvehagymát, és pároljuk tovább. Amikor a medvehagyma már kissé összeesett, ízlés szerint szórjuk meg szerecsendióval, és őrölt borssal, majd adjuk hozzá a ketchupot és egy csipet cukrot. Keverjük alaposan össze, majd öntsük fel az alaplével. Forraljuk ki, majd kisebb lángon főzzük kb. 10 percig.

Ezután tegyük bele az elősütött kacsamájat, majd félig lefedve, főzzük kb. öt percig, hogy a máj kellően megfőljön, és a ragu kissé besűrűsödjön.







Polenta hozzávalói:

20 dkg kukoricadara
8 dl zöldségalaplé
6-8 dk vaj
őrölt fehér bors


A kukoricadarát öntsük fel a zöldségalaplével, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és állandó keverés mellett addig főzzük, még elkezd sűrűsödni.

Ezután adjuk hozzá a vajat, majd szintén kevergetve, főzzük még pár percig, hogy kellően besűrűsödjön, és krémes állaga legyen. (ha szükséges akkor még sózzuk, borsozzuk)

Tálaláskor szedjük a polentát tányérra, majd helyezzük rá a májat, locsoljuk meg a raguval, és úgy kínáljuk.