2024. február 24., szombat

Rántott lazacszelet.


Amikor eldöntöttem hogy a befűszerezett lazaccsíkokat kirántva készítem el ebédre Fördős Zé szavai csengtek a fülemben... "kirántva minden finomabb", mert ugye mi magyarok mindent amit csak lehet kirántunk.😀 Így aztán eme nemes hal most kirántva készült el, melyet nem bántam meg, mert nagyon finom volt. (lazaccal és halakkal készült receptek erre a linkre kattintva találhatók) Először a lazac bőrét távolítottam el, majd csíkokra vágva fűszereztem, és házilag készített teljes kiőrlésű zsemlemorzsába paníroztam be, melytől sütés után jó ropogós lett a panír, a halhús pedig finom, és szaftos maradt. Természetesen búza finomliszttel,  és zsemlemorzsával is bepanírozhatjuk, de én a cukorbetegségem miatt ettől eltekintettem. Sült krumplival és tartármártással tálaltam, de ez már ízlés dolga.

 

 

Hozzávalók:

kb. 30 dkg lazacfilé

só (ízlés szerint)

1 ek citromlé

1 kk halfűszerkeverék

kb. 3 dl étolaj a sütéshez

 Panírozáshoz: 

1 db tojás

0,5 dl tej

csipetnyi só

pár ek tönkölybúza finomliszt

pár ek teljes kiőrlésű zsemlemorzsa


A lazacfiléről távolítsuk el a bőrt, majd ízlés szerint csíkozzuk fel. (a bőrt azért távolítottam el, hogy sütés közben ne ugorjon össze a halhús)

Ezután ízlés szerint facsarjunk rá citromlevet, sózzuk, szórjuk meg a fűszerkeverékkel, majd hagyjuk legalább egy órát állni, hogy a halhúst átjárják az ízek.

Ezután először forgassuk bele a lisztbe, majd a tejes-tojásos keverékbe, végül pedig a zsemlemorzsába. (ízlés szerint sima lisztbe, és zsemlemorzsába is beleforgathatjuk)

Az étolajat hevítsük fel, majd helyezzük bele a bepanírozott lazaccsíkokat, és kb. 5 perc alatt, többször átfordítva mindkét oldalát süssük szép aranybarnára. (arra figyeljünk hogy ne süssük sokáig, mert akkor a halhús nagyon kiszárad)

Amikor szép aranybarnára sült, szedjük ki papírtörlőre, és tálalásig tartsuk melegen. Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet, esetleg egy finom salátát.



Tálaláskor én a ropogósra, és szaftosra sült lazaccsíkokat sült krumplival, és tartármártással kínáltam.


2024. február 17., szombat

Kirántott nyúlcomb.

 


A nyúlhúsról a gyerekkorom emlékei jutnak az eszembe, amikor még mi is tartottunk nyulakat, és így sűrűn a tányérunkra került egy-egy finom étel. Nagyon szerettem a zsenge nyúlhúst kirántva, főleg a combot. Aztán évtizedek múltak el úgy, hogy szinte sehol nem lehetett hozzájutni ehhez a finom húshoz. Így aztán amikor végre újra "divatba" jött a nyúlhús, és már nem okoz gondot a beszerzése, egyre többször készítem el én is. A napokban bevásárláskor megakadt a szemem egy csomag szép nyúlcombon, és már tettem is a kosaramba. Már akkor eldöntöttem, hogy bizony kifogom rántani, és úgy is lett. A zsenge hús szépen átsült, és nagyon finom szaftos volt. Köretnek egyszerűen csak krumplit sütöttem hozzá, és birsalma kompóttal tálaltam.




Hozzávalók:

2 db nyúlcomb

só (ízlés szerint)

kb. 5 dl étolaj a sütéshez


Hozzávalók a panírozáshoz:

2 db tojás

4-5 ek liszt

10 dkg zsemlemorzsa (pl. teljes kiőrlésű)




A nyúlcombot ízlés szerint sózzuk be, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy a só kissé átjárja a húst.

Ezután panírozzuk be, vagyis forgassuk bele először a lisztbe, majd a felvert tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába.

Az olajat hevítsük fel, majd helyezzük bele a bepanírozott combokat.

Ezután a hőfokot mérsékelve, a serpenyőt lefedve, sütés közben többször átfordítva, mindkét oldalát süssük szép aranybarnára.

Amikor elkészült szedjük törlőpapírra, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet.


 

Tálaláskor helyezzük tányérra a kirántott nyúlcombot, tegyünk mellé a köretből, és úgy kínáljuk. Én sült krumplival, és birsalma kompóttal tálaltam, de pl. a krumplipüré, vagy egy finom saláta is jól illik hozzá.


2024. február 15., csütörtök

15. Blogszületésnap!

 


Ma 15 éve, vagyis február 15.-én (még kimondani is sok) döntöttem úgy, hogy útjára indítom a blogomat. A döntés megszületése után, már csak a névválasztás volt hátra, és kitudja hogy jól döntöttem-e, hogy a Gizi-receptjei-t választottam 😏 Mivel a keresztnevem Éva, viszont a Gizi-hez is kötődöm, így a két név közül végül is a Gizit választottam. Persze azért az évek alatt, szép lassan mindazok akik követnek tudják már, ha az Éva vagy éppen a Gizi névvel osztom meg a receptjeimet, a személyem egy és ugyanaz.

Szeretném megköszönni minden kedves rendszeres olvasónak, látogatónak, és mindazoknak akik csak alkalmanként néznek be a blogba, hogy megtiszteltek az elmúlt 15 évben a látogatásaikkal. Nélkületek nem ünnepelhetném a blogom születésnapját ilyen nagy örömmel, mint most teszem.... Még egyszer nagyon köszönöm Mindenkinek!

2009.február.15.-én az első bejegyzéssel útjára indult a blog, és 15 év távlatából visszanézve bizony elég kezdetlegesnek tűnnek az első receptleírások, és fotók, de mind-mind egytől egyig az enyémek, és ezt büszkén vállalom. (ezért is találkozhattok egy-egy nem éppen jól sikerült fotóval, és receptleírással) Akkor még úgy gondoltam, és az volt fontos számomra, hogy egy helyen legyenek a receptjeim, és sejtelmem sem volt arról, hogy a hirtelen ötletből kitartó, és munkával teli évek lesznek. Igen, munkával teli, mert a blogírás azért nem egy egyszerű feladat. (Az ételek, sütemények elkészítése után jön a fotózás, majd a recept írás, és ez bizony eléggé időigényes tevékenység.) Akkor még elképzelni sem tudtam, hogy hosszú évekig tart majd a lelkesedésem, és nagyon örülök hogy az évek alatt nem adtam fel, nem szegte semmi sem a kedvem, és továbbra is öröm számomra a blogírás, a sütés-főzés mellett a receptjeim, tapasztalataim, megosztása másokkal. Persze azért a hosszú évek alatt voltak időszakok amikor kissé alábbhagyott a lelkesedésem, de végül mindig a folytatás mellett döntöttem.

A hosszú évek alatt sok-sok kedves embert ismerhettem meg, tudhatok a mai napig barátomnak, még ha csak  virtuálisan is, és ezt külön-külön is köszönöm Mindegyiküknek. Volt szerencsém többekkel személyesen is találkozni, és ezek a találkozások, beszélgetések felejthetetlen élményt jelentenek számomra.

Sajnos én is belekerültem a diabetes csapdájába, és ezzel egyidejűleg teljesen át kellett alakítani az étkezési szokásaimat. Ez pedig együtt jár azzal, hogy a cukorbetegek diétáját kell követnem, így egyre több cukor, és szénhidrátmentes étel, és sütemény recept kerül fel a blogba a többi recept mellett. Ezeknek a recepteknek az elkészítése először kihívást jelentett, de ma már nem okoz gondot egy-egy sütemény vagy finom étel elkészítése..... és a mentes ételek, sütemények is nagyon finomak, ha jól készítjük el őket.

Most pedig jöjjön egy kis statisztika, amely persze csakis is az Én számomra fontos, de szeretném megosztani Veletek is.
 
A 15 év alatt létrejött 2881 bejegyzés, melyből 2656 recept. Eddig 7.120982-en látogattak el a blogba. A látogatók pedig 179 országból érkeztek a világ minden tájáról. "Rendszeres olvasó"-nak 1104-en jelentkeztek be, és Ők rendszeresen követik a blogot. Az összes oldalmegjelenítés pedig már elérte a 12.887.616-ot. A blog napi látogatottsága a mai napig 3000 körüli, melynek nagyon örülök mivel egyre több gasztroblog van fent a neten. Persze az ünnepek előtti időszakban sokkal, de sokkal több a nézelődő, és sok a visszatérő látogató is.

Továbbra is szeretettel várok Mindenkit, süssünk-főzzünk együtt az elkövetkezendő években is.


2024. február 9., péntek

Gombás-zöldborsós pite.

 


Egyszerű, és húsmentes pitét sütöttem, amely a zöldségekkel is nagyon finom, és igencsak laktató volt. A készen megvásárolható leveles tésztának köszönhetően kb. egy óra alatt az asztalra varázsolhatjuk a pitét. Természetesen mi magunk is elkészíthetjük hozzá a leveles tésztát, de én attól most eltekintettem. Sütés közben a leveles tészta ropogósra sül, a gombás-zöldborsós töltelék pedig finom szaftos lesz. Persze a reszelt sajtot se felejtsük le róla...



Hozzávalók:

1 cs leveles tészta

1 üveg csiperke gomba

10-15 dkg zöldborsó

1 db vöröshagyma

1 csokor petrezselyemzöld

10 dkg mascarpone

2 ek tejföl

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

10 dkg reszelt sajt (pl. trappista, edami...)

2-3 ek étolaj



A vöröshagymát vágjuk fel apróra. A gombát vékonyan szeleteljük fel. A petrezselyemzöldet szintén vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, majd pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a gombát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt, majd lefedve pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá a zöldborsót és az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd fedő nélkül pároljuk tovább, hogy a leve elpárologjon. Ezután hűtsük ki mielőtt összekevernénk a tejfölös mascarponéval.

A mascarponéhoz adjuk hozzá a tejfölt, szórjuk meg egy csipet sóval, majd keverjük simára.

Amikor a gombás zöldborsó teljesen kihűlt, keverjük össze a tejfölös mascarponéval.

A leveles tésztát csomagoljuk ki, tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd a széleitől hagyjunk el egy kb. 2 cm-es tésztacsíkot, és egyenletesen kanalazzuk rá a tölteléket, majd szórjuk meg a reszelt sajttal.

Helyezzük be kb. 200 fokra előmelegített sütőbe, majd süssük 20-25 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 180 fokon, 20 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk hűlni, mielőtt felszeletelnénk.



Miután a pite egy kicsit hűlt, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A leveles tészta jó ropogósra sül, és a töltelék finom szaftos.


2024. február 3., szombat

Túrófánk cukorbetegeknek.

 


Túrófánkot nemcsak farsang idején sütök, mert a hétköznapokban egy kiadósabb leves mellé, remek második fogás. Persze eddig búza finomliszttel készült, (a receptje erre a linkre kattintva található) melyen most változtatnom kellett, és tönkölybúza és finomliszt keverékével sütöttem meg. Cukor helyett eritritet, vaníliás cukor helyett pedig vaníliaaromát használtam, de a fánk tésztája így is légiesen könnyű, és finom lett. Tálalás előtt poreritrittel szórtam meg, és a saját, házi diabetikus sárgabarack lekvárommal fogyasztottam.

 

 


Hozzávalók 10 darabhoz:

20 dkg túró

8 dkg tönkölybúza finomliszt

3 dkg búza finomliszt

1 db tojás (nagy)

1 kk sütőpor (4 gramm)

1 kk vaníliaaroma

2 dkg eritrit

csipet só

1/2 ek rum (el is hagyható)

1/2 citrom reszelt héja

kb. 5 dl étolaj a sütéshez



A túrót tegyük egy tálba, majd villával nyomkodjuk össze, hogy ne maradjanak benne nagyobb darabok.

Ezután adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, az eritritet, a vaníliaaromát, egy csipet sót, a rumot, az egész tojást, majd fakanállal keverjük össze.

A kétféle lisztet és a sütőport keverjük össze, majd adjuk hozzá a túrós keverékhez, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (ha túl lágy lenne a tészta akkor egy pici lisztet, ha túl kemény akkor egy pici tejfölt keverjünk hozzá!!!)

Ezután a tésztából formázzunk diónyi golyókat.(minden golyó előtt picit lisztezzük be a tenyerünket, úgy nem ragad rá a tészta)

Egy serpenyőbe öntsük bele az olajat, majd melegítsük fel.

Amikor már kellőn felmelegedett az olaj, óvatosan helyezzük bele a tésztagolyókat, majd közepes hőfokon, pár perc alatt süssük szép aranybarnára a fánkokat. (sütés közben többször fordítsuk át, hogy szép egyenletesen süljön)

Ezután szedjük ki a zsiradékból a megsült fánkokat, majd helyezzük papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

 

 

Tálaláskor a langyosra hűlt fánkot ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, és ízlés szerint diabetikus lekvárral kínáljuk.