2012. június 30., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Kapros tökfőzelék-stefánia szelettel.



Hétvégére egy finom kapros tökfőzeléket hoztam, melyet most friss zsenge tökből készíthetünk el. Persze a tökfőzelék is egy olyan étel melyet vagy nagyon szeret valaki, vagy éppen rá sem tud nézni. Nálunk mindig nagy sikere van, főleg jó kaprosan elkészítve. A tökfőzeléket többféleképpen is ellehet készíteni, de én mindig tejjel, és pirospaprikával megszínezve készítem, mint az anyukám annak idején. Ízlés szerint készíthetünk mellé pl. pörköltet, rántott vagy sült húst, vagy éppen egy finom stefánia szeletet. Bevallom nagy melegben, jól lehűtve, csak úgy magában is szívesen elkanalazgatok egy-egy tányérkával.  






Hozzávalók:

1 nagyobb tök
1 db vöröshagyma
kapor
ételízesítő
tárkonyecet
2-3 ek liszt
1 l tej
1 tk pirospaprika
2-3 dl víz
olaj


A megtisztított tököt nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le, majd sózzuk meg, és hagyjuk állni kb. 30 percet. Ezután alaposan nyomkodjuk ki a levét.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, majd egy edénybe hevítsük fel az olajat, és kezdjük el üvegesre párolni.
Amikor már üvegesre párolódott, adjuk hozzá a levétől jól kinyomkodott tököt, és keverjük össze. Ezután öntsük fel a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg egy kevés ételízesítővel, adjunk hozzá ízlés szerint ecetet, majd tegyük bele a kaprot, és pároljuk puhára. (én a kaprot cérnával összekötöm, hogy habarás előtt egyben kitudjam venni)

A lisztet és a pirospaprikát egy kevés tejjel keverjük simára, majd a tűzről vegyük le a puhára párolódott tököt, és állandó keverés mellett, kézi habverővel keverjük hozzá a lisztes keveréket. Ezután öntsük fel a maradék tejjel, keverjük szintén a habverővel simára, majd tegyük vissza a tűzre és kevergetve addig főzzük, hogy kellően besűrűsödjön. (én a maradék tejet két részletben öntöm hozzá, nehogy túl híg legyen a főzelék)

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk hozzá pörköltet, sült vagy rántott húst, egy szelet stefániát, vagy éppen tükörtojást.


2012. június 29., péntek

Zöldbabos-cukkini saláta.



A nagy melegben amikor nem kívánunk semmiféle nehéz ételt, nincs is  jobb egy könnyű salátánál. A kérdés már csak az lehet, hogy milyen zöldségekből készüljön az a saláta.  Mivel ilyenkor már bőséges a zöldségfelhozatal mint a piacokon, mint pedig a saját kertünkbe, így nem okoz gondot összedobni egy-egy finom salátát. Én most  zsenge zöldbabot, cukkinit, és némi lila hagymát öntöttem nyakon egy finom dresszinggel, majd kissé lehűtve tálaltam. Grillezéskor a sült húsok, kolbászok mellé is kínálhatjuk, de így magában is egy remek ebéd kerekedett belőle.





Hozzávalók:

30 dkg zöldbab
1 db cukkini
2 db lila hagyma
0,5 dl fehérbor
1 ek olívaolaj


Öntet hozzávalói:

tárkonyecet
olívaolaj
méz
magos mustár
őrölt fehérbors
csipet só


A zöldbabot vágjuk fel nagyobb darabokra, majd enyhén sós vízbe, pár perc alatt főzzük félpuhára. Ezután szűrjük le, majd hagyjuk teljesen kihűlni.


A cukkinit és a hagymát vékonyra szeleteljük fel.
Egy serpenyőbe tegyünk egy ek. olívaolajat, majd kezdjük el párolni a vékonyra felszeletelt hagymát. Amikor már egy kicsit összeesett, adjuk hozzá a szintén vékonyra felszeletelt cukkinit, majd enyhén sózzuk meg, és öntsük alá a bort. Kb. 10 perc alatt pároljuk félpuhára. (ezalatt az idő alatt a bor elpárolog) Ezután hagyjuk teljesen kihűlni.


Ízlés szerinti mennyiségben tegyük egy tálba az öntet hozzávalóit, majd kézi habverővel keverjük simára.

Végül az öntethez adjuk hozzá a teljesen kihűlt zöldbabot, és a cukkinis-hagymás keveréket, majd kézzel, óvatosan forgassuk össze.
Ezután tegyük be a hűtőszekrénybe, hogy az ízek összeérjenek, és kellően  lehűljön.

Tálalás előtt óvatosan keverjük össze, majd korianderrel, vagy petrezselyemzölddel megszórva kínáljuk. Grillezéskor a húsok mellé is kitűnő saláta.


2012. június 28., csütörtök

Meggy-krémleves.




Nyáron a friss gyümölcsökből sokszor készítek krémlevest, majd jól lehűtve tálalom a forró kánikulában.  A napokban több blogban  is összefutottam a meggylevessel, és bizony én is kedvet kaptam hozzá. Így aztán nem is várakoztam vele tovább, gyorsan el is készítettem. Valóban gyorsan, mert nem tartott tovább röpke fél óránál, majd irány a hűtőszekrény, hogy kellően lehűljön fogyasztás előtt. Melegnek már most is elég meleg van ahhoz, hogy igencsak jólesett elkanalazgatni ezt frissítő krémlevest. Mivel az időjósok szerint, megint igazi kánikulának nézünk elébe, így az elkövetkezendő napokban nálunk biztosan a gyümölcsleveseké lesz a főszerep. Mindenkinek ajánlani tudom a "hideg málnakrémlevest"    a "sárgadinnye krémlevest" az "epres-szedres krémlevest" az "őszibarack krémlevest" az "Amarettos málnakrémlevest" vagy éppen a "sárgadinnye krémlevest mandulás habgaluskával".  Mindegyik nagyon finom, és igazán frissítő egy kánikulai napon.






Hozzávalók:

50 dkg meggy
8 dl víz
cukor (v. édesítőszer)
4-5 db szegfűszeg
2 cm-es fahéj
1/2 citrom leve és haja
5-6 levél citromfű
2 cs vaníliás cukor
csipet só
1/2 cs vaníliás pudingpor
2 dl tejszín
mandulaforgács


A kimagozott meggyet tegyük egy  edénybe, majd öntsük fel a vízzel. Adjunk hozzá az ízlés szerinti mennyiségű cukrot, vaníliás cukrot, reszeljük bele a citromhéjat, és nyomjuk bele a citromlevet, majd tegyük bele a fűszereket. (én a fűszereket teatojásba tettem, így a főzés végén egyben kitudtam emelni)
Ezután forraljuk ki, majd mérsékelt lángon főzzük kb. 10 percig. 

Amikor megfőtt, vegyünk ki néhány szem meggyet és tegyük félre a tálaláshoz. Ezután botmixerrel pépesítsük a levest, majd tegyük vissza tűzre és újra forraljuk fel.

A tejszínt keverjük simára a vaníliás pudingporral, majd állandó keverés mellett csorgassuk a levesbe. (én kézi habverővel kevertem, hogy ne csomósodjon be, viszont ha mégis csomós lenne, egy szűrőn szűrjük át, hogy szép selymes legyen a levesünk)
Ezután újra forraljuk ki, és főzzük pár percig, hogy kellően besűrűsödjön. Tálalás előtt ízlés szerint hűtsük langyosra, vagy hűtőszekrénybe jó hidegre.

Egy serpenyőbe tegyük bele a mandulaforgácsot, majd állandó keverés mellett, pár perc alatt pirítsuk aranybarnára.

Tálalás előtt a jól lehűtött levest szedjük kis csészékbe, majd tegyünk bele néhány meggyszemet, és szórjuk meg a pirított mandulával.


2012. június 27., szerda

Cukkinis-baconös tészta.



Az évnek ebben a szakaszában a sokféle friss zöldségnek, és gyümölcsnek köszönhetően talán kicsit könnyebb helyzetben  vagyunk mi háziasszonyok, mivel egyszerűbb kiválasztani miből is készüljön az ebéd, vagy éppen a vacsora. Én ennek ellenére sokszor a bőség zavarában  nehezen tudom eldönteni éppen mi is legyen az ebéd. A cukkini az egyik nagy kedvencem, és bevallom, ilyenkor legszívesebben minden nap azt készítenék. Ezért aztán megpróbálom minél többféleképpen, és változatosabban elkészíteni. Na persze azt csakis én gondolom úgy, hogy naponta cukkini legyen az ebéd, ezért aztán más finomság is kerül a tányérunkra. Ennek az egyszerű cukkinis  tésztának viszont olyan nagy sikere volt, hogy rögtön fel is került a sűrűbben elkészítendő ételek listájára.  Természetesen most is saját magam gyúrtam hozzá a tésztát, de így is röpke egy óra alatt elkészült az ebéd. Készen vásárolt tésztából pedig még rövidebb idő alatt az asztalra varázsolhatjuk ezt a finom tésztás ételt. 






Hozzávalók:


20 dkg tészta
1 db cukkini 
15 dkg bacon
3-4 gerezd fokhagyma
őrölt bors
szerecsendió
2 dl tejszín
sajt


A cukkinit reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn. A bacont ízlés szerint kockázzuk fel.

Egy serpenyőbe tegyük bele a felkockázott bacont, majd süssük szép pirosra. Amikor már szép piros, ropogós, szűrőkanállal szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre a tálalásig.

A visszamaradt zsírba nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, majd rögtön adjuk hozzá a lereszelt cukkinit. Ezután ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, és szerencsendióval, majd pároljuk félpuhára. 
Ekkor öntsük fel a tejszínnel, keverjük óvatosan össze, majd pároljuk addig, hogy egy kicsit besűrűsödjön.

Közben a tésztát főzzük puhára enyhén sós vízbe, majd szűrjük le, és öntsük a tejszínes-cukkinihez. Óvatosan keverjük össze, hogy a cukkinis szósz mindenhol bevonja a tésztát, majd pár perc alatt melegítsük össze.

Tálaláskor szedjünk tányérba a tésztából, majd a tetejét szórjuk meg a kisütött baconnel, és reszeljünk rá ízlés szerint sajtot.


2012. június 26., kedd

Ricottás-baconös csiga kaporszósszal.




Eddig talán az egyik legnézettebb recept a blogba a kaporszósz (kapor mártás). Én is nagyon szeretem, és elég sokszor készítek főként főtt hús mellé, de nagyon szeretjük még főtt krumplival és tojással, és van hogy éppen csak virslivel tálalom. Az időjárásnak köszönhetően idén olyan szép a kertben a kapor, hogy nem győzöm szedni. Került már bőségesen a fagyasztóba is, és kaporszósz is többször készült már. Viszont már kezd kissé egyhangúvá válni, hogy éppen mit készítsek mellé, így azt gondoltam, hogy egy ricottás-baconös csigát sütök mellé a változatosság kedvéért. A leveles tésztából készült ropogós, sós csiga már magában is nagyon finom volt, és a kaporszószhoz is nagyon jól illett. A kaporszósz receptjét most nem is írnám be, mert a blogban már megtalálható, és erre a linkre kattintva elolvasható.






Hozzávalók:

1 cs leveles tészta
25 dkg ricotta
10-15 dkg bacon
őrölt fehér bors






A leveles tésztát, ha a fagyasztóból vesszük ki, akkor hagyjuk szobahőmérsékleten felengedni.(ez kb. 1 óra)

A bacont vágjuk fel kisebb kockákra, majd egy serpenyőbe, állandó kevergetés mellett süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból, és alaposan csepegtessük le, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

A ricottát tegyük bele egy tálba, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal és keverjük jól össze.(a sóval óvatosan bánjunk, mert a bacon is sós)

Az előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd szórjuk meg az ízesített ricottával. Ezután szórjuk rá az előzőleg kisütött, és kihűtött bacont, majd tekerjük fel, mint a bejglit. (amennyiben nem előnyújtott a leveles tészta, akkor lisztezett felületen nyújtsuk ki jó vékonyra)

A feltekert tésztát éles késsel kb. 2 cm-es csigákra szeleteljük fel, majd tegyük egy sütőpapírral bélelt tepsire, egymástól távolabb. Ezután a kés lapjával óvatosan nyomjuk meg a tetejét, hogy a csigák kicsit lelapuljanak.

Tegyük a tepsit előmelegített sütőbe, majd magasabb hőfokon süssük szép aranybarnára a csigákat. (én légkeverésnél 170 fokon sütöttem)

Tálaláskor a kaporszósz mellé kínáljuk a ropogósra sült, langyos, ricottás-baconös csigákat.


2012. június 25., hétfő

Cukkinis-sajtos rakott krumpli kenyértésztába zárva.




A számtalan módon elkészíthető cukkini, melyet hosszú évekig csakis rántva tudtam elképzelni. Persze úgyis nagyon finom, de ma már szívesen készítek cukkiniből levest, főzeléket, vagy éppen egy finom tortát, süteményt. (cukkinivel készült receptek itt megtekinthetőek) Erre a receptre  a GoodFood magazin 4. számában bukkantam rá, és rögtön megtetszett. A cukkinivel, és főtt krumplival együtt kelesztett kenyértészta, majd a sütés előtt rákarikázott cukkini, krumpli és sajt, sütés után együtt egy komplett ebédet tett ki. Még a tésztaszéle sütés után finom ropogósra sült, addig a krumplival és cukkinivel bőségesen megpakolt, reszelt sajttal megszórt tészta nem száradt ki sőt, nagyon finom szaftos marad. A frissen szedett kakukkfű pedig nagyon jól illet hozzá.  Tálaláskor én saját készítésű kovászos uborkát kínáltam mellé, de ízlés szerint egy finom salátával is tálalhatjuk.






Hozzávalók 22 x 32 cm-es tepsihez:


1 cukkini (nagyobb)
30 dkg krumpli
25 dkg liszt
4 dkg élesztő (szárított)
15 dkg sajt (gouda, cheddar...)
őrölt fehérbors
kakukkfű
3-4 ek olívaolaj
1 dl víz


A krumplit enyhén sós vízbe főzzük puhára, majd szűrjük le és hagyjuk langyosra hűlni.

Tegyük bele egy tálba a lisztet, a szárított élesztőt, egy tk. sót, ízlés szerint kakukkfüvet, és keverjük össze. 
Reszeljük hozzá a krumplinak, a sajtnak, és a cukkininek a felét, majd kézzel alaposan keverjük össze.
Ezután a vízbe keverjünk bele egy ek. olívaolajat, majd öntsük a lisztes keverékhez, és dagasszuk meg a tésztát. Ezután tegyük bele egy kiolajozott tálba, és meleg helyen kelesszük duplájára. (én összekeverés után a kenyérsütő gépben dagasztottam meg, majd áttettem a kelesztőtálba, és langyos helyen kelesztettem meg)

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd nyomkodjuk bele a megkelt kenyértésztát. Ezután vékonyan szeleteljük rá a krumplit, majd a cukkinit, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg kakukkfűvel. Az ujjainkkal kicsit nyomkodjuk bele a tésztába a zöldségeket, majd takarjuk le egy beolajozott fóliával, és így kelesszük még kb. 30 percig.

Újrakelesztés után a tetejét locsoljuk meg a maradék olajjal, majd reszeljük rá a maradék sajtot.

Helyezzük a tepsit előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon, 45-50 perc alatt süssük szép aranybarnára.
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk langyosra hűlni.

Tálalás előtt szeleteljük fel, majd ízlés szerint salátával, kovászos uborkával kínáljuk.


2012. június 24., vasárnap

Meggyes pite.



Meggyes pitét már többféle tésztából sütöttem, és mindegyik finom volt, de állítom ez a kevert tészta, a maga légies könnyedségével mindegyiket felülmúlta. A receptre a "Magyar Konyha" magazin 6. számában találtam rá, igaz eredetileg cseresznyével készült, de mivel most éppen a meggy érik, így én azzal szórtam meg bőségesen a tésztát. Már a nyers tészta is annyira finom volt, hogy biztos voltam benne, hogy egy finom szaftos, és könnyű pitét fogok kapni sütés után. Az enyhén savanykás meggyel, pedig annyira kínálta magát, hogy egyszerűen nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, és csak ettük, és ettük...... Legközelebb málnával, majd sárgabarackkal is megfogom sütni ezt a pitét, de ízlés szerint bármilyen gyümölccsel megszórhatjuk.  





Hozzávalók 24 x 36 cm-es tepsihez:

30 dkg vaj
3 cs vaníliás cukor
10 dkg porcukor
6 db tojás (nagy)
reszelt citromhéj
15 dkg kristálycukor
30 dkg liszt
1 cs sütőpor
70 dkg meggy



 Magozzuk ki a meggyet, majd tegyük egy szűrőbe, hogy teljesen lecsepegjen mielőtt a tésztára szórjuk.

A tojások sárgáját tegyük bele egy keverőtálba, adjuk hozzá a felkockázott, puha vajat, a reszelt citromhéjat, a vaníliás cukrot, és a porcukrot, majd robotgéppel keverjük jó habosra.

A tojások fehérjét kezdjük el habbá verni, majd kanalanként adjuk hozzá a kristálycukrot, és addig verjük, hogy jó kemény habot kapjunk.

Ezután fakanállal apránként óvatosan keverjük a tojássárgás-vajas masszához a keményre felvert habot.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, majd szitáljuk a habos masszához, és szintén fakanállal, óvatosan keverjük össze.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele a fele mennyiségű tésztát. Ezután szórjuk meg a meggynek a felével, majd öntsük rá a maradék tésztát. A tetejét egyenletesen simítsuk el, majd szórjuk meg a maradék meggyel.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon kb. 35-40 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 35 percig sütöttem, és amikor a teteje már szépen megbarnult, egy sütőpapírral letakartam nehogy túlbarnuljon)
A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.

Tálalás előtt a sütemény tetejét ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd éles késsel szeleteljük fel.


2012. június 22., péntek

Meggyturmix.



Az eper és a cseresznye után most elérkezett a meggyszezon. Ilyenkor sokszor készítek süteményeket, leveseket, ebből a kissé savanykás ízű gyümölcsből, de sült húsok mellé is szívesen kínálom. Nagy melegben pedig egyik kedvencem a jól behűtött, meggyből készült turmix. Igaz a tegnapi rekkenő kánikula után ma szerencsére kicsit enyhült a meleg, de attól ezt a finom hűsítő turmixot még szívesen elkortyolgattam. Gyerekeknek akár uzsonnára is kínálhatjuk, mert nem csak frissítő, de egyben laktató is. Mindössze néhány hozzávaló, és egy gyors turmixolás után már tehetjük is be a hűtőszekrénybe, majd ízlésünknek megfelelően lehűtve, fogyaszthatjuk is a nagy melegben. 


Hozzávalók:

4 dl tej
25 dkg meggy
2 cs vaníliás cukor
cukor (v. édesítőszer, méz)
őrölt fahéj


A turmixgépbe tegyük bele a kimagozott meggyet, majd adjuk hozzá a tejet, a vaníliás cukrot, ízlés szerint cukrot, (v. édesítőszert, mézet) és őrölt fahajat, majd alaposan turmixoljuk össze.
Ezután tegyük be a hűtőszekrénybe, hogy kellően lehűljön.

Fogyasztás előtt töltsük poharakba, és ízlés szerint esetleg még jégkockával tovább hűthetjük.


2012. június 21., csütörtök

Két keréken Ausztriába.



Néhány napra egy csodálatos kirándulás kedvéért teljesen eltűntem, így most receptek helyet néhány pillanatot szeretnék képekben megosztani  minden kedves látogatómmal. Akik ismernek azok tudják, hogy imádom (igen, nem túlzás) Ausztriát, a csodálatosan szép tiszta, és takaros falvacskáival, a csodálatosan szép tájaival, és a barátságos lakóival. Két keréken, vagyis motorral, és egy remek baráti társasággal indultunk útnak, és napokon át róttuk a hegyi utakat. Csodálatos volt, szép volt, nagyon jól éreztük magunkat, és ebben a rekkenő melegben igencsak jólesett a kissé frissebb hegyi levegő, de azért a sütés-főzés már nagyon hiányzott. Kipihenten, feltöltődve, és sok új recepttel holnaptól újra rendszeresen jelentkezem majd. Addig is a teljesség igénye nélkül, (mivel a fényképezés legtöbbször csak az üres tányérok láttán jutott eszembe) néhány finomság azért, hogy a gasztronómiának is szenteljek néhány pillanatképet.






2012. június 14., csütörtök

Cseresznyés pite.




Barbinál láttam meg ezt a receptet, csak Ő szederrel készítette el,  én pedig a saját termésű szép piros, ropogós cseresznyével. Barbinál szép magas lett a sütemény, és valahogy a tésztája is kicsit másabb mint az én süteményemé. Pedig majdnem mindent a leírtak szerint csináltam, így lehet az lehetett a gond, hogy én légkeverésnél sütöttem, ezért nekem ebből a tésztából mégis inkább egy tejes pite jellegű sütemény lett. Lehetséges, hogy az is közrejátszott, hogy én egy kicsit nagyobb méretű tepsibe készítettem el. Abban viszont teljesen egyetértek Barbival, hogy egy nagyon finom, szaftos süteményt, vagyis inkább pitét kaptam. Mivel érik a cseresznye és a meggy, így mindenkinek bátran merem ajánlani, akár egy délutáni kávé, esetleg egy finom tea mellé, de egy kiadósabb leves kísérőjeként, második fogásnak is megállja a helyét. Langyosan egyszerűen nem lehet abbahagyni annyira kínálja magát.







Hozzávalók 25 x 39 cm-es tepsihez:


50 dkg cseresznye
30 dkg liszt
15-20 dkg kristálycukor
csipet só
1 cs sütőpor
3 egész tojás
2 cs vaníliás cukor
1 dl étolaj
4 dl tej
reszelt narancshéj (szárított)
2 dkg vaj
5 dkg barna cukor a tepsi szórásához





Újrasütöttem a süteményt, most alsó-felső sütésnél 200 majd 10 perc után 180 fokon, és 40 perc után egy lazább tésztát kaptam.




 Először a cseresznyét magozzuk ki, majd tegyük félre.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, a csipet sóval, és a kristálycukorral. (én 15 dkg cukrot tettem bele, de ez ízlés dolga)

Egy tálba üssük bele az egész tojásokat, majd adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a narancshéjat, az olajat, és a tejet, majd kézi habverővel keverjük simára.
Ezután fokozatosan keverjük hozzá a lisztes keverékhez úgy, hogy egy sima masszát kapjunk.

Az előmelegített sütőbe helyezzük be egy pár percre az üres tepsit hogy felmelegedjen, majd vegyük ki, és beleljük ki sütőpapírral. 
Ezután kenjük meg a vajjal, és egyenletesen szórjuk rá a barna cukrot, majd pakoljuk rá a kimagozott cseresznyét.
Az előzőleg összekevert tésztát ezután óvatosan öntsük rá a cseresznye tetejére.

Helyezzük be az előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon 35-40 perc alatt süssük addig, hogy a teteje szép aranybarna legyen. (én légkeverésnél 150 fokon, 35 percig sütöttem)
Ezután vegyük ki a sütőből, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni.

Tálalás előtt a tetejét szórjuk meg porcukorral, majd ízlés szerint szeleteljük fel.


2012. június 13., szerda

Epres-rebarbarás morzsa.




Az utolsó és egyben nagyon érett eperszemek, és némi rebarbara hozzáadásával készült ez a látványra  éppen szépnek nem mondható, viszont finomnak annál finomabb desszert. Sajnos a zöldségesnél már nem nagyon van magyar eper, így ezzel nálunk be is fejeződött az eperszezon. Viszont akinek a saját kertjében megterem ez a finom gyümölcs, gondolom még egy ideig élvezheti a belőle készült finomságokat. Én pedig csak reménykedni tudok, hogy jövőre megint a bőséges, és szép termésnek köszönhetően készülhet majd néhány új, és régi finomság a konyhámba. Persze azért másfajta gyümölccsel még többször készítek a nyár folyamán morzsást, mert nem csak gyorsan elkészül, de az egyik kedvenc desszertünk is.  Az eper és a rebarbara nagyon finom volt az ízesített tejföllel, és a tetején ropogósra sült morzsával, és egy próbát mindenképpen megér.








 Hozzávalók:


25 dkg eper
15 dkg rebarbara
3-4 ek tejföl
2-3 ek barna cukor
2 cs vaníliás cukor
1 ek vaníliás pudingpor


Az eperszemeket félbevágjuk, a  rebarbarát vékonyan meghámozzuk, majd ízlés szerint feldaraboljuk.
Ezután beletesszük a formába, majd kézzel kicsit összekeverjük.

A tejfölt simára keverjük a cukorral, vaníliás cukorral, és a pudingporral, majd egyenletesen rákanalazzuk a gyümölcs tetejére.


Hozzávalók a morzsához:


12 dkg liszt
7 dkg vaj
1 ek porcukor


Tegyük egy tálba a lisztet, a porcukrot és a hideg vajat, majd az ujjunkkal morzsoljuk össze úgy, hogy darabos maradjon.
Ezután szórjuk rá a tejfölös keverék tetejére.

Helyezzük be a formát előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon  süssük 25-30 percig, hogy a morzsa szépen megpiruljon. (én légkeverésnél 150 fokon, 25 percig sütöttem)

Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd tányérra kanalazva kínáljuk.


2012. június 12., kedd

Salátaleves húsgombóccal.



A fejes saláta szó hallatán gondolom mindenkinek először a különböző öntetekkel készült, és általában húsok mellé kínált saláta jut az eszébe. Pedig ezen kívül különböző ízesítésekkel nagyon finom levest, és főzeléket is készíthetünk belőle. Bevallom a salátafőzeléket még csak hallomásból ismerem, mert én eddig még nem főztem, de már kacérkodom a gondolattal. Levest viszont szívesen készítek salátából, van hogy buggyantott tojással, vagy pedig baconnel megbolondítva. Most éppen húsgombócok kerültek a levesbe, majd egy tejfölös-lisztes habarás, és  már kanalazhattuk is a finom ebédet.





Hozzávalók:

1 kisebb fej saláta
1 db vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
30 dkg darált hús (sertés comb)
1 db tojás
2-3 ek zsemlemorzsa
1 db húsleveskocka
őrölt fehérbors
szerecsendió
2 dl tejföl
1 tk liszt
2-3 ek olaj
víz


A salátát szedjük leveleire, majd alaposan mossuk meg. Ezután ízlés szerint tépkedjük a leveleket kisebb darabokra.
A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra.

A darált húst tegyük egy tálba, és ízlés szerint  sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, szerecsendióval, majd adjuk hozzá az egész tojást, és a zsemlemorzsát. Ezután jó alaposan gyúrjuk össze, majd vizes kézzel formázzunk a masszából diónyi nagyságú gombócokat.

Egy edénybe kezdjük el felhevíteni az olajat, majd adjuk hozzá a vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra felvágott fokhagymát, majd pár pillanat után a kisebb darabokra csipkedett salátaleveleket is. Alaposan keverjük össze, és addig pároljuk, még a saláta kicsit összeesik. 
Ekkor öntsük fel vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, tegyük bele a húsleveskockát, és az előzőleg elkészített húsgombócokat.
Ezután hagyjuk hogy felforrjon, majd a hőfokot mérsékelve, főzzük puhára.

A tejfölt keverjük simára a liszttel, majd egy kevés levessel. Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk bele a forrásba lévő levesbe. Óvatosan keverjük össze, majd forraljuk ki, és pár percig még szép lassan főzzük tovább.

Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk hozzá sajttal megszórt, pirított kiflit.
 

2012. június 11., hétfő

Fehér csokis-epres marquise.




A hétvégén nemcsak a főételre, de a desszertre is GoodFood magazin lapozgatása közben bukkantam rá. Mivel fagylalt készítésével még nem próbálkoztam, viszont vanília parfét, citromos parfét, és hideg aszalt gyümölcsös csokoládét szívesen készítek a nyári nagy melegbe, így gondoltam ezt a receptet is nekem találták ki. A recepten csak annyit változtattam, hogy a piskótát nem locsoltam meg narancslével. (bevallom a narancslé kifacsarva várakozott, csak én elfelejtettem meglocsolni vele a piskóták tetejét:))  Mivel legalább 24 órát a fagyasztóba ajánlott eltöltenie, így szombaton összeállítottam, és már alig vártam, hogy elérkezzen a kóstolás ideje. Kicsivel a szeletelés előtt kivettem a fagyasztóból, majd megpróbáltam éles késsel szép szeletekre felvágni. Amint a képen is látszik, azért ez nem sikerült valami tökéletesre, de az élvezeti értékén mit sem változtatott. A nem túl édes csokoládékrém, és a finom érett eper, nagyon jól kiegészítették egymást. Meleg nyári napokra fagylalt helyet, így egy ezt a finomságot is többször fogom még készíteni.







Hozzávalók:

6-8 db babapiskóta
20 dkg fehér csokoládé
2,5 dkg vaj
3 dl Hulala (v. habtejszín)
50 dkg eper
2-3 tk porcukor


Egy szögletes formát béleljünk ki folpack fóliával úgy, hogy a széleinél bővel túllógjon. Ezután keresztbe helyezzük bele a babapiskótákat. (a piskóták tetejét meglehet locsolni egy pici narancslével, de én ezt most kifelejtettem)

A csokoládét és a vajat tegyük egy fémtálba, majd gőz fölött olvasszuk fel, és keverjük krémesre.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük kemény habbá, majd apránként keverjük a csokoládés-vajas masszához, hogy sima krémet kapjunk.

A formába lévő babapiskóta tetejére kanalazzuk rá a csokoládés krém felét, majd egy sorba nyomkodjuk bele az eperszemeket úgy, hogy teljesen lemenjenek a piskótára.
Ezután kanalazzuk rá a megmaradt csokoládés krémet, és a tetejét simítsuk el, majd hajtsuk rá a túllógó fóliát.

Tegyük a megtöltött formát legalább 24 órára a mélyhűtőbe, hogy kellően megdermedjen.

A maradék epret a porcukorral együtt pépesítsük, majd passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele.

Tálalás előtt éles késsel szeleteljük fel a marquies-t, majd kanalazzuk rá az eperöntetet.


2012. június 9., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Olaszos sertéshúspogácsa krumplival és káposztasalátával.




Hétvégére megint egy gyorsan elkészíthető receptet hoztam, mely nekünk nagyon ízlett. A GoodFood magazin 4. számában jelent meg ez a recept, és amikor átlapozva megláttam, rögtön elhatároztam, hogy ez lesz a hétvégi ebédünk. A húspogácsát, (vagyis fasírtot) eddig is szívesen készítettem, méghozzá a sütőbe sütve, így megkímélve magunkat attól hogy jól teleszívja magát olajjal, és nem utolsó sorban a lakás sem bűzölög még órák múlva is az olajszagtól. (így aztán a recepttől eltérve, én nem serpenyőbe, hanem sütőbe sütöttem meg a húspogácsákat) A hozzávalókat tekintve is volt némi eltérés az általam eddig készített fasírt, és a receptben szereplő között, mivel semmiféle áztatott zsemle, vagy kenyérféleség, sőt még tojás sem került bele. Helyette a darált húst zsemlemorzsával, reszelt sajttal, és fűszerekkel gyúrtam össze, majd formáztam pogácsává. Ezután tepsibe, olívaolajjal meglocsolva, sütőbe sütöttem készre. A köretként tálalt, citromos-olívaolajban sütött krumpli, szintén a sütőbe készült. Salátának pedig egy egyszerű, ám nagyon finom káposztasalátát készítettem. Az ebéd elkészítése így nem tartott tovább mint egy bő óra hossza, és már tálalhattam is.





Hozzávalók a húspogácsához:

50 dkg darált sertéshús
5 dkg zsemlemorzsa
1 citrom reszelt héja
5 dkg sajt (pl.parmezán, edami..)
petrezselyemzöld
2 gerezd fokhagyma
őrölt bors
2 ek víz
olívaolaj

Tegyük egy tálba a zsemlemorzsát, majd adjuk hozzá a vizet, és keverjük össze. Ezután adjuk hozzá a darált húst, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a citrom reszelt héját, a reszelt sajtot (én edami sajtot reszeltem bele) nyomjuk bele a fokhagymagerezdeket, majd ízlés szerint sózzuk, és borsozzuk.
Ezután jó alaposan gyúrjuk össze a masszát, majd vizes kézzel formáljunk belőle pogácsákat.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a húspogácsákat, majd szintén locsoljuk meg egy kevés olívaolajjal.

Végül tegyük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon, kb. 30 perc alatt süssük szép pirosra. (sütés közben egyszer fordítsuk át a húspogácsákat, hogy mindkét fele szép pirosra süljön)



Sült krumpli hozzávalói:

6-8 db krumpli
3-4 ek olívaolaj
1 citrom leve


A krumplikat vágjuk nagyobb cikkekre, majd tegyük bele egy tepsibe. (én sütőpapírral bélelt tepsibe tettem)
Ezután locsoljuk rá az olajat, majd nyomjuk rá a citromlevet, és forgassuk alaposan össze.

Tegyük előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon 35-40 perc alatt süssük szép pirosra. Sütés közben, óvatosan forgassuk meg, hogy szép aranybarnára süljön. A sütőből kivéve, ízlés szerint sózzuk meg, majd óvatosan rázogassuk össze.
 




Káposztasaláta hozzávalói:

50 dkg vékonyra szeletelt káposzta
1 cs retek
2 db alma
2-3 dl tejföl
1 dl majonéz
2 ek méz
3-4 ek ecetes torma 
1/2 citrom leve
őrölt bors

A káposztát nagyon vékonyra vágjuk fel, majd szórjuk meg sóval, és hagyjuk egy kicsit állni, hogy levet eresszen. Ezután jó alaposan nyomkodjuk ki.

A retket és az almát szintén jó vékonyra vágjuk fel, majd adjuk hozzá a jól kinyomkodott káposztához, és keverjük össze.

Egy tálba tegyük bele a tejfölt, a tormát, a majonézt, majd ízlés szerint mézet (v. cukrot, édesítőszert) citromlevet, és őrölt borsot.
Ezután alaposan keverjük össze, majd öntsük rá a vékonyra felvágott káposztás keverékre, és forgassuk jól össze. Ezután tegyük a hűtőszekrénybe legalább fél órára, hogy az ízek összeérjenek.

Tálaláskor a húspogácsákat a sült krumplival, és a káposztasalátával kínáljuk.


2012. június 6., szerda

Epres túrótorta.



Nyári nagy melegben sokszor készítek sütés nélküli túrótortát, jó citromos ízesítéssel. A tortaalapot általában Győri édes kekszből, vagy éppen babapiskótából készítem, így megspórolva a sütésre szánt időt, és ehhez a habkönnyű tortához a kekszes alap, talán jobban is illik. Most éppen a babapiskóta mellett döntöttem, méghozzá sikerült nagyon finom, citromos ízesítéssel készültet vásárolnom. Az eperőrületemnek köszönhetően természetesen ebből a tortából sem szerettem volna kihagyni, viszont most nem a krémet ízesítettem meg az eperrel. Már több helyen láttam, és régóta szerettem volna kipróbálni ezt a mutatós tortakészítést, mely nekem nagyon tetszik, csak eddig valahogy nem mertem bevállalni. (Pedig roppant egyszerű, nem is értem miért paráztam tőle.) A napokban aztán Moha-nál megláttam az Ő remekművét, és rögtön tudtam eljött az idő, és mint a képeken is látszik, elkészült az én tortám is. Igaz nem lett olyan szépséges,  mivel éppen most az eper hagyott némi kívánni valót maga után, eléggé aprócskák voltak, de végül is azért elégedett vagyok a tortával. Meleg nyári napokra pedig ajánlani tudnám még, az itt megtalálható sütés nélkül készült tortákból való válogatást.








Hozzávalók 24 cm-es formához:

20 db babapiskóta
10 dkg vaj


A babapiskótát alaposan összemorzsoljuk, majd a felforrósított vajat hozzáöntjük és összekeverjük.
A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, majd beleöntjük, és tenyérrel belelapogatjuk a vajas-babapiskótás keveréket. 
Ezután legalább 30 percre betesszük hűtőszekrénybe.



Túros töltelék hozzávalói:

25 dkg túró
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 citrom leve

1 cs vaníliás pudingpor
2 dl víz

10 g porzselatin
1 dl víz

3 dl Hulala (v. habtejszín)
eper


A pudingport simára keverjük a vízzel, majd állandó keverés mellett, sűrűre főzzük. Ezután teljesen kihűtjük.


Egy keverőtálba beletesszük a túrót, a porcukrot (ízlés szerint lehet több cukrot is tenni), a vaníliás cukrot, majd belereszeljük a citrom héját, és belenyomjuk a citromlevet. Ezután robotgéppel simára keverjük.

A teljesen kihűlt pudingot hozzátesszük a túrós krémhez, majd szintén robotgéppel simára keverjük. 


1 dl vizet felforralunk, majd a tűzről levéve, hozzáadjuk a porzselatint, és addig keverjük, hogy teljesen feloldódjon. Ezután teljesen kihűtjük, majd szintén hozzáöntjük a túrós krémhez és jól összekeverjük. (egy lágyabb masszát fogunk kapni)

A Hulalát (v. habtejszínt) kemény habbá verjük, majd apránként, fakanállal, óvatosan a túrós krémhez keverjük.

A tortaformában lévő piskótás alapot körbe kirakjuk a félbevágott eperszemekkel, majd belekanalazzuk a túrós krémet. Tetejét egyenletesen elsimítjuk, majd legalább 2 órára visszatesszük a hűtőszekrénybe, hogy a krém teljesen megdermedjen. 

Tálalás előtt a tortát ízlés szerint megszórjuk tortadarával, és eperszemekkel díszítjük, majd éles késsel felszeletelve kínáljuk.


2012. június 4., hétfő

Epres szelet.



Eper tegnap, eper ma, és eper holnap is!!! Már napok óta ebből a csodálatosan szép, illatos, és fenségesen finom gyümölcsből készítem  a tortákat, pohárkrémeket, na és persze a gyümölcsleves sem maradhat ki a felsorolásból. (eperből készült finomságok itt megtekinthetőek) Most egy kicsit érettebbek voltak az eperszemek, így jött az ötlet, hogy a jól bevált linzertészta tetejére készítsek belőle tölteléket, és úgy süssem készre. Először úgy gondoltam tálalás előtt, majd porcukorral szórom meg a sütemény tetejét, aztán ezt egy kicsit továbbgondolva inkább kiraktam félbevágott eperszemekkel, és leöntöttem tortazselével. Így a sütemény nem csak mutatósabb, de sokkal finomabb lett.





Tészta hozzávalói 20 x 30 cm-es tepsihez:

25 dkg liszt
10 dkg zsír (v. 15 dkg vaj)
5 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 db tojássárgája
1/2 cs sütőpor
1 ek tejföl
reszelt citromhéj
csipet só


A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, a sütőporral, a reszelt citromhéjjal, majd adjuk hozzá a zsírt (v. vajat) és kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kezd morzsalékos lenni, keverjük hozzá a porcukrot, és a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá a tojássárgáját, és a tejfölt. Ezután gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (ha túl száraz lenne a tészta, akkor még egy kevés tejfölt tehetünk hozzá)
Az összegyúrt tésztát nyújtsuk ki, majd helyezzük sütőpapírral kibélelt tepsibe. (én a sütőpapíron nyújtom ki, és azzal együtt emelem át a tepsibe)
Előmelegített sütőbe tegyük be, majd közepes hőfokon 15 perc alatt süssük elő a tésztát. Ezután vegyük ki a sütőből és hagyjuk egy kicsit hűlni, majd öntsük rá az epres tölteléket.





Töltelék:

20 dkg eper
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
4 db tojás
10 dkg liszt
1/2 citrom leve

díszítéshez  félbevágott eperszemek 
1 cs tortazselé (a tasakon lévő leírás szerint elkészítve)


Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, és botmixerrel pépesítsük.

A pépesített epret tegyük bele egy tálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citromlevet, és kézi habverővel keverjük simára.
Ezután állandó keverés mellett, öntsük hozzá a lisztet, majd szintén keverjük csomómentesre.

Az elősütött, és langyosra hűtött tészta tetejére öntsük rá a simára kevert töltelékek.
Ezután tegyük vissza a sütőbe, és közepes hőfokon 30-35 perc alatt süssük készre. (a sütési idő felénél takarjuk le sütőpapírral a tetejét, nehogy túlbarnuljon, esetleg megégjen a teteje)

A sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben félig kihűlni, majd helyezzük egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.
Ezután tegyük vissza a tepsibe, majd a sütemény tetejét rakjuk ki félbevágott eperszemekkel, és öntsük le tortazselével. Szeletelés előtt, hagyjuk teljesen megdermedni.

Tálalás előtt, éles késsel szeleteljük fel úgy, hogy mindegyik szelet tetejére kerüljön eper.


2012. június 3., vasárnap

Eperkrémes mogyorótorta.



Nem is olyan régen sütöttem csokoládés-mogyorótortát, és akkor annyira ízlett ez a tészta, hogy rögtön el is határoztam, hamarosan ismételni fogom. Mivel lisztet nem tartalmaz, így liszt-érzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják. Az ismétlés aztán nem is váratott magára sokáig, így a délutáni kávé mellé, el is készült ez az újabb változat. A tészta maradt a jól bevált  csokoládés-mogyorós, csak most kicsit nagyobb formákba sütöttem, így vékonyabbak lettek a tortalapok, mint az előző tortánál. A krémen viszont változtattam, mivel akkor rebarbarás-mascarpone krémmel töltöttem meg, most viszont az eperszezonnak köszönhetően egy finom epres-ricottas krémet készítettem. Már az előző torta is nagyon a kedvünkre való volt, de most ez a csokoládés-mogyorós tészta, ezzel az epres-ricottás krémmel valami mennyei finom. Ricotta helyett, használhatunk esetleg túrót, a torta úgy is garantáltan finom lesz. Csokiimádók, és eperkedvelők, ki ne hagyják!!!!






Tészta hozzávalói 2 db 22 cm-es formához:

 
 4 db tojás
4 ek porcukor (púpozott)
10 dkg darált mogyoró
12,5 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 cs vaníliás cukor

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk hogy visszahűljön.

Tegyük bele egy keverőtálba az egész tojásokat, a porcukrot, a vaníliás cukrot, majd robotgéppel keverjük jó habosra.

Amikor már jó habos (legalább a háromszorosára nőtt) akkor állítsuk le a robotgépet, majd csorgassuk bele az olvasztott csokoládét. Ezután fakanállal keverjük óvatosan össze. Végül öntsük hozzá a darált mogyorót, majd szintén fakanállal, óvatosan keverjük össze. 

A két tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd egyformán osszuk el a masszát, és kanalazzuk a formákba. 

Előmelegített sütőbe helyezzük be egyszerre a két tortaformát, majd közepes hőfokon 20-25 perc alatt süssük készre a tortalapokat. (én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a formákban hagyjuk pár percig hűlni, majd helyezzük rácsra, és úgy hűtsük ki teljesen.






Epres krém hozzávalói:

30 dkg eper
25 dkg ricotta
2 cs vaníliás cukor
porcukor (ízlés szerint)
2 dl Hulala (v. habtejszín)
0,5 dl víz
5 g zselatin (por)
1/2 citrom leve
reszelt narancshéj (el is hagyható)


Az epret alaposan mossuk meg, majd daraboljuk fel. Ezután botmixerrel pépesítsük, majd ízlés szerint cukorral, reszelt narancshéjjal (ez el is hagyható) és egy vaníliás cukorral tegyük fel főni. Kevergetve kb. 10 percig főzzük, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele a krémbe. (ezalatt az idő alatt, kicsit besűrűsödik) Végül hagyjuk teljesen kihűlni.


A ricottát ízlés szerinti porcukorral, vaníliás cukorral, és a citromlével keverjük simára. Ezután keverjük hozzá a teljesen kihűlt eperpépet.

A vizet forraljuk fel, majd a tűzről levéve, adjuk hozzá a porzselatint, és keverjük simára. Amikor már éppen csak langyos, szintén keverjük hozzá az epres-ricottás krémhez.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük kemény habbá, majd apránként szintén keverjük a krémhez. Ezután legalább egy órára tegyük be a hűtőszekrénybe, hogy a krém egy kicsit megdermedjen.

Az egyik tortalapot helyezzük rá egy tálcára, majd kanalazzuk rá a krémet. Ezután helyezzük rá a másik tortalapot, és szintén kanalazzuk a tetejére a krémet. Végül szórjuk meg tortadarával, és díszítsük olvasztott csokoládéba mártott eperszemekkel. Ezután tegyük be a hűtőszekrénybe kb. 30 percre, hogy kicsit lehűljön, és könnyebben tudjuk majd szeletelni.


Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőszekrényből, majd éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.


2012. június 2., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Pisztráng zöldfűszerekkel és baconnel.



 Hétvégére egy halas, vagyis pisztrángos receptet szeretnék ajánlani. Persze pisztráng híján, ízlés szerinti halból, vagy tengeri halfiléből is készülhet az ebéd, hasonló fűszerezéssel. Halfilé esetében, alufóliára fektessük rá a befűszerezett halszeletet, majd szórjuk rá a bacont, és végül helyezzük rá a zöldfűszereket, majd csináljunk kis batyukat, és úgy pároljuk készre. Azután óvatosan nyissuk ki, majd pár percig süssük tovább.  A pisztráng nagyon finom egy egyszerű só, őrölt bors, és citrom ízesítéssel is, de állítom a zöldfűszerek és a bacon, sem rontotta el, sőt...... Mivel az egyik kedvenc hajfajtám, így megpróbálom minél többféle ízesítéssel elkészíteni, és eddig még mindegyik változat nagy sikert aratott. (több pisztráng recept itt megtekinthető) Köretnek most krumplipürét, és párolt gombát készítettem lila hagymával, és szintén baconnel. Ez a köret nagyon jól illett a halhoz, de más sültek mellé is eltudom képzelni köretként.






 Hozzávalók:

2 db pisztráng
15 dkg bacon
petrezselyemzöld
snidling
koriander
halfűszerkeverék
őrölt fehérbors
citromlé
olívaolaj


Az olívaolajat keverjük össze ízlés szerint sóval, őrölt borssal, és halfűszerkeverékkel, majd tegyük bele ebbe a pácba a pisztrángokat, és kívül-belül alaposan dörzsöljük be. Ezután kb. 30 percig hagyjuk állni, hogy a fűszerek jól átjárják.

A bacont kockázzuk fel, majd süssük addig, hogy egy kis színt kapjon. Ezután szedjük ki a zsírból, és alaposan csepegtessük le.

A befűszerezett pisztrángokat tegyük egy sütőpapírral kibélelt, és olajjal meglocsolt tepsire, majd kívül-belül csepegtessük meg a citromlével. Ezután tegyünk a belsejükbe az elősütött baconből, és ízlés szerint a zöldfűszerekből. A maradék bacont szórjuk a halakra, és mellé.

Előmelegített sütőbe, közepes hőfokon, süssük 25-30 percig, hogy szép színt kapjon és teljesen átsüljön.






Párolt gomba lila hagymával és baconnel:

30 dkg gomba
1 nagy lila hagyma
10 dkg bacon
őrölt fehérbors


A hagymát és a gombát vékonyan szeleteljük fel, a bacont apróra kockázzuk fel. Ezután a bacont süssük szép aranybarnára, majd a zsírból szedjük ki, és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékba először tegyük bele a felszeletelt hagymát, és kezdjük el párolni. Amikor már kicsit összeesett adjuk hozzá a felszeletelt gombát, ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal, majd addig pároljuk, még teljesen zsírjára sül. Ezután keverjük hozzá az előzőleg kisütött bacont.

Tálaláskor a pisztrángot krumplipürével és a hagymás-baconös-gombával kínáljuk.