2023. október 28., szombat

Malacsült vele sült zöldségkörettel.


Nagyon ritkán veszek malachúst, de a napokban a hentesnél megláttam egy szép csontos malaccombot, és rögtön el is döntöttem, hogy a hétvégi ebédünk malacsült lesz, melyet a köretnek szánt zöldségekkel sütök meg. A húst tegnap befűszereztem, ma pedig a zöldségekkel együtt került be a sütőbe..... puhára párolás után, pedig szép pirosra sütöttem.




Hozzávalók:

kb. 1,5 kg csontos malaccomb

4 db sárga krumpli

2 db sárgarépa

1 db lila hagyma

30 dkg csiperke gomba

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

2 tk ételízesítő

1tk majoránna

1 tk kakukkfű

1 tk füstölt pirospaprika

2 gerezd fokhagyma

kb. 1,5 dl víz

2-3 ek sertészsír


A malachúst érdemes már előző nap befűszerezni, majd sütésig a hűtőben pihentetni.

A húst dörzsöljük be az előzőleg összepréselt fokhagymával, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg 1 teáskanál ételízesítővel, 1 teáskanál majoránnával, 1 teáskanál morzsolt kakukkfűvel, a füstölt pirospaprikával, majd fedjük le a tálat, és felhasználásig tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek jól átjárják a húst.

A krumplit pucoljuk meg, és vágjuk fel ízlés szerinti kockákra. A sárgarépát pucoljuk meg, majd karikázzuk fel. A gombát tisztítsuk meg, majd a nagyobbakat negyedeljük. A lila hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vékonyan szeleteljük fel. 

Ezután a krumplit, sárgarépát, és a gombát keverjük össze, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a maradék fűszerekkel, és forgassuk össze.

Az olvasztott zsírt öntsük egy tepsibe, majd helyezzük a közepére a befűszerezett húst.

Ezután rakjuk köré a befűszerezett zöldségeket, szórjuk rá a felszeletelt hagymát, majd öntsük alá a vizet, és fedjük le alufóliával a tepsit. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd kb. 2 óra alatt pároljuk puhára.

Ezután vegyük le a fóliát, ha szükséges tegyünk alá még zsírt, majd helyezzük vissza a sütőbe, és süssük szép pirosra. (sütés közben a húst fordítsuk át, hogy mindkét oldala szép pirosra süljön)



Tálalás előtt a sült húst ízlés szerint daraboljuk fel, majd a zöldségkörettel és ízlés szerinti salátával, savanyúsággal kínáljuk. A malacbőr ugyan nem sül ropogósra, de nagyon finom és puha.


2023. október 22., vasárnap

Almás puffancs cukorbetegeknek.

 


Napok óta valami egyszerű, és gyorsan elkészíthető süteményre vágytam, így aztán a receptjeim között keresgélve rábukkantam erre az egyszerű, ám finom almás puffancsra. Valamikor a neten jött velem szembe ez a recept, akkor gyorsan lejegyeztem.... most kicsit a saját ízlésemre formáltam, és sütöttem meg. Az egész nem tart kb. egy óránál tovább, csak keverünk-kavarunk és már a tányérunkon illatoznak, a finom puffancsok.

 


 Hozzávalók 9 db puffancshoz:

12 dkg teljes kiőrlésű liszt

5 dkg búza finomliszt

8 dkg eritrit

2 tk sütőpor (púpozott) 

csipet só

1 tk almás pite fűszerkeverék

1/2 citrom reszelt héja és leve

0,5 dl Milli habtejszín

1 tk vaníliaaroma

2 db tojás (nagy)

2 db alma

 

 

 Tegyük egy tálba a kétféle lisztet, adjuk hozzá a sütőport, egy csipet sót, a reszelt citromhéjat, és az almás pite fűszerkeveréket, majd keverjük alaposan össze. (ízlés szerint őrölt fahéjat is adhatunk hozzá a fűszerkeverék helyett)

Egy kisebb tálba tegyük bele az eritritet, adjuk hozzá az egész tojásokat, a vaníliaaromát, a habtejszínt, a citromlevet, és keverjük simára. (ízlés szerint másfajta édesítőt is használhatunk)

Az almát pucoljuk meg, majd egy nagyobb lyukú reszelőn, reszeljük hozzá a lisztes keverékhez, és nagyjából keverjük össze.

Ezután öntsük hozzá az édesítős-tojásos... keveréket, majd fakanállal keverjük alaposan össze.

Egy nagyobb tepsit (pl. gáztepsit) béleljünk ki sütőpapírral, majd az almás masszából kanalazzunk rá egy-egy nagyobb evőkanálnyi halmot.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 25 perc alatt szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk a tepsin langyosra hűlni.

 


Tálalás előtt a puffancsokat ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, majd úgy kínáljuk. Egyszerű és könnyű pl. uzsonnára remek egy bögre teával.


2023. október 14., szombat

Szalonnás-gombás nyúlcomb.

 


A napokban bevásárlás közben megláttam a friss nyúlhúst a hűtőpultban, és rögtön a kosaramba is tettem egy tálcányit. Mivel vadast már készítettem nyúlhúsból (receptje erre a linkre kattintva található), sült nyúlcomb is volt már (nyúlhússal készült receptek erre a linkre kattintva találhatók) így gondoltam egy szalonnás-gombás raguval főzöm puhára. Mivel a nyúlhús zsenge volt, így bő egy óra alatt el is készült az ebéd. Én barna rizzsel tálaltam, de fehér rizs, vagy a krumplipüré is jól illik hozzá.




Hozzávalók:

3 db nyúlcomb

20 dkg császárszalonna

50 dkg csiperke gomba

1 db vöröshagyma (nagy)

2 gerezd fokhagyma

só (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 kk kakukkfű

1 kk majoránna

2 dl tejföl

1 tk liszt

2 dl fehérbor

3 dkg vaj



A nyúlcombot mossuk meg, majd papírtörlővel töröljük szárazra.

A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, és vékonyan csíkozzuk fel. A fokhagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A császárszalonnát vékonyan szeleteljük fel, majd vágjuk fel apró kockákra.

A gombát tisztítsuk meg, mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel vékony csíkokra.

Egy serpenyőbe tegyük bele a felkockázott szalonnát, majd süssük szép pirosra. Amikor már szép piros, szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.

A maradék zsiradékhoz adjuk hozzá a vajat, majd amikor felolvadt, helyezzük bele a combokat, és mindkét oldalukat addig süssük, hogy szép színt kapjon. Ezután vegyük ki, és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vékonyra szeletelt vöröshagymát és futtassuk meg, hogy egy kicsit összeessen, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva pedig öntsük fel a borral. 

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és a fűszerekkel, majd helyezzük vissza a combokat, és pároljuk félpuhára a húst.

Amikor a hús félpuhára párolódott, adjuk hozzá a felszeletelt gombát és addig pároljuk, hogy a hús teljesen megpuhuljon. (ha szükséges akkor ízesítsünk utána, de arra figyeljünk, hogy a kisütött szalonna is sós)

A tejfölt keverjük simára a liszttel, és egy kevéske vízzel.

Ezután szedjük ki a húst, majd a  öntsük hozzá a tejfölös keveréket, keverjük csomómentesre, és forraljuk ki. 

Ezután tegyük vissza a húst, adjuk hozzá az előzőleg kisütött szalonnát, majd többször óvatosan megkeverve/rázogatva főzzük még pár percig, hogy az ízek összefőjenek.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet.... pl. rizst, krumplipürét, de én tésztával is eltudom képzelni.



Tálalás előtt helyezzünk a tányérra egy nyúlcombot, kanalazzuk mellé a szalonnás-gombás ragut, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én barna rizst készítettem hozzá, és azzal tálaltam.


2023. október 7., szombat

Habkönnyű túrós. (cukor és gluténmentes)

 

 

Az  ötletet hogy elkészüljön ez a pillekönnyű túrós a felhőlángos (receptje erre a linkre kattintva található) adta. Mivel a sós változat nagyon finom volt, így gondoltam elkészítem édesen is. Én ugyan eritritet használtam hozzá, így a cukorbetegek is nyugodtam megsüthetik, de ízlés szerint cukorral is készíthetjük. Egy kevés mazsola is került bele, de akár többet is adhatunk hozzá, elrontani biztosan nem fogja. A hozzávalók mennyiségéből nekem 6 db lett, így ha nagyobb a család akkor érdemes megduplázni, vagy éppen megtriplázni a hozzávalókat. Felnőtteknek, gyerekeknek szerintem egyaránt ízleni fog......




Hozzávalók 6 darabhoz:

13 dkg tehéntúró

3 db tojás (nagy)

csipet só

1 ek eritrit (v. cukor)

1/2 citrom reszelt héja

1 kk vaníliaaroma

ízlés szerint mazsola




 A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habbá.

A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a tojások sárgáját, egy csipet sót, az eritritet (vagy cukrot), a reszelt citromhéjat, a vaníliaaromát, és ízlés szerint mazsolát, majd keverjük össze. 

Ezután két részletben, óvatosan keverjük hozzá a keményre felvert tojáshabot.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzunk rá két-két evőkanálnyi halmot a masszából, egymástól távolabb, mert sütés közben meg fognak nőni.(nekem 6 darab lett ennyi hozzávalóból)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd légkeverésnél 170 fokon süssük kb. 15 perc alatt aranybarnára.



Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel (v. porcukorral) majd úgy kínáljuk. Sütés után az állaga pillekönnyű, és nagyon finom. Az egész művelet pedig nem tart fél óránál tovább, és már tálalhatjuk is. Ízlés szerint kínálhatunk mellé házi diabetikus sárgabarack vagy éppen eperlekvárt.