2014. szeptember 30., kedd

Málnás zabaglione.




A zabaglione egy édes, olasz mousse, melyet én most málnával készítettem el. Az utóbbi napok szikrázó napsütésének köszönhetően ugyanis sikerült megint leszednem egy tál málnát. Mivel semmi kedvem nem volt a sütkérezéshez, és már hosszú ideje készülök ennek a finom, habos desszertnek az elkészítésére, így hozzá is láttam. Igen egyszerű desszert, és rögtön fogyaszthatjuk is. Viszont a tojáshab gőzfürdő fölötti kézzel való kevergetése, igényel némi munkát. Ennek ellenére örülök hogy elkészítettem, mert a végeredmény egy nagyon könnyű és finom hab, melyhez jól illik a málna, de ízlés szerint akár a szeder is.






 Hozzávalók 6 pohárhoz:

40 dkg málna (v. szeder)
15 dkg barna cukor
2 cs vaníliás cukor
6 db tojássárgája
3 ek édes fehérbor
1 mk őrölt fahéj







A málnát (v. szedret) tegyük egy szűrűbe, majd folyóvíz alatt mossuk meg. Ezután alaposan csepegtessük le, majd keverjünk hozzá 5 dkg barna cukrot, egy mokkáskanál őrölt fahéjat, és egy csomag vaníliás cukrot.


A poharak aljába kanalazzunk 1-1 evőkanállal a málnából. A maradék málnát tegyük bele egy szűrőbe, és hagyjuk a levét teljesen lecsepegni.

A tojássárgához adjuk hozzá a maradék cukrot, és vaníliás cukrot, majd robotgéppel keverjük habosra. Ezután keverjük hozzá az édes fehérbort is.

Ezután az edényt a tojásos keverékkel helyezzük vízgőz fölé, majd kézi habverővel keverjük 10-12 perc alatt, sűrű habbá.

Végül a maradék, lecsepegtetett málnával keverjük óvatosan össze a tojáshabot, majd elosztva kanalazzuk a poharakban lévő málnára.

Az elkészült pohárkrémet pedig rögtön tálalhatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése