2010. október 31., vasárnap

Zelleres-almás röszti.( Gáspár Bea Vacsoracsatás receptje)




Rösztit már krumpliból, cukkiniből, többször sütöttem, de zelleres-almás változatban még soha. A Vacsoracsatában Bea készítette köretként, és nagyon megtetszett. Gondoltam ma én is ezzel a körettel tálalom a pulykamájat. Az alma és a sütés közben édeskéssé váló zeller, ezzel az egyszerű fűszerezéssel, és a hozzáadott pici tejszínnel, nagyon jól illettek egymáshoz. Egy biztos, most készült nálam először, ám nem utoljára.






Hozzávalók:

1 közepes zeller
2 db alma
petrezselyemzöld (kisebb csokor)
2 db tojás
1 ek liszt
0,5 dl tejszín

őrölt fekete bors
olaj a sütéshez


A zellert és az almát lereszelni, majd hozzáadni az apróra vágott petrezselyemzöldet, az ízlés szerinti mennyiségű sót, őrölt borsot, a tejszínt, a tojást, és a lisztet, majd jól összekeverni. (ha az alma levesesebb, akkor 2 ek lisztet keverjünk hozzá)

Egy serpenyőbe kevés olajat hevíteni, majd kanállal kis halmokat tenni bele a masszából. Tetejét kanállal kicsit lelapogatni.

Kislángon szép lassan pirosra sütni, majd óvatosan átfordítani, és a másik felét is pirosra sütni.(én sütés közben kétszer fordítottam át, hogy biztosan átsüljön)
Végül papírtörlőre kiszedni.

Húsok mellé köretként tálalni. Én rántott pulykamáj mellé kínáltam köretként.


2010. október 30., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Rakott-kelkáposzta.





A rakott kelkáposzta összeállítása azért igényel némi időt, viszont a többi már a sütő dolga, és nekünk már csakis a tálalás marad hátra. Ízlés szerint készíthetjük kevesebb vagy több hússal, és a tejföl hozzáadása is ízlés dolga. Én általában nagyobb adagot készítek, mert nagyon szeretjük, és így két napra le van a gondom a főzésről. Felmelegítve is éppen olyan finom, mint amikor frissen a sütőből kivéve tálaljuk. 





 Hozzávalók:

1 nagyobb kelkáposzta (v. 2 kisebb)
70 dkg darált hús (pl.sertéscomb, lapocka)
10 dkg rizs
1 nagy vöröshagyma
só (ízlés szerint)
őrölt fekete bors (ízlés szerint)
2 csipetnyi szerecsendió (el is hagyható)
1 kk majoranna
2 tk ételízesítő
2 tk pirospaprika
2 ek étolaj (v. zsír)
tejföl ízlés szerint





A vöröshagymát pucoljuk meg, vágjuk fel apróra, majd adjuk a felhevített olajhoz, és pároljuk üvegesre. 

Ezután adjuk hozzá a darált húst, keverjük alaposan össze, majd pirítsuk fehéredésig.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel és a pirospaprikával, majd keverjük alaposan össze, és öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Mérsékelt hőfokon, addig főzzük míg a hús puhára fő, és csak egy kevés szaft marad alatta.

A rizst főzzük puhára enyhén sós vízben, majd csepegtessük le, és keverjük hozzá a készre főt darált húshoz.

A káposztáról szedjük le a külső leveleket, majd vágjuk félbe, vágjuk ki a torzsát, és ízlés szerint daraboljuk fel. (Én nagyobb kockára szoktam felvágni.)

Ezután tegyük egy nagyobb edénybe, öntsük fel annyi vízzel hogy jól ellepje, adjunk hozzá egy teáskanál sót, majd főzzük félpuhára. Ezután szűrjük le, majd alaposan csepegtessük le.

Egy tepsibe öntsünk kb. 2 evőkanál étolajat, terítsük el benne az alaposan lecsepegtetett káposztának a felét, majd ízlés szerint szórjuk meg sóval. (azért óvatosan sózzuk, mert a hús is sós)

Ezután egyenletesen kanalazzuk rá a húsos-rizses keveréket, majd ízlés szerint kenjük le tejföllel.

Ezután fedjük be a maradék káposztával, szintén szórjuk meg ízlés szerint sóval, majd kanalazzuk rá a maradék tejfölt úgy, hogy mindenhol befedje a káposztát. (Én a tejfölös réteget is megszoktam egy csipet sóval szórni, de ez el is maradhat.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt süssük készre.

A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd tálaljuk.

2010. október 29., péntek

Sütőben sült palacsinta túrógombóccal málnatükrön. (Gáspár Bea Vacsoracsatás receptje alapján.)



Megint egy vacsoracsatás recept, melyet mindenképpen szerettem volna elkészíteni.... és nem is bántam meg, mert nagyon finom lett így a "palacsinta". Palacsinta sütőben való sütéséről eddig még nem is hallottam, így nekem új volt a Gáspár Bea által sütött változat. Szerencsére figyelmesen végignéztem a műsort (mint mindig), így nem okozott gondot a közzétett recept hiányossága. Mondhatom, valóban palacsinta tészta jellege maradt a tésztának a sütőben való sütés ellenére, és az hogy kicsit vastagabb a tészta, még előnyére is vált. A főzés nélküli túrógombóccal, és az általam készített málnaszósszal (Bea eperből készítette) igazán remek desszertet tudtam feltálalni.





 
Palacsinta tészta hozzávalói 22x32 cm-es tepsihez:

500 g natúr joghurt (v. gyümölcsjoghurt)
3 db tojás
12 dkg liszt
 15 dkg porcukor
2 ek holland kakaó
1 cs vaníliás cukor
1 csipet só
1 tk szódabikarbóna

 
A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, a joghurtot, egy csipet sót, és keverjük simára. (Én sárgabarackos joghurtot kevertem hozzá.)

A lisztet keverjük össze a szódabikarbónával és a kakaóval, majd szitáljuk hozzá a cukros keverékhez, és szintén keverjük simára.

A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a masszához.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele a masszát. Ezután a tepsit párszor ütögessük az asztalhoz mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süsük készre. (tűpróbáig süssük) (Én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem.)

Ezután vegyük ki a sütőből, hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt, helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
 
Amikor a tészta kihűlt, ízlés szerint szúrjunk ki belőle korongokat, vagy egyszerűen csak szeleteljük fel.


 
 
 
Túrógombóc hozzávalói:

 25 dkg túró
1/2 citrom reszelt héja
1/2 citrom leve
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 cs Aranka vaníliás pudingpor (FŐZÉS NÉLKÜLI))
1/2 cs mandulaforgács



A túrót tegyük egy tálba és villával kicsit törjük össze.
 
Ezután adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és citromlevet, a főzés nélküli Aranka vaníliás pudingport, majd keverjük alaposan össze.
 
Ezután tegyük be legalább egy órára a hűtőbe, majd nedves kézzel formázzunk belőle ízlés szerinti gombócokat.
 
A mandulaforgácsot egy teflon serpenyőbe, állandó kevergetés mellett, pirítsuk világos zsemle színűre, majd forgassuk bele az elkészült túrógombócokat. (figyeljünk, mert hamar megég!!)

 
 

 
 
 Málnaszósz hozzávalói:

30 dkg málna
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
1,5 dl víz
1 tk étkezési keményítő + pici víz


A málnát folyó víz alatt mossuk meg, tegyük egy serpenyőbe, adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a vizet, majd főzzük pár percig.

Ezután vegyük le a tűzről, majd passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele.

Ezután tegyük vissza a tűzre, melegítsük forráspontig, majd adjuk hozzá a pici vízzel simára kevert étkezési keményítőt, és kevergetve addig főzzük, hogy kissé besűrűsödjön. Ezután hűtsük ki teljesen.

Tálalás előtt tegyünk a tányérba pár kanál málnapépet, tegyük a közepére a kiszúrt tésztakorongot, helyezzük rá a túrógombócot, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint gyümölcslekvárral is tálalhatjuk, mert az is jól illik hozzá.

EGY KIS REKLÁM!!!!!

A GasztroTipp oldal a Bereznay-hónap keretén belül játékot indított. Beküldött receptekkel lehetett nevezni, melyek sorsoláson vesznek részt. A recepteken kívül a hozzájuk tartozó képekre is lehet szavazatokat leadni, ennek szeretnék most egy kis reklámot csinálni. A képeket 5-albumba helyezték és a GasztroTipp Facebook oldalán lehet megtekinteni és a szavazatokat leadni. Mindenkit csakis biztatni tudnék a receptek megtekintésére, és a képre való szavazásra.

A képalbumokat ha rákattintotok a linkre megtaláljátok, és kedvetekre válogathatjátok ki a kedvenceket. Ott október 31. (vasárnap) éjfélig lehet szavazni (like-olni) a kinagyított kép alatt megjelenő "Tetszik" gombra kattintva.

Bereznay-játék 1.

Bereznay- játék 2.

Bereznay-játék 3.

Bereznay-játék 4.

Bereznay-játék 5.


2010. október 28., csütörtök

Receptajánló Halloween-re.

Már csak pár nap és itt van Halloween. Ilyenkor minden a sütőtökről és a bulikról szól. A bulikban pedig a tökből készült finomságok jutnak nagy szerephez. Ahhoz szeretnék most pár ötletet adni, mivel is kedveskedjünk a vendégeinknek. Mindenkinek jó bulizást, és jó étvágyat kívánok az elkészített süteményekhez.



Elsőként az egyszerű ám igen finom mézes sütőtököt ajánlanám. Gyerekként is imádtuk, igaz akkor még a Halloween-ről még csak nem is hallottunk. Viszont a mézzel megkent tököt szívesen faltuk befelé.










Sütőtökös sajttorta.


Sajttortát már többször, és különböző variációban sütöttem , de sütőtökkel megbolondítva még eddig nem. Tökös receptek után kutatva találtam rá erre a receptre és rögtön megtetszett. Kicsit azért változtattam rajta az én ízlésemnek megfelelően, de ez gondolom nem vált a torta kárára, mert nagyon finom lett. Megint vízfürdőbe sütöttem, ugyanis nekem nagyon bejött ez a fajta sütési mód. A teljes kihűlés érdekében, délután sütöttem meg, majd a másnapi tálalásig a hűtőben pihentettem. Ezalatt az ízek jól összeértek és szépen szeletelhető lett a torta. Ezután már csak bekellet zsebelnem az érte járó dicsérő szavakat. Halloween közeledtével, mindenkinek a figyelmébe ajánlanám, aki szereti a sütőtökkel készült tortákat.




Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához:

10 dk babapiskóta
10 dk kakaós keksz
10 dk margarin

A babapiskótát és a kekszet ledarálni, majd a margarint felforrósítani és ráönteni. Jól összekeverni.(még így is kicsit morzsalékos marad)
A tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni és kézzel egyenletesen ellapogatni a morzsalékos keveréket.
30 percre hűtőbe tenni.(ha tovább a hűtőbe marad az sem gond)

Töltelék:

15 dk barna cukor
30 dk mascarpone
10 dk tejföl
3 nagy tojás
20 dk sütőtökpüré
csipet só
2 tk mézes fűszerkeverék
1 tk fahéj
2 cs vaníliás cukor

A cukrot összekeverni a fűszerekkel, a sóval és a vaníliás cukorral. A sütőtököt megsütni, majd teljesen kihűteni.

A mascarponét és a tejfölt egy tálba tenni, majd robotgéppel elkezdeni keverni. Ha már sima az állaga, állandó keverés mellett, kanalanként hozzáadni a cukros keveréket.
Ezután egyesével hozzákeverni az egész tojásokat.(közben a tál faláról kanállal leszedni a rárakódott masszát)
Végül kanalanként, állandó keverés mellett, belekeverni a sütőtökpürét.
A hűtőből kivenni a tortaformát majd ráönteni a krémes masszát.
A tortaforma külsejét alufóliával bevonni, hogy sütés közben ne tudjon belefolyni a víz.

A sütőt előmelegíteni közepes hőmérsékletűre(180 fokra) majd egy tepsibe forróvizet önteni, és behelyezni. Végül a vízzel kb. félig töltött tepsibe óvatosan belehelyezni a tortaformát.
Kb. 30 percig így sütni, majd a hőmérsékletet mérsékelni(160 fokra) és még 15-20 percig így sütni tovább. (sütés közben, ha a teteje már kezd szép színt kapni, sütőpapírral lefedve sütni tovább)

Tejfölös krém a tetejére:

250 ml tejföl
2 cs vaníliás cukor
5 dk porcukor

A tejfölt a porcukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverni.
A tortát a sütés végén kivenni a sütőből, majd óvatosan a tetejére önteni a cukros-tejfölt és egyenletesen elsimítani.
Visszahelyezni a sütőbe, majd 8-10 percig még tovább sütni.
Végül a gázt elzárva a nyitott ajtajú sütőben langyosra hűteni.(így nem esik össze a torta)
Ezután kivenni a sütőből, kihűteni, majd tálalásig a hűtőben pihentetni.




2010. október 27., szerda

Fűszeres újkrumpli leveles tésztában sütve.




Nemrégiben Azerbajdzsáni csirkecombot készítettem és azon gondolkodtam, milyen körettel is tálaljam. Az újkrumpli adott volt, így abból kellett valamit kitalálni. Eszembe jutott, hogy nem is olyan régen az újkrumplit tejföllel, és fűszerekkel megbolondítva már tálaltam köretként.(recept itt) Ebből jött aztán az ötlet, hogy megsütöm leveles tésztában. Kicsit azért aggódtam, hogy mi sül ki belőle, de kár volt, mert nagyon finom lett. A szaftos krumplit körbeölelte a ropogós tészta. A zöldséges-szaftos csirkéhez pedig remekül illet ez a köret. Tehát egy újabb bizonyítéka annak, hogy a krumpliból készült ételeknek nincs se szeri, se száma, a fantáziánkra van bízva mi is készüljön belőle.






 Hozzávalók:

50 dkg újkrumpli
1 cs leveles tészta
1 tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld
1 tk mustár

őrölt bors
szerecsendió
1 db tojás



Lehetőleg egyforma méretű krumplikat válogatni, jól megmosni és enyhén sós vízben puhára főzni. Leszűrni, majd hagyni langyosra hűlni.(a haját nem kell lepucolni!!!!)

A tejfölt ízlés szerinti mennyiségű fűszerekkel, a sóval, a mustárral, az apróra vágott petrezselyemzölddel, és a belenyomott fokhagymával jól összekeverni.

A langyos krumplit, nagyobb kockákra felvágni, majd óvatosan összekeverni az ízesített tejföllel.

Az előnyújtott leveles tésztára kanalazni a szaftos krumplit, majd a két szélét kicsit behajtani és feltekerni. Tepsibe tenni, majd a tetejét felvert tojással megkenni.

Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni. (én légkeverésnél, 150 fokon sütöttem)
A sütőből kivéve, kicsit hűlni hagyni, majd ízlés szerinti méretűre felvágva tálalni.

Öreg krumpliból is ellehet készíteni, de akkor megpucolva, felkockázva kell megfőzni, majd szintén langyosra hűteni, és úgy keverni a tejfölös szószhoz.

2010. október 26., kedd

Mézes madeleine Bereznay Tamás receptje alapján.


Már jó ideje készülök madeleinet sütni, keresgéltem is a receptek között időnként. A sütőformákat is régen beszereztem és a fiók mélyén várták, mikor is kerülnek bevetésre. Valahogy eddig mégsem került rá sor. Aztán a GasztroTipp oldalon megláttam Bereznay Tamás mézes madeleine receptjét, és ma végre megsütöttem. Most bánom csak igazán, hogy ennyi ideig vártam vele. A recept leírását pontosan betartva, haladtam lépésről-lépésre, és egy nagyon finom süteményt kaptam. A belseje finom szaftos maradt, a külső része pedig ropogós lett. Gyorsan el is fogyott, így legközelebb dupla adagot sütök.




Hozzávaló 20 darabhoz:

2 db tojás
5 dk porcukor
2 tk barna cukor
2 tk méz
10 dk liszt
2 tk sütőpor
csipet só
6 dk olvasztott vaj

A formákat vajjal kikenni, majd 10 percre a hűtőbe tenni. Ezután kivenni és újra kikenni vajjal, majd ismét visszatenni a hűtőbe.

Egy tálba tenni a tojások sárgáját, majd 2,5 dk porcukorral, a barna cukorral és a mézzel habosra keverni.(akkor jó, ha legalább a háromszorosára nő a térfogata)

A tojások fehérjét pici sóval kemény habbá verni, majd a végén hozzáadni a maradék 2,5 dk cukrot és még kicsit tovább verni.

A lisztet és a sütőport és egy csipet sót összekeverni, majd átszitálni.

A habosra kevert cukros-tojássárgához fakanállal felváltva, óvatosan hozzákeverni a felvert habot és a lisztes keveréket.
Először egy kevés hab--egy kevés liszt--egy kevés hab--egy kevés liszt......(én három részre osztva kevertem össze)
Végül a vajat felolvasztani és szintén óvatosan a masszához keverni.(mindig az óramutató járásával megegyezően keverjük össze a hozzávalókat)

A formákat kivenni a hűtőből és kicsit kilisztezni, majd megtölteni a tésztával.(én a formák 3/4 részéig töltöttem a tésztát)

Előmelegített sütőbe, közepes lángon 10-12 perc alatt szép pirosra sütni.(én légkeverésnél, 160 fokon sütöttem 10 percig)
A sütőből kivéve, rácsra szedni és kihűteni.
Tálalás előtt porcukorral megszórni.




2010. október 25., hétfő

Fehércsokis-málnahabos brownie.


Nemrégiben sütöttem meg ennek a brownie-nak az étcsokoládés változatát. Mivel tegnap még sikerült leszednem egy kisebb adag málnát (igaz ezt már félve merem csak leírni, mert lehet senki nem hiszi el, pedig így van) gondoltam most fehércsokoládés alappal sütöm meg. Viszont így a sajtkrémbe tettem kakaót, hogy azért kinézetre is mutatós legyen. A fehércsokoládénak és a kakaós krémnek köszönhetően, egy más ízvilágot kaptam, de így is nagyon finom lett. A nem túl édes málnahab pedig megint csak remekül illik ehhez a változathoz is. Természetesen fagyasztott málnával is elkészíthető a hab, így bármikor kedvet kaphatunk hozzá. Egy biztos, mi nem tudtuk abbahagyni, annyira eteti magát.




Brownie alap 18 x 27 cm-es tepsihez:

12,5 dk fehércsokoládé
12,5 dk vaj
10-12 dk cukor
1 cs vaníliás cukor
7 dk liszt
2 db tojás

A csokoládét gőz fölött felolvasztani, majd félretenni kicsit hűlni.
Egy tálba elkezdeni kikeverni a cukrot, a vaníliás cukrot és a puha vajat.
Állandó keverés mellett, egyesével hozzákeverni az egész tojásokat.
Ezután szintén állandó keverés mellett kanalanként hozzáadni a lisztet, majd belecsorgatni a felolvasztott csokoládét. Így együtt is jól kikeverni.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, tetejét egyenletesen elsimítani és félretenni ameddig elkészül a krémes massza.

Krémsajtos massza:

30 dk mascarpone
10 dk porcukor
2 ek kakaó
1 cs vaníliás cukor
1 mk vaníliaaroma
2 db tojás

Egy tálba tenni a mascarponét, a porcukrot, vaníliás cukrot és az aromát, majd robotgéppel jól kikeverni. Hozzáadni a kakaót és óvatosan fakanállal kicsit összekeverni.
Ezután újra robotgéppel keverni és egyesével belekeverni az egész tojásokat is.
Végül a tepsiben lévő massza tetejére önteni, majd egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 40 percig sütni.(én légkeverésnél 150 fokon, 35 percig sütöttem)
Ha kezdene a teteje túlbarnulni, akkor sütőpapírral lefedve sütni tovább.
Ha megsült, nyitott ajtajú sütőben hagyni kihűlni.(én addig hagytam a sütőben, ameddig langyosra hűlt, majd rácsra téve hagytam teljesen kihűlni)
Közben ellehet készíteni a málnahabot.

Málnahab:

2 dl Hulala(növényi tejszín)
málnapép

A málnát jól megmosni, lecsepegtetni, majd botmixerrel pépesíteni. Szitán átszűrni, hogy a magok ne kerüljenek bele.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan, kanalanként hozzákeverni az ízlés szerinti mennyiségű málnát.

A teljesen kihűlt süteményről óvatosan lehúzni a sütőpapírt, majd tálcára helyezni.
Tetejére kanalazni a málnahabot, majd egyenletesen elsimítani.
Tálalás előtt ízlés szerinti méretűre felvágni.

2010. október 24., vasárnap

Sütőtökös-mascarponés-málnadzsemes pohárkrém




Sütőtököt sütöttem és gondoltam gyorsan összedobok egy pohárkrémet ebéd utáni desszertnek. Hamarosan itt a Halloween és lehet ezzel a recepttel sikerül egy kis ötletet adni az elkészítéséhez. A mézes sült tökhöz, és a mascarpone krémhez, remekül illik ez a nem túl édes málnadzsem. Először nem is gondoltam volna, hogy ilyen finom lesz, de nekünk nagyon ízlett.






sütőtökpép
mascarpone
porcukor
vaníliás cukor
málnapép


A tököt ízlés szerinti méretűre felvágni, majd a magokat kiszedni. Egy fóliával bélelt tepsibe tenni a szeleteket, majd mindegyik tetejét megkenni mézzel.
Közepes hőmérsékletű sütőben készre sütni, majd hagyni teljesen kihűlni.
Amikor már kihűlt botmixerrel pépesíteni.

A mascarponét kikeverni ízlés szerinti mennyiségű porcukorral és vaníliás cukorral.

A málnát (lehet fagyasztott is) egy kevés vízzel feltenni főni. Ízlés szerint ízesíteni cukorral, fahéjjal és szegfűszeggel. Pár perc főzés után, levenni a tűzről és szitán átpasszírozni, majd visszatenni a tűzre és kiforralni.
Egy pici vízzel kikeverni a keményítőt, majd a forrásban lévé málnához önteni. Kevergetve besűríteni.(pár pillanat alatt besűrűsödik, nem szabad sokáig forralni, mert akkor megint híg lesz) Végül teljesen kihűteni.

Egy pohárba rétegezve belekanalazni a tökpépet, majd a mascarponés krémet, újra tökpépet és a tetejére a málnadzsemet.

Rögtön fogyasztható!!!

2010. október 23., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Azerbajdzsáni csirke Csonka András receptje után.




Megint csak ismételni tudom magamat "imádom a vacsoracsatát"!!! Igaz nem minden recept és vendéglátó tetszik, de vannak olyan ételek és elkészítőik, akik remek receptekkel ajándékozzák meg a nézőket. Éppen ilyen volt Csonka András is. Már a vele készült műsor is nagyon remekre sikerült, az elkészített ételek pedig teljesen magukkal ragadtak. Annyira tetszettek, hogy mindet ki is próbáltam. Ma pl. az azerbajdzsáni csirkecombokat készítettem el. Csak annyit tudok róla mondani, hogy leírhatatlanul finom!!!!!! A zöldségágyon párolódott csirke finom puha, szaftos maradt. A zöldségek átvették a hús ízét, a hús viszont a zöldségekét, ettől igazán ízletes lett. A konyhát belengte a fűszeres hús illat.......... Az eredeti receptben hajdinás-rizzsel volt tálalva, ettől most kicsit eltértem. Én köretként leveles tésztában sütött, fűszerezett újkrumplit kínáltam hozzá, és mondhatom igazán jó választás volt. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, ezt a finom csirkés ételt. Egy biztos, én a férjemet elvarázsoltam a mai ebéddel.:))






Hozzávalók:

2 egész csirkecomb
2 nagy vöröshagyma
2 nagy lilahagyma
2 db piros kaliforniai paprika
5 db sárga paprika
3 nagy paradicsom
fokhagyma
petrezselyemzöld

őrölt fehér bors
őrölt fekete bors
bazsalikom
pirospaprika
olívaolaj



A combokat alaposan megmosni, lecsepegtetni, majd pici olívaolajjal bekenni mindkét oldalát. Ezután megszórni sóval, őrölt fehér borssal és kicsit állni hagyni.

A zöldségeket szintén jól megmosni, majd ízlés szerinti méretűre felvágni.(én mindent vékonyan felcsíkoztam)

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd a combokat elősütni, ezután kiszedni az olajból és félretenni.

A visszamaradt szaftba elkezdeni párolni a zöldségeket.
Először a vöröshagymát tenni bele, majd a kétféle paprikát, és közben ízlés szerint fűszerezni. Ezután beleszeletelni az ízlés szerinti mennyiségű fokhagymát, és megszórni az apróra vágott petrezselyemzölddel. Pár percig párolni, hogy a zöldségek kicsit összeesnek. Közben többször óvatosan átkeverni.
Végül beletenni a paradicsomot, megszórni pici pirospaprikával és kicsit átforgatni, majd levenni a tűzről.(a paradicsommal már nem pároltam tovább, nehogy teljesen összetörjön)

Egy tepsibe belekanalazni a párolt zöldségek felét, majd ráhelyezni az elősütött combokat. Tetejét befedni a maradék zöldségekkel.
A tepsi tetejét alufóliával lefedni, majd előmelegített sütőben, közepes lángon 45-50 perc alatt készre sütni.

Köretként kínálhatunk mellé rizst, krumplipürét. Én leveles tésztában sült fűszeres újkrumplival tálaltam. (recept itt megtalálható)




2010. október 22., péntek

Palacsinta bejgli, Csonka András receptje újragondolva.


A palacsinta az egyik kedvencem, bármilyen töltelékkel, bármikor szívesen elkészítem és el is fogyasztom. Amikor megláttam a Csonka pici által készített desszertet, rögtön tudtam hogy napokon belül én is megsütöm. Nem is vártam vele sokáig, ma elkészült ez az általa bejglinek titulált finomság. Igaz én egy kicsit változtattam rajta, és nem almapürével készítettem, hanem a már jól bevált barna cukros-borban karamellizált almával. Tetejére így szintén ezt a karamellt csorgattam. Nagyon finom lett. Egy kis rafinériával a sima diós palacsintából egy ünnepi desszertet lehet így varázsolni.




Töltelék:

alma
barna cukor
fehérbor
fahéj
vaj
vaníliás cukor
darált dió
porcukor
reszelt narancshéj

Az almákat negyedekbe vágni a magházat kivájni, majd vékonyra felszeletelni.
Egy serpenyőbe elkezdeni a barna cukrot karamellizálni, majd hozzáadni egy pici vajat. Jól összekeverni és megszórni a fahéjjal, vaníliás cukorral, majd felönteni egy kevés borral. Jól kiforralni, és mérsékelt lángon, lefedve párpercig párolni. Végül szűrőkanállal kiszedni, jól lecsepegtetni, majd kihűteni.
A visszamaradt lébe, még párkanál barna cukrot tenni és állandó keverés mellett besűríteni.(ha tálalásig nagyon kihűlne és sűrű lenne, újramelegítéssel megint folyékonnyá válik)

A darált diót összekeverni a porcukorral, vaníliás cukorral és a reszelt narancshéjjal.
A szokásos módon palacsintát sütni.

Egy nagyobb alufóliára ráhelyezni két darab palacsintát, úgy hogy fedjék egymást.
A közepére ráhelyezni a karamellizált almaszeleteket és a tetejét megszórni a cukros-dióval. Két szélét behajtani, hogy a töltelék ne tudjon kifolyni, majd a fólia segítségével feltekerni.
Tálaláskor tányérra helyezni és a visszamaradt karamellel jól megcsorgatni.

2010. október 21., csütörtök

Kukoricás-sajtos muffin.




A tegnap készített zöldséges lazac mellé, mint az eredeti receptben Vágó Piros is muffint tálalt fel köretként, én is így tettem. Lehet kicsit furán hangzik ez az összeállítás, de valóban kellett ez a kis kiegészítő a hal mellé. Kicsit előpároltam a kukoricát, mert szerintem különben kissé kemény maradt volna, és a liszt mennyiségét felezve, került bele kukoricaliszt is. Sajtot mindenki az ízlésének megfelelőt választhat , én Edami-t tettem bele. A végeredmény pedig egy nagyon finom, könnyű muffin lett. Köretnek is kitűnő, viszont ebben a sós változatban akár reggeliként, vagy éppen egy esti baráti borozgatás alkalmával is megállja a helyét.






Hozzávalók 12 db muffinhoz:

10 dkg sima liszt
10 dkg kukoricaliszt
10 dkg kukorica
1 db vöröshagyma
5 dkg sajt
1 db tojás
1 dl olaj
2 dl tejszín
2 tk sütőpor
1 mk szódabikarbona

őrölt fehér bors
vaj


A kukoricát egy jénaiba tenni, tetejét lefedni, majd a mikroba párperc alatt puhára párolni.
A hagymát nagyon apróra felvágni, majd egy serpenyőbe kevés vajat hevíteni és elkezdeni párolni. Ha már üveges, hozzáadni az előpárolt kukoricát, ízlés szerint sózni, borsozni és 1-2 percig még együtt párolni. Végül teljesen kihűteni.

Egy tálba tenni a kétféle lisztet, a sütőport, a szódabikarbonát, ízlés szerinti mennyiségű sót és jól összekeverni.

Egy másik tálba tenni a tojásokat, a tejszínt, az olajat és kézi habverővel jól kikever.
Ezután a lisztes keverékhez önteni és jól összekeverni.
Végül hozzáadni a megpárolt hagymás-kukoricát és belereszelni a sajtot. Így is összekeverni, majd papírral bélelt muffin formába kanalazni.(én szilikonos formában sütöttem, abba nem kell papír)

Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni.(én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem)

Köretként még melegen tálalni, de hidegen is nagyon finom.
A hallal és a zöldségekkel együtt tálalva itt megtalálható.


2010. október 20., szerda

Papírcsonakban sült lazac zöldségekkel, kukoricás muffinnal Vágó Piros alapreceptje után.




Nagyon megtetszett ez a recept amikor Vágó Piros elkészítette a vendégeinek a Vacsoracsatában. Igaz én kis változtatásokkal készítettem el, először is nekem csak szeletelt lazac volt itthon, így a vajhalat azzal váltottam fel. A másik amiben kicsit változtattam, hogy én előpároltam a zöldségeket egy pici fehérborban, mert szerintem annyi idő kevés lett volna neki még a hal elkészül. Harmadik változtatásom pedig a muffinhoz a kukoricát szintén előpároltam, és kukoricalisztet használtam a dara helyett. A citrommártásnál kicsit elszúrtam, mert több liszt került bele és így sűrűbb lett az állaga, na de az íze kárpótolt ezért a kis hibáért. Összességében, valóban egy nagyon finom ebéd kerekedett belő, a zöldségek sütés közben átvették a hal ízét, a muffin finom szaftos volt és a citrommártás remekül illett hozzá. Megnyaltuk még a tíz ujjunkat is utána. Legközelebb megpróbálok vajhalra szert tenni és azzal is elkészítem. A zöldségesalap szerintem nemcsak hal, de hús sütésénél is kitűnő lehet.







Hozzávalók 2 szelet hal elkészítéséhez:

2 szelet lazac
1 db zsenge cukkini
2 db sárgarépa
1 szál paszternák
1 nagy vöröshagyma

őrölt színes bors
őrölt fehér bors
kakukkfű
citromlé
1/2 dl fehérbor
olívaolaj


Először a lazac mindkét oldalát sózni, megszórni színes borssal és citromlével, majd kicsit állni hagyni. Közben előlehet készíteni a zöldségeket.

A zöldségeket jól megmosni és megpucolni, majd tetszés szerinti méretben zsülienre vágni.
Egy serpenyőbe pici olívaolajat önteni, majd elkezdeni párolni a hagymát. 1-2 perc után hozzáadni a paszternákot, majd a sárgarépát és jól összekeverni. közben ízlés szerint fűszerezni, végül pedig beletenni a cukkinit is. Szintén jól összekeverni, majd hozzáönteni a bort. Lefedve kb. 5-6 perc alatt előpárolni.

Nagyobb darab sütőpapírt vágni, majd ráhelyezni az előpárolt zöldségeket, majd a tetejére tenni a halszeletet. Egy pici olívaolajjal megspriccelni, majd a papír két végét felhajtani és jól összecsavarni, hogy sütés közben ne nyíljon szét.
Előmelegített sütőbe tenni és közepes lángon kb. 20-25 perc alatt készre sütni.(én légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem)

Ameddig sül a hal, ellehet készíteni a citrommártást.


Hozzávalók:

5 dkg vaj
2 ek liszt
2 dl tejszín
1 db húsleveskocka
1 dl víz

őrölt fehér bors
szerecsendió
1-2 citrom leve


Egy serpenyőbe felhevíteni a vajat, majd hozzáadni a lisztet és kicsit pirítani.
A húsleveskockát feloldani a meleg vízbe, majd állandó keverés mellett a liszthez önteni. Simára keverni és közben hozzáadni a tejszínt és az ízlés szerinti mennyiségű fűszereket, és a citromlevet. (ízlés szerint a citromhéját is belelehet keverni, de én azt most kihagytam) Végül kevergetve jól kiforralni.

Tálaláskor a hal és párolt zöldségek mellé kínálni a citrommártást és kukoricás muffint. A muffin receptje képpel illusztrálva itt megtalálható!!!!


2010. október 19., kedd

Mindenki kedvence. (vagyis Csisztu Zsusza zsuzsi-szelete)




A Vacsoracsatában sütötte ezt a süteményt Csisztu Zsuzsa ,és azt mondta náluk ez családi kedvenc már régóta. Bizony nem csak nálunk, hanem gondolom még több helyen is nagy kedvenc, többek között nálunk is. Igaz erre felénk a mindenki kedvence néven vonult be a köztudatba. Volt időszak amikor minden hétvégén megsütöttem, de mivel egyszerűen nem lehet abbahagyni annyira finom, így áttértem az ünnepek alkalmával való sütéshez. Aztán jöttek más finom, és új sütemények és ez a nagy kedvenc szépen feledésbe merült. Most meglátni, és újra megszeretni egy pillanat műve volt. Rögtön előkerestem a saját receptemet, mert a műsorban látottat eléggé elnagyoltnak találtam, és azóta készülök a megsütésére. Ma viszont már nem halogattam tovább és végre elkészült. Nagyon-nagyon finom lett!!!!! A tésztája szaftos, a krém habkönnyű, a házi csokoládémáz a tetején pedig a régi ízeket hozta vissza. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, de vigyázat mert egy adag nem elég belőle!!!!







Tészta hozzávalói 20 x 30-as tepsihez:

4 tojás
20 dkg porcukor
20 dkg liszt
10 dkg darált dió
1/2 cs sütőpor
1 ek kakaó



Az egész tojásokat elkezdeni robotgéppel keverni, majd állandó keverés mellett kanalanként hozzáadni a porcukrot. Addig keverni még jó habos állagú lesz.

A lisztet összekeverni a sütőporral, majd átszitálni.
Ezután szintén állandó keverés mellett, kanalanként a cukros-tojáshoz keverni.

Végül belekanalazni a darált diót, és hozzáadni a kakaót, majd így is jól kikeverni.

A tepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát és egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 25-30 percig sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 25 percig sütöttem)
A sütőből kivéve hagyni kicsit hűlni, majd papírral együtt kiemelni, rácsra tenni, majd teljesen kihűteni.



Krém hozzávalói:

3 dl tej
3 púpozott ek liszt
2 cs vaníliás cukor
20 dkg margarin
20 dkg porcukor



A fele mennyiségű tejet egy csomag vaníliás cukorral feltenni melegedni.
A maradék tejet simára keverni a liszttel, majd hozzáönteni a meleg tejhez, és állandó keverés mellett sűrűre főzni. Ezután teljesen kihűteni!!!!

A margarint a porcukorral, és a vaníliás cukorral elkezdeni kikeverni, és hozzáadni a teljesen kihűlt lisztes-pépet, majd addig keverni hogy jó habos legyen.

A teljesen kihűlt tésztáról lehúzni a sütőpapírt és egy tálcára tenni, majd rákenni a krémet. Tetejét egyenletesen elsimítani, majd leönteni a csokoládémázzal, és hagyni hogy a máz megszilárduljon.


Csokoládémáz:

15-20 dkg porcukor
2 ek kakaó
4-5 ek forró víz
2 dkg margarin



A porcukrot összekeverni a kakaóval, majd hozzáönteni az olvasztott margarint.

A vizet felforralni, majd kanalanként hozzáadni a cukros-kakaós keverékhez, és közben fakanállal jól kikeverni. Addig keverni, hogy egy sűrű, sima állagú massza legyen belőle. (a vizet apránként adagolni hozzá, mert lehet nem kell bele mind, nehogy túl híg legyen a máz)

Az elkészült csokoládémázat a krém tetejére csorgatni, majd óvatosan, egyenletesen elsimítani. Pár óra alatt a máz teljesen megdermed. (érdemes előző nap megsütni, így az ízek jól összeérnek, és a csokoládémáz is teljesen megdermed)

Tálalás előtt a süteményt hideg vízbe mártott késsel ízlés szerint felszeletelni, majd úgy kínálni.

 



2010. október 18., hétfő

Levendulás limonádé.





Jó-jó, tudom már nincs olyan nagy meleg hogy jeges limonádét igyunk, de szerintem nem kell ahhoz rekkenő hőségnek lenni, hogy egy finom sütemény után, ne kortyolgathatnánk limonádét. A napokban egy ismerősömnél jártam, és megláttam a virágoskertben a még mindig gyönyörűen virágzó levendulát. Rögtön szedtem is belőle, és gondoltam készítek egy finom limonádét. A sütőtökös sütemények mellé nagyon jól illett. Persze már nincs olyan meleg, hogy jégkockával lehűtve keljen inni, ez nálam csak azért került most bele, mert nem volt időm kivárni hogy teljesen lehűljön magától. Így nem volt jéghideg, csakis kellemesen hűs. A levendulától pedig kapott egy nagyon finom ízt. Lehet sokak számára kicsit ez furcsán hangzik, de bátran merem ajánlani az elkészítését, mert nagyon finom.






 Hozzávalók:

1 l víz
25 dkg cukor (v. édesítőszer)
1 cs vaníliás cukor (v. 1 tk vaníliaaroma)
8 szál levendula virágai lecsipkedve
2 dl frissen facsart citromlé






 A vízhez adjuk hozzá a cukrot (v. édesítőszert), majd forraljuk fel.

Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a lecsipkedett levendula virágokat, és hagyjuk 10-15 percig ázni.

Ezután szűrjük le, majd öntsük, és keverjük hozzá a frissen facsart citromlevet, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Én készítettem hozzá jégkockát, melybe szintén került levendulavirág, hogy kicsit mutatósabb legyen.

Nyáron a nagy melegben egy-két jégkockával kitűnő hűsítő, de bármikor fogyaszthatjuk, főleg egy finom sütemény kísérőjeként.


2010. október 17., vasárnap

Sütőtökös-csokoládés muffin mascarponés habbal.


Egy újabb sütőtökös finomságot, vagyis muffint sütöttem. A tésztába most nemcsak tököt, de étcsokoládé darabkákat is kevertem, így még sokkal finomabb lett. A tészta finom szaftos maradt, de a biztonság kedvéért mascarponéval összekevert tejszínhabbal díszítettem. Nem mondanám, hogy egy kalóriaszegény desszert, de annál finomabb. Mivel nem kell bele sok sült tököt tenni, így az ízén sem érződik intenzíven. Tehát akinél a családban van olyan, aki nemigen kedveli ezt az őszi finomságot, az is nyugodtan megsütheti.

12 db muffinhoz:

20 dk liszt
12 dk margarin
20 dk porcukor
2 db tojás
1 dl tejszín
15 dk sütőtökpüré
1 cs vaníliás cukor
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1/2 tk fahéj
2 tk mézes fűszerkeverék
1/4 tk gyömbér
csipet só

A sütőtököt megsütni, majd hagyni teljesen kihűlni.
A lisztet összekeverni a szódabikarbónával, a sütőporral és a fűszerekkel.
A margarint a cukorral simára keverni, majd egyesével hozzáadni az egész tojásokat és így is jól kikeverni.
Állandó keverés mellett felváltva kanalanként hozzákeverni a lisztet és a kihűlt tökpürét. (a liszttel kezdeni, és utoljára is liszt kerüljön bele).
Az ízlés szerinti mennyiségű csokoládét is belekeverni.
Végül hozzáönteni a tejszínt és szintén jól összekeverni.
A muffin formát kibélelni a papírral, majd belekanalazni a masszát.(én szilikonos formába sütöttem, abba nem kell papírt tenni)
Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt készre sütni.(én légkeverésnél, 150 fokon 20 percig sütöttem)
A sütőből kivéve rácsra helyezni a muffinokat és kihűteni.

Mascarponés hab:

10 dk mascapone
porcukor
2 dl Hulala(növényi tejszín)
1 cs vaníliás cukor

A mascarponét az ízlés szerinti mennyiségű cukorral és a vaníliás cukorral simára keverni.
A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan a mascarponés krémhez keverni.
Habkinyomóba kanalazni, majd a muffinok tetejére rányomni a habot.

2010. október 16., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Rakott-krumpli.





Itt a hétvége és megint itt a nagy kérdés, mi is legyen az ebéd. Finom is legyen, viszont gyorsan el is készüljön. Én ma rakott-krumplit készítettem, méghozzá azt az igazi egyszerű változatát, melyet gyerekként igen sokszor ettem. Nagyon szerettem, na és szeretem mai napig. Sajnos lassan ezek az egyszerű ételek feledésbe merülnek, mert manapság első helyen a hús szerepel az ebéd elkészítésénél. Pedig hús nélkül is remek ebédet lehet főzni. Régen nem volt hűtőláda, és a friss húst gyorsan fel kellett dolgozni, így aztán az ilyen ebédekre is gyakran sor került. Azért egy darabka füstölt kolbászt belecsempésztem, de csakis az íze kedvéért, na meg az anyukám is így készítette annak idején:))). Ez egy alaprecept, persze mindenki a saját ízlésének megfelelően készítheti el, lehet még belekarikázni egy kis virslit, esetleg szalonnakockákkal megszórni. Egy biztos, mindegyik változat nagyon finom tudd lenni.






Hozzávalók:

1,5 kg krumpli
8-10 db tojás
6 dl tejföl
20 dkg füstölt kolbász

olaj(v. zsír)






A krumplit hajastól főzzük meg, majd szűrjük le a vizet, és hűtsük ki. Ezután húzzuk le a haját.

A tojást szintén főzzük keményre, majd tegyük hideg vízbe, végül pedig pucoljuk meg. 

Egy tepsibe tegyünk pár kanál olajat, (v. olvasztott zsírt) majd karikázzuk rá a főtt krumpli felét. Ezután ízlés szerint szórjuk meg sóval, és helyezzük rá a felszeletelt tojást, a vékonyan felkarikázott füstölt kolbászt, majd egyenletesen kanalazzuk rá a fele mennyiségű tejfölt.

Ezután a tejfölös réteget fedjük be a maradék felkarikázott krumplival, ízlés szerint sózzuk, és egyenletesen kanalazzuk rá a maradék  tejfölt. (ízlés szerint minden réteget enyhén megszórhatunk sóval)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra.

Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd szedjük tányéra és úgy kínáljuk. Ízlés szerint salátát, savanyúságot, vagy éppen csemege uborkát kínáljunk hozzá.


2010. október 15., péntek

Sütőtökös rolád mascarponés krémmel.


A sütőtökből már tavaly is készítettem többféle finomságot, hát így lesz ez idén is. Szinte mindennap megsütök egy szép példányt, jól megkenve mézzel, isteni finom. Ma viszont szerettem volna süteményt készíteni, amiben a sütőtök is szerephez jut. Keresgélés közben találtam rá erre a remek receptre, és első látásra tudtam ezt fogom megsütni. A recept nem bonyolult, ám annál finomabb. Először tartottam attól, hogy nehéz lesz feltekerni, de végül simán ment a dolog. Igaz egyik fele kicsit szétnyílt, de ez cseppet sem zavart, megtöltés után a leeső diószemekkel befedtem. Mascarponés krémmel töltöttem meg. Nagyon finom lett a tészta, nem száradt ki. A krém, na meg a tetején kicsit megpirult dió remek párosítás volt. Hamarosan itt a Halloween, melyre mindenkinek csakis ajánlani tudom, ha szereti a sütőtököt. Én biztosan megfogom sütni.




Tészta 20 x 30 cm-es tepsihez:

10 dk keksz
3 db tojás
10 dk porcukor
15 dk előzőleg megsütött sütőtök
2 tk mézes fűszerkeverék
1 cs vaníliás cukor
1 mk fahéj
5 dk dió

Az egész tojásokat robotgéppel elkezdeni keverni, majd párperc után kanalanként hozzáadni a porcukrot és a vaníliás cukrot. Addig keverni, hogy jó habos massza legyen.

Az előzőleg megsütött és teljesen kihűtött tököt kanalanként, állandó keverés mellett a cukros-tojásos masszához keverni.

A kekszet(én sima háztartási kekszet használtam) ledarálni, majd hozzáadni a mézes fűszerkeveréket, a fahajat és jól összekeverni.
Ezt a keveréket szintén állandó keverés mellett a tökös masszához keverni.
A diót apró darabokra vágni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, egyenletesen elsimítani a tetejét, majd megszórni az aprított dióval.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 15 perc alatt készre sütni.(én légkeverésnél, 150 fokon 15 percig sütöttem)
A sütőből kivéve egy enyhén nedves konyharuhára ráfordítani, majd a sütőpapírt óvatosan lehúzni róla. (ízlés szerint porcukrozott konyharuhát is használhatunk)
A konyharuha segítségével feltekerni. Majd így a konyharuhába betekerve, rácsra tenni és langyosra hűteni. Ha már csak langyos, szépen kitekerni, levenni a konyharuháról és úgy tekerni vissza. Hagyni teljesen kihűlni, majd megkenni a mascarponés krémmel.

Krém:

15 dk mascarpone
1 cs vaníliás cukor
porcukor

A mascarponét simára keverni a porcukorral és a vaníliás cukorral.
A tésztát kitekerni, majd egyenletesen elkenni rajta a krémet. Óvatosan megint feltekerni, majd porcukorral megszórni.
Tálaláskor egyforma szeletekre felvágni.

2010. október 14., csütörtök

Banánnal töltött csirkemell, Keresztes Ildikó receptje után.



Megint elkezdődött a Vacsoracsata az RTL-en, már alig vártam. Szeretem nézni és már az előző sorozatokat sem hagytam volna ki. Ez bizony így lesz most is. Persze nemcsak nézni szeretem, mert ha kedvemre való receptet látok el is készítem. Van hogy éppen olyan étel készítésével találom szembe magamat, melyet régebben én is szívesen főztem, csak az idők folyamán feledésbe merült. Most Keresztes Ildikó banánnal töltött csirkemelle fogott meg. Nagyon szeretjük a gyümölccsel töltött húsokat, így biztos voltam benne, hogy remek lesz. Nem is tévedtem, a fűszerezett hús, az édes banán, és az enyhén sós füstölt bacon remekül egészítették ki egymást. Köretnek oregánóval ízesített olívaolaj és fehérbor keverékében, sütőben sütött krumplit (recept a linkre kattintva olvasható) készítettem hozzá. Nekünk nagyon bejött ez a párosítás, mindenkinek ajánlani tudom az elkészítését.






 Hozzávalók:

3 db csirkemellfilé
3 db banán
1 cs szeletelt bacon
1 dl tejszín
olívaolaj

őrölt fehérbors
szerecsendió
majoranna
bazsalikom


A csirkemellet alaposan megmosni, jól lecsepegtetni, majd egy hegyes késsel felszúrni a közepén.

A banánok haját lehúzni, majd a csirkemellbe óvatosan, hogy ne törjön össze, belenyomni.

Ezután a hús mindkét oldalát ízlés szerint sózni és enyhén megszórni a fűszerekkel, majd körbetekerni a baconnel.

Egy tepsibe kevés olívaolajat önteni, majd egymásmellé helyezni a becsomagolt húsokat, majd aláönteni a tejszínt.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 30 perc alatt szép pirosra sütni.

Tálaláskor sült krumplit, rizst, esetleg salátát kínálhatunk hozzá.