2010. június 17., csütörtök

Kapormártás tejjel készítve.


Nagyon szeretem a kapor ízét és illatát, így alig várom hogy megjelenjen a kertbe. Mindent elkövetek, hogy minél több teremjen a kertembe, de a kapor sajnos nem így gondolja, hiába szórom szét a magot, hiába locsolom, minden évbe igen hiányosan kell ki. Bezzeg a szomszédom kertjébe olyan sűrű, hogy kiirtani sem lehet. Ebből adódik, hogy bizony jut belőle nekem is bőven. Szedtem is egy jókora csokorral, és ma kapormártást készítettem ebédre. Most tej, és tejszín hozzáadásával készült és nagyon finom selymes mártást kaptam. Főtt krumplival és főtt tojással tálaltam.


1 csokor kapor
2 ek liszt
5 dkg vaj
1 db húsleveskocka
2 dl tejszín
3-4 dl tej

őrölt fehérbors
pici cukor
citromlé


A kaprot jól megmosni, lecsepegtetni majd apróra vágni.
Egy edénybe felolvasztani a vajat, majd hozzáadni a kaprot és kevergetve kicsit párolni. Ezután megszórni a liszttel, jól összekeverni és egy párpillanatig így pirítani, majd felönteni a tejjel. Habverővel simára keverni. Beletenni a húsleveskockát és ízesíteni sóval, borssal, pici cukorral és citromlével. Kiforralni, majd mérsékelni a lángot, és sűrű kevergetés mellett pár percig főzni. Végül hozzáadni a tejszínt, és állandó keverés mellett még pár percig forralni. Ha túl sűrű lenne, még egy pici tejet önteni hozzá.
Én főtt krumplival és tojással tálaltam, de húsok mellé is kitűnő mártás.

10 megjegyzés:

  1. Nálam kel a kapor ha kell, ha nem ;o)

    Én is szeretem, legutóbb salátába használtam ízesítőnek, legközelebb pedig uborkát fogok elrakni, és abba teszem.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is van mindenfelé :D
    És jujj...ez annyira guszta. Szeretem a kaprot. Sokan utálják még a szagát is, én imádom :) Azt hiszem ez ki lesz próbálva :)

    VálaszTörlés
  3. Annyira guszta, szívesen ennék belőle, pedig nem is vagyok valami nagy kaporrajnogó :)

    VálaszTörlés
  4. Thrini!
    Akkor te szerencsés vagy. Én minden évben harcolok hogy minél több legyen, de mindhiába.

    Már a saját uborkádat teszed el???

    VálaszTörlés
  5. Araniel!
    Én is nagyon szeretem és amibe csak lehet teszek belőle.:)

    VálaszTörlés
  6. Bianka!
    Gyorsan küldök neked, még ebédre odaér!!:)

    VálaszTörlés
  7. Ami!
    Köszönöm!!! Lehet éppen most kezdenéd megkedvelni a kaprot. Próbáld ki, tényleg nagyon finom lett.:)

    VálaszTörlés
  8. Gizike,
    bizony már a hétvégén lesznek olyan méretűek, hogy tudok eltenni belőle. Nem szoktam hagyni, hogy nagyra megnőjjenek, mert így szeretjük.

    VálaszTörlés
  9. Thrini!
    Az szuper jó, biztosan szép lehet a kerted. Én holnap készülök venni a boltba uborkát és kovászolni, mert csak nagyon kicsi veteményesem van.

    VálaszTörlés