2010. február 28., vasárnap

Málnás zebratorta


Olyan finomra sikerült a napokban a zebratortám, hogy azon felbuzdulva, és mivel volt még a fagyasztóba saját málnám, úgy döntöttem kipróbálom málnás ízesítéssel. Netán ha valaki már ezzel az ízesítéssel megsütötte, a megegyezés a két recept között, csak a véletlen műve lehet, mivel saját kútfőből merítettem az ötletet. A tésztán változtattam, mivel most élesztőt tettem bele, mint "Mónika" a vacsoracsatában. Viszont szerintem, így sokkal finomabb lett, mint a megjelentetett sütőporos receptben olvasható volt. A krém pedig a málnás ízesítéssel nagyon finom. Sajnos még langyosan fel kellett szeletelni, mert nem volt türelmünk tovább várni. Ez a szeletelésen meg is látszott. Tortaforma helyett most egy kisebb méretű tepsiben, fél adagot sütöttem, ami persze pillanatok alatt elfogyott.

Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:

30 dk liszt
1 db tojás
12 dk margarin
5 dk porcukor
2 dk élesztő
pici tej (kb. 0,5 dl)
csipet só

Az élesztőt a langyos tejben, pici cukorral felfuttatni.
A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a cukrot, sót és jól összekeverni. Végül a közepébe kis mélyedést csinálni és ebbe beleönteni a felfuttatott élesztőt és a tojást. Gyorsan összegyúrni, majd a tortaformába helyezni, úgy hogy a szélét is befedje. Az alját villával megszurkodni.

Krém hozzávalói:

4 dl tejföl
50 dk mascarpone
20 dk túró (én LIDL-vödröst tettem bele)
1 cs vaníliás pudingpor
1 cs vaníliás cukor
1,5 dl olaj
20 dk cukor
2 db tojás
2 ek citromlé
10 dk málna

A málnát kevés cukorral pár percig állandó keverés mellett felfőzni, majd szűrőn átszűrni hogy a magok ne kerüljenek bele. Félretenni és kihűteni.

A többi hozzávalót a citromlé és a málna kivételével egy tálba tenni és robotgéppel simára keverni. Ezután megfelezni a krémet, és az egyik felébe belekeverni a citromlét. A másik felébe belekeverni az átszűrt málnát.

Elkezdeni a tésztára kanalazni felváltva a kétféle krémet. Először egy merőkanál fehér krém, ennek a közepére egy merőkanál málnás krém, és így ismételni addig ameddig krém el nem fogy.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 50 perc alatt készre sütni. Én légkeverésnél, 150 fokon 50 percig sütöttem. 30 perc sütési idő után a tetejét sütőpapírral letakartam, nehogy megégjen.

A formában hagyni teljesen kihűlni, majd tálalás előtt a tetejét porcukorral megszórni.

2010. február 27., szombat

Különleges sült oldalas


Számomra kicsit különleges volt ez a recept amikor megláttam, de lehet csak én vagyok így vele, és mások már készítették hasonlóképpen az oldalast. Mivel különlegesnek találtam, így persze hajtott a kíváncsiság, hogy valóban olyan finom-e mint azt a receptben leírták. Gyümölccsel már sütöttem oldalast, és az nagyon ízlett nekünk, sörrel viszont még nem pároltam húst. Igaz Ani barátnőm, előszeretettel készíti a sülteket sörben párolva, és már többször én is elhatároztam hogy kipróbálom. Most ez a recept remek alkalomnak bizonyult. És valóban nagyon finom omlós lett a hús, és a sör kesernyés íze a főzés közben teljesen eltűnt. A sütés előtt pedig jól meglocsoltam Worchester szósszal, amitől még finomabb lett a sült. Sütőben sütöttem, de nyáron egy kerti grillezésnél is elkészíthető.

1 kg oldalas
2 db alma
2 db narancs
2 dl narancslé
0,5 l sör
fokhagyma

őrölt bors
2 db zellerszár
olívaolaj
worchester szósz
víz

Az oldalast ízlés szerinti darabokra felvágni, majd egy edénybe tenni. Hozzáadni a félbevágott almákat, narancsokat, a vékonyra szeletelt fokhagymát, és a zellerszárat. Felönteni a narancslével, a sörrel és annyi vizet önteni hozzá, hogy ellepje. Sózni és megszórni őrölt borssal, majd puhára főzni.
Ha teljesen megpuhult a hús akkor kiszedni a főzőléből, és kiszedni belőle a csontokat.
Egy tepsibe olívaolajat önteni, majd egymásmellé helyezni a húsokat. Jól meglocsolni mindkét oldalát a worchester szósszal.
Előmelegített sütőben, mindkét oldalát szép pirosra sütni.
Egy különlegesen finom, omlós húst kaptam, melyet hagymás tört krumplival tálaltam.

2010. február 26., péntek

Paprikás kukoricakenyér.




Megsütöttem életem első kenyerét!!!!! Jó-jó, tudom ez nem igazi kenyér, de a nevében ott szerepel még ha csak kisbetűvel is. A kenyérről nekem a szépen megkelesztet, ropogósra sült aranybarna, finom pékárú jut az eszembe, melyet igen sok blogban látok naponta. Olyat sütni, szerintem már művészet, melyre én nem vállalkoznék. Meghagyom ezt azoknak akik ennek mesterei. (nem említenék név szerint senkit sem, mert nem szeretnék senkit sem kihagyni) Tehát nézem a "süssünk valamit" kedvenc szakácsommal Bede Robival, és éppen akkor ezt a kukoricalisztes kenyeret sütötte. Rögtön megtetszett, és elhatároztam én is megpróbálkozom majd egyszer vele, mivel nagyon egyszerű recept. Húztam-halasztottam az időt, de egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy milyen is lehet. Most már bátran állíthatom, nem csak egyszerű, de nagyon finom is. Már alig vártam hogy kihűljön, és megkóstolhassam. Finom kacsazsírral megkenve, remek volt. Mindenkinek merem ajánlani, aki most kezd ismerkedni a kenyér sütéssel. A siker, és az az élmény hogy kenyeret sütött (még ha csak ilyen egyszerűt is) nem marad el.





Hozzávalók:

30 dkg kukoricaliszt
10 dkg finom liszt
2 db tojás
5 dkg vaj
1 kk szódabikarbóna
1 dl tej
3 dkg élesztő
2 dl tejföl
1 db piros színű paprika
1 tk só
őrölt köménymag
őrölt bors
pici erős paprika
pici pirospaprika


Egy tálba tenni  a kukoricalisztet, a sót, a köménymagot, és a kétféle paprikát majd jól összekeverni.
A piros húsú paprikát apró kockákra felvágni, és ezt is hozzákeverni a liszthez.

Az élesztőt felfuttatni a cukros tejben. A vajat felolvasztani.
A tojásokat simára keverni a tejföllel és a szódabikarbónával.

Végül a paprikás liszt közepébe mélyedést csinálni és bele önteni a felfuttatott élesztőt, az olvasztott vajat és a tojással elkevert tejfölt. Fakanállal jól összekeverni, és kidolgozni.

Sütőpapírral bélelt formába önteni. (Én szilikonos formába öntöttem, azt nem kell kibélelni)
Előmelegített sütőben, közepes lángon 35-40 perc alatt készre sütni. (ha a teteje már szépen megpirult, sütőpapírral lefedni és úgy sütni tovább)(Én légkeverésnél 150 fokon 35 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, rácsra helyezni és kihűteni.

2010. február 25., csütörtök

Csokoládés gesztenyebomba (Eszményi Viktória receptje alapján)




Eszményi Viktória készítette el ezt a gesztenyés desszertet a vendégeinek a Vacsoracsata című műsorban. Minden részt kíváncsian várok, és a számomra izgalmasnak talált finomságokat szívesen készítem el. Így volt ez most is, és nem is halogattam, ma elkészítettem. Kicsit változtattam az eredeti recepten és a saját ízlésemre formálva jegyzem most le. A tejszínhabba én mascarponet is tettem, így még finomabb lett. Soknak találtam a tömör csokoládé öntetett rajta, ezért kevesebb, és kétféle került rá. A végeredmény egy nagyon finom gesztenyés-habos, valóban bomba!!! Ha másért nem hát a kalória tartalma miatt, de erre a kanalazgatás közben még véletlenül sem gondoltunk.






 Hozzávalók:

2 cs gesztenyemassza
10 dkg vaj
rum
2 cs vaníliás cukor
4 dl Hulala (növényi tejszín)
15 dkg mascarpone
porcukor
1 g zselatin
1 dl víz
10 db babapiskóta
csokoládé


A gesztenyemasszát a margarinnal, az ízlés szerinti cukorral, a rummal, és egy csomag vaníliás cukorral jól kikeverni.
Egy salátás tálat vízzel kiöblíteni, majd kibélelni folpac fóliával. Szintén vízzel kiöblíteni.
Ezután belesimítani a kikevert masszát úgy, hogy a közepes üres maradjon, majd a hűtőbe tenni.

A mascarponét kikeverni egy csomag vaníliás cukorral, és ízlés szerinti cukorral.
A tejszínt kemény habbá verni.
A vizet felforralni, majd a tűzről levéve simára keverni benne a zselatint és kihűteni.

A kikevert mascarponehoz hozzákeverni a zselatint,(ettől folyós lesz az állaga) majd kis adagokban a kemény habbá vert tejszínt is.
Elővenni a hűtőből a gesztenyés tálat, és a közepébe beletölteni a tejszínes habot.
A babapiskótát langyos rumos tejbe kicsit megáztatni, majd befedni vele a hab tetejét.
Pár órára hűtőbe tenni, hogy teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt egy tálcára ráfordítani, hogy a piskótás rész kerüljön alulra, majd a fóliát óvatosan lehúzni róla.
Ízlés szerinti mennyiségű csokoládét megolvasztani, majd a tetejére csorgatni.
A csokoládé pillanatok alatt megszilárdul a tetején és már lehet is tálalni.

2010. február 24., szerda

Harcsa tejfölös-tejszínes-gombás ragu alatt sütve


A mai napon megint a hal kapott szerepet nálunk az ebéd elkészítésénél. Volt még a fagyasztóba eltéve, két szép darab harcsa, melyet most egy kicsit másképpen szerettem volna elkészíteni. Így már csak egy számunkra ízletes receptet kellett találnom. Kis keresgélés, és több recept megtekintése után, összeállt a kép, hogy milyen módon készítsem el úgy, hogy a mi ízlésünknek megfelelő legyen. Még soha nem készítettem sütőben, főleg nem gombásan, így kíváncsian vártam, hogy megkóstolhassam. A végeredmény egy finom szaftos-fűszeres-gombás hal lett. Mindenkinek bátran merem ajánlani, aki szereti a harcsából készült ételeket.

És íme sütés után még a tepsiben!!!


2 db afrikai harcsa filé (kb.80 dk)
50 dk gomba
4 dl tejföl
2 dl tejszín
1 ek mustár
10 dk sajt
hal fűszerkeverék
őrölt fehérbors
1 citrom leve
tárkony
1 ek liszt

A harcsát ízlés szerinti méretűre felszeletelni. (kb 7 cm-es széles darabokra vágtam) Sózni, borsozni és megszórni a fűszerkeverékkel, majd lisztbe forgatni.
Egy tepsit kikenni vajjal, majd egymásmellé helyezni a halszeleteket.

A gombát megtisztítani, majd félbevágni, és vékony csíkokra felszeletelni.
A tejfölt, a tejszínt, a mustárt, a citromlevet, sót, tárkonyt és az egy evőkanál lisztet simára keverni. Végül hozzáadni a felszeletelt gombát és óvatosan összekeverni.
Ezt a keveréket egyenletesen ráteríteni a halszeletekre, majd fóliával lefedni.

Előmelegített sütőben, 20 percig így párolni, majd a fóliát levéve a tetejét megszórni a reszelt sajttal, és vissza helyezve a sütőbe, szép pirosra sütni.
Krumplipürével tálalni.

2010. február 23., kedd

Vegyes vitamin saláta


Pár nappal ezelőtt készítettem el ezt a salátát, sült hús és a sajtos chips mellé. Akkor lemaradt a recept, de pótolom, hátha valaki éppen most kap kedvet az elkészítéséhez. Nekem nagyon ízlett, és vacsorára csak úgy üresen is ezt ettem. Szép változatos színe volt, ameddig a céklát bele nem tettem, mert attól egy piros salátát kaptam. De nem is a szín a lényeg, mindinkább az íz, és szerencsére azzal nem is volt gond. Sült húsok mellé kitűnő saláta és egyben köret is lehet.

1 db kaliforniai paprika
2 db paradicsom
3-4 db csemege uborka
1 db cékla

Öntet:

2 ek tárkonyecet
4 ek olíva olaj
3 ek víz
2 ek méz

őrölt fehérbors
bazsalikom
1 tk Dijoni mustár

A céklát puhára főzni. A többi hozzávalóval együtt kisebb kockákra vágni.
Egy tálba tenni az öntethez valókat és jól kikeverni.
Ezután belehelyezni a felkockázott salátához valókat, majd óvatosan összeforgatni. 1-2 órát állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek, de közben többször átkeverni.
Sült húsok mellé tálalni, de csak magában is nagyon finom.

2010. február 22., hétfő

Zebratorta (Erdélyi Mónika receptje alapján)


Igaz megfogadtam hogy kevesebbet fogok sütni, de ezt a receptet nem lehetett kihagyni. Milyen jó hogy nem hagytam ki, mert eszméletlen finom!!!! Igaz ahhoz hogy eltudjam készíteni, nézni kellett a műsort is, mert a neten megjelent recept kicsit eltért attól ahogyan valójában készült a torta. Én most a saját receptemet írom le, melyet egy kicsit módosítottam. Mónika pl. karamellt tett a krémbe ahhoz hogy az barnás legyen. Én olvasztott csokoládéval pótoltam (mivel csokiimádó vagyok), de szerintem így még finomabb is lett. Túró helyett pedig, a LIDL-ben kapható vödrös túrókrémet használtam. Ennyi volt az eltérés az eredeti recepttől, és a végeredmény, egy omlós tészta, habkönnyű krémmel. Még egy ünnepi asztalon sem vallanánk vele szégyent!!! Mindenkit csak biztatni tudok az elkészítésére.


Tészta hozzávalói:

30 dkg liszt
12,5 dkg margarin
5 dkg porcukor
1 db tojás
1/2 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
csipet só
pici tej


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a többi hozzávalót és összegyúrni. (én egy pici tejet is tettem ekkor hozzá)
Egy 26 cm-es tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd belehelyezni a kinyújtott tésztát, úgy hogy a szélét is befedje. Az alját villával megszurkodni.
 

Krém hozzávalói:


4 dl tejföl
1,5 dl olaj
50 dkg mascarpone
20 dkg túró (v. LIDL-ben kapható vödrös)
25 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 db tojás
2 ek citromlé
1 cs vaníliás pudingpor
1 tábla csokoládé (v. kakaópor, v.karamellizált cukor)



Egy nagy tálba tenni a CSOKOLÁDÉ KIVÉTELÉVEL az összes hozzávalót, majd robotgéppel addig keverni, amíg teljesen sima állagú krémes lesz.

Ezt a kikevert krémet megfelezni.
A csokoládét felolvasztani, majd az egyik fele krémbe belekeverni.

A tortaformában lévő, nyers tésztára elkezdeni belekanalazni felváltva a kétféle krémet.
Először egy merőkanál fehér krémet tenni a tészta közepére. Ezután a fehér krém közepére egy merőkanál barna krémet, és így folytatni addig ameddig el nem fogyott az összes krém.

Előmelegített sütőbe helyezni, és közepes lángon, 50 percig sütni.
Én légkeverésnél 150 fokon sütöttem 50 percig. Amikor a teteje már szép színt kapott, sütőpapírral letakartam. (így nem fog megégni)

A sütőből kivéve a formában hagyni teljesen kihűlni.(érdemes előző nap megsütni, hogy a torta valóban teljesen kihűljön)

Tálalás előtt kivenni a formából, majd ízlés szerint porcukorral megszórni, és felszeletelve kínálni.

Kétsajtos sült gomba.




Ezt a receptet a napokban készítette el, Erdélyi Mónika a vendégeinek a "Vacsoracsata" című műsorban. Meglátni, és megszeretni egy pillanat műve volt ezt az egyszerű töltött gombát. Nem is várakoztam sokig az elkészítésével, így el is készítettem ebédre. Nem csalódtam a receptben, mert valóban nagyon finom, és főként laktató volt. A kétféle sajt, melyből az egyik füstölt, remek ízt adott a gombának. Köretnek egyszerűen csak mexikói zöldségkeveréket pároltam hozzá. Bő fél óra alatt el is készült, és már tálalhattam is.





 Hozzávalók:

50 dkg gomba
10 dkg füstölt sajt (szeletelt)
15 dkg trappista sajt (reszelt)
3 dkg vaj
2 ek olaj
őrölt fehér bors


Válasszunk közepes méretű gombákat, majd mossuk meg, és alaposan csepegtessük le.

Ezután kívül-belül sózzuk, majd a belsejét szórjuk meg enyhén őrölt fehér borssal.

Egy tepsit kenjünk ki az olajjal, majd helyezzük egymásmellé az előzőleg sózott-borsozott gombafejeket. 

Ezután töltsük meg a reszelt sajttal, és mindegyik tetejére helyezzünk egy vékony szelet füstölt sajtot, majd a vajat csipkedjük a gombafejek közé.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt, süssük szép pirosra.





Ameddig a gomba sül, készítsük el a köretet. Egy jénaiba tegyük bele a fagyasztott mexikói zöldségkeveréket, majd öntsünk rá 1 evőkanál olajat, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg egy nagyobb csipet őrölt borssal, majd fedjük le.

Ezután tegyük be a mikróba, majd közepes állásnál pároljuk roppanósra a zöldségeket. Közben többször vegyük ki, keverjük át, és ha szükséges fűszerezzünk utána.

Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült gombafejeket, majd kanalazzuk mellé a párolt zöldséget, és úgy kínáljuk.


2010. február 20., szombat

Lazac mézes-citromos-olívás-fűszeres pácban


Teljesen rákattantam mostanság a lazacra. Olyan szép szeleteket láttam meg a halas pulton, hogy nem volt szívem otthagyni. A fűszerezést most egy kicsit megint megvariáltam, de ez csak jót tett neki, mert nagyon finom lett. Mézet is tettem a pácba, igaz kicsit azért tartottam tőle, hogy vajon milyen is lesz az íze, de nem csalódtam, pont ilyennek képzeltem el. Sütőben sütöttem, kis vajdarabkákat pötyögtettem rá, így finom szaftos maradt. Köretnek krumplipürét, és tejszínes gombát kínáltam hozzá.


2 szelet lazac
1 ek méz
1/2 citrom leve
3 ek olíva olaj
színes bors
kakukkfű
vaj

A halszeleteket besózni, és állni hagyni míg elkészül a páclé.
A citromlevet, a mézet, az olajat és a fűszereket jól kikeverni, majd beleforgatni a halszeleteket. Állni hagyni, de közben többször átforgatni a pácban.
Ezután kivenni a pácból, és egy jénai tálba (vagy sütőpapírral bélelt tepsibe) helyezni egymás mellé. Tetejére kis vajdarabokat tenni.
Előmelegített sütőben, közepes lángon, 20-25 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem).



Krumplipürével, és tejszínes gombával tálaltam. Igaz kicsit aggódtam hogy a gomba illik-e hozzá, de bizton állíthatom, igen illik (legalábbis nekünk nagyon ízlett)!!!!

2010. február 19., péntek

Sajtos csirkemell, sárgarépa salátával.




 A mai ebéd készítésénél a csirkemell és a sárgarépa kapta a főszerepet. Hosszú ideig a családban csakis én ettem meg a csirkemellet, mivel az egészben sütött csirkének a legszárazabb része, sütés közben nagyon kiszáradt ez a nemes hús. Újabban serpenyőben, egy kevés olajon sütöm, így a hús jó szaftos marad, és a sütése sem tart tovább. A hús mellé köretnek egy egyszerű sárgarépa saláta készült, mely nagyon jól illett a csirkemellhez. A sárgarépa saláta receptje a linkre kattintva a "salátáknál" megtalálható. Gyorsan elkészíthető, mindkettő, így nem kell órákat a konyhában tölteni, mégis egy finom ebédet tudunk feltálalni.



Hozzávalók a sajtos csirkemellhez:

4 db csirkemellfilé
4 szelet füstölt sajt
1 db zsemle

őrölt fehér bors
1 dl olívaolaj


A húst mossuk meg, alaposan csepegtessük le, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

Egy darab száraz zsemlét, durvábbra daráljunk, vagy reszeljünk le, majd sütés előtt forgassuk bele a befűszerezett csirkemellet.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzük bele a húst, mérsékeljük a hőfokot, majd szép lassan, addig süssük míg kb. a hús a feléig szép világos színt kap. (kb. 8 percig sütöttem)

Ezután fordítsuk át a húst, majd helyezzünk mindegyikre egy-egy szelet füstölt sajtot, és így süssük tovább kb. 8-10 percig. Ezalatt az idő alatt a hús szépen átsül, és a sajt ráolvad a tetejére.

Tálaláskor az elkészült sajtos csirkemellet ízlés szerinti körettel, salátával kínáljuk.


2010. február 18., csütörtök

Kétsajtos, szezámmagos chips


Ezt a receptet a főzzünk négy hozzávalóból, című adásban láttam, még a jó múltkor. Már akkor nagyon megtetszett. A mai sült csirke mellé, aztán el is készítettem köretnek. Chips hallatán, rögtön egy ropogós nassolni való jutott eszembe róla. És valóban, mire teljesen kihűl, egy ropogós sajt lesz, melyet csak úgy magában, egy pohár sör, vagy egy jófajta bor kíséretében fogyaszthatunk el. Viszont a sütőből kivéve, még melegen tálalva, egy puha könnyen vágható sajtkorongot kaptam. A szezámmag és a kétféle sajt remek párosítás. Sült húsok mellé, vagy egy finom salátával, kitűnő ebéd tálalható fel. Biztos hogy még sokszor elfogom készíteni.



1 cs szeletelt füstölt sajt
10 dk trappista sajt
szezámmag

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd egymásmellé helyezni a sajtszeleteket.
A tetejére reszelt trappista sajtot tenni, majd jól megszórni szezámmaggal.
Előmelegített sütőben, magas hőfokon, szép pirosra sütni. Párperc alatt készre sül. (én mikróban, a pizza sütő fokozaton sütöttem 2 percig)
A sütőből kivéve, még forrón tálalni. Ekkor még jól vágható, finom puha a sajt, amint kihűl elkezd megkeményedni, és olyan lesz mint a chips.
Melegen húsok mellé köretként tálalható, de salátával is igen finom.

2010. február 17., szerda

Aszalt szilvás, csokoládés kocka


Egy kedves blogtársam, Éva sütötte meg ezt a tortát pár nappal ezelőtt. Mivel tudja, hogy én imádok minden csokoládés süteményt,(meg mindent amiben csokoládé is van) így külön a figyelmembe ajánlotta. Nem is vártam sokáig, ma gyorsan meg is sütöttem. Annyit változtattam, hogy én rumba áztattam be a szilvát, és porcukrot használtam hozzá. Nem vagyok híve a barna cukornak, és mostanában több rosszat, mint jót olvastam róla. Igaz én nem tortaformában, hanem tepsiben sütöttem, de ettől ez még nagyon-nagyon finom volt. A recept olvasása közben, még a hozzávalók mennyisége miatt, kicsit kétkedve gondoltam rá, hogy elég magas lesz-e így, de végül megvagyok elégedve vele. Egy tiszta csoki, de mégse túl édes tésztát kaptam, mely éppen a kedvemre való volt. Az aszalt szilva pedig remekül illik hozzá. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ezt a gyorsan elkészíthető finomságot. Jó sok tejszínhabbal az igazi!!! Vikinek én is külön a figyelmébe ajánlanám, mivel ő is a csokiimádók táborába tartozik.



25 dk aszalt szilva
4 ek rum
2,5 dk kakaó
10 dk 70% kakaótartalmú étcsoki
5 dk margarin
14 dk + 4 dk porcukor
4 db tojás fehérje
8,5 dk liszt
1 kk fahéj
1 dl víz
tejszínhab

Az aszalt szilvát félbevágni, és a rumba beáztatni, majd hagyni hogy jól magába szívja.
A kakaót, az apró darabokra tört csokoládét, a margarint és a cukrot egy edénybe tenni.
Hozzá adni a vizet és alacsony lángon, állandó kevergetés mellett addig melegíteni, míg sima állagú lesz. Ezután félre tenni hűlni.
A nagyobb méretű tojások fehérjét a 4 dk cukorral kemény habbá verni.(én 5 tojás fehérjét vettem, mert kicsinek találtam őket)
A felvert habra rászitálni a lisztet és a fahajat, majd jól összekeverni.
A beáztatott szilvát egy szűrűbe tenni és lecsepegtetni. A fennmaradó rumot szintén a masszához önteni. Végül hozzá adni a csokoládés keveréket, és így is jól kikeverni.
Egy 23 cm átmérőjű tortaformát kibélelni sütőpapírral, és beleönteni a masszát. (én egy 25x20 cm-es sütőpapírral kibélelt tepsiben sütöttem)
A tetejét kirakni a szilva darabokkal.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 30 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem)
A formában hagyni kihűlni, majd porcukorral megszórva, jó sok tejszínhabbal tálalni.

2010. február 16., kedd

Baconba göngyölt körte




Baconba göngyölt aszalt szilvát már többször is sütöttem, és nagyon is ízlik nekünk, most azon felbuzdulva, na meg nemrégiben a tv-ben meglátva ezt a finomságot, úgy döntöttem itt az ideje, hogy ne halogassam tovább, és én is elkészítsem. A körtének az édes íze, és a bacon sóssága, most is remek párosításnak bizonyult. Előételként kiváló feltálalni, mert akinek még esetleg nem jött meg az étvágya, e-finomság után biztosan mindent felfog falni.





 Hozzávalók:

2 db körte
1 cs bacon

Érdemes kicsit érettebb körtéket választani, de ne legyenek azért túl puhák sem.
Meghámozni, majd felnegyedelni, és a magházukat kivágni.
Minden darab körtét, a baconnel körbetekerni.
Egy sütőpapírral bélelt tepsibe egymásmellé helyezni őket.
Közepes hőmérsékletű sütőben, szép pirosra sütni.
Még melegen tálalni. Különösen finom a körte és a szalonna íze együtt.

Sütőtökkrémleves


A napokban többször sütöttem tökök, és félretettem egy kisebb darabot levesnek. Ma aztán el is készítettem. Kókuszosan már többször is az asztalra került, nagy sikerrel, de most valami más ízre vágytam. Bevillant, hogy több helyen is láttam, chilivel készültet. Nekem csak őrölt volt itthon, de gondoltam ezzel is jól kell hogy sikerüljön. Került még bele sárgarépa és krumpli is, majd a végén tejszín, melytől selymesen krémes lett az egész. Pörkölt mandulával és tejszínhabbal tálaltam. Nagyon finom lett, és már nem is tudom melyik változata ízlik jobban.

30 dk sütőtök
2 db sárgarépa
1 db krumpli
1 db vöröshagyma
2 db húsleves kocka
1,5 dl tejszín
szerecsendió

őrölt fehérbors
chili
1 ek méz
olíva olaj

A hagymát apró kockára vágni. A tököt, a sárgarépát és a krumplit nagyobb kockákra vágni.
Egy edénybe olajat önteni, majd elkezdeni párolni a vöröshagymát. Pár perc után hozzá adni a sárgarépát, a tököt és végül a krumplit is. Így együtt párolni tovább, majd rácsorgatni egy evőkanál mézet, és megszórni az ízlés szerinti fűszerekkel. Jól összekeverni és felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Bele tenni a húsleveskockát és ha kell még utána sózni. Puhára főzni, majd botmixerrel pépesíteni.
Végül vissza tenni a tűzre és állandó keverés mellett belecsorgatni a tejszínt. Jól kiforralni, de főzni már nem kell.
Pirított mandulával és tejszínhabbal tálalni.

2010. február 15., hétfő

AZ ELSŐ BLOGSZÜLINAPOM!!!

Egy éves lett a blogom!!!!

Pont egy évvel ezelőtt, február 15.-én, nagy vívódások után elszántam magamat, hogy mégis elkezdem írni ezt a blogot. Először csak saját magam szórakoztatására, és persze a külföldön élő barátaimmal szerettem volna megosztani e-módon a kedvenc receptjeimet. Akkor még tele voltam kételyekkel, hogy egyáltalán majd rajtuk kívül érdekel-e bárkit is. Persze az ilyen gondolatokat gyorsan elhessegettem, és meggyőztem magamat arról, hogy miért is kezdtem el írni. Mérhetetlen volt az örömöm amikor szinte naponta egyre többen látogattak meg. Aztán megjelentek az első rendszeres olvasóim is. Ettől még nagyobb kedvvel, és lendülettel álltam neki naponta a főzésnek, (mely mindig nagy kihívás) fényképezésnek, (mellyel azért eleinte voltak kisebb-nagyobb gondjaim) Persze azért voltak olyan időszakok, amikor a feladás határán álltam (sajnos értek lekicsinylő megjegyzések egy bizonyos baráti társaságtól) de végül az ilyenek csak megerősítettek abban, hogy igenis jó amit csinálok. Mert különben minek is jönnének nap mint nap ők is nézelődni. Most már semmiképpen nem hagynám abba, főleg azok után hogy mára már több mint 190000-en látogattak meg és keresgéltek a receptjeim között.

KÖSZÖNÖM ezt az évet mindazoknak akik naponta ellátogatnak hozzám, KÖSZÖNÖM a rendszeres olvasóimnak, és KÖSZÖNÖM azoknak a kedves barátaimnak, akiket ezalatt az idő alatt megismerhettem!!!!!!!!

Szeretnék mindenkit meghívni egy pohár pezsgőre, még ha csak így virtuálisan tudunk is koccintani. Mindenkinek kedves egészségére!!!!!




2010. február 14., vasárnap

Kávés-fahajas túrótorta


Ma sem tudta megállni, hogy ne süssek délutánra egy kis nassolni valót. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy volt itthon egy megkezdett csomag Ricotta, melynek nagyon sürgősen helyet kellett találni. Kicsit körül néztem a neten, és meg is találtam a desszert,eu. oldalon a kedvemre való tortát. Túrós is, kávés is, nem is kellett nekem több már hozzá is láttam a sütéshez. Igaz nálam a túró helyett, Ricotta került bele, de ettől szerintem még finomabb is lett. Annyit változtattam az eredeti recepten, hogy mivel kevesebb volt a túróm, így a többi hozzávaló mennyiségét is megváltoztattam. Ezáltal nem lett olyan magas a tortám. Tejszínhabbal, és mogyorókrémmel tálaltam. Érdemes kipróbálni, ebben sem fog csalódni senki. Vikinek ajánlanám szeretettel, mivel mindketten a kávé imádók táborába tartozunk!!!!


Hozzávalók a tésztához:

15 dk liszt
10 dk margarin
5 dk porcukor
1-2 ek tej

Egy tálba tenni a lisztet és a margarint, majd jól elmorzsolni. Ezután hozzá adni a cukrot, összekeverni, és elkezdeni összegyúrni. Ha szükséges, hozzá adni a tejet.(én tettem bele) Az így összegyúrt tésztát, fóliába csomagolni és 30 percre a hűtőbe tenni pihentetni. Közben ellehet készíteni a tölteléket.

Töltelék hozzávalói:

10 dk margarin
3 db tojás
150 ml tejföl
20 dk kristálycukor
35 dk túró(én Ricotta-val készítettem)
1 cs 3x1 instant kávé
1 mk fahéj

Egy tálba tenni az egész tojásokat, a cukrot, a tejfölt, és az olvasztott margarint. Robotgéppel elkezdeni összekeverni. Pár perc keverés után, hozzá adni a túrót és így is jól kikeverni.
Az így kapott masszát, kétfelé önteni. Az egyik felébe bele tenni a fahajat, majd jól elkeverni.
A másik felébe beletenni az előzőleg pici vízzel simára kevert kávét, és ezt is jól elkeverni.

Egy tortaformát kibélelni sütőpapírral.(én 26 cm-be tettem) A hűtőből kivett tésztát a formába kézzel egyenletesen belelapogatni. Az alját villával jól megszurkodni.

A nyers tésztára önteni először a fahajas masszát, majd rácsorgatni a kávés masszát. Villával óvatosan kicsit összekeverni.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 50-55 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 50 percig sütöttem)
Amikor a teteje már kezd szép színt kapni, egy sütőpapírral lefedni, hogy ne barnuljon nagyon meg. A formában hagyni kihűlni.

Tálalás előtt porcukorral megszórni, és tejszínhabbal, mogyorókrémmel tálalni. Mindkettővel nagyon finom!!!!

2010. február 13., szombat

Sajtos-tejszínes krumplipüré sült lazaccal


Már itthon is elégé elérhető áron lehet lazacot kapni, és én ezt időről-időre ki is használom. Sütőben viszont még soha nem próbáltam megsütni, nem is tudom mi tartott eddig vissza. Jól befűszerezve, rövid sütési idő alatt nagyon finom lett, és abszolút nem száradt ki, amitől eddig kicsit tartottam. Köretnek krumplipürét készítettem, de mivel szerettem volna ehhez a nemes halhoz kicsit különlegesen elkészíteni, így sajttal és tejszínnel ízesítettem. Nagyon finom lett, mint a lazac, mint a hozzá készült köret. Bátran merem ajánlani mindenkinek a hétvégi asztalra.

Sajtos-tejszínes krumplipüré:



4-5 szem krumpli
15 dk sajt
margarin
tejszín


A krumplit megpucolni, kockára vágni és enyhén sós vízben puhára főzni.
A sajtot (én trappistát használtam) lereszelni.
A megfőtt krumplit leszűrni, majd hozzá adni a margarint és a reszelt sajtot. Robotgéppel addig keverni, hogy jó pépes legyen. Ekkor bele önteni a tejszínt, és ízlés szerint sózni. Így is jól kikeverni. Vissza tenni a tűzre, és állandó keverés mellet összemelegíteni.

Lazac fűszerezése:

citromlé
színes bors
rozmaring

A lazac szeleteket besózni, és megcsepegtetni a citromlével, megszórni a színes borssal és a rozmaringgal (én most őrölt rozmaringgal szórtam meg). Kicsit állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd ráhelyezni a halszeleteket. Közepes hőmérsékletű sütőben, kb. 15 perc alatt készre sütni.
Krumplipürével és cékla salátával tálaltam.

Csokoládés madártej




A madártej hallatán gondolom mindenkinek, na persze nekem is, egy gyönyörű sárga színű szósz, és a rajta lévő hófehér habfelhőcskék jutnak az eszünkbe. Elő is készültem, és már éppen a szekrénybe nyúltam be a vaníliás cukorért, amikor is megláttam a csokoládét. Igen csábító volt, és így elkezdet bennem motoszkálni valami.(na nem a kis ördög!!) Mi lenne, ha a kettőt kombinálnám. Szépen meg is győztem magamat arról, hogy miért is ne lenne ez jó, mikor mindkettőt imádom. És hogy teljes legyen az élvezet, még egy kis rumba áztatott mazsolával is felturbóztam. A végeredmény pedig, egy finom rumos-mazsolás-csokoládés szósz, a hófehér habfelhőcskékkel. Minden csokoládé imádó figyelmébe ajánlanám!!!!!! Szerintem senki nem fog benne csalódni, ha elkészíti. Természetesen azért a biztonság kedvéért készítettem hagyományos madártejet is, egy kis karamellizált cukorral megcsorgatva, de először a csokoládés fogyott el, és csak utána jöhetett az szóba.

 




 Hozzávalók:

1 l tej
7 db tojás
1 tábla jó minőségű csokoládé
2 cs vaníliás cukor
cukor
1 ek csokoládés pudingpor
mazsola
rum


8 dl tejet feltenni melegedni, 1 cs vaníliás cukorral.
A tojásokat ketté választani, majd a fehérjét egy csipet sóval, kemény habbá verni.
Ezután a tejben kifőzni a kanállal beleszaggatott habot, majd lecsepegtetni és egy tálba tenni.

A mazsolát beáztatni a rumba. A tojások sárgáját, ízlés szerinti mennyiségű cukorral jól kikeverni. A csokoládét vízgőz felett felolvasztani, majd kihűteni, és a cukros tojássárgájához keverni. Keverés közben pici tejet önteni hozzá. Végül hozzákeverni a pudingport, és maradék tejet is.

A tejbe beleönteni a rumos mazsolát, és felforralni. Amikor már kezd forrni, állandó keverés mellett belecsorgatni a csokoládés-tojásos-cukros masszát. Pár percig kevergetve főzni, majd a kifőzött hab tetejére csorgatni.
Hagyni hűlni, majd langyosan tálalni.





Hagyományos madártej, karamellel:




Így is nagyon szeretjük a madártejet. A receptet már előzőleg bejegyeztem, és itt megtalálható.
A karamell réteg először megkeményedik a rácsorgatás után, de utána kissé megpuhul és nagyon finom.

2010. február 12., péntek

Sült zöldségek csirkecombbal és csirkemájjal.





Egyre gyakrabban készítek a sült húsok, mint pl. most a csirkecomb, és máj mellé köretnek sült zöldségeket. Egyszerűen a tepsiben lévő, előzőleg befűszerezett combok köré pakoltam a zöldségeket, és már mehetett is a sütőbe... Amikor a hús és a zöldségek puhára párolódtak, már csak szép pirosra kellett sütni, és már tálalhattam is. A zöldségek összeválogatása pedig már csak ízlés dolga, én most éppen sárgarépát, zellert, lila hagymát, krumplit, és sütőtököt helyeztem a combok mellé.




Hozzávalók:

4 db csirkecomb
4 db csirkemáj
só (ízlés szerint)
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
1 tk őrölt bazsalikom
1 kk kakukkfű
1,5 dl olaj (v. zsír)
1 dl víz

A combokat ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, és hagyjuk kicsit állni hogy az ízek jól átjárják. 

Egy nagyobb tepsibe öntsük bele az olajat (v. az olvasztott zsírt) a vizet, és helyezzük egymásmellé a befűszerezett csirkecombokat, majd pakoljuk köré az előkészített zöldségeket.


Hozzávalók a zöldségekhez:

2 db krumpli
2 db sárgarépa
2 db lila hagyma
egy kisebb zeller
20 dkg sütőtök
őrölt fehérbors
1 kk ételízesítő
 

A zöldségeket pucoljuk meg, ízlés szerint daraboljuk fel, majd enyhén sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és forgassuk alaposan össze.

Ezután pakoljuk a tepsiben lévő hús köré, majd egy alufóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd egy óra alatt pároljuk puhára a húst és a zöldségeket.

Ezután vegyük le a fóliát, helyezzük a tepsibe az előzőleg sóval, őrölt borssal, és majorannával megszórt csirkemájat, majd tegyük vissza a sütőbe, és addig süssük míg a csirkecomb szép pirosra sül. Ezalatt az idő alatt a máj, és a zöldségek is elkészülnek.

Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült csirkecombot, helyezzük mellé a csirkemájat, és a sült zöldségeket, majd úgy tálaljuk.


Rumos-szilvás öntet süteményekhez


A tegnapi szilvás-leveles tésztás süteményhez készítettem el ezt az öntetet. Egy kis rummal megbolondítva, remekül illet hozzá. Befőtt szilvából készítettem, de szerintem frissen szedetből, vagy fagyasztott szilvából is készülhet. Akkor viszont kicsit tovább kell főzni, és esetleg több fűszert pl. szegfűszeget, fahéjat és cukrot is adni hozzá.

1 üveg szilvabefőtt
1/2 dl rum
1 cs vaníliás cukor
fahéj

A szilvát kimagozni, majd egy serpenyőbe tenni. Ízesíteni a vaníliás cukorral, fahéjjal és ízlés szerinti mennyiségű rummal. Botmixerrel pépesíteni.(vagy összeturmixolni)
Feltenni a tűzre és felforralni, majd mérsékelni a lángot és 3-4 percig állandó keverés mellet felfőzni.
Tálaláskor még langyosan a süteményre csorgatni.

2010. február 11., csütörtök

Megint díjat kaptam!!!!!


Nagy megtiszteltetés ért, aminek nagyon megörültem, mert két olyan blog tulajdonostól kaptam, akiket szinte nem is ismerek. Ezek szerint ők, MOSOLYREND ÉVI, és SZIRANSZKI azért többet tudnak rólam. Mostantól viszont, én is rendszeres látogató leszek a blogjaikban, és gyönyörköd abban a sok szépségben amivel náluk találkozhatok.

Nagyon köszönöm mindkettőtöknek, hogy megtiszteltetek!!!!!

Mivel már nem is olyan régen, szintén megkaptam ezt a díjat, és akkor részletesen írtam is 7 pontban magamról, most csak egy rövid kis bejegyzést írok.

1. Nagyon szeretek sütni-főzni, és ez egyre jobban elhatalmasodik rajtam.
2. Sajnos abszolút nincs semmi kézügyességem.
3. Sok szabadidőm van, de még soha nem unatkoztam.
4. Szeretem a virágokat, és megpróbálom a kertemet szebbé tenni velük.
5. Imádok motorozni, quadozni, és ezekkel a járgányokkal nagy kirándulásokat tenni.
6. Minden nap 50 km-ert tekerek a szobabiciklimen.
7. Egyszer szeretnék részt venni a Budapest-Bamako Rally-n.(remélem ez sikerülni is fog)

Én most személy szerint nem adnám tovább ezt a díjat, de ha bárki kedvet érez hozzá, hogy megosztana velünk magáról néhány dolgot, azt szívesen elolvasnám!!!

Szilva leveles tésztában, rumos-szilvás öntettel


Még elég sok szilva befőttem van, így ma megsütöttem ezt a leveles tésztás finomságot. Gyorsan elkészíthető, és még langyosan, egy kis rumos-szilvás öntettel remek uzsonna volt. Igen, már csak volt, mert pillanatok alatt elfogyott. A leeső tészta darabokból kis golyókat formáztam, és így sütöttem meg. Mondhatom, még azok is nagyon finomak voltak, pedig nem volt bennük töltelék. Legközelebb más befőttel is megfogom sütni, mert nekünk nagyon ízlett.



1 cs leveles tészta
1 üveg szilva befőtt
darált dió
porcukor

A szilvát kettévágni és a magját kivenni. Vigyázni hogy szépen egyben maradjanak a félbevágott szilvák.
Egy kevés darált diót összekeverni a porcukorral.
A leveles tésztát derelye formázóval kiszaggatni. (én rátettem a formát és hegyes késsek körbevágtam)
A tészta közepére egy pici diós-cukrot tenni, majd ráültetni egy fél szilva szemet, és jól összenyomni. A szélén kinyomuló tésztát leszedni, majd szétnyitni a formát.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd a formából kivenni a megtöltött tésztát és egymásmellé helyezni.
A leeső darabokból, kis golyókat formálni és ezeket is a tepsibe tenni.

Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél 170 fokon sütöttem)
Tálaláskor porcukorral megszórni, és rumos-szilvás öntettel kínálni.

Cékla chips


Szeretek kipróbálni új dolgokat, és ez a céklás chips is pont azok közé tartozik. Már hírből hallottam róla, és csak is dicséretet, így én is engedtem a kíváncsiságomnak és gyorsan tettem is egy próbát. Nem fűztem hozzá nagy reményeket, de annál nagyobb volt a meglepetés. Nagyon finomra sikeredett. Egy finom ropogós, a cékla ízének köszönhető édeskés chipset kaptam. Gyorsan el is nassoltam, és készülök a következő adag elkészítésére.



2-3 db cékla
olaj a sütéshez

A céklákat megpucolni és hajszál vékonyra leszeletelni.
Az olajat jó forróra hevíteni, majd szeletenként (hogy ne ragadjon össze) beletenni a céklát. Pár percig sütni, majd papírtörlőre kiszedni, lecsepegtetni. Mire kihűl jó ropogós lesz. Ízlés szerint meglehet sózni, de ez el is hagyható.
Én nem sóztam meg, így egy ropogós, édeskés chipset kaptam.

2010. február 10., szerda

Tarkabableves császárszalonnával megbolondítva.





Ma ezt az igen tartalmas levest főztem, és csak kedvcsinálónak szeretném megosztani, mert bablevest recept nélkül is mindenki tudd főzni. Mivel nem volt itthon semmilyen más füstölt hús, csupán egy darabka jó húsos császárszalonna, így azt kockáztam bele a levesbe.  Egy biztos, el nem rontatta a levest, sőt....... A tarkabab amiből főztem, az is különösen finom volt, és gyorsan puhára főtt. Igaz este beáztattam, de igazán nem is lett volna rá szükség. Igaz a levesbe galuskát is szaggattam, de azért  közkívánatra mellé még lángost sütöttem. A lángost így nem csak a leves mellé ettük, hanem utána jól megtejfölözve, és sajttal megszórva is fogyasztottunk. A mai ebédről így csakis annyit tudok elmondani, hogy nagyon finom volt, de diétásnak semmiképpen nem mondható.







Hozzávalók:

30 dkg tarkabab
30 dkg füstölt császárszalonna
3 db sárgarépa
1 db petrezselyem
1 db vöröshagyma
1 db paradicsom
1/2 paprika
zeller zöld
petrezselyemzöld
1 db krumpli
pirospaprika
1 ek liszt
3 gerezd fokhagyma
1 ek olaj





A babot előző este érdemes hideg vízbe beáztatni, így előbb puhára fől majd.

A zöldségféléket megpucolni, és ízlés szerinti méretűre felvágni. A szalonnát kisebb kockákra felvágni.
Egy fazékba beletenni a babot, az összes zöldségfélét, a felkockázott szalonnát, és az egész krumplit. (krumpli magába szívja a puffasztó dolgokat)
Felönteni bőséges mennyiségű vízzel, ízlés szerint ízesíteni, és lassú tűzön puhára főzni.

Az olajból és a lisztből világos színű rántást készíteni, majd belenyomni a fokhagymát, és megszórni a pirospaprikával. Kicsit hűlni hagyni, majd felengedni egy kevés levessel, és állandó keverés mellett a levesbe önteni. Jól kiforralni, és még pár percig főzni.
Tálalás előtt az egész krumplit, vöröshagymát és a zöldség zöldeket kiszedni levesből, majd úgy kínálni.







A kiadós leves mellé, még lángost sütöttem és azzal ettük.

Utána pedig jól megtejfölözve, és sajttal megszórva szintén ezt fogyasztottuk. Mivel már szerepel a bejegyzések között a lángos receptje, így most ettől eltekintek. Viszont itt megtalálható, ha esetleg valaki szeretné megsütni.

2010. február 9., kedd

Fasírt sütőben sütve.





Nagy kedvenc nálunk a fasírt, melyet régen bő olajban sütöttem készre. Olyankor persze több olajat magába szívott sütés közben a hús, és a lakásban sütés után még hosszú ideig olajszag terjengett. Így aztán gondoltam kipróbálom a sütőben készre sütni, és nem is bántam meg, mert a fasírt szépen átsült, a lakásban sincs olajszag, és nem igényel még túlzott odafigyelést sem, mivel a sütő végzi a dolgát. Sütés közben egyszer át is fordíthatjuk, de én ettől eltekintek, mert a légkeveréses sütőben szép egyenletesen megsül a fasírt. Ízlés szerint készíthetünk kisebb húsgolyókat, vagy éppen nagyobb pogácsákat is. A kisebb golyókat akár muffin formában is készre süthetjük. Tálaláskor én krumplipürével és uborkával kínáltam, de pl. főzelék mellé is jól illik.




                               sütés előtt                                -----                      sütés után      



 Hozzávalók:

60 dkg darált hús (sertés, pulyka v. csirkemell)
2 db zsemle
1 db vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 db tojás
1 tk ételízesítő
szerecsendió (el is hagyható)
őrölt bors
zsemlemorzsa a forgatáshoz
3-4 ek olaj a sütéshez




A szikkadt zsemléket áztassuk be vízbe, majd amikor már jól megszívták magukat, alaposan nyomkodjuk ki mielőtt a húshoz adnánk.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a fokhagymát pedig nyomjuk át a fokhagymaprésen.

Egy tálba tegyük bele a darált húst, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, a préselt fokhagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és egy csipet szerecsendióval, majd dolgozzuk nagyjából össze.

Ezután adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, kezdjük el alaposan összegyúrni, közben pedig adjuk hozzá az egész tojásokat is. 

Ezután nedves kézzel formázzunk közepes húspogácsákat, majd forgassuk bele a zsemlemorzsába.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. Ezután helyezzük rá a húspogácsákat, majd mindegyiket spricceljük meg egy kevés olajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 60 perc alatt süssük szép pirosra. Sütés közben ízlés szerint egyszer át is fordíthatjuk, de nem szükséges, mert az alja is szépen megpirul sütés közben. (én légkeverésnél 160 fokon, 60 percig sütöttem)

Ameddig a fasírt sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én krumplipürét készítettem, és azzal tálaltam.




Tálaláskor a szép pirosra sült fasírtot kínálhatjuk krumplipürével, főzelék mellé feltétként, esetleg friss kenyérrel, péksüteménnyel.


2010. február 8., hétfő

Keksz csokoládéval és lekvárral összeragasztva


Megint azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy üresen kong a kekszes doboz. Ez mostanában nálunk elég sűrűn előfordul, lehet manók járnak rá igen nagy rendszerességgel. Nem volt mit tennem, a délutánomat a keksz gyártásnak szenteltem. Úgy döntöttem, hogy két adag tésztát gyúrok be, majd csokoládéval és lekvárral fogom összeragasztani. Nem csak mutatósak, de finomak is lettek, így megtöltve. Igaz holnapig már várni kell, mert a tészta akkorra lesz igazán omlós.

Hozzávalók:

40 dk liszt
25 dk margarin(Rama)
20 dk porcukor
50 gramm étkezési keményítő
2 tojássárgája
1 cs sütőpor
2 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj
3 ek tej

A lisztet a margarinnal elmorzsolni, és hozzáadni a keményítőt, a sütőport és a reszelt citromhéjat. A margarint megolvasztani, majd hozzákeverni a cukrot és a tojások sárgáját. Végül a lisztes keverékhez önteni és gyors mozdulatokkal összegyúrni. Kétfelé venni a tésztát, és két cipót formálni belőle. 30 percre hűtőbe tenni, pihentetni.

Vékonyra kinyújtani az egyik cipót és kiszaggatni, majd tepsire egymásmellé helyezni.
Előmelegített sütőben, közepes lángon szép világos színűre sütni. Rácsra szedni, és úgy hagyni teljesen kihűlni.

A másik tésztát, keksz nyomóval nyomni a tepsire, és olyan formát választani hozzá, hogy a közepe üres legyen. Ezt is úgy sütni mint az előző tésztát.

Csokoládés keksz:

1 tábla jó minőségű csokoládét felolvasztani, majd ezzel megkenni a teli kekszet, és a másik formával összeragasztani.



Lekváros keksz:

Tetszés szerinti lekvárral megkenni a teli kekszeket, majd a másik formával összeragasztani. Tetejét porcukorral megszórni. (én szilvalekvárral ragasztottam össze)