2010. február 8., hétfő

Saláta egy kis Olaszos beütésű öntettel


Már olyan sokszor megfogadtam, hogy a hét, legalább egy napján saláta lesz az ebédem, de sajnos valami mindig eltántorít eme tervemtől. Pedig nagyon is szeretem a salátákat, sőt az utóbbi időben, még az életem párja is lát benne fantáziát. A hétvégi kiadós ebédek, és süteményezések után, ma különösen jólesett ez a könnyű kis saláta. Megpróbáltam egy kis olaszos fűszerezést adni az öntetnek, ami szerintem sikerült is. Egy biztos, nagyon laktató volt, és most fellélegeztem hogy na mégis csak sikerült betartani, legalább is ezen a héten a fogadalmamat.



1 db jégsaláta
2 db sárgarépa
2 pár virsli
10 dk trappista sajt
1 db lila hagyma
3 db paradicsom

Öntet:

7 ek víz
1 ek tárkonyecet
3 ek olíva olaj
tengeri só
fokhagyma por
bazsalikom
oregánó
2 ek méz

A jégsalátát egy tálba beletépkedni. A sárgarépát megpucolni és zsülienre vágni. A virslit megfőzni, majd hagyni teljesen kihűlni és felkarikázni. A paradicsomot cikkekre vágni. A sajtot és a lila hagymát apróbb kockákra vágni.

Az öntethez valókat, ízlés szerinti mennyiségben jól kikeverni, majd a salátára önteni. Óvatosan kézzel lazán összeforgatni, majd tányérra halmozni és jó étvággyal elfogyasztani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése