2010. február 22., hétfő

Zebratorta (Erdélyi Mónika receptje alapján)


Igaz megfogadtam hogy kevesebbet fogok sütni, de ezt a receptet nem lehetett kihagyni. Milyen jó hogy nem hagytam ki, mert eszméletlen finom!!!! Igaz ahhoz hogy eltudjam készíteni, nézni kellett a műsort is, mert a neten megjelent recept kicsit eltért attól ahogyan valójában készült a torta. Én most a saját receptemet írom le, melyet egy kicsit módosítottam. Mónika pl. karamellt tett a krémbe ahhoz hogy az barnás legyen. Én olvasztott csokoládéval pótoltam (mivel csokiimádó vagyok), de szerintem így még finomabb is lett. Túró helyett pedig, a LIDL-ben kapható vödrös túrókrémet használtam. Ennyi volt az eltérés az eredeti recepttől, és a végeredmény, egy omlós tészta, habkönnyű krémmel. Még egy ünnepi asztalon sem vallanánk vele szégyent!!! Mindenkit csak biztatni tudok az elkészítésére.


Tészta hozzávalói:

30 dkg liszt
12,5 dkg margarin
5 dkg porcukor
1 db tojás
1/2 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
csipet só
pici tej


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a többi hozzávalót és összegyúrni. (én egy pici tejet is tettem ekkor hozzá)
Egy 26 cm-es tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd belehelyezni a kinyújtott tésztát, úgy hogy a szélét is befedje. Az alját villával megszurkodni.
 

Krém hozzávalói:


4 dl tejföl
1,5 dl olaj
50 dkg mascarpone
20 dkg túró (v. LIDL-ben kapható vödrös)
25 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 db tojás
2 ek citromlé
1 cs vaníliás pudingpor
1 tábla csokoládé (v. kakaópor, v.karamellizált cukor)



Egy nagy tálba tenni a CSOKOLÁDÉ KIVÉTELÉVEL az összes hozzávalót, majd robotgéppel addig keverni, amíg teljesen sima állagú krémes lesz.

Ezt a kikevert krémet megfelezni.
A csokoládét felolvasztani, majd az egyik fele krémbe belekeverni.

A tortaformában lévő, nyers tésztára elkezdeni belekanalazni felváltva a kétféle krémet.
Először egy merőkanál fehér krémet tenni a tészta közepére. Ezután a fehér krém közepére egy merőkanál barna krémet, és így folytatni addig ameddig el nem fogyott az összes krém.

Előmelegített sütőbe helyezni, és közepes lángon, 50 percig sütni.
Én légkeverésnél 150 fokon sütöttem 50 percig. Amikor a teteje már szép színt kapott, sütőpapírral letakartam. (így nem fog megégni)

A sütőből kivéve a formában hagyni teljesen kihűlni.(érdemes előző nap megsütni, hogy a torta valóban teljesen kihűljön)

Tálalás előtt kivenni a formából, majd ízlés szerint porcukorral megszórni, és felszeletelve kínálni.

30 megjegyzés:

  1. Ez szupi,én is láttam,de a neten én sem találtam jó receptzet.Na majd a Tiéd alapján!:-))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép!
    Nekem picit bonyolult, de én már ilyen kis bénaság vagyok.
    Gyönyörködni jövök!

    VálaszTörlés
  3. Húúú, jól néz ki! Nem láttam a műsort...

    VálaszTörlés
  4. Szia, én is ki szeretném próbálni, és pontosana LIDl-ben kapható túrót tippeltem ki hozzá!!! Nagyon fini lehet!!!Anikó

    VálaszTörlés
  5. Szia Gizi! Nagyon gyönyörű lett! Még így csokival mutatósabb is , mint karamellel!
    Nagyon örülök hogy feltetted, mert annyira elszomorított, hogy a Mónika receptjét nem jól tették fel!

    VálaszTörlés
  6. Én is láttam, és a recit is az a neten, hát a fele sem úgy volt. Azért szomorú, hogy ennyire nem tisztelik meg a készítőket, hogy nem is teszik fel a receptjüket.
    A tied sokkal mutatósabb amúgy!

    És a sajtos gombád is nagyon jól néz ki! Be lehet hozzád jelentkezni kosztosnak?

    VálaszTörlés
  7. Andi!
    Biztosan neked is ízlik majd, és ha változtatsz rajta majd meglesem nálad.:)

    VálaszTörlés
  8. Andi!
    Köszönöm!! Nem olyan bonyolult ez, hidd el neked is sikerülni fog!!! Majd megyek hozzád is leselkedni.:)

    VálaszTörlés
  9. christaylor!
    De muszáj lesz kicsit visszafogni magamat, sajnos!!:)))

    VálaszTörlés
  10. Thrini!
    Köszönöm!!! Én ki nem hagynák egy adást sem, és ez a vesztem!!:))

    VálaszTörlés
  11. Szia Anikó!
    Köszöntelek itt nálam!!Kérlek írjad majd meg, hogy neked is ízlett-e. Szeretem a LIDL-ben kapható dolgokat. Vettem már ízesített túrókrémet is, és azzal sütöttem tortát. :)

    VálaszTörlés
  12. Anikó!
    Köszönöm!!!Láttam ott a hozzászólásodat, és teljesen igazad van. Én sem értem mire jó hogy nem azt a receptet írják be amit elkészítenek. Ezért megnézem, és rögtön javítom is a recepteket magamnak. Kíváncsian várom, neked hogy ízlik majd. Szerintem karamellel is finom lehetett, na majd legközelebb úgy fogom megsütni.:))

    VálaszTörlés
  13. Kiskukta!
    Köszönöm, és természetesen várlak ebédre!!! Jó is lenne, ha besegítenél az evésben, mert akkor kedvemre süthetnék mindennap.:)
    Pedig ők nem is lopnák a receptet, mert engedéllyel kerül fel, de hogy mire jó hogy változtatnak rajta, azt én se értem.

    VálaszTörlés
  14. De jó, hogy feltetted! Így már én is neki merek állni! A Lidl-es dogokat én is szeretem!

    VálaszTörlés
  15. Sziranszki!
    Nyugodtan álljál csak neki, nagyon finom lett!!! Már ezért is érdemes feltenni, mert így mindenki bátrabban neki mer fogni az elkészítéséhez. Én meg szeretek új dolgokkal kísérletezni!!:))

    VálaszTörlés
  16. Annyira gyönyörű!!! Nálam is asztalra kerül nemsokára :))

    VálaszTörlés
  17. Yasmine!
    Köszönöm!!!!! Isteni finom, és ti is imádni fogjátok!!! Vasárnap egy saját variációmmal fogom megsütni, már alig várom hogy milyen lesz!!:)

    VálaszTörlés
  18. Gizi, írhatnál az rtl-nek, hogy végre megszületett a videóhoz passzoló recept, inkább ezt tegyék fel ahelyett, amit tölem loptak ;o)

    VálaszTörlés
  19. Maci,az RTL-el neked van problémád, rendezd le te!!:)))

    VálaszTörlés
  20. Gyönyörű lett. Majd ki fogom próbálni, de egyelőre fogyókúrázom.

    VálaszTörlés
  21. Csongi!
    Köszönöm!!! Én még ezután kezdek el komolyan fogyózni, ezért még belefért!!!:))

    VálaszTörlés
  22. Megsütöttem!! Isteni lett!! Köszönöm a receptet:-)

    VálaszTörlés
  23. Nagyon fincsi lett nekem is.És a 3 évesem is imádta!Köszönet érte!Frutti

    VálaszTörlés
  24. Bettyó és Maya!
    Én köszönöm, hogy megírtad, és nagyon örülök hogy ízlett.:)

    VálaszTörlés
  25. Frutti!
    Én köszönöm, hogy megírtad, és örülök hogy a 3 évesnek is ízlett. Váljék egészségetekre.:)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon jol nez ki, ki fogom probalni !
    Koszonom !!!

    VálaszTörlés
  27. mandala!
    Köszönöm!! Ezóta már biztosan kipróbáltad.:)

    VálaszTörlés
  28. Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyi karamell kell a tortához!
    Előre is Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ludmila! Én ugyan csokoládét tettem a krémbe, de szerintem 2-3 evőkanál karamellt nyugodtan beletehetsz. Annyit mindenképpen hogy megszínezze a krémet, mert különben nem válik majd el egymástól a két szín, és nem lesz csíkos a torta. Esetleg még keverhetsz bele egy pici kakaóport is a karamell mellé, csakis a színe kedvéért.

      Törlés