2010. február 14., vasárnap

Kávés-fahajas túrótorta


Ma sem tudta megállni, hogy ne süssek délutánra egy kis nassolni valót. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy volt itthon egy megkezdett csomag Ricotta, melynek nagyon sürgősen helyet kellett találni. Kicsit körül néztem a neten, és meg is találtam a desszert,eu. oldalon a kedvemre való tortát. Túrós is, kávés is, nem is kellett nekem több már hozzá is láttam a sütéshez. Igaz nálam a túró helyett, Ricotta került bele, de ettől szerintem még finomabb is lett. Annyit változtattam az eredeti recepten, hogy mivel kevesebb volt a túróm, így a többi hozzávaló mennyiségét is megváltoztattam. Ezáltal nem lett olyan magas a tortám. Tejszínhabbal, és mogyorókrémmel tálaltam. Érdemes kipróbálni, ebben sem fog csalódni senki. Vikinek ajánlanám szeretettel, mivel mindketten a kávé imádók táborába tartozunk!!!!


Hozzávalók a tésztához:

15 dk liszt
10 dk margarin
5 dk porcukor
1-2 ek tej

Egy tálba tenni a lisztet és a margarint, majd jól elmorzsolni. Ezután hozzá adni a cukrot, összekeverni, és elkezdeni összegyúrni. Ha szükséges, hozzá adni a tejet.(én tettem bele) Az így összegyúrt tésztát, fóliába csomagolni és 30 percre a hűtőbe tenni pihentetni. Közben ellehet készíteni a tölteléket.

Töltelék hozzávalói:

10 dk margarin
3 db tojás
150 ml tejföl
20 dk kristálycukor
35 dk túró(én Ricotta-val készítettem)
1 cs 3x1 instant kávé
1 mk fahéj

Egy tálba tenni az egész tojásokat, a cukrot, a tejfölt, és az olvasztott margarint. Robotgéppel elkezdeni összekeverni. Pár perc keverés után, hozzá adni a túrót és így is jól kikeverni.
Az így kapott masszát, kétfelé önteni. Az egyik felébe bele tenni a fahajat, majd jól elkeverni.
A másik felébe beletenni az előzőleg pici vízzel simára kevert kávét, és ezt is jól elkeverni.

Egy tortaformát kibélelni sütőpapírral.(én 26 cm-be tettem) A hűtőből kivett tésztát a formába kézzel egyenletesen belelapogatni. Az alját villával jól megszurkodni.

A nyers tésztára önteni először a fahajas masszát, majd rácsorgatni a kávés masszát. Villával óvatosan kicsit összekeverni.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 50-55 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 50 percig sütöttem)
Amikor a teteje már kezd szép színt kapni, egy sütőpapírral lefedni, hogy ne barnuljon nagyon meg. A formában hagyni kihűlni.

Tálalás előtt porcukorral megszórni, és tejszínhabbal, mogyorókrémmel tálalni. Mindkettővel nagyon finom!!!!

14 megjegyzés:

  1. hehe, ennek ChefViki hogy fog örülni a kávé miatt. :D
    engem meg a fahéjjal vásároltál meg. :)

    mindennap van nálatok valami sütiféle? lassan úgy tűnik.

    VálaszTörlés
  2. Hú,de lemardtam..Istenien néz ki a madártejed,ez is.Fincsi-fincsi!:-))

    VálaszTörlés
  3. Nem hiszem el, még nem ocsúdtam fel a madártejedtől, te már másikat is készítettél...

    VálaszTörlés
  4. Kezit csókolom :-))) Mán itt is vagyok az adagomért!

    Áááááááááááállati jó!!!

    VálaszTörlés
  5. Fahéj és kávé! Nyamm! Isteni lehetett! És nagyon jól is néz ki! :)

    VálaszTörlés
  6. christaylor!
    Én meg annak örülök, hogy a te ízlésedet is sikerült eltalálni. Téged is beveszünk a "imádók"csapatába!!!:)))))

    Mostanában elég sokat sütök, de lassan le kell állnom vele mert apa is megkezdi a diétáját!!!:))

    VálaszTörlés
  7. Andi!
    Köszönöm!!! Még nem késtél le semmiről!!:))Igaz küldeni már nem tudok, mert minden elfogyott!!

    VálaszTörlés
  8. Viki!!!
    Jó napot kívánok!!!!!
    Adagod félretéve!!!!! Cserébe a te csokitortádért, ami szintén istenien néz ki, és nagyon csalogat!!! Ezek után tuti nem leszünk depisek!!:))))))

    VálaszTörlés
  9. Kata!
    Sajnos most nem tudom megállni, hogy naponta ne készítsek valami finomságot(vesztemre)!!:)

    VálaszTörlés
  10. Gasztroboszi!
    Köszönöm!!! Valóban nagyon jó párosítás. Ezután a kávét is fahéjjal fogom inni.:)

    VálaszTörlés
  11. köszönöm, megtisztelő, hogy tagja lehetek egy ilyen díszes társaságnak. :)

    én, ha kávét iszom, mert egyébként nem kávézom, de néha-néha egy jóféle kávé belefér, szóval akkor mindig csipetnyi fahéjjal iszom. és bevallom, hogy néhány szem szegfűszeget is morzsolok bele. isteni! próbáld ki egyszer! :)

    VálaszTörlés
  12. christaylor!
    Köszi az ötletet, ha te mondod biztosan így van, és feltétlen kifogom próbálni!!!!
    Van neked is blogod??? (mert nem találtam még rá)

    VálaszTörlés
  13. hát drága, arra nem is fogsz! :D
    van blogom, már vagy 4 éve, de nem gasztro és féléve már nem is írtam bele semmit!
    de egyszer, majd ha a körülmények lehetővé teszik, lesz gasztroblogom és arról tudni fogsz, megígérem! :)

    VálaszTörlés
  14. Köszönöm a felvilágosítást, és nagyon várom a te blogodat is!!!!:) Addig szívesen látlak, hiszen már te is a "díszes társasághoz" tartozol!!!:))

    VálaszTörlés