2016. június 30., csütörtök

KOMÉTA Tavaszi Receptverseny.




A KOMÉTA ZRT  pár hónappal ezelőtt "Tavaszi Receptverseny"-t hirdetett meg, melyre én is beneveztem a receptjeimmel. A versenyre sok-sok recept érkezett, melyekből a cég Séfje Maurer István kiválasztotta a tíz legjobbat, melyekből egy receptes füzetet állított össze. Nagy, nagy örömömre az én egyik receptem is bekerült a tíz legjobb közé, így már nyomtatott formában is olvasható.

Köszönöm a KOMÉTA ZRT-nek,  hogy részt vehettem a receptversenyben. Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy Maurer István személyében egy Mesterszakács figyelemre méltónak találta az én egyszerű receptemet, és megjelenhetett a receptfüzetben. 


Íme a receptfüzetben megjelent recept, mely a következő linkre kattintva a blogban is megtalálható, elolvasható, és ha kedvet kaptál hozzá el is készíthető. 

 





2016. június 27., hétfő

Szedres-meggyes pitetorta.





Szedres! Igen szedres, és nem elírás, mivel már a nagymama is úgy emlegette ezt a fán termő gyümölcsöt hogy szeder, így én is ezt teszem. Azt is tudom, hogy Arany János a Családi kör című versében eperfa gyümölcseként emlegeti "Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja," de...... Alig vártam, hogy végre elkezdjen érni a szeder, mivel nagyon szeretem, és szerencsére sikerült egy nagy tál fehéret, és feketét is szedni. Felét persze fel is faltam :) a maradékot pedig némi cukrozott meggy társaságában egy omlós tésztájú, mascarponekrémes pitére pakoltam rá. A savanykás meggy, és az édes szeder pedig nagyon jól összeillet a omlós tésztával, és a mascarponekrémmel. Sőt, annyira összeillettek, hogy alig tudtuk abbahagyni, és egyik szeletet követte a másik......





 Tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
csipet só
1-2 ek víz (nem biztos hogy kell!!)


A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a hideg, felkockázott vajat, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (közben, ha túl száraznak találnánk, apránként adjunk hozzá vizet)

Ezután enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki, majd béleljük ki vele a piteformát.

A tészta alját villával több helyen böködjük meg, majd helyezzünk rá egy sütőpapírt és töltsük fel nehezékkel. (pl. babbal, rizzsel.....)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 20-25 percig, majd vegyük le a sütőpapírral együtt a nehezéket, tegyük vissza a sütőbe, és kb. 10 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 20 majd 10 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt megtöltenénk a krémmel, és a gyümölcsökkel. 





 Mascarponekrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
2 dl Hulala  (v. habtejszín)
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
10 gramm porzselatin + 0,5 dl víz


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a reszelt citromhéjjal.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük még sima, és éppen csak langyos lesz.

Ezután adjuk hozzá a mascarponekrémhez, és keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a krémhez. (közben kóstoljuk, mert lehet nem kell hozzá az össze tejszínhab)

A teljesen kihűlt tésztára ezután egyenletesen kanalazzuk rá a krémet, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, hogy kellően megdermedjen.






Gyümölcsös réteg hozzávalói:

ízlés szerint válasszunk gyümölcsöt, pl. meggyet, szedret, áfonyát, málnát, ribizlit....
1 cs színtelen tortazselé


Vegyük ki a hűtőből a pitét, majd a krém tetejére pakoljuk rá az ízlés szerinti gyümölcsöket. (én meggyet, fekete és fehér szedret pakoltam rá)

A színtelen tortazselét készítsük el a tasakon lévő leírás szerint, majd kanalazzuk rá a gyümölcsökre. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy kellően megdermedjen a zselé.






Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a pitetortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2016. június 25., szombat

Gizi-Receptjei rovat a Küldd el a RECEPTED! júliusi számában.






Megjelent a Küldd el a RECEPTED! júliusi száma, melyben találkozhatsz a most induló Gizi-Receptjei rovattal. A receptújságban kizárólag olyan receptjeim jelennek meg melyek sem a blogban, sem pedig sehol máshol nem jelentek még meg. A nyári nagy melegre való tekintettel, pedig egy olyan menüsort állítottam össze, melyet  egyszerűen és gyorsan bárki elkészíthet, ha megvásárolja a magazint.



Hideg gyümölcsleves pörkölt mákkal megszórt tejszínhabbal
(recept a linkre kattintva olvasható)





 Csilis, citromos csirkemell párolt zöldségekkel
(recept a linkre kattintva olvasható)






 Meggyes, vaníliás trifle
(recept a linkre kattintva olvasható)






Amennyiben kedvet kaptál ennek az egyszerű menüsornak az elkészítéséhez, akkor nincs más dolgod, mint felkeresni a legközelebbi postát, esetleg egy hírlapárust, és megvásárolni a legfrissebb, júliusi lapszámot.


2016. június 19., vasárnap

Cseresznyés-diós pite.





Sajnos a sok esőnek köszönhetően igencsak romlásnak indult a cseresznye, és mivel a hétvége nem múlhat el sütemény nélkül, így most egy omlós tésztájú cseresznyéspitét sütöttem. A nyers pitetésztát először fahéjas darált dió és édes morzsa keverékével szórtam meg, majd bőséges cseresznyével pakoltam meg. A sütőből kivéve finom sütemény illat lengte be a lakást, és mivel nem volt türelmünk kivárni hogy teljesen kihűljön, így langyosan tálaltam. A langyos pitéhez pedig remekül illett a hideg vanília fagyi. Szép szeleteket végül nem sikerült vágni, viszont az íze mindenért kárpótolt...... és csak ettük, és ettük...... 






 Tészta hozzávalói:

35 dkg liszt
18 dkg sertés zsír (v. 20 dkg vaj)
10 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
1/2 cs sütőpor
csipet só


A lisztet keverjük össze a sütőporral, és egy csipet sóval, majd szitáljuk bele egy tálba.

Ezután adjuk hozzá a hideg zsírt (v. vajat), és a ujjbegyünkkel kezdjük el összemorzsolni. Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, az egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (én a lisztet és a zsírt előtte beteszem egy fél órára a hűtőbe, hogy kellően lehűljön)

A tésztának csippentsük le az 1/3-ad részét és tegyük be a hűtőbe.

A maradék tésztát, enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki piteforma nagyságúra, majd béleljük ki vele a formát. (én enyhén lisztezett folpack fólián nyújtom ki, majd gyors mozdulattal átfordítom a formára)





 Töltelék hozzávalói:

50 dkg cseresznye (kimagozva)
3 ek barna cukor
2 cs vaníliás cukor
5 dkg darált dió
6 db babapiskóta
1 tk őrölt fahéj


A cseresznyét magozzuk ki, majd alaposan csepegtessük le. Ezután szórjuk meg a barna cukorral és egy csomag vaníliás cukorral, majd keverjük össze.

A babapiskótát daráljuk le, majd keverjük össze a szintén darált dióval, az őrölt fahéjjal, és egy csomag vaníliás cukorral.

A piteformában lévő tésztára egyenletesen szórjuk rá a diós keveréket, majd kanalazzuk rá a lecukrozott cseresznyét.

Ezután vegyük ki a hűtőből a félretett tésztát, majd enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki, vágjuk csíkokra, és rácsozzuk be vele a pite tetejét.






Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

(Nekem kivehető aljú piteformám van, így könnyen kitudom emelni a formából. Amennyiben nem kivehető aljú a forma, akkor mielőtt beletennénk a nyers tésztát, helyezzünk a formába két hosszabb, csík sütőpapírt, majd annak a segítségével könnyen kitudjuk majd emelni a megsült pitét.)






Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a pitét porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Én vanília fagyival tálaltam a még kissé langyos pitét, és nagyon jól összeillettek.


2016. június 18., szombat

Szezámmagos csirkemell brokkolipürével.





Egyszerű hétvégi receptötlet, mely bő fél óra alatt elkészül és már tálalhatjuk is. A csirkemellet vékonyan szeleteljük fel, majd fűszerezzük, forgassuk alaposan meg a számmagban, és tálalás előtt pár perccel ráérünk szép pirosra, szaftosra sütni. A brokkolipüré elkészítése is roppant egyszerű, és nagyon jól illik a csirkemellhez. A brokkolit fűszeres, hagymás vízben főzzük puhára, majd tejföl hozzáadásával pépesítsük. A mai nagy melegben pedig igazán jólesett ez a könnyű ebéd, egy pohár kellően lehűtött bor társaságában.






 Hozzávalók a szezámmagos csirkemellhez:

50 dkg csirkemellfilé
 
só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)
 
szerecsendió (ízlés szerint)

2-3 tk magos dijoni mustár
 
5 dkg szezámmag
 
2 ek olívaolaj


A csirkemellet vágjuk fel vékonyabb szeletekre, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy csipet szerecsendióval, vékonyan kenjük meg mindkét oldalát mustárral, és forgassuk bele a szezámmagba. 

Ezután hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek jól átjárják.

Egy grillserpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzük bele a csirkemellet, és pár perc alatt, mindkét oldalát süssük pirosra. (a szezámmag a sütés vége felé elkezd majd pattogni)






Brokkolipüré hozzávalói:

50 dkg brokkoli
 
1 db vöröshagyma
 
2-3 gerezd fokhagyma
 
1 kisebb csokor koriander (v. petrezselyemzöld)
 
só (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő
 
késhegynyi szódabikarbóna 
 
1-2 ek tejföl


A brokkolirózsákat vágjuk le a szárról, majd tegyük félre. 

A visszamaradt szárrészt vékonyan hámozzuk meg, daraboljuk fel, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje.

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. Ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és a szódabikarbónával, majd főzzük félpuhára. Ekkor adjuk hozzá a félretett rózsákat, majd főzzük puhára. (a szódabikarbónától szép zöld marad a brokkoli, de ízlés szerint el is hagyható)

Amikor a brokkoli puhára főtt, szűrjük le, majd adjuk hozzá a tejfölt, az apróra vágott koriandert (v. petrezselyemzöldet), majd robotgéppel keverjük simára. (a tejfölt apránként adjuk hozzá, nehogy túl lágy legyen a püré)

Tálaláskor helyezzük tányérra a szezámmagos-csirkemell szeleteket, majd kanalazzuk mellé a brokkolipürét és úgy kínáljuk.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 177 kcal

Fehérje: 25 g

Zsír: 7 g

Szénhidrát: 4 g


2016. június 15., szerda

Diós-cseresznyés piskótatorta.





A már szinte rendszeressé váló napi eső után, végre kitisztult az ég, én pedig gyorsan szedtem egy tál cseresznyét. Mivel csak egy egyszerű diós piskótát szórtam meg a kimagozott cseresznyével, így ez a torta nem igényel nagyobb munkát, viszont a végeredmény nagyon finom. A tésztába a liszt mellett darált dió is került, melyben voltak kisebb ropogós diódarabkák is. A cseresznyét mielőtt a tésztára szórtam volna, összekevertem egy kevés étkezési keményítővel, így nem ült le a tészta aljára, hanem szépen a tetején maradt szinte mind az utolsó szemig. A készre sült tortát a sütőből kivéve, még forrón, megszórtam vaníliás cukorral, mely részben ráolvadt a tészta tetejére, és ettől különösen finom ízt kapott. Cseresznye mellett pedig készülhet még meggyes, sárgabarackos, vagy éppen málnás változatban is, ez az egyszerű piskótatorta.






Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

10 dkg liszt
5 dkg darált dió
4 db tojás (nagy)
7 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
4 cs vaníliás cukor
1 tk sütőpor
csipet só
40 dkg magozott cseresznye + 1/2 ek étkezési keményítő






A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett adjuk hozzá a kristálycukrot, majd keverjük jó kemény habbá. Ezután tegyük félre.

A porcukrot tegyük bele egy keverőtálba, és adjuk hozzá a tojások sárgáját, három csomag vaníliás cukrot, majd robotgéppel keverjük jó habosra.

Ezután fakanállal apránként hozzáadva, óvatosan keverjük össze a keményre felvert tojáshabbal, majd szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, adjuk hozzá a darált diót, és szintén óvatosan forgassuk össze. 

A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát. (ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük)

A kimagozott cseresznyét keverjük össze a keményítővel, majd rakjuk rá a formában lévő tésztára. Ezután szórjuk meg egy fél csomag vaníliás cukorral.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 55-60 percig, tűpróbáig. (én légkeverésnél 150 fokon, 55 percig sütöttem)

A sütőből kivéve rögtön szórjuk meg a maradék fél csomag vaníliás cukorral, majd hagyjuk teljesen kihűlni.






Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A tetejére szórt vaníliás cukor kissé ráolvad a forró tésztára, és ettől különösen finom lesz.



2016. június 13., hétfő

Sajtkrokett narancsos-mázas sárgarépasalátával.



Bevallom még hónapokkal ezelőtt készült ez a finom, és egyszerű ebéd, majd teljesen megfeledkeztem róla. Most miről is jutott eszembe, hát arról hogy több helyen is szembe jött velem ennek a pikk-pakk elkészíthető sajtkrokettnek (sajtgolyónak) a receptje. Valóban nagyon egyszerű, de azért a sütésnél itt is figyelni kell arra, nehogy megsérüljön, vagy esetleg sokáig süssük, mert akkor bizony ki fog folyni a sajt. Ízlés szerint készíthetünk mellé köretet, de én csak egy szintén egyszerű narancsos-mázas sárgarépasalátával tálaltam, mely nagyon jól illett hozzá.





 Sajtkrokett hozzávalói:

30 dkg reszelt sajt
1 db tojás
1 púpozott ek liszt
csipet őrölt bors
csipet só
csipet szerecsendió (el is hagyható)
2-3 dl olaj a sütéshez


A reszelt sajtot keverjük össze a liszttel, ízlés szerint sóval, borssal, szerecsendióval, és a tojással. 

Ezután a masszából formázunk diónyi golyókat, majd a tenyerünk között sodorjuk kis rudakká. 

Az olajat forrósítsuk fel, majd óvatosan helyezzük bele a sajtkroketteket. Ezután pár perc alatt süssük szép pirosra, majd szedjük ki papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Tálalásig tartsuk melegen. Ízlés szerint készítsünk mellé köretet, vagy egy finom salátát.






Narancsos-mázas sárgarépasaláta hozzávalói:

50 dkg sárgarépa
2 gerezd fokhagyma
1 ek mogyoróolaj
2-3 dkg barna cukor
0,5 dl frissen facsart narancslé
1/2 narancs reszelt héja
8-10 db zsályalevél
1 marék apróra vágott mogyoró



A sárgarépát pucoljuk meg, majd vágjuk fel kb. egyforma hasábokra. A fokhagymát szintén pucoljuk meg, majd a zsályával együtt vágjuk fel apróra. 

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a hasábokra vágott sárgarépát, és forgassuk össze.

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, és a zsályát, majd szórjuk meg a barna cukorral, és kevergetve karamellizáljuk 1-2 percig.

Ezután reszeljük rá a narancshéjat, öntsük fel a frissen facsart narancslével, majd lefedve kb. 15 perc alatt pároljuk roppanósra.

Amikor a sárgarépa roppanósra párolódott, vegyük le a fedőt, majd addig pároljuk tovább, még a leve elpárolog és kissé megkaramellizálódik. 

Tálalás előtt hűtsük langyosra, majd szórjuk meg az apróra vágott mogyoróval.

Tálalás előtt helyezzük tányérra a sajtkrokettet, majd kanalazzuk mellé a narancsos-mázas sárgarépasalátát és úgy kínáljuk.


2016. június 11., szombat

Epres joghurttorta.





Erre a hétvégére egy nagyon finom epres joghurttorta készült az idei utolsó eperszemekből, mert az eper sajnos szép lassan leért. Persze szomorkodásra semmi okom, mert sorban érnek a nyári gyümölcsök, és mindegyikből sok finomság készül majd. Visszatérve a joghurttortára, egyike azoknak melyet gyors egymásutánban kétszer is elkészítettem, mert olyan finom, hogy egyszerűen nem lehet betelni vele. A tésztája egy egyszerű piskóta, melyet két egyforma lappá vágtam, majd a lapok közé eperjoghurttal, és apróra vágott eperdarabokkal készült krém került. A torta összeállítása igen egyszerű, és csakis a hűtőben való dermedésre kell pár órát várakoznunk. Érdemes már előző nap összeállítani, majd tálalásig a hűtőben tárolni. Így a krém is kellően megdermed, és az ízek is jól összeérnek.






 Piskóta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

12,5 dkg liszt
12,5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
4 db tojás (közepes)
2 ek forró víz
csipet só


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és robotgéppel keverjük habosra. 

Amikor már jó habos, állandó keverés mellett, adjuk hozzá a forró vizet, és keverjük tovább 1-2 percig.

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd fakanállal keverjük óvatosan össze.

A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd egyenletesen öntsük bele a masszát. (ízlés szerint sütőpapírral is kibélelhetjük)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 percig, tűpróbáig. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Amikor a piskóta már teljesen kihűlt, vágjuk vízszintesen félbe, majd az alsó lapot tegyük vissza az előzőleg sütőpapírral kibélelt tortaformába.






 Epres-joghurtos krém hozzávalói:

6 db Danone epres joghurt
2-3 ek porcukor
2 cs vaníliás cukor
20 gramm porzselatin
1 dl víz
4 dl Hulala (v. habtejszín)
20 dkg eper


A joghurtot tegyük bele egy tálba, adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük össze.

A vizet forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről, állandó keverés mellett adjuk hozzá a porzselatint, és  addig keverjük, még teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután öntsük hozzá a joghurtos keverékhez, majd keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a joghurthoz.

Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd ízlés szerint daraboljuk fel. (én kisebb darabokra vágtam)

Ezután adjuk hozzá a joghurtos-habos krémhez, és szintén óvatosan forgassuk össze.






A tortaformában lévő piskótára egyenletesen öntsük rá a krémet, majd helyezzük rá a másik tésztalapot. Tenyérrel egy kicsit nyomkodjuk le, majd tegyük be a hűtőbe pár órára, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek összeérjenek. (én előző nap megcsináltam, majd a hűtőben pihent tálalásig.

Tálalás előtt vegyük ki a tortaformából, majd helyezzük tortatálra. A tetejét ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, és díszítsük félbevágott eperszemekkel, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.



2016. június 9., csütörtök

Kókuszos chia puding ribizlivel.





Manapság a chia magból készült puding egyre jobban elterjed, és tért hódít magának. Találkoztam már csokoládéssal, különböző gyümölcsös változatával, túrógombóccal melyet szintén chia magba forgattak bele tálalás előtt, így szép lassan rajtam is kitört a chia őrület. Az első találkozásunk pedig igen sikeresnek volt mondható, mert nagyon finomra sikeredett ez a kókuszos puding. A kókusztejet némi kókuszreszelékkel és vaníliás cukorral ízesítve forráspontig melegítettem, majd visszahűtés után, hozzáadtam a magokat. Mivel volt maradék apróra tört mogyoró, így az került a pohár aljára, majd rákanalaztam az elkészült pudingot, végül pedig a ribizli, és a kókuszpehely zárta a sort. Az édes, kókuszos ízhez pedig nagyon jól illett a kissé savanykás ribizli, és a ropogós mogyoró.






Hozzávalók 4 kisebb vagy 2 nagyobb pohárhoz:


4 dkg chia mag
5 dkg kókuszreszelék
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja
4 dl kókusztej
pár ek apróra vágott mogyoró (el is hagyható)
ribizli (ízlés szerint)


 A kókusztejhez adjuk hozzá a kókuszreszeléket, és a vaníliás cukrot, majd kevergetve melegítsük forráspontig. Ezután vegyük le a tűzről, és hűtsük langyosra.

Ezután adjuk hozzá a chia magot, ízlés szerint cukrot, és reszeljük hozzá a citromhéjat, majd keverjük alaposan össze.

A poharakba tegyünk ízlés szerint apróra vágott mogyorót (v. mandulát) majd kanalazzuk rá a pudingot. (ki is hagyhatjuk a mogyorót, de szerintem ennyi ropogóság igazán jól illik hozzá)

Ezután tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.






Tálalás előtt vegyük ki a pohárkrémet a hűtőből, majd ízlés szerint szórjuk meg leszemezett ribizliszemekkel, és kókuszchipssel. Az édes, kókuszos pudinghoz nagyon jól illik a savanykás ribizli, és a pohár alján megbújó ropogós mogyoró.



2016. június 6., hétfő

Epres Charlotte torta.





A Charlotte egy francia tortakülönlegesség, melyet sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint gondolnánk. Nem kell mást tennünk, mint vékony piskótalapot sütni, sárgabaracklekvárral megkenni, felszeletelve egy tálba pakolni, majd ízlés szerinti, jó sok habos krémmel megtölteni. Mivel nekünk egyik nagy kedvencünk, és a hétvége két napból állt, így az "epres-tejfölös alagút" (recept itt) mellé egy Charlotte is készült. Az eperszezonnak köszönhetően pedig a habos krémbe nem is kerülhetett volna más gyümölcs, mint éppen eper.







 Piskóta hozzávalói egy 37x33 cm-es gáztepsihez:


12,5 dkg porcukor
12,5 dkg liszt
4 db tojás (közepes)
2 ek forró víz
1 tk vaníliaaroma

4-5 ek sárgabaracklekvár a piskóta megkenéséhez



A porcukrot tegyük bele a keverőtálba, adjuk hozzá az egész tojásokat, majd robotgéppel kezdjük el keverni. Amikor már kezd habosodni először adjuk hozzá a vaníliaaromát, majd 1-2 perc után, állandó keverés mellett a forró vizet is. Ezután keverjük még 1-2 percig, hogy jó habos legyen.

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd fakanállal óvatosan, hogy a hab ne törjön, keverjük, forgassuk össze.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen kenjük rá a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 15 percig. (én légkeverésnél 160 fokon, 13 percig sütöttem) Arra figyeljünk, nehogy nagyon kiszáradjon a piskóta, mert különben törni fog a feltekerésnél.

A sütőből kivéve a tésztát fordítsuk rá egy enyhén lisztezett sütőpapírra, majd óvatosan húzzuk le róla a felülre kerülő sütőpapírt. 

Ezután takarjuk le egy jól kicsavart, éppen csak nyirkos konyharuhával, majd hagyjuk langyosra hűlni.

Amikor a tészta már csak éppen hogy langyos, a sütőpapírral együtt tekerjük fel úgy mint a bejglit, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (én 2-szer-3-szor ki-be tekerem, majd a papírral együtt hagyom teljesen kihűlni)

Amikor a piskóta teljesen kihűlt, tekerjük ki, kenjük meg a lekvárral, majd tekerjük vissza, és hagyjuk kicsit állni mielőtt felszeletelnénk.

Egy kb. 24 cm-átmérőjű tálat béleljünk ki folpack fóliával úgy, hogy bőven túllógjon.

A piskótát vékonyan szeleteljük fel, majd béleljük ki vele a tálat, a marékot pedig tegyük félre, mert kell majd a tetejére.







 Epres-habos töltelék hozzávalói:

25 dkg mascarpone
20 dkg tejföl
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
3 dl Hulala (v. habtejszín)
10 gramm porzselatin + 0,5 dl víz
1/2 citrom reszelt héja
30-40 dkg eper 



Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd vágjuk fel apró darabokra.

A mascarponéhoz adjuk hozzá a tejfölt, és az apróra vágott epret, majd robotgéppel keverjük jó pépesre.

Ezután keverjük hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és a reszelt citromhéjat is.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a zselatint, majd addig keverjük, még teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután öntsük hozzá a krémhez, és robotgéppel keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd fakanállal apránként, szintén keverjük hozzá a krémhez.  






Az elkészült epres-krémet ezután öntsük bele a piskótával kibélelt tálba, majd helyezzük rá a maradék piskótaszeleteket.

Ezután hajtsuk rá a túllógó fóliát, majd tegyük be pár órára a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. (ízlés szerint előző nap elkészíthetjük, majd tálalásig a hűtőben tároljuk)

Tálalás előtt vegyük ki a tálat a hűtőből, fordítsuk rá a tortát egy tálcára, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.



2016. június 4., szombat

Epres-tejfölös alagút.





Egyszerűen nem tudunk ellenállni a finom, édes epernek, így szinte minden nap készül valami finom sütemény, vagy éppen sütés nélküli desszert. A cukros-vaníliás-tejfölös eper a maga egyszerűségével eddig is az egyik kedvencünk volt, csak összekevertem és már kanalazhattuk is. Most ugyan egy kicsivel több időt vett igénybe ennek a szintén tejfölös-epres alagútnak az elkészítése, de állítom megérte kivárni, mert nagyon finom, és látványra is igencsak mutatós. Ugyan ma nincs az a nagy meleg, de ebéd után a hűtőből kivéve igencsak jólesett elfogyasztani.






 Hozzávalók 25x10x7 cm-es formához:


500 ml tejföl
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 dl tejszín
12 gramm porzselatin
8 db babapiskóta
30 dkg eper





Az epret mossuk meg, csepegtessük le, majd pár darabot tegyünk félre a díszítéshez, a többit pedig vágjuk fel apró darabokra.

A tejfölhöz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat, és keverjük simára.

A tejszínt melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, és állandó keverés mellett, adjuk hozzá a porzselatint. Ezután, addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, és langyosra hűl.

Ezután öntsük hozzá a tejfölös keverékhez, és keverjük alaposan össze.

Végül tegyük bele a feldarabolt epret, majd óvatosan, hogy az eper ne törjön, forgassuk össze.

A sütőformát béleljük ki folpack fóliával úgy, hogy bőven túllógjon a formán, majd öntsük bele a tejfölös-epres keveréket.

Ezután rakjuk ki a tetejét a babapiskótával, majd hajtsuk rá a túllógó fóliát.

Helyezzük be a hűtőbe pár órára (v. egész éjszakára) hogy teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.






Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, majd fordítsuk rá egy tálcára, hogy a babapiskóta kerüljön alulra. Ezután a félretett eperszemekkel ízlés szerint díszítsük, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2016. június 3., péntek

Házi málnaszörp rebarbarával.





A fagyasztóban meglapult egy vödröcske málna, melyet még tavaly ősszel fagyasztottam le, és már ideje volt felhasználni. Mivel fagyasztott málnáról van szó, így süteménybe semmiképpen nem szerettem volna tenni, és ekkor jött az ötlet, hogy málnaszörpöt készítek belőle. Gondoltam úgyis jönnek a nagy melegek, jó lesz majd behűtve elkortyolgatni. Végül a málna mellett került hozzá még rebarbara is, melytől különösen finom ízt kapott. Tartósítószert nem tartalmaz, mert a forralásnak köszönhetően így is eláll majd. Persze, ha marad belőle, mert rohamosan fogyóban van az üveg tartalma. Mivel éppen érik az eper, így ízlés szerint a kisebb szemekből akár szörpöt is készíthetünk, ha málna éppen nem áll a rendelkezésünkre.






Hozzávalók:

50 dkg rebarbara
50 dkg málna (lehet fagyasztott is)
1 tk őrölt fahéj
1 citrom reszelt héja
4 ek kristálycukor (v. édesítőszer)
1 l víz
ízlés szerint méz és cukor (v. édesítőszer) valamit 1 cs vaníliás cukor az újraforraláshoz



A rebarbara külső részét vékonyan húzzuk le, majd vágjuk fel kisebb darabokra. 

Ezután tegyük bele egy edénybe, adjuk hozzá a málnát, a cukrot, az őrölt fahéjat, és a reszelt citromhéjat, majd öntsük fel a vízzel, és főzzük kb. 10 percig.

Ezután szűrjük, és passzírozzuk át,  ízlés szerint ízesítsük  mézzel, cukorral, (v. édesítőszerrel) adjuk hozzá a vaníliás cukrot, keverjük alaposan össze, majd forraljuk fel.

Amikor a szörp már forr, vegyük le a tűzről, majd merjük előzőleg sterilizált csavaros üvegekbe. Ezután csavarjuk rá a tetőt, majd pár percre állítsuk fejtetőre az üvegeket. Végül pedig hagyjuk teljesen kihűlni. 

Az elkészült szörpöt ízlés szerint fogyaszthatjuk sima vagy szénsavas ásványvízzel. Tartósítószert nem tartalmaz, de a hőkezelésnek köszönhetően hosszabb ideig eltartható.


2016. június 1., szerda

Mille feuille eperrel.





A mille-feuille a franciák legendásan híres krémese, nálunk is nagyon kedvelt. A könnyű, krémes, ropogós, desszert ellenállatatlanul finom, és nagyon jól illik hozzá az eper. A készen megvásárolható leveles tésztának köszönhetően pedig egyszerűen, és röpke fél óra alatt elkészíthetjük ezt a nagyon ropogós, nagyon krémes és gyümölcsös süteményt. Amilyen gyorsan elkészül, állítom fele annyi idő alatt már el is fog fogyni, és csak az üres tányérok néznek vissza ránk, mert egyszerűen abbahagyhatatlan. A leveles tésztát megsüthetjük a receptben szereplő módon, de ízlés szerint akár már sütés előtt fel is szeletelhetjük.






 Hozzávalók 5-6 szelethez:


1 cs előnyújtott leveles tészta (275 g-os)
1 ek porcukor



Az előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd szórjuk meg a porcukor felével. Ezután a sodrófával gyengéden menjünk át rajta párszor, hogy a cukor rátapadjon a tésztára, de figyeljünk rá, hogy ne nyújtsuk nagyobbra. (ha nem előnyújtott tésztával dolgozunk, akkor nyújtsuk ki jó vékonyra, majd úgy szórjuk meg a porcukorral)

Ezután egy gyors mozdulattal fordítsuk rá a tésztát egy sütőpapírra, majd szórjuk meg a maradék porcukorral, és ismételjük meg az előző műveletet. 

Ezután vágjuk fel három egyforma széles csíkra, és a  sütőpapírral együtt emeljük át egy tepsire, majd takarjuk le egy sütőpapírral. Ezután tegyünk rá egy akkora tepsit, hogy befedje a tésztacsíkokat. (így a tészta nem emelkedik meg sütés közben, és finom ropogósra sül)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt szép aranybarnára. (én légkeverésnél 150 fokon, 12 percig sütöttem)

A sütőből kivéve vegyük le a tészta tetejéről a tepsit, és a sütőpapírt, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (én az alsó sütőpapírral együtt átemeltemet egy rácsra, és úgy hűtöttem ki a lapokat)

A tésztát felszeletelhetjük még sütés előtt, majd mindegyiket külön töltsük meg a krémmel és az eperrel. Én csak három csíkba vágtam fel, majd miután megtöltöttem, recés-kenyérvágó késsel könnyen feltudtam szeletelni.






 Krém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
20-30 dkg eper



A mascarponét keverjük habosra a porcukorral, és a vaníliás cukorral.

A Hulalát (v. habtejszínt)  verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

Az epret mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk félbe.

Helyezzük tálcára az egyik tésztalapot, majd kenjük rá a krém felét. Ezután rakjuk ki a félbevágott eperrel, majd tegyük rá a következő tésztalapot. Arra kenjük rá a maradék krémet, és rakjuk rá a maradék epret.

Végül helyezzük rá a maradék tésztalapot, és szórjuk meg ízlés szerint porcukorral.






Tálalás előtt, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A lapokat közvetlenül tálalás előtt töltsük meg, mert különben magába szívja a nedvességet, és nem lesz jó ropogós. Recés késsel könnyen feltudjuk szeletelni, ha egyben sütöttük meg a lapokat.