2016. június 27., hétfő

Szedres-meggyes pitetorta.





Szedres! Igen szedres, és nem elírás, mivel már a nagymama is úgy emlegette ezt a fán termő gyümölcsöt hogy szeder, így én is ezt teszem. Azt is tudom, hogy Arany János a Családi kör című versében eperfa gyümölcseként emlegeti "Este van, este van: kiki nyúgalomba! Feketén bólingat az eperfa lombja," de...... Alig vártam, hogy végre elkezdjen érni a szeder, mivel nagyon szeretem, és szerencsére sikerült egy nagy tál fehéret, és feketét is szedni. Felét persze fel is faltam :) a maradékot pedig némi cukrozott meggy társaságában egy omlós tésztájú, mascarponekrémes pitére pakoltam rá. A savanykás meggy, és az édes szeder pedig nagyon jól összeillet a omlós tésztával, és a mascarponekrémmel. Sőt, annyira összeillettek, hogy alig tudtuk abbahagyni, és egyik szeletet követte a másik......





 Tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 db tojás (nagy)
csipet só
1-2 ek víz (nem biztos hogy kell!!)


A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a hideg, felkockázott vajat, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (közben, ha túl száraznak találnánk, apránként adjunk hozzá vizet)

Ezután enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki, majd béleljük ki vele a piteformát.

A tészta alját villával több helyen böködjük meg, majd helyezzünk rá egy sütőpapírt és töltsük fel nehezékkel. (pl. babbal, rizzsel.....)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 20-25 percig, majd vegyük le a sütőpapírral együtt a nehezéket, tegyük vissza a sütőbe, és kb. 10 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 20 majd 10 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a formában hagyjuk teljesen kihűlni, mielőtt megtöltenénk a krémmel, és a gyümölcsökkel. 





 Mascarponekrém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
2 dl Hulala  (v. habtejszín)
10 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
10 gramm porzselatin + 0,5 dl víz


A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a reszelt citromhéjjal.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük még sima, és éppen csak langyos lesz.

Ezután adjuk hozzá a mascarponekrémhez, és keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a krémhez. (közben kóstoljuk, mert lehet nem kell hozzá az össze tejszínhab)

A teljesen kihűlt tésztára ezután egyenletesen kanalazzuk rá a krémet, majd tegyük be a hűtőbe 1-2 órára, hogy kellően megdermedjen.






Gyümölcsös réteg hozzávalói:

ízlés szerint válasszunk gyümölcsöt, pl. meggyet, szedret, áfonyát, málnát, ribizlit....
1 cs színtelen tortazselé


Vegyük ki a hűtőből a pitét, majd a krém tetejére pakoljuk rá az ízlés szerinti gyümölcsöket. (én meggyet, fekete és fehér szedret pakoltam rá)

A színtelen tortazselét készítsük el a tasakon lévő leírás szerint, majd kanalazzuk rá a gyümölcsökre. Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy kellően megdermedjen a zselé.






Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a pitetortát a hűtőből, majd ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése