2017. március 11., szombat

Mákos piskótatekercs citromos krémmel.




Nagyon szeretjük a krémes süteményeket, és egyik kedvencem a piskótatekercs, melyet nagyon egyszerű megsütni, és bármilyen krémmel meglehet tölteni. A piskótatésztába most pl. pörkölt mák is került, majd egy finom citromos krémmel töltöttem meg. Az egész sütkérezés nem tart bő fél óránál tovább, majd irány a hűtő, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. Érdemes akár előző nap elkészíteni, akkor még finomabb is a sütemény, és felszeletelni is könnyebben feltudjuk majd tálalás előtt. (A recept megjelent a novemberi "Küldd el a recepted" Gizi-receptjei rovatban)





 Hozzávalók a mákos piskótatekercshez:

4 db tojás (nagy)
12,5 dkg porcukor
12,5 dkg liszt
2 ek egész mák
2 ek forró víz
1 tk vaníliaaroma


A mákot állandó kevergetés mellett, pár pillanat alatt pörköljük meg, majd rögtön öntsük ki egy tányérra, és hűtsük ki teljesen.

Tegyük bele egy keverőtálba a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és kezdjük el robotgéppel  habosra keverni. Addig keverjük, hogy legalább háromszorosára nőjön.

Ekkor állandó keverés mellett, adjuk hozzá a vaníliaaromát, a pörkölt mákot, majd kanalanként a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.

Ezután a lisztet szitáljuk a tojásos keverékhez, és keverőlapáttal keverjük óvatosan össze. (SÜTŐPOR NEM KELL BELE!!!)

Egy gáztepsit (37x33 cm) béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzuk rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb.15 perc alatt készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem) 


A sütőből kivéve borítsuk rá a tésztát egy liszttel vékonyan megszórt sütőpapírra. Ezután óvatosan húzzuk le a forró tésztáról a sütőpapírt, majd takarjuk le egy nyirkos konyharuhával. (a bevizesített konyharuhát alaposan csavarjuk ki, hogy éppen csak nyirkos legyen)

Letakarva hagyjuk a tésztát langyosra hűlni, majd vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapír segítségével tekerjük fel. (a tészta nem fogja magába szívni a konyharuhából a nedvességet!!!)




 Citromos krém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
10 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom leve és reszelt héja
2 dl Hulala (v. habtejszín)


A mascarponéhoz adjuk hozzá a puha vajat, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a citromlevet, és reszelt citromhéjat, majd keverjük jó habosra.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a citromos krémhez. (ha habtejszínt használunk, akkor habfixáló is kell hozzá!!!)

A teljesen kihűlt tésztát tekerjük ki, majd egyenletesen kenjük rá a krém több mint a felét, majd óvatosan tekerjük vissza.

Ezután a maradék krémmel vonjuk be kívülről is a tésztát, majd ízlés szerint díszítsük citromkarikákkal.




Tálalás előtt hagyjuk a megtöltött piskótát 1-2 órát a hűtőben állni, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


2 megjegyzés:

  1. Megsütöttem 😀 :
    https://katalin-konyha.blogspot.com/2024/02/makos-piskotatekercs-citromos-kremmel.html
    Nagyon finom lett, köszönöm szépen a receptet!

    VálaszTörlés
  2. Katikám, nagyon köszönöm hogy megsütötted! Megnéztem a blogodba, nagyon szépen díszítetted, igazi ünnepi sütemény. Nagyon örülök, és köszönöm, hogy az én receptemet választottad ki elsőnek a süteményes könyvből.

    VálaszTörlés