2017. március 3., péntek

Krémsajtos-fűszeres harcsafilé leveles tésztában hagymamártással.




Két szép darab harcsafilé várakozott a hűtőben, én pedig kissé tanácstalan voltam, hogy mi is készüljön belőle. Nagy kedvencünk a harcsapaprikás, (recept itt megtalálható) de ahhoz valahogy most nem volt kedvem. Ekkor jött az ötlet, hogy leveles tésztában fogom megsütni a fűszeres halat. Mivel azt szerettem volna, hogy jó szaftos legyen a harcsa sütés után, így a fűszereket mascarponéval kevertem össze, majd kentem meg vele a halszeleteket. Ízlés szerint a mascarpone helyett natúr krémsajtot is használhatunk. Tálaláskor a ropogós tésztába rejtett szaftos-fűszeres halhoz, én hagymamártást kínáltam, de az el is hagyható.





 Hozzávalók a fűszeres harcsafiléhez:

2 db harcsafilé (kb. 25 dkg-os)
10 dkg mascarpone
1 tk friss kakukkfű (v. szárított)
1 mk halfűszerkeverék
őrölt színes bors 
1/2 citrom leve
1 cs leveles tészta
1 kisebb tojás a lekenéshez


A harcsafilére csepegtessük rá a citromlevet, majd sózzuk, ízlés szerint szórjuk meg a halfűszerkeverékkel, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.

A mascarponét keverjük simára ízlés szerinti mennyiségű sóval (arra figyeljünk, hogy a halat már besóztuk) őrölt színes borssal, és az apróra vágott kakukkfűvel.

Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírból, majd vágjuk két egyforma darabra. 

Ezután helyezzük a tészta alsó felére a befűszerezett harcsaszeletet, majd kenjük rá a fűszeres krémsajt felét. 

Ezután a tészta szélét kenjük körbe a felvert tojással, hajtsuk rá a szabadon maradt tésztát, majd az ujjunkkal, végül pedig egy villával nyomkodjuk alaposan le, nehogy sütés közben szétnyíljon. Végül kenjük le a felvert tojással, mielőtt betennénk a sütőbe. (a másik halszelettel is így járjunk el)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig hűlni, majd hagymamártással tálaljuk.





Hagymamártás hozzávalói:

2 nagy vöröshagyma
5 dkg vaj
1 ek olívaolaj
3 dl fehérbor
3 dl víz
2-3 dl főzőtejszín
1 db zöldségleves kocka
őrölt fehér bors



A hagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Ezután öntsük fel a borral, majd a levet forraljuk a felére.

Ezután öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a leveskockát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd addig főzzük, hogy éppen csak maradjon alatta lé.

Ekkor vegyük le a tűzről, hagyjuk kicsit hűlni, majd turmixoljuk össze.

Végül öntsük fel a tejszínnel, majd tegyük vissza a tűzre, és állandó kevergetés mellett, sűrítsük be. (ízlés szerint az elkészült mártást egy szitán át is szűrhetjük, akkor sokkal selymesebb lesz)

Tálaláskor a leveles tésztában sült harcsafilét a hagymamártással kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése