2023. július 4., kedd

Hamis gluténmentes lángos (felhőlángos)


 

A napokban az interneten jött velem szembe "felhőlángos" néven ez a gluténmentes recept, és gondoltam megsütöm, mivel a hozzávalókat elnézve cukorbetegként is remek uzsonna lesz belőle. A lángoshoz szerintem csak annyi köze van, hogy sütés után éppen úgy néz ki mint a lángos. Viszont mindössze három hozzávaló kell hozzá, a végeredmény pedig pillekönnyű, és sajttal, tejföllel nagyon finom. A massza összekeverésétől a sütőből való kivételig nem telt el fél óránál több, és már fogyaszthattuk is..... kisgyermekes anyukáknak is bátran merem ajánlani.

 


 

Hozzávalók 6 db nagyobb tenyérnyi lángoshoz:

10 dkg tehéntúró

3 db tojás (nagy)

nagyobb csipet só

A tálaláshoz kell még reszelt sajt és tejföl.

 

 

 A tojásokat válasszuk szét, majd a fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habbá.

A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a tojások sárgáját és egy nagyobb csipet sót, majd keverjük össze. 

Ezután két részletben, óvatosan keverjük hozzá a keményre felvert tojáshabot.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzunk rá két evőkanálnyi masszából halmokat, egymástól távolabb, mert sütés közben meg fog nőni.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd légkeverésnél 170 fokon süssük kb. 15 perc alatt aranybarnára.



Tálaláskor a hamis lángost kenjük meg ízlés szerint tejföllel, és reszelt sajttal. Ízlés szerint fokhagymával is ízesíthetjük, mint a hagyományos lángost.

Sütés után az állaga pillekönnyű, és a tejföllel, és a sajttal nagyon finom. Az egész művelet pedig nem tart fél óránál tovább, és már tálalhatjuk is.




6 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, felkeltetted az érdeklődésemet hogy milyen lehet az íze? Biztos nagyon finom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, nagyon köszönöm! Nagyon finom volt, próbáld ki, biztosan nem fogod megbánni. Pille könnyű, de így nem tudnám leírni az ízét.... a sajttal és a tejföllel hasonló a lángos ízéhez. Kettőnknek éppen elég volt a 6 darab.

      Törlés
  2. De érdekes recept, még nem találkoztam vele 😊! Nagyon guszta, finom lehetett, ki fogom próbálni valamikor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám, eddig én sem találkoztam vele, most láttam meg és meg is sütöttem. Nagyon kíváncsi voltam hogy milyen lesz, de nagyon finom volt. A 6 darab elég is volt kettőnknek a sajttal és a tejföllel megpakolva. Gyorsan elkészül, ez tetszett benne a legjobban.

      Törlés
  3. Én sem hallottam még erről a lángosról, de finom lehet. Gluténérzékenyeknek megfelelő. Meg nekem is az lenne. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az interneten bukkantam rá én is, gondoltam mit veszthetek ha megsütöm.... nagyon finom, csakis ajánlani tudom neked is Ani.

      Törlés