2024. május 31., péntek

Bodzás-epres pohárkrém. (nem csak cukorbetegeknek)

 

 

A bodza, és az eper nagyon jól összeillenek, és mivel az eper még bőven terem a kertben, a bodzabokron is fellelhető még egy-egy virág, így ebéd utáni desszertnek egy finom pohárkrémet készítettem. Az eper főzés közben átvette a bodza ízét, mely jól érződött a pohárkrémben. Én ugyan eritrittel készítettem, de természetesen cukorral is nagyon finom lesz a pohárkrémünk.




Hozzávalók 4 pohárhoz:

25 dkg mascarpone

2 dl Milli habtejszín

2-3 ek eritrit

1 tk vaníliaaroma


Epres rész hozzávalói:

30 dkg eper

2 db bodzavirág

1 tk vaníliaaroma

2 ek eritrit

1 dl víz

3 db szegfűszeg

1 kk őrölt fahéj

1 ek étkezési keményítő + pici víz



Az epret alaposan mossuk meg, daraboljuk fel, adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát, a szegfűszeget  az őrölt fahéjat, a vizet, és a bodzavirágot, majd főzzük pár percig. (közben többször keverjük meg)

Ezután szedjük ki a bodzavirágot, és a szegfűszeget.

A keményítőt keverjük simára egy kevés vízzel, majd öntsük hozzá a forrásban lévő eperhez, és kevergetve sűrítsük be.

Ezután vegyük le a tűzről, és hűtsük ki teljesen.

A mascarponéhoz adjuk hozzá az eritritet, és a vaníliaaromát, majd keverjük simára.

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan hogy a hab ne nagyon törjön, keverjük hozzá a mascarponekrémhez.

Ezután az előkészített poharakba felváltva rétegezzük a mascarponekrémet és a bodzás epret, majd tálalásig tegyük be a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek.

 

 

 

Tálalás előtt legalább egy fél órával vegyük ki a hűtőből a pohárkrémet, hogy ne legyen majd vad hideg. Én pl. felolvasztottam egy darabka diabetikus csokoládét, majd belemártottam az eperszemet, és bodzavirággal, és a csokoládés eperrel díszítettem a pohárkrémet.


2024. május 23., csütörtök

Epertorta cukorbetegeknek.

 


Nagyon szeretem a habos-krémes tortákat, melyekbe azért jó ha egy kis gyümölcs is kerül. Ez a torta most éppen ilyen, habos-krémes, és mivel éppen érik az eper, így most az került a krémbe. A piskótát tönkölyliszttel sütöttem, és természetesen a cukrot lecseréltem a tésztában, és a krémben is eritritre, de természetesen ízlés szerint másfajta édesítőt is használhatunk hozzá. Az elkészült torta nagyon finom, és ettem volna egyik szeletet a másik után, de cukorbetegként azért a mértéket be kell hogy tartsam.....



Piskóta hozzávalói 2 db 22 cm-es tortaformához:

12 dkg tönkölybúza finomliszt

12 dkg eritrit

3 db tojás (nagy)

1 tk vaníliaaroma

2 ek forró víz


Az eritritet és a vaníliaaromát tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és pár perc alatt, robotgéppel keverjük jó habosra.

Amikor már jó habos, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig.

Ezután a lisztet szitáljuk a tojásos habhoz, majd fakanállal, óvatosan keverjük, forgassuk össze.

Két 22 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd osszuk el a masszát a tortaformákban.  (ha szilikonos a forma, akkor zsírozzuk és lisztezzük ki, mielőtt beleöntenénk a tésztát)

Ezután helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb.15 perc alatt süssük készre a piskótát.

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki a tésztalapokat mielőtt megtöltenénk.

Tipp:

Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egyenletesen kenjük rá a masszát. (kb. 37x33 cm-es gáztepsi) Amikor a piskóta megsült, egy nagyobb sütőpapírt enyhén szórjunk meg liszttel, majd a sütőből kivett tésztát, rögtön fordítsuk rá. Ezután óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt, majd hűtsük ki. A kihűlt tésztából pedig vágjunk ki 2 db 22 cm-es kör alakú tésztalapot. A maradék tésztából, pedig készíthetünk pl. kókuszgolyót.



Epres krém hozzávalói:

25 dkg mascarpone

kb. 15 dkg eritrit

2 tk vaníliaaroma

3 dl Milli habtejszín

10 gramm porzselatin + 0,5 dl víz

30-40 dkg eper

 

A mascarponéhoz adjuk hozzá az eritritet és a vaníliaaromát, majd keverjük habosra.

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, és tegyük félre.

Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, papírtörlővel töröljük át, hogy ne legyen vizes, majd ízlés szerint daraboljuk fel. 

A vizet melegítsük forráspontig, majd adjuk hozzá a porzselatint, és addig keverjük hogy teljesen feloldódjon, és éppen csak langyos legyen.

Ezután öntsük a mascarponekrémhez, és alaposan keverjük össze.

Ezután apránként, keverjük hozzá a keményre felvert tejszínhabot, majd adjuk hozzá a feldarabolt epret, és óvatosan keverjük össze.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, helyezzük bele az egyik piskótalapot, majd egyenletesen kanalazzuk rá az epres krémet.

Ezután helyezzük rá a másik piskótalapot, tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le, majd tegyük be a hűtőbe pár órára (vagy egész éjszakára) hogy a krém megdermedjen, és szépen tudjuk majd szeletelni.


 

Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, és díszítsük eperrel. Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A piskóta a tönkölyliszttel könnyű és finom, melyhez jól illik az epres-habos krém.



2024. május 17., péntek

Mogyorókrémes epres fonat cukorbetegeknek.

 


Mivel szépen terem a kertben az eper, a hűtőben pedig mindig van egy-két csomag leveles tészta, így gondoltam sütök egy finom süteményt. A készen vásárolt leveles tésztának köszönhetően pedig pikk-pakk elkészült, és nagyon, de nagyon finom, ám szépnek nem mondható. Így ez a sütemény a ronda, de finom kategóriába tartozik, ám mivel diabetikus mogyorókrémmel készült, epret meg mértékkel cukorbetegként is lehet enni, így lelkiismeret furdalás nélkül láttam hozzá a kóstoláshoz.....


 


Hozzávalók:

1 cs leveles tészta

2-3 ek diabetikus mogyorókrém

kb. 20 dkg eper

1 kisebb tojás a lekenéshez

szeletelt mandula a szóráshoz

 

 

 

 Az epret alaposan mossuk meg, majd szeleteljük fel.

A leveles tésztát csomagoljuk ki, kanalazzuk a közepére egy szélesebb csíkban mogyorókrémet, majd egyenletesen  kenjük el. Ezután pakoljuk rá a felszeletelt epret.

Ezután a mindkét oldalon üresen maradt tésztarészt vágjuk fel ízlés szerinti csíkokra, majd felváltva hajtsuk rá a tésztacsíkokat az eperre. 

Ezután a sütőpapírral együtt, helyezzük tepsire, majd kenjük le felvert egész tojással, és ízlés szerint szórjuk meg a szeletelt mandulával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe és kb. 200 fokon, 25-30 perc alatt süssük szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 180 fokon, 25 percig sütöttem.)

Tálalás előtt hagyjuk hűlni, majd ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, szeleteljük fel, és langyosan kínáljuk.

 

2024. május 10., péntek

Hófehérke cukorbetegeknek.

 


Mielőtt cukorbeteg lettem egyik nagy kedvencem volt a "Hófehérke" melyet sokszor megsütött a nagymama vagy éppen az anyu, majd én is. Mondhatom hogy ez a sütemény szinte minden családi ünnepen az asztalra került. Aztán sajnos le kellett hogy mondjak róla, persze azért a finomliszttel és cukorral készült változatát azóta is többször megsütöttem. (a recept erre a linkre kattintva található) A napokban éppen a cukros változatot sütöttem, amikor úgy döntöttem hogy megsütöm a tésztát tönköly finomliszttel, hátha azzal is jó lesz.... és bizony hogy jó lett, éppen olyan mintha finomliszttel készült volna. Ezután már csak a cukormentes krém készítése volt hátra, mely szintén nagyon finom. Ezután pedig már nem kell többet lemondanom kedvenc süteményemről... persze azért csakis a mértéket betartva egy-két szelet erejéig.

 


 

3 db 20x30-as tésztalap hozzávalói:

10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt

20 dkg tönkölybúza finomliszt

10 dkg vaj

7 g szalalkáli ( ármóni)

1 ek eritrit

1 db tojás (nagy)

0,5 dl tej (fél dl)

 csipet só



Egy tálba keverjük alaposan össze a kétféle lisztet, keverjünk hozzá egy csipet sót, és a szalalkálit, majd adjuk hozzá a felkockázott vajat, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá az eritritet is.

Ezután adjuk hozzá a tojást, a tejet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ha kissé ragadna, akkor még egy pici lisztet gyúrjunk hozzá)

Az összegyúrt tésztát ezután osszuk el három egyforma részre, és enyhén lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki tepsi méretűre, majd villával több helyen böködjük meg, hogy ne púposodjon fel a tészta sütés közben. (Én két sütőpapírt használok, így ameddig az egyik tészta sül, a másikat előtudom készíteni.)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten, 7-8 perc alatt süssük szép világos zsemleszínűre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 7 percig sütöttem)

 Hasznos tudnivaló:  

A sütőajtó kinyitásakor vigyázni kell, mert a szalalkálitól igen erős, csípős meleg jön ki a sütőből!!! Tehát semmi szín alatt, ne hajoljunk közel, és ne szívjuk be ezt a levegőt. A szalalkáli íze viszont  nem fog érződni a tésztán.

A sütőből kivéve, sütőpapírral együtt helyezzük rácsra a tésztalapot, majd pár perc után csúsztassuk át egy tálcára, és hűtsük ki teljesen mielőtt megtöltenénk. 

 


Citromos krém hozzávalói:

4 dl tej

10 dkg tönkölybúza finomliszt

1 tk vaníliaaroma

25 dkg vaj

15-20 dkg eritrit

1 nagyobb citrom leve

 

Először a főzött masszát kell elkészíteni, mert mielőtt a krémbe kevernénk teljesen ki kell hűteni.

A lisztet keverjük simára, csomómentesre, a tej felével, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a maradék tejet is.

Ezután tegyük fel a tűzre, majd állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük sűrűre. Végül hűtsük ki teljesen mielőtt a vajas krémhez kevernénk. (hűtés közben többször keverjük át)

Az eritrithez adjuk hozzá a vaníliaaromát, a puha vajat, a citromlevet, majd keverjük jó habosra. (ízlés szerint több édesítőt is adhatunk hozzá)

Ezután állandó keverés mellett, apránként adjuk hozzá a teljesen kihűlt, főzött masszát, majd szintén keverjük jó habosra, simára. (keverés közben kóstoljuk meg a krémet, és ha szükséges adjunk hozzá még citromlevet. Én pl. jó citromosra csináltam a krémet.)

Az egyik tésztalapra egyenletesen kenjük rá a citromos krém felét, majd helyezzük rá a második tésztalapot, és kenjük rá a maradék krémet. 

Ezután helyezzük rá a harmadik tésztalapot, és tenyérrel óvatosan nyomkodjuk le.

Ezután a süteményt hagyjuk legalább egy napot állni, hogy a tésztalapok kellően felpuhuljanak, és az ízek jól összeérjenek.

 


 

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a süteményt poreritrittel, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. A tészta finom omlós, a krém pedig jó citromos.

 

2024. május 4., szombat

Gyümölcstorta eperrel cukorbetegeknek.

 


Egy régi kedvenc gyümölcstorta receptem került a kezembe, így gondoltam átalakítva, hogy cukorbetegként is megtudjam enni, megsütöm. Emlékszem régebben milyen sokszor sütöttem, majd egy finom krémmel, vagy éppen csak egy egyszerű pudinggal megkenve, idény gyümölccsel megpakolva, de finom is volt..... (búza finomliszttel és cukorral készült receptje erre a linkre kattintva található) A tészta a tönköly liszttel és az eritrittel is könnyű, és finom, melyre langyosan rákerült a főzött vaníliapuding, majd az eper. Nagyon finom, és bizony nehéz ellenállni, de azért cukorbetegként csakis mértékkel fogyasszuk.

 


 

Hozzávalók:

10 dkg tönkölybúza finomliszt

5 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt

10 dkg eritrit

3 db tojás (nagy)

3 ek víz (forró víz)

1 tk sütőpor


Az eritrithez adjuk hozzá az egész tojásokat, majd pár perc alatt keverjük jó habosra. 

Amikor már jó habos, állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a forró vizet, és keverjük még 1-2 percig.

A kétféle lisztet és a sütőport keverjük össze, majd adjuk hozzá a tojásos-eritrites keverékhez, és óvatosan, fakanállal keverjük, forgassuk össze. 

A gyümölcstortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd egyenletesen simítsuk bele a masszát. (tönkölybúza finomlisztet használjunk)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 20 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 20 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.
 
 
 

 
 
Töltelék hozzávalói: 

1 cs vaníliás pudingpor

5 dl tej

2-3 ek eritrit

kb. 30 dkg eper

1 cs piros tortazselé + 1 ek eritrit

2 dl víz


A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd öntsük hozzá a maradék tejhez, és állandó keverés mellett főzzük sűrűre.

Ezután kevergetve hűtsük langyosra, majd egyenletesen öntsük a kihűlt tortára.

Az epret alaposan mossuk meg, vágjuk félbe, majd rakjuk egymás mellé a pudingra.

A tortazselét keverjük össze az eritrittel, majd adjuk hozzá a vizet.

Ezután állandó kevergetés mellett forraljuk fel, főzzük 1 percig, majd vegyük le a tűzről és kevergetve hűtsük langyosra.
 
Amikor a zselé langyosra hűlt, kanalazzuk rá a gyümölcsre úgy, hogy mindenhol bevonja az epret a zselé. 

Ezután tegyük be a hűtőbe hogy a zselé megdermedjen.
 
 
 

 
 
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel a tortát, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint búza finomliszttel és cukorral is megsüthetjük ezt a retró gyümölcstortát.