2010. november 30., kedd

Töltött gombafejek párolt zöldséggel.


Sajttal töltött gombát terveztem be mára, de végül kicsit továbbfejlesztettem az eddig megszokott kétsajtos tölteléket. Került bele egy kis kolbász, krémsajt és fűszerek is. Nagyon finom lett, ahogy az ízek összesültek. Köretként csak párolt zöldséget kínáltam hozzá, de így is nagyon laktató volt. Az egész ebédkészítés pedig nem vett igény egy óránál több időt.





50 dkg gomba (csiperke)
15 dkg füstölt kolbász
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tubusos krémsajt (natúr mackósajt)
10 dkg Edámi sajt
1 tojássárgája
0,5 dl fehérbor
petrezselyemzöld

ételízesítő
őrölt fehérbors

A gombákat megtisztítani, majd a tönkjét kitörni belőle.
A gombafejeket enyhén besózni, a szárát pedig apróra feldarabolni.
A vöröshagymát apróra felvágni, a fokhagymát vékonyan leszeletelni.
A kolbászt szintén apró darabokra felvágni.

Egy serpenyőbe beletenni a kolbászt és megsütni.(2-3 perc) Ha túl sok zsír kisül, akkor ízlés szerint leönteni belőle.

A fennmaradó kolbászzsírba beletenni az apróra vágott vöröshagymát, majd elkezdeni párolni. Ha már kezd üveges lenni, hozzáadni a fokhagymát, jól összekeverni, majd felönteni a borral. Lefedve puhára párolni. (ennyi idő alatt a bor teljesen elpárolog alóla)

Ekkor hozzáadni az apróra vágott gombaszárat, megszórni egy pici ételízesítővel, sóval és az őrölt borssal, majd puhára párolni.(enged annyi levet, hogy kellően megpárolódjon benne)

Ha már teljesen zsírjára sült, levenni a tűzről, majd hozzáadni a tubusos krémsajtot, és jól összekeverni.
Ezután hozzákeverni a tojássárgáját, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a kolbászt és a reszelt sajtot.
Hagyni teljesen kihűlni, majd a gombafejekbe tölteni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd meglocsolni egy pici olívaolajjal. Ezután egymásmellé helyezni a megtöltött gombafejeket és előmelegített sütőben, közepes lángon 20 perc alatt szép pirosra sütni.

A mexikói zöldségkeveréket sózni, megszórni egy pici őrölt borssal és lefedve puhára párolni.(mikróba kb.25 perc)
A töltött gombafejeket a párolt zöldséggel tálalni.

2010. november 29., hétfő

Keksztekercs rumos-kókuszos krémmel.





Ritkán készítek keksztekercset, és ennek csupán egy oka van, hogy nem tudunk neki ellenállni, csak esszük és esszük.... Ünnepekre viszont mindig készítek egy-két rudat. (akkor az ünnepre való tekintettel, többet lehet nassolni, gondolom én 😀 Jó, jó tudom még messze vannak az ünnepek ahhoz, hogy már most elkészítettem, de ez most Judit Facebookon meghirdetett, kekszes-hétvégéjére készült. Nagyon finom lett mint mindig, és rövid idő alatt el is fogyott. Karácsonyra természetesen készül majd megint két rudacska. Mivel még sütni sem kell, a siker pedig biztos vele, így mindenkinek csakis ajánlani tudom ezt a finomságot. A krémet pedig mindenki a saját ízlésének megfelelő ízben készítheti el.



 
Hozzávalók 2 rúdhoz:

50 dkg keksz (háztartási)
15 dkg porcukor
15 dkg darált dió
1 ek holland kakaó
 2 cs vaníliás cukor
1 dl rum (v. 1 db rumaroma)
kb. 2 dl lefőzött erős feketekávé


Krém:

20 dkg vaj (v. Rama margarin)
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
1 cs kókuszreszelék (10 dkg-os)
1/2 rumaroma


A kekszet daráljuk le, majd adjuk hozzá a cukrot, a darált diót, a kakaót, és keverjük össze.
 
Ezután adjuk hozzá a rumot, (v. a rumaromát) és a kávé egy részét, majd kezdjük el összegyúrni és a maradék kávét gyúrás közben, apránként adagoljuk hozzá, nehogy túl lágy legyen. (ha viszont szárazabb lenne a keksz, és nem áll össze, akkor egy kevés hideg tejet adjunk hozzá gyúrás közben)
 
Ezután osszuk el két egyenlő részre, és formázzuk két tésztagombócot.

Egy nagyobb folpack fóliát terítsünk le, majd szórjuk meg bőven kókuszreszelékkel.
 
Ezután helyezzük rá az egyik tésztagombócot, tegyünk rá szintén egy nagyobb folpack fóliát, majd kb.fél cm vastag téglalappá nyújtsuk ki. Végül vegyük le a felső fóliát, mielőtt rákennénk a krémet.

A vajat (v. margarint) keverjük krémesre a cukorral, vaníliás cukorral, a kókuszreszelékkel és az ízlés szerinti rumaromával.

Ezután a krémet felét kenjük rá a kinyújtott kekszre, majd a fólia segítségével, szorosan tekerjük fel. (ha szükséges forgassuk még bele kókuszreszelékbe)

 A másik tésztagombóccal is így járjunk el.
 
Az elkészült tekercseket helyezzük rá egy tálcára, majd tegyük be a hűtőbe egy-két órára, hogy az ízek kellően összeérjenek, és szépen szeletelhető legyen a keksztekercs.

 
 

 
Tálalás előtt vegyük ki a keksztekercset a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, és hagyjuk kicsit állni, hogy ne legyen túl hideg, majd úgy kínáljuk.



2010. november 28., vasárnap

Körtés ricottatorta.



Ennek a tortának a receptjét a Gasztrotipp oldalon, Reni receptjei között fedeztem fel. Mivel éppen volt itthon ricotta, melynek a felhasználhatósági ideje már nagyon a lejárat felé közelített, így nagyon megörültem ennek a receptnek. Először ugyan aggódtam a vékony tésztája miatt, hogy milyen is lesz, de végül könnyen tudtam vele bánni. A sütésnél sem, és a szeletelésnél sem volt gondom vele. Igaz sütőpapírt tettem a tortaforma aljába, és az elkészült tortát már nem mertem levenni róla, nehogy még a végén történjen egy kis baleset és szétessen. A tésztája a pörkölt mogyorótól nagyon finom lett. A fűszeres lében párolt körte, és az enyhén citromos ricottás-habos krém pedig remekül kiegészítették egymást. A fennmaradó szirupból, barna cukor hozzáadásával karamellt készítettem, és tálaláskor a tortaszelet tetejére csorgattam. Mondhatom, nagyon-nagyon finomra sikeredett, hamarosan ismétlés következik.:))





Tészta hozzávalói:

6 ek őrölt pirított mogyoró
3 ek porcukor
3 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
2 ek liszt
4 db tojásfehérje
10 dk vaj


A vajat a cukorral robotgéppel habosra keverni. Ezután állandó keverés mellett, kanalanként hozzáadni a lisztet, majd a mogyorót is, és alaposan összekeverni.

Végül egyesével hozzáadni a tojásfehérjéket, és legalább 5 percig magas fokozaton jól kikeverni.

Egy 24 cm-es tortaforma alját kibélelni sütőpapírral, majd fele mennyiségű tésztát belesimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon 15-20 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon, 15 percig sütöttem)

A tészta másik felét szintén így kel megsütni. (még melegen egy spatulával alányúltam és fellazítottam a papírról, majd hagytam teljesen kihűlni)





Töltelék hozzávalói:

30 dkg ricotta
4 dl Hulala
10 dkg kristálycukor
3 ek barna cukor
4 db körte
2 citrom leve
2 cs vaníliás cukor
pici őrölt szerecsendió
3-4 db szegfűszeg
őrölt fahéj
10 g zselatin
1 dl víz


A körtéket meghámozni, majd negyedekbe vágni, a magházat eltávolítani, és végül nagyobb darabokra felkockázni minden körtecikket.

Egy serpenyőbe tenni a felkockázott körtét, majd felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje.

Ezután hozzáadni a barna cukrot, egy vaníliás cukrot, belefacsarni az egyik citrom levét, és ízlés szerinti mennyiségű fűszert.

Lassú tűzön, párperc alatt puhára párolni, de vigyázni nehogy a körték túl puhára főjenek.
Végül a szirupból kiszedni, és teljesen lecsepegtetni.(én egy szűrőbe szedtem, így teljesen letudott csepegni a leve)

A ricottát a kristálycukorral, egy vaníliás cukorral, és egy citrom levével jól összekeverni.

A vizet felforralni, majd a tűzről levéve beleönteni a zselatint és addig keverni, míg teljesen feloldódik. Ezután langyosra hűteni, és a cukros-ricottás keverékbe belekeverni.

A Hulalát kemény habbá verni, majd apránként szintén a ricottás krémhez keverni.


Torta összeállítása:

Az egyik tortalapot visszahelyezni a tortaformába, majd kirakni a leszáradt, párolt körtekockákkal.

Ezután óvatosan rákanalazni a a habos krémet, majd a tetejére helyezni a másik tortalapot.

Pár órára hűtőbe tenni, hogy teljesen megdermedjen a habos töltelék.(én este készítettem el, és másnapig a hűtőben pihent)

Tálalás előtt a tetejét ízlés szerint megszórni porcukorral, majd felszeletelve kínáln . (én a megmaradt szirupba még tettem párkanál barna cukrot és addig főztem míg besűrűsödött, majd tálaláskor a torta tetejére csorgattam)

2010. november 27., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Pestos szüzérmék bacon alatt sütve.


Itt a hétvége, és megint szeretnék ötletet adni a főzéshez. Kb. egy óra alatt, egy nagyon finom ebédet tudunk ezzel a sülttel és a körettel a családnak feltálalni. Én sertés szűzpecsenyéből készítettem most, de nagyon finom, és pont ilyen gyorsan elkészül csirke, vagy éppen pulykamellből. (mindkettőből készítettem már, és nálunk nagy sikere volt) Pesztot is mindenki az ízlésének megfelelő ízesítésűt választhat, én bazsalikomossal készítettem. Köretnek gombás rizst találtam hozzáillőnek.

szűzpecsenye (v. csirke, v. pulyka mell)
pesto
bacon

olívaolaj

A szűzpecsenyét lehártyázni, jól megmosni, lecsepegtetni, majd 1,5-2 cm-es darabokra felvágni.
A felszeletelt kis érméket, kézzel kicsit megnyomkodni, majd enyhén besózni.
Mindkét oldalát ízlés szerinti ízesítésű pestoval megkenni, majd egy szelet baconnel körbetekerni.
Egy tepsit kikenni olívaolajjal, majd egymásmellé helyezni a hústekercseket, és fóliával lefedni.
Előmelegített sütőben, kb 10 percig így párolni, majd a fóliát levéve szép pirosra sütni.

Gombás rizs:

30 dk gomba
1 cs előfőzött rizs

őrölt feketebors
ételízesítő
olívaolaj

A rizst a tasakon lévő leírás szerint készre főzni.(én mindig vadrizzsel kevert rizst használok)

A gombát megtisztítani, megmosni és jól lecsepegtetni, majd ízlés szerint feldarabolni.
Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd rátenni a felszeletelt gombát és jól összekeverni. Ízlés szerint ízesíteni, majd lefedve, lassú tűzön puhára párolni. (a gomba enged annyi levet, hogy abban puhára párolódik)
Mire elkészül a leve is teljesen elpárolog, szaftjára sül.
Ezután a megfőtt rizst és a megpárolódott gombát jól összeforgatni, és ha még szükséges kicsit utánaízesíteni.
A szépen megsült húst, és a gombás rizst együtt tálalni.

2010. november 26., péntek

Gránátalma chutney.



Ma  sült húst terveztem be ebédre, és gondoltam készítek hozzá egy finom salátát melyet, majd gránátalma magokkal szórok meg. Aztán úgy döntöttem, kicsit nézelődök, hátha találok valami jó receptet. Végül ráakadtam erre a gránátalma chutney receptre, és rögtön megtetszett. Igaz egy kicsit változtattam rajta, mert én mézzel ízesítettem, és málnapéppel készítettem el. Az eredeti receptben, ha jól emlékszem, savanykás gyümölcslekvár szerepelt. Egy biztos, nagyon finomra sikerült. A fűszeres-hús, és az enyhén édeskés-savanykás chutney remekül illettek egymáshoz. Gyorsan elkészült a chutney is, és a hús is, így kb. félóra alatt egy remek ebédet sikerült feltálalnom.






Hozzávalók:

1 db gránátalma
1 db lila hagyma
3 ek málnapép (v. savanykás lekvár)
gyömbér (1-1,5 cm)
1/2 citrom leve
3-4 ek méz
olívaolaj

színes bors
1 mk őrölt koriander



A gránátalmát kettévágni, majd egy kanál segítségével, óvatosan kiszedni a magokat. (a fehér hártyás részt teljesen eltávolítani)
A hagymát, és a gyömbért vékonyan leszeletelni.

Egy serpenyőbe olajat hevíteni, és elkezdeni párolni a hagymát, majd hozzáadni a gyömbért is. Picit megsózni, és addig párolni, még a hagyma félpuha lesz.

Ekkor rányomni a citromlevet, megszórni ízlés szerinti mennyiségű színes borssal, és az őrölt korianderrel. Hozzáadni a málnapépet (v. ízlés szerinti savanykás lekvárt), a mézet, jól összekeverni és szintén pár percig továbbfőzni. (közben kevergetni)

Végül beletenni a gránátalma magokat, jól összekeverni és addig főzni, hogy kissé besűrűsödjön.

Tálaláskor sült húsok, vagy rántott sajt mellé köretként kínálni.


2010. november 25., csütörtök

Grúz csirkecomb polentával.


Kissé érdekesnek tartottam ezt a receptet, mivel nálunk nem nagyon hallottam róla, hogy húsos ételbe diót tennének. Viszont a Grúz konyhában előszeretettel használják. A receptet Bede Robi szerette volna elkészíttetni az Aréna Plázában megrendezett főzőversenyén. A versenyzők saját képzeletükre voltak utalva, és így bizony még csak meg sem közelítették a valós receptet. Persze a végén az eredeti recept ismertetésére is sor került, hát ennek alapján készült a mai ebédünk. A fűszeres hús, a roppanós dió, és a tejszínes mártás remekül illenek egymáshoz. Mivel Grúziában, állítólag kukoricakásával tálalják, én úgy döntöttem hogy polentát készítek hozzá. Akik szeretik az új, és más országok ízeinek a kipróbálását, bátran merem ajánlani.

2 db csirkecomb
15-20 dk dió
2-3 dl tejszín

2 db húsleveskocka
vaj

A combokat jól megmosni, és lecsepegtetni.
Egy serpenyőbe vajat hevíteni, majd elősütni benne a combokat.
Ezután felönteni vízzel, sózni és beletenni a húsleveskockát. Lassú tűzön, lefedve puhára főzni a húst.
Ha már teljesen megpuhult, kiszedni és félretenni.

A diót apróbb darabokra törni, majd hozzáadni a visszamaradt húsléhez.
Újraforralni, majd párpercig főzni.
Végül hozzáönteni a tejszínt, és addig főzni még besűrűsödik a szaft. (közben kevergetni)

A besűrűsödött diós szaftba visszahelyezni a combokat, óvatosan összeforgatni, majd 1-2 percig még főzni.
Kukoricakásával, vagy polentával tálalni. Én polentával tálaltam.

Polenta:

2,5 dl kukoricadara
5 dl víz
1,5 dl tejszín
3 dk vaj

őrölt feketebors
1/2 húsleveskocka

Egy serpenyőbe tenni a kukoricadarát, majd felönteni a vízzel, hozzáadni a sót, őrölt borsot és a húsleveskockát.
Lassú tűzön, állandó keverés mellett elkezdeni főzni. Ha már kezd sűrűsödni, hozzáadni a vajat, majd végül hozzákeverni a tejszínt. Addig főzni még teljesen besűrűsödik.
Tálaláskor a csirkecombok mellé köretként kínálni.

2010. november 24., szerda

Gyümölcssaláta gránátalmával.


Vacsorára készítettem ezt a finom gyümölcssalátát. A múltkori narancsos-gránátalmás változat után, gondoltam most más gyümölcsökkel, és ízesítéssel is próbára teszem a gránátalmát. Több receptet átfutottam, végül összeállt a saját változatom. Az öntetbe tettem egy pici rozmaringot is. Igaz először kicsit féltem, hogy vajon nem lesz-e túl intenzív az íze, de szerencsére nem, sőt nagyon finom lett. Gyorsan elkészíthető, és szerintem egy könnyű, vitamindús vacsora kerekedett belőle. Minden salátakedvelőnek a figyelmébe ajánlom.

2 db narancs
2 db mandarin
1 db avokádó
1 db körte
1 db gránátalma

A gyümölcsöket meghámozni,majd a narancsot és a mandarint gerezdekre szedni. A körtét és az avokádót vékonyra felcsíkozni. A gránátalma magokat egy kanál segítségével kiszedni, majd a fehér, hártyás részt teljesen leszedni róla.

Öntet:

2-3 ek balzsamecet
1 tk Dijoni mustár
2-3 ek olívaolaj
2-3 ek narancslé
csipet só
őrölt feketebors
pici őrölt rozmaring (el is hagyható)
édesítőszer (v.pici cukor)

Az öntethez valókat jól kikeverni, majd 30 percig állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek.
Ezután a gyümölcsökre locsolni, kézzel óvatosan kicsit összeforgatni.
A szeletelt mandulát megpirítani, majd tálalás előtt a gyümölcssaláta tetejére szórni.

2010. november 23., kedd

Jami Oliver mogyorós tortája.


A GasztroTipp oldalon, ez a hónap Jami Oliverhez köthető. Róla olvashatunk, és kipróbálhatjuk a jól bevált receptjeit. Már többször nyúltam az ő receptjei után, igaz néha kicsit a saját ízlésemre formálva. Most is csak egy kicsit tértem el a recepttől, vagyis inkább csak a díszítésétől. Lekvár és csokoládé helyett, én karamellt készítettem és azt csorgattam a tortára, mellé pedig vanília fagylaltot kínáltam. Azt nem tudom, hogy lekvárral és csokoládéval milyen lehetett a torta, (gondolom isteni finom!!) viszont így nagyon-nagyon finom. Egyszerű az elkészítése, és a végeredmény egy finom szaftos torta.





Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

12 dk vaj
12,5 dk cukor
2 cs vaníliás cukor
4 db tojás
1 narancs reszelt héja
3 dk liszt
12,5 dk mogyoró
15 dk ricotta
2 ek darált mák
csipet só

A mogyorót kicsit megpörkölni, majd ledarálni. (nekem saját mogyoróm volt, a sütőben pörköltem meg és utána ledaráltam)

A vajat és a cukrot egy tálba tenni, majd robotgéppel jól kikeverni.
Állandó keverés mellett, egyesével belekeverni a tojások sárgáját.
Ezután belereszelni a narancs héját, hozzáadni a ricottát, majd állandó keverés mellett, kanalanként belekeverni a mogyorót, a mákot és végül a lisztet.

A tojások fehérjét egy csipet sóval, kemény habbá verni, majd apránként óvatosan kézzel, keverőlapáttal a masszához keverni.

Egy tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a masszát, és a tetejét egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 25 perc alatt készre sütni. (én légkeverésnél 150 fokon 25 percig sütöttem)
Sütőből kivéve a tortaformában hagyni kihűlni. (én langyosra hűtöttem és akkor vettem le a formát)

Tetejét az eredeti recept szerint narancslekvárral megkenni és csokoládét reszelni rá.
Én karamellt készítettem és azt csorgattam rá, majd tálaláskor még vanília fagylaltot kanalaztam mellé.



Karamell:

15 dk kristálycukor
2 dl tejszín

A cukrot egy serpenyőbe tenni, majd elkezdeni felolvasztani. Ha már szép aranybarna színűre karamellizálódott, hozzáönteni a tejszínt. (ekkor hírtelen megkeményedik a cukor!!!)
Addig kevergetni, még a megkeményedett cukor teljesen feloldódik, és besűrűsödik a karamell.
Ekkor levenni a tűzről, hagyni kicsit hűlni, majd a tortaszelet tetejére csorgatni. (ha nem használjuk fel az összes karamellt, akkor ahogy kezd hűlni besűrűsödik, de újramelegítéssel megint folyós lesz)

Párolt kelbimbó baconnel.


Vasárnap a grillezett szűzérmék mellé készítettem köretnek ezt a baconös-kelbimbót. Eddig nagyon ritkán vettem kelbimbót, de az az érzésem, hogy ezután egyre jobban összebarátkozunk. Nagyon egyszerű, ám egy igen finom köretet tudtam így feltálalni. A kelbimbót puhára főztem, a bacont ropogósra sütöttem, és összeforgatva egy remek ízvilágot kaptam. Húsok mellé tálalva nagyon finom, de szerintem még magában is remek ebéd kerekedett volna belőle.

50 dk kelbimbó
1 cs bacon
őrölt feketebors


A kelbimbó külső leveleit leszedni, jól megmosni, majd enyhén sós vízben puhára főzni. (arra figyelni, nehogy túl puha legyen)

A bacont felkockázni, majd egy serpenyőbe szép pirosra sütni.

A megfőtt kelbimbót leszűrni, majd a kisütött baconre tenni, óvatosan összeforgatni.
Ízlés szerint megborsozni, esetleg utána sózni.
Húsok mellé köretként tálalni.

2010. november 22., hétfő

Grillezett szűzérmék körtével és krumplipürével, szalonnás kelbimbóval. (Harsányi Levente receptje)



Ezt a receptet meglátva, rögtön tudtam hogy nálunk ez lesz a vasárnapi ebéd. Szerencsére még sertés szűzpecsenye is volt itthon, és a többi hozzávaló beszerzése sem okozott gondot.
Régebben a szűzpecsenyét mindig kolbászhússal töltöttük meg disznóvágás idején, na ez valahogy nem nyerte el a tetszésünket, mert sütés közben eléggé kiszáradt a hús. Jó ideig nem is készítettem szűzpecsenyét, míg nem egyszer újra kedvet kaptam hozzá. Igaz az elkészítése teljesen másként történt. Pont így mint ebben a receptben, grillezve. Azóta megint szívesen készítem. Ezért is tetszett meg Leventének ez a főétele. A körtével és a krumplipürével együtt sütött hús nagyon finom szaftos lett. Köretnek én is kelbimbót készítettem baconnel. A fűszeres hús, az édes körte és a szalonnás kelbimbó remekül kiegészítették egymást. Így egy nagyon finom, kiadós vasárnapi ebédet tálaltam fel, mindkettőnk megelégedésére.


 Hozzávalók:

1 db szűzpecsenye
3-4 db körte

ételízesítő
őrölt fehér bors
kakukkfű
olívaolaj (Floriol extra szűz)
krumplipüré


A húst éles késsel lehártyázni, majd megmosni és jól lecsepegtetni.
Ujjnyi vastag szeletekre felvágni, majd kézzel kicsit lelapogatni. Ízlés szerint sózni, megszórni egy pici ételízesítővel, őrölt fehér borssal és kakukkfűvel. Hűtőbe tenni, hogy az ízek jól átjárják.
Közben ellehet készíteni a krumplipürét.
A körtéket meghámozni, majd negyedekbe vágni és a magházat kivágni.

Egy serpenyőbe felmelegíteni az olívaolajt, majd belehelyezni a szűzérméket és mindkét oldalát két percig elősütni.
Ezután egy tepsibe egymásmellé tenni az elősütött húst.

A visszamaradt olajba beletenni a körteszeleteket, és párpercig erős lángon kicsit megsütni. Közben megrázogatni és fordítani a szeleteken, hogy mindenhol átsüljön.

Végül minden húsérmére ráhelyezni egy sült körte cikket, majd az előzőleg elkészített krumplipüréből nyomózsák segítségével, kis halmokat nyomni a tetejére. (én kiskanállal tettem rá a krumplipürét)

Forró sütőbe helyezni és addig sütni még a krumplipüré szép színt kap a tetején.( 10-15 perc)
Ezalatt az idő alatt a hús is teljesen átsül.
Tálaláskor sült bacon és párolt kelbimbó keverékét kínáltam hozzá. (a receptet holnap hozom!!!)

A párolt kelbimbó receptje a köreteknél megtalálható!!!


2010. november 21., vasárnap

Kekszes krémes. (Kinizsi Ottó alapötlete után)


Már nagyon régen sütöttem krémest, és elhatároztam hogy ma bizony az lesz az ebédutáni desszert. Már éppen a hozzávalókat szedegettem össze, amikor eszembe jutott, hogy nem is olyan régen, Kinizsi Ottó kekszes krémest készített a Vacsoracsatában. Régebben én is sokszor készítettem, mert nagyon egyszerű, és nem kell a sütéssel bajlódni. Gyorsan előkerestem a saját receptemet, mely azért egy kicsit eltér Ottó receptjétől. Ez szemmel is jól látható, mert az Ő krémje kicsit folyósra sikerült az enyémmel ellentétben. Szerencsére mindig tartok itthon kekszet, így ez sem okozott gondot, tehát gyorsan összeállítottam, és 1-2 óra pihentetés után (ezalatt megpuhul a keksz teljesen) már tálalhattam is a krémest. Mindenkinek bátran merem ajánlani, mert biztos vele a siker. Szerintem a cukrászdai krémessel simán felveszi a versenyt.




30 x 22 cm-es tepsihez:

12 db nagyobb méretű keksz (v. háztartási keksz)
2 cs vaníliás pudingpor
3 db tojás
8-10 ek cukor
2 cs vaníliás cukor
1 ek liszt
13 dk margarin
8 dl tej
1 cs zselatin (Lucullus 20 g-os)
3 dl Hulala (v. tejszín)

A pudingport, a zselatint, a lisztet, a cukrot, a vaníliás cukrot és a tojások sárgáját egy kevés tejjel simára keverni.

A maradék tejet feltenni melegedni, és ha már jó forró, állandó keverés mellett belecsorgatni a keveréket.
Kevergetve párperc alatt sűrű masszát főzni belőle.
A tűzről levéve, rögtön belekeverni a margarint. (addig keverni, hogy teljesen elolvadjon a krémbe)

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verni, majd apránként óvatosan szintén a meleg krémbe keverni.

A tepsit alját kirakni keksszel, majd óvatosan rákanalazni a krémet. Hagyni egy kicsit hűlni.

Közben a Hulalát (v. tejszínt) kemény habbá verni, majd a pudingos krém tetejére kenni.
Végül a tejszínes rétegre ráhelyezni a maradék kekszet. (arra figyelni, hogy úgy helyezkedjenek el a tetején is a kekszek, mint az alján)

A keksz keménységétől függően, párórára állni hagyni, hogy teljesen megpuhuljon. (az sem jó, ha nagyon átázik a keksz, mert akkor nehezen lehet kiszedni a tepsiből)

Tálalás előtt a tetejét porcukorral megszórni, majd vízbe mártott késsel felszeletelni.

2010. november 20., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Füstölt sajttal töltött csirkemell baconbe tekerve.


Megint itt a hétvége, szinte észrevétlenül robognak el a napok egymás után. A hétköznapokban is gondot okoz, mi is legyen az ebéd, de szerintem hétvégén ez még csak fokozódik. A feltett kérdésre, hogy mit is főzzek, a válasz általában az, hogy valami finomat. Ezzel aztán kivagyok segítve, de gondolom a háziasszonyok java része így van vele. A hűtő átvizsgálásakor került a kezembe a csirkemell, na a hús már megvolt, csak még az elkészítésén gondolkoztam egy kicsit. Aztán beugrott, hogy van itthon füstölt sajt, így azzal töltöttem meg, és hogy még ízletesebb legyen baconbe tekerve került a sütőbe. Köretként szintén sütőben sütöttem hozzá krumplit. Nagyon finomra sikerült az ebéd, most jóllakottan itt írogatok, abban bízva, hátha másnak is sikerült alapötlet adnom a főzéshez.

csirkemell
füstölt sajt
bacon

őrölt fehérbors

A csirkemellet jó alaposan megmosni és jól lecsepegtetni. Közepét egy éles késsel felszúrni, majd beletölteni a szélesebb csíkra vágott füstölt sajtot. Hústűvel átszúrni, hogy a sajt sütésközben ne tudjon kifolyni.

Ezután mindkét oldalát óvatosan megszórni sóval (figyelni arra, hogy a szalonna is sós) és őrölt borssal.

Végül betekerni a baconcsíkokkal, majd enyhén beolajozott tepsibe egymásmellé helyezni.
Előmelegített sütőbe, közepes lángon szép pirosra sütni. Annyi idő alatt, ameddig a bacon szép pirosra sül, a hús is kellően átsül, jó szaftos marad és nem szárad ki.

Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálni hozzá. Én sütőben sült krumplival tálaltam.

2010. november 19., péntek

Csokoládé mousse (krém).



Mint már többször is írtam róla, csokoládéimádó vagyok. Teljesen mindegy, hogy milyen formában, csak csokoládé legyen, és főleg jó sok.(igaz utána lelkiismeret furdalásom van, méghozzá igen nagy.:)))) Ezt a receptet a napokban Gordon Ramsay egyik műsorában láttam meg, és rögtön tudtam, hogy mindenképpen elkészítem. Először kicsit furcsának találtam, hogy tejföllel keveri össze az olvasztott csokoládét, de mivel szeretek számomra új dolgokat kipróbálni, így gondoltam lesz ami lesz, elkészítem. Nagyon finom lett, így nem bántam meg, hogy rászántam magam. Csak annyit változtattam rajta, hogy én barna cukorral karamellizált szezámmagot kevertem bele, és a tetejét is azzal szórtam meg (ő ha jól emlékszem pörköltmandulával készítette). Gyors, egyszerű, és isteni finom!!!! Mindenkinek csakis ajánlani tudom, hogy próbálja ki, és szerintem nem fog csalódni.


Hozzávalók:

1 tábla 40%-os csokoládé
2 dl Hulala
2-3 ek tejföl
3 ek méz
karamellizált szezámmag


A csokoládét egy tálba beletördelni, majd vízgőz fölött állandó keverés mellett felolvasztani. Amikor már folyékony, levenni a gőzről a tálat és hozzákeverni a mézet, majd a tejfölt is.

A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan, apránként a csokoládés masszához keverni.
Végül szintén nagyon óvatosan belekeverni a ízlés szerinti mennyiségű karamellizált szezámmagot. (szezámmag helyett lehet belekeverni pirított mandulaforgácsot)

A karamellizált szezámmag receptje itt található.

Tálaláskor fagylaltos kehelybe kanalazni, majd a tetejét szintén megszórni a szezámmaggal. Rögtön fogyasztható!!!!

2010. november 18., csütörtök

Leveles-almás (Nacsa Olivér után szabadon).


Napok óta almás pitét készülök sütni, de valami miatt mindig elmaradt. Tegnap este aztán megláttam a Vacsoracsatában, hogy Nacsa Olivér egy gyorsan elkészíthető almás süteménnyel kedveskedik a vendégeinek. Húrrá, gondoltam ez a recept éppen megfelel nekem is, főleg hogy mostanában időhiányban szenvedek. Alapötletnek jó volt, de azért én egy kicsit változtattam rajta, mivel szerintem a nyers alma nem puhul meg annyi idő alatt, még a leveles tészta megsül. Így én kicsit előpároltam az almát és az áfonyát, majd tálaláskor a visszamaradt karamellt csorgattam a tetejére. Nagyon finom lett, még melegen tálaltam és vanília fagylaltot kínáltam hozzá. Amilyen gyorsan elkészült, olyan gyorsan el is fogyott.




1 cs leveles tészta
4-5 db édes alma
3-4 ek barna cukor
1 cs aszalt vörös áfonya
1 dl édes fehérbor
citromlé
diónyi vaj
fahéj
1 db vaníliás cukor
1 db tojás

Az almát meghámozni, majd negyedekbe vágni és ízlés szerinti méretűre felkockázni. Egy fél citrom levét ráfacsarni, majd jól összekeverni.

Egy serpenyőbe beletenni a barna cukrot és a vaníliás cukrot, majd kevergetve elkezdeni karamellizálni. Ha már folyékony, és szép aranyszínű, hozzáadni a vajat és jól elkeverni. Ezután felönteni a borral, majd beletenni a felkockázott almát és az áfonyát. Megszórni ízlés szerint fahéjjal, összekeverni és lefedve 3-4 percig előpárolni.
Végül leszűrni és hagyni hogy a leve teljesen lecsepegjen.

Az előnyújtott leveles tésztát kicsavarni, majd középtájra beletölteni az almás-áfonyás keveréket. (én rögtön a tepsire tettem, így könnyebben lehet vele bánni)
A tésztát ráhajtani, hogy teljesen befedje a tölteléket és villával a szélét lenyomkodni.
Tetejét felvert egész tojással lekenni.

A sütőt előmelegíteni, majd közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél 170 fokon sütöttem)

Közben a pároláskor visszamaradt lébe, beletenni még két evőkanál barna cukrot és állandó keverés mellett besűríteni.

Tálaláskor a tetejét porcukorral megszórni, vanília fagylaltot kanalazni mellé, majd megcsorgatni a karamellel.

2010. november 17., szerda

Narancsos-sütőtök krémleves.




Imádom a sütőtököt, de ezt már párszor leírtam, így csak ismételni tudom magamat. Levest is készítettem belőle már többféle ízesítéssel. Ezzel a narancsos változattal Araniel-nél találkoztam, és rögtön megtetszett. Igaz akkor elhatároztam, hogy hamarosan elkészítem, de bevallom, ennek már jó ideje. Most viszont tántoríthatatlan voltam, és végre elkészült a levesem. Kicsit változtattam a recepten, mert én nem sütöttem meg előre a tököt,(ettől viszont ugyanolyan finom lett) és narancslé helyett a végén felkockázott narancsot tettem bele. A végeredmény pedig egy nagyon finom, édeskés, selymes leves. A sütőtök és a narancs íze remekül illettek egymáshoz. Most már csak azt bánom, hogy ilyen sokáig halogattam az elkészítését, de egy biztos, a tél folyamán még többször is az asztalunkra kerül.



 Hozzávalók:

50 dkg sütőtök
1 db alma
1 db krumpli (nagyobb)
1 db vöröshagyma
1-2 db narancs
2-3 ek méz
2 db húsleveskocka
5 dkg vaj
2 dl tejszín

őrölt fehérbors
szerecsendió
víz



A töknek kiszedni a magját és levágni a haját, majd apróbb kockákra feldarabolni.
A hagymát, az almát, a krumplit szintén megpucolni és apróra felvágni.

Egy edénybe beletenni a vajat, az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre párolni. Amikor már üvegesre párolódott, hozzáadni a mézet és együtt karamellizálni pár percig.

Ezután hozzáadni a kockára vágott tököt, az almát, és a krumplit, majd ráreszelni a narancshéját. Jól összeforgatni, és felönteni annyi vízzel, hogy ellepje.
Ízlés szerint fűszerezni, majd puhára főzni.

Amikor már teljesen megpuhultak a hozzávalók, levenni a tűzről és botmixerrel pépesíteni.

Végül visszahelyezni a tűzre és állandó keverés mellett, belecsorgatni a tejszínt. Jól kiforralni, majd beletenni a felkockázott narancsot. 2-3 percig még így főzni tovább, majd elzárni a gázt, lefedni, és kb. 30 percig így hagyni hogy az ízek jól összeérjenek.

Közben egy teflon serpenyőben, pár pillanat alatt, pörköljük meg a tökmagot.

Tálaláskor a tányérba mert leves tetejét tökmaggal ízlés szerint megszórni. Kínálhatunk még hozzá sajtos pirítóst, de anélkül is nagyon finom.

Csomagot kaptam!!!!


NYERTEM!!!! NYERTEM!!!! Nyertem!!!! Párhéttel ezelőtt részt vettem a Facebook Floriol Wellness ajándékcsomag sorsolásán, ahol két szerencsést sorsoltak ki. Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam, hogy én vagyok az egyik szerencsés nyertes. Nagyon-nagyon boldog voltam!!!!:)) Aztán annak rendje és módja szerint felvették velem a kapcsolatot, és tegnap délután megérkezett a várva várt ajándékcsomag. Igaz tudtam, hogy mit is rejt magába, mégis izgatottan bontottam ki.(még soha nem nyertem, és kaptam ajándékcsomagot senkitől) Hamarosan elém tárult ez a csodás látvány, az aranyló Floriol olajakat tartalmazó üvegek, egy Kiskegyed Fitt előfizetés egy évre, és egy egyórás olajos masszázs.
Eddig is volt, hogy vásároltam Floriol olajat a főzéshez, de mostantól biztosan rendszeresen jelen lesz a konyhámba. A mai ebéd, természetesen már az ajándékba kapott olívával készül.
Mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy látogasson el a Facebook Floriol Testőr oldalára, mert hamarosan újra sorsolás következik, és kitudja lehet éppen neked kedvez a szerencse.

NAGYON KÖSZÖNÖM A FLORIOL TESTŐR CSAPATÁNAK AZ AJÁNDÉKOT!!!!



2010. november 16., kedd

Kolbászos-túrós pogácsa (Schobert Norbi receptje újragondolva).




Amióta megláttam a Vacsoracsatában a Norbi által sütött pogácsát, azóta készülök én is megsütni. Tegnap aztán több blogban is a szebbnél szebb pogácsákat sütöttek a lányok, így elhatároztam hogy ma nálunk is ez lesz az ebéd, egy kiadós leves társaságában. Norbi juhtúrót, és bivalykolbászt tett a pogácsába, én ettől azért kicsit eltértem. A juhtúrót sajnos csak én szeretem, így helyette tehén túró került bele. A bivalykolbászból pedig, ha netán lehetne is kapni a közelemben lévő hentesnél, akkor sem szívesen kérnék. Nagyon megfelelt nekünk a sertéshúsból készült, finom füstölt kolbász is. A pogácsa így is nagyon finom lett, a tésztája könnyű, a kolbásztól pedig remek ízt kapott. Egy hibát elkövettem, mert már a sütőben sült a pogácsám, amikor észrevettem, hogy a szezámmag sajnos lemaradt a tetejéről. :( Úgy biztosan finomabb lett volna, de persze így is gyorsan  fogyott, már csak pár darab árválkodik a kosárban.






Hozzávalók:

50 dkg liszt
25 dkg túró (v. juhtúró)
20 dkg Rama margarin
2 tk só
1 tojás (+1 a kenéshez)
2 ek tejföl
3 dkg élesztő
1 dl tej
15-20 dkg füstölt kolbász


Egy tálkába beleönteni a langyos tejet, elkeverni egy pici cukorral, hozzámorzsolni az élesztőt, és pár perc alatt felfuttatni.

Egy tálba tenni a lisztet, hozzákeverni a sót, a felkockázott margarint, majd összemorzsolni.

Amikor már jó morzsalékos, hozzáadni az előzőleg villával összetört túrót, és jól összekeverni.

A kolbászt vékonyan felkarikázni, majd apró darabokra vágni, és szintén hozzákeverni a lisztes-túróhoz.
 
Ezután a közepébe kis mélyedést csinálni, majd beleönteni a felfuttatott élesztőt, beleütni az egész tojást, hozzáadni a tejfölt, majd kézzel elkezdeni összedolgozni.

Végül jól összegyúrni a liszttel, hogy egy könnyen nyújtható tészta legyen. (ne legyen se lágy, sem pedig kemény a tészta)

Ezután megszórni liszttel a tetejét, majd letakarni a tállal amiben össze lett gyúrva, és egy órán át pihentetni, keleszteni.

Ezután lisztezett felületen, ujjnyi vastagságúra kinyújtani a tésztát, majd éles késsel berácsozni a tetejét.

Pogácsaszaggatóval kiszaggatni, majd egy sütőpapírral bélelt tepsire egymástól kicsit távolabb helyezni a pogácsákat, és 30 perc alatt, konyharuhával letakarva újrakeleszteni. Végül felvert egész tojással megkenni a tetejét, és ízlés szerint megszórni szezámmaggal. (a szezámmaggal való szórás el is maradhat)

Előmelegített sütőben, közepes lángon 20-25 perc alatt, szép pirosra sütni. (Én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem, és egyszerre két tepsi pogácsát tettem be a sütőbe.)



A kisült pogácsát tálalhatjuk pl. egy finom leves mellé.....


2010. november 15., hétfő

Karfiolkrémleves bacon chipssel.


Eddig már többször, és többféle változatban főztem karfiolkrémlevest, de ez az egyik legegyszerűbb változat. Viszont éppen olyan finom mint a többi karfiolból készült leves volt. Nincs vele semmi macera, pikk-pakk készen van. Levesbetétnek bacont sütöttem ropogósra, és ízlés szerint még levesgyöngy is került bele. A selymesen krémes leves és a ropogós bacon remekül kiegészítették egymást.




1 karfiol (közepes)
1 db vöröshagyma
2-3 db húsleveskocka
2 dl tejszín
1 cs bacon

őrölt fehérbors
szerecsendió
víz

A karfiolt rózsáira szedni, majd jó alaposan megmosni. Egy edénybe tenni, majd felönteni annyi vízzel, hogy ellepje. A vöröshagymát apróra felvágni és szintén beletenni.
Ízlés szerint fűszerezni, majd mérsékelt lángon puhára főzni.
Ha megpuhult a karfiol, akkor botmixerrel pépesíteni, majd visszatenni a tűzre. Állandó keverés mellett belecsorgatni a tejszínt, majd jól kiforralni és még párpercig így főzni tovább.

A bacont felkockázni, majd egy serpenyőbe állandó kevergetés mellett szép pirosra, ropogósra sütni. Ha már szép piros kiszedni a zsírból.

Tálaláskor a levest megszórni a bacon chipssel és ízlés szerint levesgyöngyöt kínálni hozzá.

2010. november 14., vasárnap

Narancsos-gránátalmás.... gyümölcssaláta.





 A napokban Gordon Ramsay készített a TV-paprika egyik adásában gyümölcssalátát, akkor eldöntöttem, hogy én is elkészítem ebéd utáni desszertnek. Tegnap aztán vettem a zöldségesnél egy szép nagy gránátalmát, clementint, kiwit, és almát. A feldarabolt gyümölcsöket poharakba pakoltam, majd barna cukorral megszórtam. Végül porcukorral, és vaníliás cukorral ízesített tejfölt kanalaztam rá. A gyümölcsök és az ízesített tejföl pedig nagyon jól illettek egymáshoz. Ízlés szerint más természetesen gyümölccsel is elkészíthetjük ezt az egyszerű, ám finom gyümölcssalátát.







Hozzávalók:

1 db gránátalma
4-5 db clementin
1 db alma
3-4 db kiwi
2 ek barna cukor

1,5 dl tejföl
2 ek porcukor (v. édesítőszer)
 1 cs vaníliás cukor







A gránátalmát vágjuk négyfelé, majd  egy kanál segítségével szedjük ki a magokat úgy, hogy a hártyás része ne maradjon rajta.

A clementint pucoljuk meg, majd szedjük gerezdekre.

Az alma és a kiwi haját vágjuk le, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

A tejfölt a vaníliás cukorral és a porcukorral keverjük simára.

Ezután poharakba osszuk el a gyümölcsöket, majd szórjuk meg a barna cukorral. Ezután kanalazzuk rá az ízesített tejfölt.

Az elkészült gyümölcssalátát pl. ebéd utáni desszertként kínáljuk.

2010. november 13., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Bakonyi sertéstokány.





Nagy kedvencünk a bakonyi sertésszelet, de most éppen felkockázva volt a fagyasztóban a hús, így sertéstokány készült belőle.  Így elkészítve kevesebb időt kell a főzéssel tölteni, nem kell annyira odafigyelni rá, és mégis ízben is éppen azt kapjuk, mint az eredeti sertésszeletnél. Ameddig a hús szépen fődögélt, addig elkészült a köretként tálalt galuska, és még egy kis ebéd utáni nassolni valót (mákos-meggyes és túrós rétest) is sikerült sütni.




Hozzávalók:

70 dkg sertéscomb
50 dkg gomba
20 dkg füstölt császárszalonna
1 db vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 db sárgapaprika
1 db paradicsom
1-1,5 dl tejszín
3 dl tejföl
1 tk liszt

csípős paprikakrém (Erős Pista)
2 tk pirospaprika
szerecsendió
majoranna
kakukkfű
1/2 ek zsír




A húst, és a császárszalonnát ízlés szerint kockázzuk fel. (én kisebb kockákra vágtam) A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A paradicsomot és a paprikát vékonyan szeleteljük fel. A gombát vágjuk vékony csíkokra.

A felkockázott szalonnához adjuk hozzá a zsírt, majd süssük pár percig, hogy kapjon egy kis színt.

Ezután adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és addig pároljuk, még a hagyma üveges lesz, majd adjuk hozzá a fokhagymát, a felszeletelt paradicsomot és paprikát, és pároljuk tovább egy-két percig.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott húst, és addig pároljuk míg a hús kifehéredik, majd szórjuk meg a pirospaprikával, és a fűszerekkel, sózzuk, keverjük alaposan össze.

Ezután keverjük hozzá a felcsíkozott gombát, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje, és résnyire lefedve az edényt, főzzük puhára.

A tejfölt és a tejszínt keverjük simára a liszttel, majd öntsük hozzá a húshoz, és keverjük alaposan össze. Ezután főzzük még pár percig, hogy a szaft kissé besűrűsödjön, és ízesítsünk utána, ha szükséges.

Ameddig a hús fő, készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én nokedlit főztem hozzá.

Tálaláskor a köretre (nokedlire) kanalazzuk rá a szaftos húst, majd ízlés szerint savanyúsággal kínáljuk.


2010. november 12., péntek

Mascarponés almatorta.




Napok óta nem sütöttem, és már szinte elvonási tüneteim voltak, annyira hiányzott a sütemény. Valami finom gyümölcsös-habos finomság lebegett a szemeim előtt. Konkrét ötletem nem volt, így fogtam hozzá, ehhez a tortához. Lassan összeállt a kép előttem, mit is szeretnék. A végeredmény még az én számomra is meglepő volt, mert nagyon finom lett. (na bevallom azért, pont ilyesmit vártam) A tésztája omlós, a töltelék habkönnyű, a tetején a sült alma, és a mandula pedig isteni finom. Gyorsan elkészíthető, nincs vele sok macera, és szerintem kezdő háziasszonyok is nyugodtan megpróbálkozhatnak vele, mert a siker biztos.







Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

20 dkg liszt
5 dkg porcukor
15 dkg margarin
2-3 ek víz (hideg)


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzákeverni a porcukrot és annyi vizet, hogy jól nyújtható tészta legyen.

A tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd kinyújtani a tésztát és kibélelni vele a tortaformát úgy, hogy a szélét is befedje.

Ezután hűtőbe visszatenni pihentetni.


Töltelék:

25 dkg mascarpone
2 ek tejföl
5 dkg porcukor
2 nagy tojás
2 cs vaníliás cukor
1/2 cs vaníliás pudingpor (főzős)



Egy tálba tenni a mascarponét, a tejfölt, a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd robotgéppel simára keverni.

Ezután egyesével állandó keverés mellett hozzáadni az egész tojásokat, majd végül belekeverni a pudingport is.

Elővenni a hűtőből a tésztát, majd óvatosan ráönteni a jól kikevert masszát, majd visszatenni a hűtőbe, és előkészíteni az almát.




Almás réteg hozzávalói:

4-5 db édes alma
2-3 ek barna cukor
őrölt fahéj
szeletelt mandula


Az almákat meghámozni, majd negyedekbe vágni és vékonyra felszeletelni.
Egy tálba tenni és megszórni a barna cukorral és ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal, majd jól összekeverni.

A hűtőből kivenni az előkészített tortát, és a tetejére szépen egymásmellé helyezni az almaszeleteket, majd ízlés szerint megszórni szeletelt mandulával.

Előmelegített sütőben, 200 fokon sütni 10 percig, majd a hőfokot 170 fokra mérsékelve, még 25-30 percig sütni. (én légkeverésnél 180 fokon sütöttem 10 percig, majd 160 fokon 30 percig)

A sütés befejezésekor, nyitott sütőajtónál hagyni langyosra hűlni, majd a sütőből kivéve, a formát levéve teljesen kihűteni.

Tálalás előtt a tetejét ízlés szerint porcukorral megszórni, majd felszeletelve kínálni.


2010. november 11., csütörtök

Márton-napi ludaskása.






Márton napja egyenlő a sült libacombbal mely után, ma ludaskását készítettem ebédre..... történt egy kis baki, mert a nagy igyekezetemben hogy minél finomabb legyen, kifelejtettem belőle a zöldborsót. Persze ettől még éppen olyan finom volt, mint amilyenek elképzeltem. A libaaprólékból (melybe bőven volt zúza) tegnap egy finom húslevest főztem, így kihűlt állapotban szépen letudtam szedni a zsírt a tetejéről, és a zöldségeket is könnyebb volt feldarabolni. Főzésnél az eredeti rizottó készítést választottam, így kicsivel többet kellett foglalatoskodni vele, de szerintem megérte. Akinek viszont nincs türelme, vagy éppen ideje ott állni és kevergetni a rizst, az választhatja az egyszerűbb megoldást is. Akkor a rizs kétszeres mennyiségének megfelelő húslevessel kell felönteni, és mérsékelt lángon, szép lassan puhára főzni, majd összekeverni a feldarabolt zöldségekkel és a hússal. Persze mindkét változat finom és laktató. (további libából készült receptek itt megtalálhatóak)






Hozzávalók:

1,5 kg libaaprólék (nyak, zúza, szárnytő, far-hát)
20 dkg rizs
4-5 db sárgarépa
2 db petrezselyemgyökér
1 db paszternák (el is hagyható)
1/2 db zeller
1 db vöröshagyma
kisebb csokor petrezselyemzöld
só (ízlés szerint)
őrölt fekete bors (ízlés szerint)
húsleveshez használt fűszerek ízlés szerint
1 ek libazsír





Az aprólékot mossuk meg, a zöldségeket pucoljuk meg, és ízlés szerint daraboljuk fel.

Ezután tegyük az aprólékot és a feldarabolt zöldségeket egy nagyobb fazékba, öntsük fel annyi vízzel hogy bőven ellepje, ízlés szerint fűszerezzük, és pár óra alatt, szép lassan, hogy éppen csak forrjon főzzük készre a húslevest. (a húslevest érdemes már előző nap megfőzni)

Amikor a hús teljesen puhára főtt, akkor szűrjük le a levest, tegyük külön tálba a zöldségeket, és a húst. (a húst érdemes még melegen lefejteni a csontról, majd feldarabolni, és úgy eltenni)

A húslevest hűtsük ki, majd szedjük le a tetejéről a zsírt mielőtt felhasználnánk a ludaskásához.

A kihűlt zöldségeket és a húst ízlés szerint daraboljuk fel. (a zöldségeket hidegen könnyebb feldarabolni)

Egy vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

Egy edénybe hevítsük fel a libazsírt, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a megmosott, és alaposan lecsepegtetett rizst, keverjük össze, és addig pirítsuk míg a rizs üveges lesz. Ekkor öntsük fel két merőkanál húslevessel, és kevergetve addig főzzük míg a rizs teljesen felszívja a levest.

Ekkor megint öntsük fel két merőkanál húslevessel, és kevergetve szintén addig főzzük, míg felszívja a rizs a levest.

Ezután öntsük fel annyi levessel hogy jól ellepje a rizst, majd ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt fekete borssal, és szép lassan főzzük tovább. (közben többször keverjük meg) Főzés közben többször kóstoljuk meg, és ha a rizs még kemény, viszont a levet már elfőtte, akkor többször öntsünk hozzá egy kevés levest.

Amikor már majdnem teljesen puha a rizs, adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket és a húst, majd óvatosan forgassuk össze, és főzzük készre.

Tálaláskor szedjük tányérra a ludaskását, szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, majd úgy kínáljuk.


2010. november 10., szerda

Lilahagyma lekvár. (v. csatni)





Lilahagymából készült, és úgy került be a köztudatba mint lekvár, de szerintem a lekvárhoz igen kevés köze van. Inkább csatninak mondanám, de nem is az elnevezése a lényeg, hanem az hogy nagyon finom. A barna cukor és a méz keverékén karamellizált, majd vörösborban puhára párolt fűszeres hagymacsíkok nagyon jól illenek különböző sült húsokhoz, de ízlés szerint egy finom pite tölteléke is lehet.





Hozzávalók:

4-5 db lilahagyma
3-4 ek méz
3 ek barna cukor
1 mk só
1 tk kakukkfű
őrölt színes bors (ízlés szerint)
3 dl édes vörösbor
1 tk balzsam ecet
3 ek olívaolaj




A hagymát pucoljuk meg, vágjuk félbe, majd vékonyan szeleteljük fel.

Egy serpenyőbe olvasszuk fel a mézet, majd adjuk hozzá a barna cukrot, és pár pillanat alatt, állandó keverés mellett, karamellizáljuk meg.

Ezután adjuk hozzá az olívaolajat, és a vékonyra felszeletelt hagymát, majd szórjuk meg a sóval, keverjük alaposan össze, és addig pároljuk, még kissé összeesik.

Ezután ízlés szerint szórjuk meg őrölt színes borssal, és kakukkfűvel, adjuk hozzá a balzsam ecetet, majd öntsük fel annyi vörösborral, hogy éppen csak ellepje.

Fedjük le a serpenyőt, majd addig pároljuk míg a hagyma puhára párolódik és a bor szinte teljesen elpárolog. (lehetőleg ne teljesen fedjük le, hogy a folyadék eltudjon párologni) 

Az elkészült hagymát még melegen tálalhatjuk sült húsok mellé, de kihűtve pitébe is tehetjük töltelékként.


2010. november 9., kedd

Márton napi libacomb.




Tudom, tudom hogy még nincs Márton nap, de azért én ma libacombot sütöttem. Persze azért a napján is libából készül majd az ebéd, de akkor ludaskása kerül a tányérunkra. A tavalyi sikertelen libacomb vásárlásból tanulva, idén időben szerettem volna beszerezni eme hozzávalót az ebédhez. Viszont úgy látszik nekem nincs szerencsém ezekkel a libákkal. Több üzletet bejárva, amikor elmondtam mit is szeretnék vásárolni, hát csak néztek rám mint "borjú az újkapura". Egy héttel ezelőtt még híre sem volt a libáknak. Vagyis híre volt mert, pl. az egyik multi ezerrel reklámozta, hogy náluk bizony töménytelen mennyiségű liba és combja sorakozik a polcokon. Ez igen jó reklám lehetett volna, ha a libákkal is közlik ezt a tényt. Na mindegy is, végül SIKERÜLT combra és aprólékra szert tennem. Így nem is vártam vele tovább, ma meg is sütöttem, nehogy a végén még meglógjon a hűtőből.:))) Gyönyörű szép pirosra, ropogósra sültek a combikák, és finom sült krumpli és lila hagyma lekvár társaságában gyorsan el is fogyasztottuk. (további libából készült receptek itt megtalálhatóak)






libacomb

kakukkfű
fokhagyma
víz


A combokat jól megmosni, átnézni és a tokokat eltávolítani. Én a kézi perzselőmmel, pár perc alatt megtisztítottam, de a gáztűzhely lángja is kiválóan megfelel a célnak.

Ezután mindkét felét alaposan bedörzsölni sóval, majd egymásmellé helyezni őket egy tepsibe.
A combok köré szórni egy kevés kakukkfüvet, ízlés szerinti mennyiségű szeletelt fokhagymát, és egy kevés vizet önteni alá.
Alufóliával lefedni a tepsit, majd előmelegített sütőben, közepes lángon puhára párolni.(az idő függ a liba korától!!)
Amikor már kellően megpuhult, a fóliát levéve szép pirosra sütni. Közben a zsírjával többször meglocsolni.

Tálaláskor ízlés szerinti köretet kínálhatunk hozzá. Én sütőben sült fűszeres krumplival és lilahagyma lekvárral tálaltam.

2010. november 8., hétfő

Narancsos-meggyes csokivarázs (Bencze Ilona receptje alapján)





A hétvégén semmi kedvem nem volt süteményt sütni (bizony előfordul ilyen is néha :)) viszont ebéd utáni desszert nélkül csak nem maradhattunk. Így aztán elkészítettem ezt a kekszes csodát, melyet a Vacsoracsatában, Bencze Ilona készített a vendégeinek. Mivel azt szerettem volna, hogy szépen szeletelhető legyen, így szombaton este állítottam össze, és vasárnap délelőttig a hűtőben várakozott. Amikor kivettem a formából, rögtön láttam, hogy szépen megdermedt, és könnyen feltudom majd szeletelni. Az olvasztott csokoládé pedig gyorsan megkötött a tetején, mivel eléggé le volt hűlve. Az ízek is jól összeértek, nem lett túl tömény édes, és a kissé savanykás meggy remekül illett hozzá. Türelmetlenebbeknek nem muszáj ilyen sokáig pihentetni a hűtőbe, viszont akkor nehezebben lehet majd szép szeletet vágni.....








Hozzávalók:

20 dkg csokoládé (lehetőleg narancsos)
2 dl tej
20 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
20 dkg Rama vajízű margarin
20 dkg háztartási keksz
20 dkg kakaós keksz (Győri édes)
1 db rumaroma
1 db meggyaroma
1 narancs reszelt héja
1 kisebb üveg magozott meggy






A kétféle kekszet daráljuk le, és keverjük össze. A meggyet alaposan csepegtessük le, majd vágjuk kisebb darabokra.

Egy serpenyőbe tegyük bele a tejet, a margarint, a porcukrot és a vaníliás cukrot, valamint az apróra tördelt csokoládét, majd állandó kevergetés mellett olvasszuk össze.

Ezután vegyük le a tűzről, és először keverjük hozzá a rumaromát és a meggyaromát, majd a darált kekszet, és végül az apróra vágott meggyet is. 

Egy sütőformát béleljünk ki folpack fóliával, majd egyenletesen öntsük bele a még meleg, kekszes masszát, és hagyjuk hűlni.

Amikor már kihűlt, tegyük be pár órára, vagy egész éjszakára a hűtőbe, hogy kellően megdermedjen. (minél tovább van a hűtőben, annál jobban összeérnek az ízek, és könnyebben lehet majd szeletelni)







Csokoládé bevonó hozzávalói:

10 dkg csokoládé
1 dl habtejszín
2 dkg vaj


A vajat és a tejszínt tegyük egy serpenyőbe, majd melegítsük forráspontig.

Ezután vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és addig keverjük míg szépen felolvad.

Vegyük ki a formát a hűtőből, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk rá a megdermedt süteményt egy tálcára, vegyük le a fóliát, majd vonjuk be a csokoládéval.

Ezután tegyük vissza a hűtőbe, hogy a csokoládé teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.