2021. július 31., szombat

Szalonnás-szaftos sertésszűz.

 


Ma is igencsak meleg van, így szerettem volna minél kevesebb időt tölteni az ebéd elkészítésével, így a sertés szűzpecsenyét választottam, mert annak elég pár perc sütés. A szalonnás-szaft is rövid idő alatt készen van, így az egész ebédkészítés nem tartott egy óránál tovább, és már tálalhattam is. Én a szaftos hús mellé rizst készítettem és azzal tálaltam, de ez már ízlés dolga.




Hozzávalók:

1 db sertésszűzpecsenye

20 dkg füstölt császárszalonna

1 db vöröshagyma

2 db paradicsom

1 db tv paprika

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

2 tk pirospaprika

2 dl tejföl (20%-os)

1,5 dl víz

1 ek sertészsír




A sertésszüzet vágjuk fel kb. 1,5 cm-es darabokra, majd az öklünkkel kicsit lapogassuk el.

Ezután sózzuk, borsozzuk, hagyjuk állni, legalább egy fél órát, majd papírtörlővel törüljük szárazra mielőtt a forró zsírba beletennénk.

A sertészsírt hevítsük fel, majd helyezzük bele a felszeletelt, fűszerezett húst, és süssük mindkét oldalát 2-2 percig. (ne süssük tovább, mert akkor a hús nagyon kiszárad)

Ezután vegyük ki a zsiradékból, és tegyük félre.

A császárszalonnát vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A paradicsomot, és a paprikát vékonyan szeleteljük fel.

A hús sütésénél visszamaradt zsiradékba tegyük bele a felkockázott szalonnát, süssük pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból.

Ezután a visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot és paprikát, ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, pároljuk pár percig hogy kissé összeessen, majd szórjuk meg a pirospaprikával, és keverjük alaposan össze.

Ezután öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a tejfölt, és főzzük kb. fél óráig, majd vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az előzőleg pirosra sütött császárszalonna felét, majd turmixoljuk le, vagy botmixerrel pépesítsük.

Pépesítés után, ízlés szerint át is szűrhetjük, hogy szép selymes legyen a szaft, majd adjuk hozzá az előzőleg megsütött hússzeleteket és a maradék sült császárszalonnát, és kisebb lángon rotyogtassuk még pár percig. (közben óvatosan többször keverjük át)

Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. 



Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet és kanalazzuk rá a sűrű szaftot, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk. Én rizst készítettem hozzá, és azzal tálaltam. Ízlés szerint erős paprikával is megbolondíthatjuk, hogy kissé pikáns legyen a szaft íze.


2021. július 24., szombat

Meggyes-túrós pite édes morzsával.

 


Egymásután érnek a gyümölcsök, a bőség zavarában nehéz eldönteni hogy éppen melyik is kerüljön a süteménybe, vagy mint most nálam a pitébe. Végül a meggyet választottam, mert lassan az már leérik.... A pitetésztára először túrós töltelék került, majd a cukrozott meggy, végül pedig egy édes morzsa, mely sütéskor jó ropogósra sült a pite tetején. A meggyet le is cserélhetjük pl. sárgabarackra, szilvára, de nektarinnal is finom lesz a piténk.



A tészta hozzávalói:

20 dkg liszt
 
15 dkg vaj (v. 10 dkg sertészsír)
 
5 dkg porcukor
 
1 db tojás
 
2 tk sütőpor
 
csipet só


A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, majd adjuk hozzá a felkockázott, hideg vajat (v. zsírt) és kezdjük el összemorzsolni. 

Amikor már kellően morzsalékos keverjük hozzá a porcukrot, majd adjuk hozzá az egész tojást, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ha szükséges egy pici hideg vizet önthetünk hozzá, hogy könnyen nyújtható legyen a tészta)

Ezután lisztezett sütőpapíron nyújtsuk ki, béleljük ki vele a piteformát, majd tegyük be a hűtőbe amíg elkészítjük a tölteléket.



Túrós töltelék hozzávalói:

50 dkg túró
 
 20 dkg porcukor
 
2 cs vaníliás cukor
 
 1 cs vaníliás pudingpor (v. 2 ek étkezési keményítő)
 
1 ek tejföl
 
1 citrom reszelt héja
 
 
 
A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a tejfölt, a reszelt citromhéjat, és keverjük alaposan össze.

Ezután adjuk hozzá a pudingport (v. az étkezési keményítőt) majd szintén keverjük alaposan össze. 

Vegyük ki a hűtőből a tésztát, egyenletesen kanalazzuk rá a túrós tölteléket, majd szórjuk meg a cukrozott meggyel....
 
 
 
Cukrozott meggy hozzávalói:
 
50 dkg meggy
 
10 dkg kristálycukor
 
1 cs vaníliás cukor
 
1 kk őrölt fahéj


A meggyet magozzuk ki, majd szórjuk meg a kristálycukorral, a vaníliás cukorral, az őrölt fahéjjal, keverjük alaposan össze, és hagyjuk pár órát állni (vagy egész éjszaka) hogy a cukor jól átjárja. (ízlés szerint több cukrot is keverhetünk hozzá)

Ezután tegyük egy szűrőbe, alaposan csepegtessük le, majd pakoljuk rá a túrós töltelékre.


 

Édes morzsa hozzávalói:

10 dkg liszt

10 dkg kristálycukor

1 cs vaníliás cukor

10 dkg vaj (hideg)


A liszthez adjuk hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, és a felkockázott hideg vajat, majd az ujjbegyünkkel morzsoljuk össze. Lehetnek benne nagyobb morzsalékos darabok is.

Ezután egyenletesen szórjuk rá a formában lévő meggy tetejére.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 45-50 perc alatt süssük szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 170 fokon, 45 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a formában hagyjuk hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen. 

Tálalás előtt ízlés szerint megszórhatjuk a pitét porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. 
 

Tipp:

A piteformába tegyünk két csík sütőpapírt úgy, hogy túllógjon a formán, mielőtt beletennénk a tésztát. Így sütés után a papírcsíkok segítségével könnyen kitudjuk majd emelni a pitét a formából. (Nekem kivehető aljú piteformám van, így könnyen tudok bánni a megsült pitével.)


2021. július 18., vasárnap

Sókéregben sült Aranydurbincs.

 


A sókéregben sütést már jó ideje készültem kipróbálni, de valamiért eddig mindig elmaradt..... most viszont bepótoltam. Mivel kicsit enyhült az idő, a fagyasztóban pedig várakozott még két szép halacska, így adott volt hogy sókéregben sütöm meg. A halat sütés előtt nem sóztam, egyszerűen csak becsomagoltam az előzőleg összekevert sós lisztbe, majd irány a sütő. A kéreg alatt sütés közben finom puhára, és elég sósra párolódott. Az íze, és az illata pedig evés közben visszahozza a tenger sós ízét, és illatát, a nyári emlékeimmel együtt.

Az Aranydurbincsot pedig kedves barátomnak Frane Palekának köszönhetem, aki Horvátországban a Cromaris-nál dolgozik, mely a világ egyik legnagyobb vállalata, amely a legkiválóbb minőségű tengeri halakat forgalmazza.

Friss Cromaris hal megvásárolható a Budaörsi Halpiacon (ott kérésedre a halból egy finom ételt el is készítenek). Friss halat a Metro-ban is lehet vásárolni, ha abból készítenél egy finom halételt. Másrészt, ha már megtisztított, csomagolt halat szeretnél vásárolni, melyet csak elő kell készíteni a főzéshez, akkor a Sparban, és az Aldiban is megtudod vásárolni.   



Hozzávalók a sókéreghez:

1 kg tengeri só

35 dkg liszt

1 db tojásfehérje

víz (amennyit majd felvesz)

Kell még 2 db Aranydurbincs (v. ízlés szerinti hal)


A halat mossuk meg, majd kívül-belül töröljük szárazra. 

A sót keverjük össze a liszttel, majd adjuk hozzá a tojásfehérjét, egy kevés vizet, és kezdjük el összegyúrni.

Gyúrás közben, apránként adjunk hozzá még annyi vizet, hogy egy sűrűbb, malterszerű keveréket kapjunk.

Egy nagyobb tepsit (pl. gáztepsit) béleljünk ki sütőpapírral, majd a keverék feléből készítsünk két halméretű alapot.

Ezután mindkettőre helyezzük rá egy-egy a szárazra törölt halat, majd a maradék masszával fedjük be úgy, hogy ne maradjon sehol rés rajta.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 percig. Ezalatt az idő alatt a massza megkeményedik, és alatta a hal puhára párolódik. (Én légkeverésnél 170 fokon, 45 percig sütöttem)

A sütőből kivéve, nagyon óvatosan nyissuk fel, figyelve arra, nehogy a távozó gőz megégesse a kezünket, majd helyezzük rá egy tányérra, és hagyjuk kicsit hűlni.



Tálalás előtt előtt hagyjuk kicsit hűlni, majd úgy kínáljuk. A halat nem kell külön besózni, mert sütés közben átveszi a só ízét, és elég sós lesz. Az íze, és az illata pedig evés közben visszahozza a tenger sós ízét, és illatát, a nyári emlékekkel együtt.


2021. július 11., vasárnap

Fűszeres kacsamáj sült almával.

 


Ebben a tikkasztó melegben még enni sincs kedve az embernek, inkább csak a folyadékpótlás az elsődleges szempont számomra. Persze azért enni is kell valamit, így egy egyszerű, és könnyű fogás került a tányérunkra. Mivel éppen volt a hűtőben egy szép darab hízott kacsamáj, így az este beáztattam fokhagymás tejbe, majd ma egyszerűen sóztam, borsoztam, sütéskor dobtam mellé pár szál kakukkfüvet, és pár perc alatt készre sütöttem. A visszamaradt kacsazsírba pedig almaszeleteket sütöttem, mely nagyon jól illett a fűszeres kacsamájhoz.




Hozzávalók:

20-25 dkg hízott kacsamáj

2 gerezd fokhagyma

kb. 0,5 l tej

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

3-4 ág friss kakukkfű

2 db édes alma


A kacsamájat közvetlenül felhasználás előtt vegyük ki a hűtőből, hogy jó hideg legyen, majd vágjuk fel kb. 1,5 cm-es szeletekre.

A fokhagymát préseljük bele a tejbe, majd helyezzük bele a felszeletelt kacsamájat, fedjük le a tálat, és tegyük be pár órára, vagy egész éjszakára a hűtőbe.

Közvetlenül sütés előtt vegyük ki a májat a hűtőből, majd papírtörlővel töröljük szárazra. 

Egy teflon serpenyőt hevítsünk fel, és a száraz serpenyőbe helyezzük bele a felszeletelt kacsamájat.

Ízlés szerint sózzuk, frissen őröljünk rá színes borsot, tegyük mellé a friss kakukkfű ágakat, majd süssük 2-3 percig. (sütés közben ne mozgassuk)

Ezután óvatosan fordítsuk meg, szintén sózzuk, borsozzuk, és süssük 2-3 percig, hogy szép aranybarnára süljön. 

Amikor a máj készre sült, vegyük ki a zsiradékból és tálalásig tartsuk melegen.



Az almát vágjuk félbe, távolítsuk el a magházat, majd vágjuk fel vékony cikkekre.

Ezután helyezzük bele a sütésnél visszamaradt, meleg kacsazsírba, majd süssük szép pirosra. (sütés közben egyszer fordítsuk át, hogy mindkét fele szép pirosra süljön)

Amikor az alma megsült, óvatosan vegyük ki egy papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja. (arra figyeljünk, hogy az alma ne legyen túl puha, platy)



Tálaláskor helyezzük tányérra a sült kacsamájat és a sült almát, majd egy szelet friss kenyérrel kínáljuk.


2021. július 4., vasárnap

Epres-mogyorós galette.

 

 

A hétvégére kicsit  mérséklődött a nagy meleg, na jó azért így sem fázunk, de ahhoz éppen elég volt, hogy bekapcsoljam a sütőt, és süssek egy finom, omlós tésztájú galettét. Mivel volt még a fagyasztóba darált mogyoró, így a töltelékbe most azt kevertem, de darált dióval is nagyon finom. A töltelék tetejére szánt gyümölcsnek epret választottam, mivel lassan elbúcsúzhatunk ettől a kedvelt gyümölcstől. Persze azért még galletét süthetünk a nyár folyamán, mert jól illik hozzá pl. az őszibarack, nektarin, szeder, ribizli.... és sorolhatnám még.



Hozzávalók:

20 dkg liszt

10 dkg vaj (hideg)

1-2 ek tejföl

1 ek hideg víz

1 cs vaníliás cukor

csipetnyi só



A lisztet keverjük össze a csipet sóval, adjuk hozzá a felkockázott hideg vajat, majd morzsoljuk össze.

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a vaníliás cukrot, a tejfölt, és a hideg vizet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. (a tejfölt kanalanként adjuk hozzá, mert lehet nem kell mind)

Ezután csomagoljuk be fóliába, majd tegyük be a hűtőbe, legalább 30 percre.

Ameddig a tészta a hűtőben pihen, ellehet készíteni a tölteléket.



Töltelék hozzávalói:

kb. 15 dkg darált mogyoró
25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
reszelt citromhéj (ízlés szerint)
őrölt fahéj (ízlés szerint)
30 dkg eper

1 db tojás a tészta lekenéséhez
 
 

A mascarponét keverjük simára a porcukorral, vaníliás cukorral, és a reszelt citromhéjjal, őrölt fahéjjal, majd keverjük hozzá a darált mogyorót is.

A tésztát vegyük ki a hűtőből, majd lisztezett felületen, nyújtsuk ki vékonyra, és vágjunk ki belőle négy egyforma nagyságú kört.(Én egy fedőt tettem a tésztára és azt vágtam körbe.)

A tésztakörök közepére kenjük rá a mascarponés-diós tölteléket, majd helyezzük rá az előzőleg  felszeletelt epret.
Ezután az üresen maradt tésztát hajtsuk rá a töltelékre.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a megtöltött tésztákat, és kenjük le felvert egész tojással.

 Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 percig, hogy szép aranybarnára süljön a tészta.(Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem.)


 

Tálalás előtt hagyjuk langyosra hűlni, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint porcukorral is megszórhatjuk. Mogyoró helyett pl. diót is keverhetünk a töltelékbe.