2014. július 31., csütörtök

Cukkinis-sajtos lasagne tekercs.




Kedves látogatóim mondhatnátok, na megint egy cukkinis recept!! Mivel nagyon szeretem a cukkinit, így bizony még jó néhány, persze azért mindig  megújuló recepttel találkozhattok még a közeljövőben itt nálam. Ez a lasagne nem csak formájában, de töltelékében is kicsit más mint amely éppen első hallásra az eszünkbe jut a lasagne szó hallatán. A húsos töltelék helyett, most egy cukkinivel és sajttal töltött változatot készítettem el ebédre. Mivel pedig nem szerettem volna napokig enni, így a 8 tésztalapból tekercseket készítettem. Ez a zöldséges töltelék még számomra is új, így izgatottan vártam, hogy végre elkészüljön, és elérkezzen a kóstolás ideje. Kóstolás után pedig csakis azt mondhatom, hogy még a vártnál is finomabb. Így aztán minden cukkinirajongót csakis biztatni tudok, hogy készítse el, mert a végeredményben biztosan nem fog csalódni. (további cukkinis receptek itt megtalálhatóak)







Hozzávalók:

8 db lasagne tészta
2 közepes cukkini
20 dkg sajt
3 gerezd fokhagyma
őrölt bors
2 ek olívaolaj


Paradicsomos szósz hozzávalói:

3-4 ek sűrített paradicsom
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
őrölt bors
oregánó
bazsalikom
csipet cukor
2 dl víz
1 ek olívaolaj







Először a paradicsomos szószt készítsük el.

A sűrített paradicsomot keverjük simára a vízzel. A vöröshagymát, a fokhagymát, és a bazsalikomot vágjuk fel apróra.

Hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd pár pillanat múlva öntsük fel a paradicsommal. 

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a bazsalikomot, az oregánót, és szórjuk meg egy csipet cukorral.

Ezután néha megkeverve, főzzük kb. 10 percig, majd vegyük le a tűzről és botmixerrel pépesítsük.

A cukkinit reszeljük le egy nagyobb lyukú reszelőn, és hagyjuk pár percig állni hogy levet engedjen, majd alaposan nyomkodjuk ki.

A sajtot szintén reszeljük le, és a fokhagymát vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, és pár pillanat múlva az alaposan kinyomkodott cukkinit is. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd félig lefedve, néha megkeverve pároljuk puhára.

A lasagne tésztát enyhén sós vízben főzzük meg, majd hideg vízzel öblítsük le, és hagyjuk teljesen leszáradni. (én alaposan lecsepegtettem, majd egymásmellé tettem tálcára hogy leszáradjon)

Ezután vegyünk egy tésztát, majd kanalazzuk rá a cukkinit, és szórjuk meg reszelt sajttal. Végül pedig óvatosan tekerjük fel. (mindegyik tésztával így járjunk el)  

Egy tepsibe öntsük bele a paradicsomos szószt, (pár kanállal tegyünk félre belőle) majd helyezzük egymásmellé a megtöltött tésztatekercseket. Ezután mindegyik tetejére kanalazzunk a félretett szószból, majd fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 40 percig. Ekkor vegyük le a fóliát, majd szórjuk meg reszelt sajttal, és tegyük vissza a sütőbe pár percre, hogy a sajt ráolvadjon a lasagne tetejére.

Tálaláskor helyezzük a lasagne tekercseket tányérra, majd kanalazzuk kőré a paradicsomos szószt, és úgy kínáljuk.

2014. július 29., kedd

Rántott cukkini zöldbabsalátával és rizzsel.




Az idei cukkinibokrok is bőségesen ontják a termést, és mivel imádom ezt a tökfélét, (akár minden nap megtudnám enni :) ) így természetesen a rántott cukkini is sűrűn szerepel a tányérunkon. A sütésnek most is a legegyszerűbb módját választottam a bő olajban való sütés helyett. A bepanírozott cukkinit a tepsiben egymásmellé sorakoztattam, majd irány a sütő. Azalatt az idő alatt, még a cukkini szép pirosra sült, elkészítettem hozzá a köretként kínált zöldbabsalátát, és a rizst. Így aztán az ebédünk igaz húsmentes, de nagyon finom, és főként laktató volt. A panírozásnál a szezámmagot ízlés szerint el is hagyhatjuk, de igazán kár lenne kihagyni........






 Hozzávalók a cukkinihez:

1 db cukkini
3 db tojás
kukoricaliszt
zsemlemorzsa
2 ek szezámmag
őrölt fehér bors
olaj a sütéshez


A cukkinit vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk be, és hagyjuk legalább egy fél órát állni. 
Ezután alaposan csepegtessük le, majd panírozzuk be.

A tojásokat üssük fel egy tálba, majd sózzuk, borsozzuk, és keverjük össze.

Ezután az alaposan lecsepegtetett cukkinit először forgassuk bele a lisztbe, majd az ízesített tojásba, végül pedig a szezámmaggal összekevert zsemlemorzsába. 

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg egy kevés olajjal. Ezután helyezzük rá a bepanírozott cukkinit, majd szintén locsoljuk meg egy kevés olajjal. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon sütöttem)

Közben készítsük el a rizst, és a zöldbabsalátát.







Zöldbabsaláta hozzávalói:

50 dkg zöldbab
3-4 ek olívaolaj
1 citrom leve
2 ek méz
2 tk magos dijoni mustár


A zöldbabot daraboljuk fel ízlés szerint, majd enyhén sós vízben főzzük roppanósra. Ezután szűrjük le, majd hűtsük ki egészen.

Az olajat keverjük alaposan össze a mézzel, a citromlével, egy csipet sóval, és a magos mustárral, majd öntsük rá a kihűlt zöldbabra. Ezután kézzel forgassuk alaposan össze, majd hagyjuk kicsit állni hogy az ízek jól összeérjenek. (ízlés szerint több mézet is tehetünk hozzá, ha édesebben szeretjük)

Tálaláskor a rántott cukkinit rizzsel, és a zöldbabsalátával kínáljuk.

2014. július 27., vasárnap

Ribizlis-málnás pohárkrém.




A gyümölcsös-krémes pohárkrémeket igencsak szeretem, mert nemcsak egyszerű elkészíteni, de kivétel nélkül mindegyik nagyon finom. (további pohárkrém receptek itt megtalálhatóak) A nyári gyümölcsdömpingnek köszönhetően pedig mindenki ízlésének megfelelő gyümölccsel készítheti el. A gyümölcsök, a finom krémek, és a tejszínhab mellett adhatunk még hozzá ropogós kekszet, vagy éppen ropogósra sült leveles tésztát is. Ehhez a pohárkrémhez most pl. a leveles tészta sütésénél visszamaradt kisebb darabkákat használtam fel. A végeredmény pedig egy finom főzött krém, a kissé savanykás ribizlivel és málnával, valamint a ropogósra sült leveles tésztával.







 Hozzávalók 6 kisebb pohárhoz:


1/2 cs leveles tészta (nálam leeső darabok)


Az előnyújtott leveles tésztát helyezzük rá egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd 10-15 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra.

A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd ízlés szerint daraboljuk fel. (én a ribizlis tortácskáknál leeső darabokat sütöttem meg, és használtam fel a pohárkrémhez)







Hozzávalók a krémhez:

1/2 cs vaníliás pudingpor (főzős)
1 cs vaníliás cukor
2 ek kristálycukor
2 dl tej
1 ek rumaroma (el is hagyható)
2,5 g porzselatin
1 dl habtejszín (v. Hulala)

10 dkg ribizli
10 dkg málna



A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd keverjük hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, és a rumaromát. Ezután keverjük hozzá a maradék tejet is.

Kb. fél deci tejet melegítsünk meg, majd adjuk hozzá a zselatint, és addig keverjük még feloldódik. Ezután keverjük hozzá a  pudingos-tejhez.

A keveréket tegyük fel a tűzre, majd állandó keverés mellett főzzük pár perc alatt sűrűre. Ezután vegyük le a tűzről és hűtsük ki teljesen.

A habtejszínt (v. Hulalát) verjük kemény habbá, majd apránként, robotgéppel keverjük hozzá a teljesen kihűlt pudinghoz.

A ribizlit és a málnát alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le.

Az előkészített poharakba kanalazzuk bele a teljesen kihűlt krém felét, majd szórjuk meg ribizlivel. Ezután pakoljuk rá a kisebb darabokra tördelt leves tésztát, majd szórjuk rá a málnát. Végül kanalazzuk rá a maradék krémet, majd ízlés szerint díszítsük.

Az elkészült pohárkrémet pedig rögtön tálalhatjuk is. Csakis fogyasztás előtt állítsuk össze, mert különben a ropogós tészta megpuhul a krémtől, és úgy már nem lesz olyan finom.


2014. július 25., péntek

Hétvégi receptajánló!!! Bazsalikomos húsgolyók gombamártással.




Mivel megint egy igazi napsütéses hétvége elé nézünk, így már előre remek programokat tervezhetünk, melybe azért némi időt a főzésnek is szentelhetünk. Én a napokban készítettem ezt az egyszerű, és bő fél óra alatt elkészíthető fogást, amely a hétvégi asztalon is megállja a helyét. Mivel a kertben szépen zölddel a bazsalikom, így a fűszerek mellett a húsgolyóba került egy jó marékkal. A gombamártást pedig egy kevés fehérborral bolondítottam meg, majd az elkészült ételt tésztával tálaltam.






Hozzávalók:


25 dkg darált hús (sertés, v. csirkemell, pulykamell)
1 vöröshagyma (kisebb)
2 gerezd fokhagyma
őrölt bors
3-4 ek zsemlemorzsa
bazsalikom (ízlés szerint)
1 db tojás
2 ek rizsolaj (v. étolaj)
 


A vöröshagymát, a fokhagymát, és a bazsalikomot vágjuk fel apróra.

A darált húshoz adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, a bazsalikomot, majd ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal. Gyúrjuk alaposan össze, és ha szükséges fűszerezzünk utána. Ezután adjuk hozzá az egész tojást, és összegyúrás közben annyi zsemlemorzsát, hogy formázható masszát kapjunk. Ezután az összegyúrt masszából, vizes kézzel, formázzunk kisebb golyókat.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, és tegyük bele a húsgolyókat, majd a lángot mérsékelve, süssük szép pirosra. Ezután a megsült golyókat szedjük ki az olajból, és tegyük félre.

 





Gombamártás hozzávalói:


25 dkg csiperke gomba
1 db vöröshagyma (kisebb)
1 dl fehérbor
2 dl főzőtejszín
őrölt bors
2 tk kukoricaliszt


A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a gombát szeleteljük fel ízlés szerint.

A húsgolyók sütésénél visszamaradt zsiradékot hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felszeletelt gombát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pároljuk pár percig, majd öntsük fel a borral.  Ezután tegyük bele az előzőleg pirosra sütött húsgolyókat, és félig lefedve, főzzük pár percig.

A főzőtejszínt keverjük simára a kukoricaliszttel, majd öntsük rá a gombás húsgolyókra. Ezután óvatosan kevergetve addig főzzük, hogy a szaft kellően besűrűsödjön.

Közben ízlés szerint készítsük el a köretet is. Én spagetti tésztát főztem ki, de ízlés szerint rizzsel, esetleg krumplipürével is tálalhatjuk.

Tálaláskor halmozzuk a kifőtt tésztát a tányérra, majd kanalazzuk rá a húsgolyókat a gombamártással, és úgy kínáljuk.


2014. július 21., hétfő

Rántott csirkemáj szezámmagos panírban, fokhagymás olajban sütve.




Igen ritkán sütök csirkemájat olajban, de most kivételt tettem. A csirkemájat, ha teljesen megtisztítjuk az eres-hártyás részektől, és duplán panírozzuk be, akkor nem fog sütés közben pattogni, és olajat fröcskölni. Sőt, a hiedelemmel ellentétben, sütés előtt nyugodtan megsózhatjuk, és biztosak lehetünk benne, hogy nem keményedik majd meg. Én most a sütéshez használt olajat előzőleg fokhagymával ízesítettem, melytől a máj még sokkal finomabb lett. Panírozásnál a zsemlemorzsába szezámmag is került, de ezt ízlés szerint el is hagyhatjuk. A kívül ropogósra sült, és belül omlós csirkemájat pedig tálaláskor rizzsel, és zöldbabsalátával kínáltam, mindenki nagy megelégedésére.







 Hozzávalók:

6 db csirkemáj
őrölt fehér bors
szerecsendió
3 db tojás
kukoricaliszt
szezámmaggal összekevert zsemlemorzsa
3-4 dl fokhagymás ízesítésű olaj a sütéshez



Először a fokhagyma ízesítésű olajat készítsük el. 

Kb. 10 gerezd fokhagymát pucoljunk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. Az olajat hevítsük fel, és adjuk hozzá a felszeletelt fokhagymát, majd a lángot mérsékelve addig süssük, még a fokhagyma szép világos színt kap. (vigyázzunk nehogy az olaj túl forró legyen és a fokhagyma nagyon megsüljön, mert akkor keserű lesz az olaj!!!!)

Ekkor vegyük le a tűzről, majd egy szitán szűrjük át, hogy ne maradjon benne fokhagyma. (ízlés szerint kanállal is kiszedhetjük a fokhagymát, de úgy macerásabb)







A csirkemájat alaposan tisztítsuk meg a eres-hártyás részektől, majd enyhén sózzuk be. (nyugodtan besózhatjuk, sütés közben így sem fog megkeményedni) Ezután duplán panírozzuk be.

Először forgassuk bele a kukoricalisztbe, majd a felvert, enyhén sózott és szerecsendióval összekevert tojásba, végül pedig a szezámmaggal összekevert zsemlemorzsába.
Ezt a műveletsort még egyszer ismételjük meg.

Hevítsük fel az előzőleg fokhagymával ízesített olajat, majd helyezzük bele a bepanírozott csirkemájat. Ezután közepes lángon, addig süssük hogy a máj kellően átsüljön, és mindkét oldala szép piros legyen. (a máj, ha teljesen megtisztítottuk az erektől, és a hártyától, akkor nem fog pattogni a forró olajban)

Az elkészült májat csepegtessük le, majd tegyük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel, és salátával kínáljuk. Én rizzsel, és zöldbabsalátával tálaltam.

2014. július 18., péntek

Cukkinis-paradicsomos tészta.




Lehetséges, hogy cukkini őrület lett rajtam úrrá, de egyszerűen nem tudok ellenállni ennek a szép zöld, zsenge tökféleségnek. A héten volt már cukkinileves, cukkinifőzelék, cukkinis frittata, ma pedig a változatosság kedvéért cukkinis-paradicsomos tészta. Természetesen húsmentesen, és bevallom a hús egyáltalában nem is hiányzott. Így is egy nagyon laktató ebédet sikeredett összedobni, mintegy fél óra alatt. Amennyiben pedig kedvet kaptál hozzá, vacsoráig még bőven elkészül. (további cukkinis receptek itt megtalálhatóak)






  Hozzávalók:

40 dkg cukkini
40 dkg paradicsom
15 dkg tészta (ízlés szerint)
3 gerezd fokhagyma
2 dl tejföl (lecsepegtetve)
őrölt bors
csipet cukor
friss bazsalikom (ízlés szerint)
2 ek olaj (pl. rizsolaj)






A tejfölt felhasználás előtt 1-2 órával öntsük bele egy szűrűbe, és alaposan csepegtessük le.

A cukkinit és a paradicsomot ízlés szerint daraboljuk fel. A fokhagymát és a friss bazsalikomleveleket vágjuk fel apróra.

A tésztát főzzük ki enyhén sós vízben, majd szűrjük, és csepegtessük le.

Egy wokba (v. serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát és pirítsuk pár pillanatig. Ezután adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg az apróra vágott bazsalikommal. Néha megkeverve pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá a paradicsomot, szórjuk meg egy csipet cukorral, és óvatosan keverjük össze. Szintén pároljuk pár percig, de vigyázzunk nehogy a paradicsom túlpuhuljon, és szétessen.

Amikor a cukkini és a paradicsom roppanósra párolódott, akkor óvatosan keverjük hozzá a lecsepegtetett tejfölt. Ezután öntsük rá a lecsepegtetett tésztát, majd szintén óvatosan keverjük, melegítsük össze a zöldségekkel.






Tálalás előtt szedjük tányérra az elkészült cukkinis-paradicsomos tésztát, majd bazsalikommal díszítve kínáljuk. Ízlés szerint apróra vágott bazsalikommal is megszórhatjuk tálalás előtt.


2014. július 16., szerda

Cukkinis-tésztás frittata.




A számomra megunhatatlan cukkini, most éppen némi hagyma, tészta, és tojás társaságában egy egyszerű frittatába került bele. A frittata elkészítése most talán egy kicsivel több időt vett igénybe, de így is bő fél óra elteltével már tálalhattam is. Ízlés szerint készíthetjük több tojással, és akár reggeli is kínálhatjuk, de nálam most éppen az ebéd szerepét töltötte be. Igencsak laktató, és nem utolsó sorban nagyon finom.







 Hozzávalók:

1 db zsenge cukkini
10 dkg tészta (ízlés szerint)
4 db tojás (nagy)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
őrölt bors
2 ek olívaolaj
sajt







A cukkinit vágjuk fel kisebb kockákra. A vöröshagymát és a fokhagymát vágjuk fel apróra. A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd villával verjük fel habosra.

A tésztát főzzük ki enyhén sós vízbe, majd szűrjük és csepegtessük le.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd a felkockázott cukkinit is. Keverjük alaposan össze, és közben ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg őrölt borssal, majd pár percig pároljuk, hogy a cukkini még roppanós maradjon.

Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a kifőtt, és lecsepegtetett tésztát. Keverjük óvatosan össze, majd öntsük rá a felvert tojást úgy, hogy lehetőleg mindenhova kerüljön belőle.
Ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be a serpenyőt előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt készre. (a serpenyő nyelét, ha szükséges borítsuk be alufóliával nehogy a sütőben megolvadjon!!!!!)

Az elkészült frittatát vegyük ki a sütőből, majd tálalás előtt hagyjuk egy kicsit hűlni, és úgy kínáljuk.


2014. július 14., hétfő

Málnakrémleves mentás túrógombóccal.




 Ma az első gondolatom az volt, hogy a leszedett málnából egy finom krémlevest készítek ebédre. Aztán a hűtőben a kezembe akadt egy csomag túró, így tovább gondoltam a málnakrémlevest, és ennek köszönhetően mentás túrógombóc készült levesbetétnek. A túrógombóc már magában is jól illik a gyümölcsleveshez, de az apróra vágott mentával különösen finom. Tálaláskor az éppen csak langyos levest a mentás túrógombóccal kínáltam, és mondhatom igazán nagy sikere volt. Ízlés szerint, vagy éppen kánikula idején pedig érdemes a levest jól lehűtve tálalni.







 Hozzávalók a málnakrémleveshez:

50 dkg málna
4 dl víz
2 dl fehérbor
kristálycukor (ízlés szerint)
1 cs vaníliás cukor
3 db szegfűszeg
1 citrom reszelt héja
1 tk őrölt fahéj
1 dl tejszín


A málnát alaposan mossuk meg, majd csepegtessük le. Ezután tegyük egy edénybe, majd öntsük fel a vízzel, és a borral. Ízlés szerint adjunk hozzá kristálycukrot, vaníliás cukrot, szegfűszeget, őrölt fahajat, és reszelt citromhéjat, majd főzzük kb. 15 percig. 

Ezután vegyük le a tűzről, majd egy szitán passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele a levesbe. 

Átpasszírozás után tegyük vissza a tűzre, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a tejszínt. Kevergetve forraljuk újra fel, majd vegyük le a tűzről, és tálalás előtt hűtsük langyosra.







Mentás túrógombóc hozzávalói:

25 dkg túró
10 dkg búzadara
csipet só
1 db tojás
ízlés szerint menta


A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a búzadarát, egy csipet sót, az egész tojást, és az apróra összevágott mentát. Ezután keverjük alaposan össze, majd tegyük be legalább egy órára a hűtőbe.

A hűtőből kivett túrós masszából, vizes kézzel formázzunk diónyi gombócokat, majd enyhén sós, forrásban lévő vízben, főzzük puhára. Amikor már feljöttek a gombócok a víz tetejére, és puhára főttek, szedjük ki egy szűrőkanállal, majd hideg vízzel öblítsük le. 

Tálaláskor a langyosra hűtött málnalevest a mentás túrógombóccal kínáljuk.

2014. július 11., péntek

Bazsalikomos cukkinikrémleves.




Ma szinte ősziesre fordult az idő, és már híre sincs a napokkal ezelőtti szikrázó napsütésnek, és melegnek. Mi más is eshetne jobban ilyenkor, mint egy finom, meleg krémleves. Méghozzá egy igen egyszerű, és kb. harminc perc alatt elkészíthető cukkinikrémleves, frissen szedett bazsalikommal megbolondítva. A leves már magában elkanalazgatva is nagyon finom, de ha ezt még fokozni szeretnénk, akkor a sütőben készítünk hozzá pirított kifli karikákat. A ropogósra sült kifli, és a meleg leves együtt pedig valami mennyei finom.








Hozzávalók:

1 közepes cukkini
1 db vöröshagyma
1 db zöldségleveskocka
őrölt bors
bazsalikom (ízlés szerint)
2 ek mogyoróolaj (v. étolaj)
5 dl víz









A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a cukkinit pedig vágjuk kisebb kockákra.

Hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, majd ízlés szerint szórjuk meg őrölt borssal. Keverjük alaposan össze, és pár percig pároljuk tovább.

Ezután öntsük fel a vízzel, és adjuk hozzá a leveskockát, ízlés szerint sózzuk, majd addig főzzük, hogy a cukkini megpuhuljon.(esetleg maradék húslevessel is felönthetjük!!!)

Ekkor vegyük le a tűzről, majd ízlés szerint adjunk hozzá a friss bazsalikomot. Ezután botmixerrel pépesítsük a levest. (én nem sajnáltam belőle a bazsalikomot, egy maréknyit beletettem)
Az összeturmixolt levest ezután már nem kell főzni, rögtön tálalhatjuk.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd csepegtessük meg egy kevéske mogyoróolajjal. Ízlés szerint pirított kifli karikákkal kínáljuk.

2014. július 8., kedd

Máktorta meggyes-habos krémmel.



Hétvégére készült ez a máktorta melyet meggyes-habos krémmel töltöttem meg, majd olvasztott csokoládéval alaposan megcsorgattam. Én nagyon szeretem a mákos süteményeket, tortákat, de azok akik éppen nem kedvelik, le is cserélhetik pl. darált dióra vagy éppen mogyoróra. Mivel éppen meggyet tettem el télire, így adott volt, hogy a torta krémje is meggyes legyen. A mákos tésztához igen jól illet ez a meggyes krém, és a bónuszként rácsorgatott csokoládé sem rontatta el. Nemhogy nem rontotta el, hanem valami isteni finom volt így együtt.






 Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

20 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
8 dkg Rama margarin (v. vaj)
2 db tojás
1 dl tej
10 dkg darált mák
20 dkg liszt
1 cs sütőpor


A porcukrot keverjük habosra a margarinnal és a két egész tojással, majd adjuk hozzá a tejet is. Ezután állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a sütőporral, és a darált mákkal összekevert lisztet. Addig keverjük, hogy a tészta szép sima legyen.

A tortaformát vékonyan zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd öntsük bele a masszát, és egyenletesen simítsuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt (tűpróbáig) süssük készre. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.







 Meggyes krém hozzávalói:

25 dkg mascarpone
porcukor ízlés szerint
2 cs vaníliás cukor
2 dl habtejszín (v. Hulala)
30 dkg meggy (cukrozott)
csokoládé a díszítéshez



A meggyet pár órával a felhasználás előtt magozzuk ki, majd cukrozzuk le. Ezután alaposan csepegtessük le, majd kb a felét botmixerrel pépesítsük.(én este cukroztam le, hogy jól átjárja a cukor a gyümölcsöt)

A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, és a vaníliás cukorral. Ezután apránként keverjük hozzá a pépesített meggyet. (kanalanként adjuk hozzá a meggyet, nehogy túl lágy legyen a krém)

A habtejszínt (v. Hulalát) verjük kemény habbá, majd szintén apránként, óvatosan keverjük hozzá a meggyes krémhez. 






A teljesen kihűlt tortát, éles késsel vágjuk félbe, majd az alsó tésztalapot kenjük meg a meggyes-habos krémmel. Ezután a maradék meggyet ízlés szerint osszuk el a krém tetején. Ezután helyezzük rá a másik tortalapot, majd tenyérrel kicsit nyomkodjuk le. Végül a maradék krémmel vonjuk be a torta külső felét is.

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, majd hagyjuk kicsit hűlni. Ezután ízlés szerint csorgassuk a tortára.

Az elkészült tortát helyezzük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.







Közvetlen tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd éles késsel ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.


2014. július 5., szombat

Hétvégi receptajánló!!! Cukkinis májpuffancs kaporszósszal.




A cukkini bokrok végre ontják a termést, így a hétvégére egy olyan egyszerű, ám finom receptet hoztam, melyből a zsenge cukkini sem maradhatott ki. A májpuffancsot eddig krumplival készítettem, melyet most cukkinire cseréltem le. A többi hozzávaló ugyanaz maradt, és szintén bő olajban sütöttem ki. Lehet erre sokan felkapják a fejüket, hogy akkor biztosan jól megszívta magát olajjal, de ez közel sincs így. Először arra gondoltam, hogy köretnek krumplipürét készítek, de aztán meglátva a szépen zöldellő kaprot a kertben, inkább a kaporszósz mellett döntöttem. Csalódnom pedig most sem kellett, mert a májpuffancs és a kaporszósz nagyon jól összeillettek. Ízlés szerint még főtt krumplit is kínálhatunk a puffancs és a szósz mellé, de én ettől most eltekintettem.







Hozzávalók a májpuffancshoz:

50 dkg cukkini
5 db csirkemáj (v. sertésmáj)
1 nagy tojás
3 ek kukoricaliszt (v. búzaliszt)
1 csokor petrezselyemzöld
3 gerezd fokhagyma
só (ízlés szerint)
őrölt fehérbors (ízlés szerint)
csipetnyi szerecsendió (el is hagyható)
étolaj a sütéshez



A cukkinit kisebb lyukú reszelőn reszeljük le, majd  tegyük egy szűrűbe, hogy lecsepegjen. Ezután alaposan nyomkodjuk ki, hogy az összes leve kifolyjon.

A csirkemájat (v. sertésmájat) botmixerrel pépesítsük, vagy daráljuk le.

A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra. A fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk fel nagyon apróra.

Tegyük bele egy tálba az alaposan kinyomkodott cukkinit, adjuk hozzá a májat, az apróra vágott petrezselyemzöldet és a fokhagymát, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy csipet szerecsendióval. 
 
Ezután keverjük alaposan össze, és ha szükséges akkor még ízesítsünk utána. Végül adjuk hozzá a kukoricalisztet, és az egész tojást, majd szintén keverjük alaposan össze.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd evőkanállal kanalazzunk bele halmokat a masszából. Ezután közepes lángon süssük a puffancsok mindkét oldalát arany barnára. (sütés közben többször fordítsuk át a puffancsokat, hogy egyenletesen, és kellően átsüljenek)

Amikor a májpuffancs készre sült, szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.







 Hozzávalók a kaporszószhoz:

1 csokor kapor
2 ek liszt
5 dkg vaj
1 db húsleveskocka
2 dl főzőtejszín
csipet só
őrölt fehérbors (ízlés szerint)
1/2 citrom leve
cukor (v. édesítőszer)
 2 dl tej (v. víz)



A kaprot mossuk meg, majd apróra vágjuk fel. A leveskockát oldjuk fel langyos tejbe (v. vízbe).
 

Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott kaprot, és kevergetve pároljuk pár percig. Ezután szórjuk meg a liszttel, és pirítsuk pár pillanatig, majd öntsük fel a tejjel, és a tejszínnel.

Kézi habverővel keverjük simára, és közben ízlés szerint ízesítsük sóval, cukorral, szórjuk meg őrölt borssal, és adjuk hozzá a citromlevet. 

Ezután állandó keverés mellett, pár perc alatt főzzük ízlés szerinti sűrűségűre. (ha főzés közben nagyon besűrűsödne, akkor öntsünk hozzá még tejet, vagy tejszínt)

Tálaláskor a májpuffancsot a kaporszósszal kínáljuk. Ízlés szerint még főtt krumplit is kínálhatunk mellé.

2014. július 2., szerda

Cukkinis-zöldborsós tészta.




A napokban még sikerült zsenge zöldborsót vásárolnom, a kertben pedig levehettem az idei első  cukkinitermést is. Így nem is készülhetett volna ebédre más, mint egy kb. harminc perc alatt összedobható cukkinis-zöldborsós tészta. Én nagyon szeretem az ilyen, és ehhez hasonló, húsmentes, és mégis igen laktató ebédeket. Persze gondolom a család férfi tagjai sehol sem azt gondolják, hogy ezzel is jóllehet lakni ( ez nálunk is így van) de a magunk kedvéért is érdemes elkészíteni ezt a roppant egyszerű zöldséges-tésztás ételt. Friss, zsenge zöldborsó híján pedig természetesen fagyasztott zöldborsót is használhatunk.






 Hozzávalók:

1 db zsenge cukkini
30 dkg zöldborsó (lehet fagyasztott is)
1 cs újhagyma
kisebb csokor petrezselyemzöld
5 dkg vaj (v. margarin)
1 dl zöldségalaplé
1-1,5 dl főzőtejszín
őrölt bors

20 dkg metélt tészta








A cukkinit ízlés szerint daraboljuk fel. Az újhagymát kicsit vastagabban karikázzuk fel. A borsót fejtsük ki, ha fagyasztottat használunk, akkor vegyük ki a hűtőből, hogy felengedjen. A petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Egy wok-ba (v. serpenyőbe) hevítsük fel a vajat, majd adjuk hozzá a felkarikázott újhagymát, és pároljuk üvegesre. Amikor már kellően megpárolódott, először adjuk hozzá a zöldborsót, majd a cukkinit is.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pároljuk tovább még pár percig, majd öntsük fel a zöldségalaplével. Félig lefedve, addig pároljuk még a leve majdnem teljesen elfől, és a zöldségek roppanósra puhulnak. Ekkor öntsük fel a tejszínnel, óvatosan keverjük össze, majd addig főzzük még kissé besűrűsödik. (közben többször keverjük meg)

Közben enyhén sós vízben főzzük ki a tésztát, majd szűrjük le, és alaposan csepegtessük le, majd rögtön tálaljunk.

Tálaláskor a lecsepegtetett tésztát halmozzuk a tányérra, majd kanalazzuk rá a tejszínes-cukkinis-zöldborsót, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint még reszelt sajttal is megszórhatjuk, de én ezt most kihagytam.