2023. szeptember 30., szombat

Almás tócsni fűszeres csirkeszárnnyal.

 


Nagyon szeretjük a fűszeres, kissé pikánsan csípős sült csirkeszárnyat, így ma is ez készült ebédre. A kérdés már csakis az volt, hogy milyen körettel tálalja.... végül a tócsni mellett döntöttem. A lereszelt krumplit almával, és petrezselyemzölddel bolondítottam meg, majd sütöttem szép aranybarnára. Ez az egyszerű köret remekül illett a fűszeres csirkeszárnyhoz. Ízlés szerint pedig kínálhatunk hozzá pl. fejes salátát, csemegeuborkát, tejfölös uborkasalátát....



Almás tócsni hozzávalói:

1 db alma

3 db krumpli

1 db tojás

1-2 ek liszt

só (ízlés szerint)

őrölt fehérbors (ízlés szerint)

1 kisebb csokor petrezselyemzöld


Az almát és a krumplit pucoljuk meg, majd egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le.

Ezután enyhén nyomkodjuk ki, hogy ne legyen túl nedves, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldet, az egész tojást, és egy-két evőkanál lisztet, majd keverjük össze.

Egy serpenyőbe hevítsünk fel pár evőkanál olajat, majd tegyünk bele a masszából nagyobb evőkanálnyi halmokat, és kissé lapogassuk el.

Ezután süssük a tócsni mindkét oldalát kisebb lángon kb. 5-5 percig, hogy jól átsüljön, és szép színt kapjon.

Amikor készre sült, szedjük ki papírtörlőre, majd tálalásig tartsuk melegen.



Fűszeres csirkeszárny hozzávalói:

50 dkg csirkeszárny

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

1 kk majoránna

1 kk kakukkfű

1 tk Erős Pista (el is hagyható)

2 gerezd fokhagyma

1/2 ek soja szósz

1/2 ek worcestershire szósz

kb. 1,5 dl étolaj 

kb. 0,5 dl fehérbor (v. víz)


A csirkeszárnyakat mossuk meg, majd papírtörlővel töröljük szárazra.

Az olajhoz adjuk hozzá a fűszereket, és a préselt fokhagymát, keverjük alaposan össze, majd forgassuk bele a húst.

Ezután hagyjuk pár órát állni, hogy a fűszerek íze jól átjárja sütés előtt a szárnyakat. (Én mindig előző este bepácolom, és a hűtőben pihentetem sütésig.)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymás mellé a bepácolt csirkeszárnyakat. Ezután öntsük rá a húsra a páclevet és a bort, majd fedjük le a tepsit alufóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt pároljuk puhára.

Amikor a hús már puhára párolódott, vegyük le a fóliát, emeljünk a hőfokon, és süssük szép pirosra.



Tálaláskor helyezzünk a sült csirkeszárnyakból, és a tócsniból pár darabot a tányérra, majd úgy kínáljuk. A fűszeres hús, és a kívül kissé ropogósra sült tócsni, jól összeillenek. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá még fejes salátát, csemegeuborkát, tejfölös uborkasalátát....


2023. szeptember 23., szombat

Kakaós csiga cukorbetegeknek.

 


Hűvös, esősre fordult az idő így aztán bekapcsoltam a sütőt, és kakaós csigát sütöttem. Régen sütöttem már teljes kiőrlésű liszttel kelt tésztát, csigát pedig most először, de nem utoljára. Mivel nem volt itthon friss élesztő, így szárítottal készült, de így is szépen megkelt, és sütés után egy könnyű, foszlós tésztát kaptam. A kakaós töltelékhez kevertem egy kevés őrölt fahéjat is, melytől még finomabb lett.




Hozzávalók a kelt tésztához:

15 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

15 dkg tönkölybúza finomliszt

2 ek búzasikér

1 cs szárított élesztő (v. 2 dkg friss élesztő)

1 tk cukor

8 dkg vaj

3 dkg eritrit

1 dl Milli habtejszín

kb. 1,5 dl tej

1 db tojássárga (nagy)

csipet só


A tejszínt langyosítsuk meg, keverjük hozzá a cukrot, majd az élesztőt, és futtassuk fel.

A vajat olvasszuk fel, és hagyjuk langyosra hűlni. A tejet langyosítsuk meg.

Tegyük egy tálba a kétféle lisztet, a búzasikért, a csipet sót, és keverjük alaposan össze.

Ezután a keverőtálba öntsük bele a felolvasztott vajat, keverjük hozzá az eritritet és a tojássárgát, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt is.

Ezután kanalazzuk rá a lisztes keveréket, majd robotgéppel kezdjük el dagasztani. Dagasztás közben adagoljunk hozzá annyi langyos tejet hogy majd könnyen nyújtható legyen a tészta, és dagasszuk pár percig. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk)

Amikor a gép végzett a dagasztással azért még kézzel is dagasszuk át egy kicsit, majd tegyük át lisztezett kelesztőtálba és langyos helyen dagasszuk 1 óra alatt a duplájára.


 

Töltelék hozzávalói:

2-3 ek holland kakaó

1/2 ek őrölt fahéj

3 ek eritrit

a tészta lekenéséhez 5 dkg olvasztott vaj


A kakaót keverjük össze az őrölt fahéjjal és az eritrittel. (ízlés szerint több eritritet is keverhetünk hozzá)

A vajat olvasszuk fel, és hagyjuk éppen csak langyosra hűlni.



A megkelt tésztét borítsuk ki lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki ujjnyi vastag téglalappá.

Ezután kenjük le az olvasztott vajjal, majd egyenletesen szórjuk meg a kakaós keverékkel.

Ezután csavarjuk fel szorosan, majd éles késsel szeleteljük fel.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb helyezzük rá a felszeletelt csigákat.

Ezután takarjuk le konyharuhával, és szobahőmérsékleten kelesszük 30 percig.

Az újrakelesztés után helyezzük be előmelegített sütőbe, majd hagyományos sütőbe 200 fokon, légkeveréses sütőbe 170 fokon kb. 20 perc alatt süssük készre.

A sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben pár percig, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki.



Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, majd úgy kínáljuk. A tésztája nagyon könnyű és finom. Még másnap is olyan puha, mintha akkor sütöttük volna. Ízlés szerint a kakaós töltelék helyett pl. diabetikus mogyorókrémmel is megkenhetjük a tésztát.


2023. szeptember 17., vasárnap

Répás-gombás pulykamell.

 


A hűtőben volt egy darab pulykamell, így gondoltam gombával, és sárgarépával tejszínes szószban készítem el.... Mivel sem a húsnak, sem pedig a gombának, és a vékonyra szeletelt sárgarépának nem kellett sok idő ahhoz hogy puhára, roppanósra párolódjanak, így az egész főzés nem tartott bő fél óránál tovább. Én tálaláskor bulgurt kínáltam hozzá, de pl. a rizs vagy éppen a krumplipüré is jól illik hozzá.... de egy szelet friss kenyérrel is tunkolhatjuk.




Hozzávalók:

50 dkg pulykamell

50 dkg csiperke gomba

2 db sárgarépa

1 db vöröshagyma (nagyobb)

2 gerezd fokhagyma

só (ízlés szerint)

őrölt színesbors (ízlés szerint)

2 tk ételízesítő

1 tk majoránna

1 kk kakukkfű

2 dl Milli főzőtejszín

2 ek étolaj


A pulykamellet mossuk meg, papírtörlővel itassuk le a nedvességet, majd ízlés szerint daraboljuk fel.

A gombát tisztítsuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint.

A sárgarépát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. (Én legyalultam az uborkareszelőn, hogy szép vékony legyen.)

A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, majd a vöröshagymát vágjuk félbe és szeleteljük fel, a fokhagymát pedig vágjuk fel apróra.

Egy wok-ba (vagy serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá a feldarabolt pulykamellet, majd süssük fehéredésig. Ekkor szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.

Ezután a zsiradékba tegyük bele a felszeletelt vöröshagymát és pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát, pár pillanat múlva pedig a vékonyra szeletelt sárgarépát.

Keverjük össze, majd adjuk hozzá a feldarabolt gombát is.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, a bazsalikommal, és a kakukkfűvel, majd pároljuk kb. 10 percig, hogy a levét szinte egészen elfője.

Ezután adjuk hozzá az elősütött pulykamellet, öntsük hozzá a főzőtejszínt, ha szükséges ízesítsünk utána, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy a tejszíntől kissé besűrűsödjön.


 

Tálaláskor ízlés szerinti körettel kínáljuk. Jól illik hozzá pl. a rizs, a bulgur, eltudom képzelni krumplipürével, de friss kenyérrel is tunkolhatjuk.


2023. szeptember 8., péntek

Joghurttorta. (cukorbetegeknek is)

 


Nagyon egyszerű, és főként nagyon finom joghurttorta receptre bukkantam a neten, és rögtön el is határoztam hogy megsütöm. Mivel én cukrot nem használhatok, így eritrittel helyettesítettem, de cukorral is megsüthetjük. A tojásos-joghurtos keverékbe gluténmentes keményítőt kevertem, így gluténérzékenyek is megsüthetik. A hozzávalókat egyszerűen csak össze kell keverni, majd irány a sütő.... Mivel még terem a kertben az eper, és málna is akad bőven, így tálalás előtt én ezekkel a gyümölcsökkel pakoltam meg a torta tetejét, melyek jól illettek hozzá. Ízlés szerint pl. őszibarack, szilva, körte.... is jól illik a tortához.

 


 

Hozzávalók 20 cm-es tortaformához:

500 gramm natúr Görög joghurt

4 db tojás (nagy)

8 dkg gluténmentes étkezési keményítő

1 tk vaníliaaroma

8 dkg eritrit (v. cukor)

1 citrom reszelt héja

 

 


A joghurthoz adjuk hozzá az egész tojásokat, az eritritet, a vaníliaaromát, a reszelt citromhéjat, és keverjük simára. (ízlés szerint cukrot is adhatunk hozzá)

Ezután adjuk hozzá az étkezési keményítőt, és szintén keverjük simára.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd egyenletesen öntsük bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük (tűpróbáig) 40-45 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem.)

Amikor a teteje már szép aranybarnára sült, és nem ragad rá pl. a fogpiszkálóra, akkor vegyük ki a sütőből, hagyjuk pár percig a tortaformában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki teljesen.

 


Tálalás előtt pakoljuk meg a torta tetejét ízlés szerint gyümölccsel, szórjuk meg poreritrittel, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.