2010. január 31., vasárnap

Kávéhabos piskóta, avagy hamis tiramisu.





Viki "kávéőrülete" na, ne tessék semmi rosszra gondolni!!! Teljesen megfertőzött engem is, ugyanis nagyon szeretem a kávés süteményeket. Igaz megfogadtam, hogy kevesebb édes-habos finomságot fogok enni, de ezt sajnos most megszegtem. Napok óta csakis egy habkönnyű édesség lebegett a szemem előtt, és ez teljesen elhomályosította a fogadalmamat. Most ugyan van egy kis lelkiismeret furdalásom, de amíg kanalaztam befelé eme finomságot, ez az érzés valahogy teljesen elkerült. Nagyon hasonló a tiramisuhoz, de teljesen tojásmentesen készült, sok-sok tejszínhabbal, és jó kávés ízesítéssel. Mindenkinek ajánlom, aki szintén kávéimádó!!!







Hozzávalók:

40 db babapiskóta
25 dkg mascarpone
5 dl Hulala (növényi tejszín)
2 tasak 3 in 1 instant kávé
1 cs vaníliás cukor
cukor
tej
lefőzött fekete kávé
Amaretto (mandula likőr)
Nesquik kakaó
10 g zselatin
1 dl víz






A mascarponét az ízlés szerinti mennyiségű cukorral, vaníliás cukorral, és az instant kávéval  jól kikeverni.
A vizet felforralni, majd a tűzről levéve állandó keverés mellett hozzáadni a zselatint, és simára keverni. Hagyni kihűlni majd a cukros-kávés-mascarponekrémhez keverni.
Közben a Hulalát kemény habbá verni, majd kisebb adagokban ezt is a masszához keverni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral úgy, hogy pár centivel a tepsi széle fölé érjen. (így könnyen meglehet majd fogni, és kiemelni a formából)
A tejet a lefőzött kávéval, és egy pici cukorral meglangyosítani, majd a babapiskótát egyesével belemártani, (vigyázni hogy ne ázzon el) és szépen egymásmellé helyezni a tepsiben. Ízlés szerint meglocsolni Amaretto likőrrel, majd a fele mennyiségű krémet egyenletesen rákenni. Tetejét megszórni a kakaóval.
Ezután szintén befedni egy sor tejbe mártott piskótával, és meglocsolni a likőrrel. Végül egyenletesen rákenni a megmaradt krémet, és a tetejét szintén kakaóval  megszórni.
Pár órára (v. egész éjszakára) hűtőbe tenni, hogy az ízek kellően összeérjenek, majd a sütőpapír segítségével kiemelni a tepsiből.

Tálalás előtt ízlés szerint felszeletelni, majd úgy kínálni.(én tálaláskor Amaretto likőrt kínáltam hozzá!!!!)

Sült cékla


Szeretem a céklát minden változatban elkészítve, de sült céklát még nem készítettem. Tegnap aztán eljött az ideje hogy kipróbáljam, ezt a finomságot. Most már bizton állíthatom hogy finomság. Most egy oregánós-citromos-mézes változatban készítettem, de legközelebb más ízesítést is kifogok próbálni. Rántott csirkemáj mellé tálaltam, és igen jól összeillettek.

2 db cékla
oregánó
színes bors

1/2 citrom leve
1 ek méz
2-3 ek olívaolaj

A céklát jó alaposan megmosni, és négyfelé vágni.
Egy jénai tálba helyezni egymásmellé, majd ízlés szerint megszórni oregánóval, színes borssal és egy pici sóval.
A citromlevet, a mézet és az olíva olajat jól kikeverni majd a céklák tetejére kanalazni.
A jénai tálat alufóliával lefedni, és előmelegített sütőben, közepes lángon 45-50 perc alatt készre sütni. Még melegen megpucolni.
Tálaláskor a fennmaradó ízesített olíva olajjal meglocsolni.
Kitűnő köretként, salátaként, de akár csak önmagában is fogyasztható.


2010. január 30., szombat

Rántott csirkemáj sütőben sütve.




A napokban több blogban is szembe találtam magamat szezámmagos-prézliben panírozott hússal, és májjal, ezen felbuzdulva én is így készítettem el a csirkemájat. Annyit viszont változtattam rajta, hogy nem bő olajban, hanem sütőben sütöttem meg. Így nem szívta magába a panír az olajat, viszont nagyon finom szaftos maradt a máj. Persze az sem utolsó szempont, hogy a lakásban sem terjengett az olajszag. A hiedelmekkel ellentétben, nyugodtan meglehet sózni sütés előtt a májat, mert nem fog megkeményedni. Én krumplipürét, és sült céklát kínáltam mellé, de ízlés szerint egy finom salátával is kínálhatjuk.



Hozzávalók:

1/2 kg csirkemáj
1 cs zsemlemorzsa
1 ek szezámmag
2 db tojás
liszt
1 dl étolaj


A májról vágjuk le az eres részt, mossuk meg, papírtörlővel töröljük szárazra, majd sózzuk be.

A szezámmagot keverjük össze a zsemlemorzsával.

Ezután a májat a szokásos módon panírozzuk be... először lisztbe, majd felvert tojásba, végül pedig a szezámmagos zsemlemorzsába forgassuk bele.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg az olaj felével, majd helyezzük rá az előzőleg bepanírozott csirkemájat. Ezután locsoljuk meg a maradék olajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (Sütés közben egyszer fordítsuk át, hogy a máj mindkét oldala egyenletesen süljön.)

A sütőben való sütésnél a máj nem szárad ki, jó szaftos marad, és nem szívja magába az olajjal.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel, salátával kínáljuk. Én krumplipürével, és sült céklával tálaltam.


2010. január 29., péntek

Gombás szelet




Ezt az egyszerű receptet inkább csak egy hétvégi ötletnek szánom.....mert gondolom gombás szeletett már mindenki készített. Sokszor van úgy, hogy én is gondolkodóba esem, mi is legyen az ebéd, és az ilyen egyszerű receptek nem is jutnak az eszembe. Most is így történt, de mivel a hozzávalók adottak voltak, nem is agyaltam sokat, inkább gyorsan nekiláttam az elkészítéséhez. Rizzsel tálaltam, és bizony lehet annak köszönhető, hogy már régen készült gombás szelet, így gyorsan el is fogyott.



Hozzávalók:

4 szelet sertéskaraj
50 dkg gomba
1 db vöröshagyma
 2 dl tejföl
só (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
őrölt fehér bors (ízlés szerint)
2 tk pirospaprika
1 kk majoránna
1 kk bazsalikom
2 ek olívaolaj (v. étolaj)
2 dkg vaj



A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki, ízlés szerint sózzuk, hagyjuk kicsit állni, majd az olajon hirtelen süssük pirosra mindkét oldalát. Ezután szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre, míg elkészül a gomba.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, és a gombát is vágjuk fel ízlés szerint.

Egy serpenyőbe az olajat és a vajat hevítsük fel, majd kezdjük el párolni az apróra vágott vöröshagymát.

Amikor már kezd üveges lenni, adjuk hozzá a feldarabolt gombát, sózzuk, borsozzuk, és ízlés szerint fűszerezzük, majd pároljuk tovább.

Amikor már teljesen megpárolódott a gomba, szórjuk meg a pirospaprikával és keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá a tejfölt, alaposan keverjük össze, majd főzzük még pár percig.

Végül helyezzük bele az elősütött hússzeleteket, és főzzük tovább, hogy a hús jó puha legyen, és az ízek jól összefőjenek.

Közben ízlés szerint készíthetünk hozzá köretet.

Én rizzsel tálaltam, de jól illik hozzá a nokedli, a tarhonya, vagy éppen a krumplipüré is.

2010. január 28., csütörtök

Túrós-lekváros bukta




Már nagyon régen, van vagy 5 éve is hogy nem sütöttem buktát. Mindig Yasmine blogjába járok nézelődni, mert ő csodás kelt tésztás finomságokat süt, szinte naponta. Elhatároztam ma én is megpróbálkozom a bukta sütéssel. Mivel mint írtam nagyon ritkán sütök, így nincs is jól bevált receptem, tehát ebben is az ő receptjét követtem. Nagyon finomra sikerült, csak a külalakkal volt némi gondom, nekem sajnos közel sem lettek olyan szépek. De nem is a szépség volt számunkra a fontos, az ízével pedig nem is volt semmi gond. Frankfurti leves mellé tálaltam, és így egy kiadós ebéd kerekedett belőle.


Lekváros bukta






Hozzávalók a tésztához:

50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
2-3 dl tej
7 dkg cukor
2 tojássárgája
1 cs vaníliás cukor
5 dkg margarin
1 dl tejszín
reszelt citromhéj
csipet só


Egy tálba tenni a lisztet, a cukrot, a reszelt citromhéjat, csipet sót és a tojássárgáját, majd hozzáadni az olvasztott langyos margarin és tejszín keverékét. Végül beletenni a kevés édes langyos tejben felfuttatott élesztőt. Jól összekeverni, és a tejet fokozatosan adni hozzá, hogy ne legyen túl lágy a tészta. Ezután robotgéppel vagy kézzel bedagasztani.
Lefedve langyos helyen a duplájára keleszteni. Kelesztés közben egyszer kézzel újra átdagasztani, majd lefedve tovább keleszteni. (én dagasztás után kelesztő tálba tettem, és úgy kelesztettem, közben egyszer átdagasztottam, és a tetejét többször visszazártam)


Túrós töltelék:

25 dkg túró
1 ek búzadara
1 kisebb tojás
2 cs vaníliás cukor
cukor
reszelt citromhéj
mazsola
10 dkg olvasztott margarin a kenéshez



A túrót villával összetörni, és ízlés szerint ízesíteni a cukorral, reszelt citromhéjjal. Ezután hozzáadni a búzadarát, a tojássárgáját, a mazsolát és a tojás felvert kemény habját.
A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítani, majd kb. 0,5 cm vastagságúra kinyújtani. Ezután egyforma nagyságú négyzetekre felvágni. Mindegyik közepére tenni a túróból, majd a tésztakocka négy sarkát kicsit megnyújtva összefogni. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe egymásmellé helyezni a batyukat. Tetejüket olvasztott margarinnal megkenni, és még 15 percet pihentetni.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 30 perc alatt készre sütni. (sütési idő felénél, a tetejét sütőpapírral letakarni, és úgy sütni tovább nehogy megégjen.)

A lekváros buktánál a tésztát szintén négyzet alakúra felvágni, majd minden kockára egy csík sütésálló lekvárt helyezni. Két szélét kicsit behajtani, majd felcsavarni a tésztát.
Egy sütőpapírral bélelt tepsibe egymásmellé helyezni, majd olvasztott margarinnal jól megkenni, és még 15 percet pihentetni.
Előmelegített sütőben, közepes lángon 30 perc alatt készre sütni.(sütési idő felénél, sütőpapírral letakarni, és úgy sütni tovább.)

Én ezt a mennyiségű tésztát megfeleztem, és felébe túrót, másik felébe pedig lekvárt tettem.

Tálalás előtt a bukták tetejét vaníliás porcukorral  megszórni.

2010. január 27., szerda

Currys sült oldalas.




Mai ebédünk sült oldalas volt, tarkabab főzelékkel. A fűszereim között keresgélve a kezembe került a curry, így most az dominált leginkább a fűszerezésnél. Nem csalódtam benne, remek íze lett tőle a húsnak. Persze azért mást is használtam a gyors pác elkészítésénél. Én most babfőzeléket főztem hozzá, mert a párom erre vágyott, de bármilyen más körettel, és egy savanyúsággal is kitűnő ebéd lett volna.






Hozzávalók:

1 kg oldalas
curry
ételízesítő
majoránna
bazsalikom
 olaj
fehérbor



Az oldalast tetszés szerinti darabokra felvágni.
Az olajat jól elkeverni az ízlés szerinti mennyiségű fűszerekkel, majd a húsdarabokat jól beleforgatni a pácba, és 1-2 órát állni hagyni, hogy az ízek jól átjárják.(én a curryt nem sajnáltam belőle)
Ezután egy tepsibe helyezni a húsokat egymásmellé, majd kb. 2 dl fehérbort önteni alá. Fóliával lefedni, és előmelegített sütőben puhára párolni. (én másfél óráig pároltam)
Végül a fóliát levenni, és vissza helyezni a húst a sütőbe. A hőfokot kicsit feljebb venni és szép pirosra sütni.
Ízlés szerinti körettel, vagy főzelékkel tálalni.

Szalagos fánk.



Napok óta készülök fánkot sütni, először is mert így farsang táján éppen aktuális, másodsorban pedig, mert nagyon szeretjük. A szalagos fánk az örök kedvenc, melyet még az anyukámtól tanultam. Ő is szívesen sütötte farsang táján. Mivel ez egy szalagos fánk, így a nevéhez illően, kellene hogy szépen látszódjon rajta a szalag. Sütés közben aztán kicsit izgulok is, hogy sikerüljön, de azért általában, szép szalagos. Viszont, ha mégsem, hát gyorsan megesszük úgy is, mert szalag ide, vagy oda, a fánk mindenképpen nagyon finom. A frissen kisült, habkönnyű fánkokat porcukorral megszórva, és házi sárgabaracklekvárral tálaltam. (további fánkreceptek itt megtalálhatóak)






Hozzávalók 25-30 db fánkhoz:

50 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
5 dkg porcukor
5 dkg vaj (v. Rama margarin)
2 tojássárgája
1/2 dl rum
csipet só
3 dl tej
olaj a sütéshez






Én kenyérsütőgépben dagasztom meg a tésztát, de ezt megtehetjük a robotgép dagasztó karjával, vagy kézzel is.

Az élesztőt futtassuk fel egy kevés langyos, cukros tejbe.

A tojások sárgáját keverjük habosra a porcukorral, az olvasztott vajjal (v. margarinnal) és a rummal. Ezután keverjük hozzá a maradék langyos tejet is, majd öntsük bele a kenyérsütőgép üstjébe.

Ezután öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt, majd kanalazzuk rá a csipet sóval összekevert lisztet.
Indítsuk el a dagasztó programot, majd dagasszuk meg a tésztát. (egy lágyabb tésztát fogunk kapni)

A megdagasztott tésztát tegyük át egy alaposan kilisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen, kb. egy óra alatt kelesszük duplájára.

A megkelt tésztát borítsuk ki egy lisztezett felületre, majd nyújtsuk ki ujjnyi vastagra és ízlés szerinti méretű pogácsaszaggatóval szaggassuk ki. Ezután takarjuk le egy konyharuhával, majd szobahőmérsékleten kelesszük még 30 percig.

Egy serpenyőbe öntsünk bőséges mennyiségű olajat, majd melegítsünk fel. Egy csipet tésztával ellenőrizzük, hogy elég forró-e már az olaj. (akkor jó, ha rögtön elkezd sülni, és feljön az olaj tetejére)

A fánkokat a felső felükkel lefelé helyezzük bele a forró olajba, majd egy fedővel fedjük le a serpenyő tetejét. Közepes hőfokon süssük 1-2 percig, majd fordítsuk át a fánkokat, és süssük a másik felét is szép pirosra. (átfordítás után, már nem kel lefedni a fedővel a serpenyő tetejét!!!!!!!)

A megsült fánkokat szedjük ki papírtörlőre, hogy a felesleges olajat felszívja.

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd lekvárral kínáljuk. Én saját készítésű házi sárgabaracklekvárral kínáltam.
 

Mi is a szalagos fánk titka????

Azt én nem tudom, de most leírom hogy én hogyan sütöm, és szerencsére mindig szalagos lesz.
Az olajat egy csipetnyi tésztával kipróbálom, és ha elég meleg akkor a tészta rögtön feljön a tetejére. Ekkor belehelyezem a fánkokat úgy, hogy az alsó fele kerüljön felülre, majd egy fedővel lefedem.(lehetőleg üveg fedő legyen, így látni mi folyik sütés közben) A lángot kisebbre veszem, majd amikor már az alja szépen megsült, átfordítom, de a fedőt már nem teszem vissza rá. A lángot nagyobbra veszem, és így sütöm készre a fánkokat.

2010. január 26., kedd

Hamis májgombóc. (levesbetét)





Hamis májgombóc, vagyis hogyan készítsünk egyszerűen májgombócot csirkemáj nélkül. Egyszerű a megoldás, a csirkemájat pl. helyettesíthetjük egy jobb minőségű májkonzervvel, vagy kenőmájassal. Lehet most sokan felkiáltanak, hogy ÁÁÁ NE, de vannak olyan esetek amikor éppen nincs itthon csirkemáj, és egy ragulevesbe mégis májgombócot szeretnénk főzni, vagy éppen a pénztárcánk szab határt. Néha én is ehhez az egyszerű megoldáshoz folyamodom, és bizony nagyon ízletes levesbetétet készítek, mint pl. most is Bácskai-májasból. Az alaposan összekevert masszát van hogy közvetlen belefőzöm a levesbe, de ízlés szerint vehetünk ki a levesből, és így külön is kifőzhetjük. Ennek akkor van jelentősége, ha több leves készül, és nem szeretném hogy másnapra magába szívja szinte az összes levet.






 Hozzávalók:

2 ek kenőmájas (v. 1 májkonzerv)
1 db tojás
petrezselyemzöld
4-5 ek búzadara
1 ek liszt

őrölt bors







A kenőmájast a tojással, és az apróra vágott petrezselyemzölddel alaposan keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá a búzadarát, a lisztet, ízlés szerint sót és őrölt borsot, majd szintén keverjük alaposan össze. (ne legyen se túl kemény, se túl lágy a massza)

Hagyjuk kb. fél órát állni, hogy a búzadara magába szívja a nedvességet.

Ezután egy kisebb kanállal szaggassuk bele a forrásban lévő levesbe, majd amikor a gombócok feljönnek a leves tetejére, mérsékeljük a lángot, és pár perc alatt főzzük puhára. (arra azért figyeljünk, és közben kóstoljuk meg, nehogy túlfőzzük)

Ízlés szerint külön is kifőzhetjük a májgombócot. Ebben az esetben, vegyünk ki a levesből, majd abba szaggassuk, és főzzük ki a gombócokat, melyet külön tálaljunk majd a leves mellé.


2010. január 25., hétfő

Zöldséges cukkinileves.





Hideg, téli napokon nincs is finomabb egy melengető levesnél, telis-tele finom nyarat idéző zöldségekkel. Így aztán ma egy könnyű, ám laktató cukkinileves készült ebédre. Mivel manapság már nem csak nyáron, de télen is megtalálható az üzletek polcain a cukkini, így a többi zöldségfélével együtt könnyen beszerezhető. Miután a zöldségek puhára, roppanósra főttek, belekerült a virsli, és egy tejfölös habarás is. Pár perc főzés után pedig már tálalhattam is.(további cukkinis receptek erre a linkre kattintva megtalálhatóak)






Hozzávalók.

1 db cukkini
1 db petrezselyem gyökér
2 db sárgarépa
1/2 zeller
petrezselyemzöld
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma

2 tk ételízesítő
őrölt bors
1 ek liszt
1,5 dl tejföl
3 pár virsli
2 ek olívaolaj
1,5 l víz






A cukkinit, a zöldséget, a sárgarépát, és a zellert vágjuk fel kisebb kockára. A vöröshagymát a fokhagymát, és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a szintén apróra vágott fokhagymát, majd a felkockázott zöldségeket, és szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel. Keverjük alaposan össze, majd pároljuk pár percig.

Ezután öntsük fel a vízzel, és ízlés szerint fűszerezzük, majd félig lefedve, főzzük puhára, roppanósra a zöldségeket.

A lisztet keverjük simára a tejföllel, és egy kevés levessel, majd állandó keverés mellett, csorgassuk a levesbe. Ezután adjuk hozzá a felkarikázott virslit, majd főzzük még pár percig.

Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk.


2010. január 24., vasárnap

Mascarponés-clementines kehely



A tegnapi csigák sütésekor, több mascarponét sikerült kikevernem(lehet nem is volt véletlen), így készítettem belőle egy finom nassolni valót. Clementint tettem hozzá, mivel ez édesebb mint a narancs. Bizony nem kellett nagyon kínálgatnom, mert pillanatok alatt elfogyott.


mascarpone
vaníliás cukor
porcukor
clementin, v.narancs
csokoládé


Mennyiségeket nem írtam, mert attól függ hány személy számára készítjük.

A mascarponét kikeverni a cukorral. A clementint meghámozni és felkockázni.

Egy fagylaltos kehelybe rétegezni, majd a tetejét reszelt csokoládéval megszórni. Egy kicsit állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek.

Tálaláskor még tejszínhabot lehet hozzá kínálni, de én ettől most eltekintettem.

2010. január 23., szombat

Mascarponés-csokoládés csiga


Ez a csiga nagyon hamar elkészíthető, és sütés után rögtön, még langyosan fogyasztható. (szerintem akkor a legfinomabb) Most mascarponéval, csokoládéval és reszelt narancs héjjal ízesítettem, mivel ezek a hozzávalók remekül kiegészítik egymást. Magas kakaó tartalmú csokoládéval a legfinomabb. Persze lehet még sokféle tölteléket használni, kinek éppen mihez van kedve. Lehet édes, vagy éppen sós, a végeredmény egy ropogós tészta, finomabbnál finomabb töltelékkel megsütve.


1 cs leveles tészta
25 dk mascarpone
1 tábla csokoládé
porcukor
1 cs vaníliás cukor
narancs héj

Az előre kinyújtott leveles tésztát, kitekerni a papírból.
A mascarponét az ízlés szerinti cukorral és a vaníliás cukorral jól kikeverni.
A tésztát megkenni az ízesített mascarponéval, majd ráreszelni a narancs héjat. Erre nagy lyukú reszelőn, szintén ráreszelni a csokoládét.
Az így előkészített tésztát felcsavarni, majd éles késsel felszeletelni.
Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, és kicsit távolabb egymástól ráhelyezni a csigákat.
Előmelegített sütőben magas hőmérsékleten szép pirosra sütni. (én légkeveréses sütőben 180 fokon sütöttem)
Tálalás előtt porcukorral megszórni.

2010. január 22., péntek

Sajtos perec.



Holnap vendégeket várok, így ma nekiláttam a perec gyártásnak. Beszélgetés közben jó lesz majd elrágcsálni. Nagyon finom, omlós lett a tésztája, és bizony igen csak eteti magát. Gondolom majd a fiúk egy kis itókát sem fognak nélkülözni eszegetés közben. Ebből az adagból kb. 110 db perec készült, de lehetett volna akár rudakat, vagy kis kockákat is formázni ebből a tésztából. Akinek esetleg nincs perec kiszúrója, az is bátran nekifoghat az elkészítésének.






Hozzávalók:

40 dkg liszt
25 dkg margarin
1 cs sütőpor
2 tk só
20 dkg reszelt sajt + a tetejére
3-4 ek tejföl
2 db tojás a kenéshez


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a sütőport, a reszelt sajtot, és a sót. Jól összekeverni, majd a tejfölt is hozzátenni, és összegyúrni. Annyi tejfölt adjunk hozzá, hogy jól nyújtható, de ne túl lágy tészta legyen.
30 percre hűtőbe tenni pihentetni.

A hűtőből kivéve, vékonyra kb.5 mm-esre kinyújtani, majd perec szaggatóval kiszaggatni. 
 
Tetejét felvert egész tojással megkenni, és sajttal megszórni.

Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni. Én légkeverésnél 160 fokon sütöttem.
Tetejét megszórhatjuk még köménymaggal, szezámmaggal is ízlés szerint.

2010. január 21., csütörtök

Tejszínes-gombás-zöldborsós hússzelet


Szeretem a gombás-zöldséges húsokat, és mivel minden hozzávaló volt itthon, így ma ezekből készült az ebéd. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból és persze a tejszín még csak finomabbá tette az egészet. A húst csak natúr megsütöttem, és közben elkészült a gombás-borsós alap is. Rizzsel tálaltam, mert nekem most ez volt a szimpatikus, de szerintem krumplipürével is remek lehet. Gyors, finom és egyszerű!! Még a hétvégi asztalon is megállná a helyét.

4 szelet hús(karaj, tarja, v.csirkemell)
40 dk gomba
30 dk zöldborsó
1,5-2 dl tejszín
1 db vöröshagyma

ételízesítő
őrölt fehérbors
tárkony
1 citrom leve
olíva olaj

A hússzeleteket kiklopfolni, sózni és megszórni pici őrölt borssal, majd kicsit állni hagyni.
Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd a lisztben megforgatott húst kisütni benne. Félre tenni.

A hagymát apróra vágni, a gombát először félbe, majd csíkokra vágni.
Egy serpenyőbe olajat tenni és elkezdeni párolni a hagymát. Ha már kezd üveges lenni, hozzá adni a gombát, ízlés szerint fűszerezni és együtt párolni tovább. Pár perc párolás után bele tenni a zöldborsót, és egy citrom levét is bele nyomni. Jól össze keverni és ha kell egy pici vizet önteni alá. Készre párolni, majd hozzá adni a tejszínt, és jól kiforralni. Ekkor bele helyezni a hússzeleteket és még pár percig együtt főzni. Közben többször megrázogatni, de keverni nem kell.
Rizzsel, vagy krumplipürével tálalni.

2010. január 20., szerda

Mit rejt a táskám????



Erre kíváncsi Viki és Ani is. Nem vagyok egy nagy táskagyűjtögető, de azért van egy elegáns fekete táskám, egy kicsi krémszínű és egy fehér, mely szinte mindenhova elkísér. Tehát ezt használom, a másik kettőt csak alkalom szerűen pakolom meg. És mit is rejt??? Na ezt gyorsan számba is veszem, mert sokszor még előttem is rejtély. Mivel ugye tudvalevő hogy nő vagyok, így senki ne csodálkozzon rajta.

És íme a táskám tartalma a leltározás után:

pénztárca persze pénzzel, mert ha kezd kiürülni, akkor lejmolok apától
kulcs csomó
tollak
papír zsebkendő töménytelen mennyiségben
igazolványok
egy pár szem cukor
fésű
varró készlet
fényképezőgép
egy pici tükör
púder
rúzs
szőlőzsír
egy kicsi jegyzettömb
rágó

egy neszesszer tartó, melyben törlőkendők, gyógyszerek, sebtapaszok, eü. tartozékok, (és most nem nevetni!!!!) pót-bugyi van

Mielőtt útnak indulok még belekerül a telefonom, Spar-os szatyor, egy Kalasnyikov na nem puska, csak bicska, de anélkül nem indulok útnak soha.

És hogy én kinek a táskája tartalmára lennék kíváncsi azt már sorolom is:




Fahéjas-vaníliás öntet almás süteményekhez




Nagyon egyszerűen, és gyorsan elkészül, és pl. az almás sütemények kísérőjeként én sokszor készítem el ezt az öntetet, vagy nevezhetném éppen szósznak is. A vanília pudingot kicsivel több tejjel főzöm fel, így sima és krémes lesz, a fahéjtól pedig remek ízt kap. Az almás süteményeket, jó fahéjasan szeretjük, így nagyon is összeillenek. A minap éppen almaszeleteket sütöttem palacsintatésztába (recept itt megtalálható) és ahhoz kínáltam. A kettő együtt pedig nagyon finom volt.






Hozzávalók:

1 cs vaníliás pudingpor (v. tejszínízű)
7 dl tej
4 ek kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
őrölt fahéj (ízlés szerint)


A pudingport keverjük simára egy kevés hideg tejjel.

A maradék tejhez adjuk hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, ízlés szerint fahéjat, majd néha megkeverve, melegítsük forráspontig.

Amikor már majdnem forr a tej, állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a simára kevert pudingos tejet. Ezután kevergetve főzzük pár percig, hogy kellően besűrűsödjön. Ekkor vegyük le a tűzről, szórjuk meg egy kevés porcukorral, majd takarjuk le egy fóliával, és tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor ízlés szerint kínáljuk almás, vagy éppen körtés sütemények mellé.


2010. január 19., kedd

Kapros céklasaláta



Télen elég sokszor készítek céklasalátát, mivel ilyenkor a fejes saláta, uborka még üvegházi és kitudja mivel van kezelve. A céklának viszont több jó tulajdonsága is van, pl. tele van vitaminokkal, tartalmaz folsavat, és méregtelenítő hatása sem hagyható figyelmen kívül. Így ma kétféle céklasalátát is készítettem, melyet a holnapi ebédhez fogok feltálalni. Az előző bejegyzésem a hagyományos, és szerintem már mindenki által készített céklasaláta volt. Most viszont egy kicsit másképpen ízesített, de nagyon finom változatot szeretnék megosztani. Az így elkészített salátát nem csak savanyúság helyett, hanem önmagában is szívesen fogyasztom. A kaportól egy különösen finom ízt kap. Aki szereti külön ezeket a hozzávalókat annak bátran merem ajánlani, nem fog csalódni benne.

cékla
kapor
citromlé
méz
olíva olaj

A kb. egyforma méretű céklákat jól megmosni, és a két végét levágni.
Egy edénybe tenni és felönteni annyi vízzel, hogy jól ellepje, majd közepes lángon egy óra hosszáig főzni. Ezután leszűrni, majd hagyni teljesen kihűlni. Amikor kihűlt, megpucolni, és ízlés szerinti méretűre felszeletelni.

A citromlevet, az olíva olajat, és a mézet jól összekeverni, majd hozzáadni az apróra vágott kaprot.
Ezzel a dresszinggel alaposan összeforgatni a céklát, és pár órát állni hagyni hogy az ízek jól összeérjenek. (én előző nap szoktam elkészíteni)

Télen savanyúság helyett ezt tálalom az ebéd mellé, de így önmagában is kitűnő, könnyű vacsora.

Céklasaláta



cékla
köménymag

tárkonyecet
cukor
víz

Lehetőleg az egyforma nagyságú céklákat jól megmosni, és a két végét levágni. Egy edénybe tenni és felönteni annyi vízzel hogy jól ellepje. Egy csipet sót adni hozzá, és kb. egy óra hosszáig közepes lángon főzni. Ezután leszűrni és hagyni teljesen kihűlni.
Ha már kihűlt, megpucolni, majd ízlés szerinti méretűre felszeletelni.
Egy tálba vizet önteni, majd cukorral, ecettel és egy csipet sóval ízlésünknek megfelelő levet készíteni.
Ebbe a lébe beletenni a felszeletelt céklát, megszórni köménymaggal és óvatosan összekeverni. Annyi levet kell készíteni hogy a céklát ellepje. Pár óráig állni hagyni hogy az ízek jól össze érjenek. (én előző nap szoktam elkészíteni.)
Télen savanyúság helyett tálalom fel.

2010. január 18., hétfő

Leveles almás


Ezt a receptet nemrégiben a TV-Paprika egyik műsorában Gordon Ramsay készítette. Tegnap aztán én is megsütöttem ezt a finom almás süteményt. Gyorsan elkészül a leveles tésztának köszönhetően. A tésztát készen vettem. Még langyosan, fahéjas-vaníliás mártással ettük meg. Tetejére kézi perzselővel cukrot karamellizáltam, ettől finom ropogós lett. A mártás pedig remekül illett hozzá.

1 cs leveles tészta
3 db alma
1 cs vaníliás cukor
fahéj
porcukor

A leveles tésztából két kör formát kivágni.(én egy kistányér segítségével vágtam ki) Villával jól megböködni, hogy sütés közben ne púposodjon fel.
Az almát meghámozni és vékonyan felszeletelni, majd a leveles tésztát körberakni vele. Megszórni fahéjjal, vaníliás cukorral és porcukorral, ízlés szerint.
Előmelegített sütőben, 200 fokon szép pirosra sütni. Ezután a sütőből kivéve megszórni még egy kevés porcukorral, és azt a tetejére karamellizálni.(én ezt kézi melegítővel tettem)
Még langyosan tálalni, és fahajas-vanília öntettel, vagy vanília fagylaltot kínálni hozzá.

2010. január 16., szombat

Sajtos-tejfölös karaj




Itt a hétvége és megint lehet gondolkodni mi is legyen az ebéd. Valahogy úgy szoktuk meg, hogy hétvégén csakis hús kerülhet az asztalra(igaz apa szerint máskor is). Igen ám, de mégis milyen formában. Már kezdek kifogyni az ötletekből. Végül egy igen egyszerű, ámde mégis nagyon finom sajtos-tejfölös változatra esett a választásom. Elég régen volt már, és talán ezért is esett olyan jól. Én most sertés karajból készítettem el, de pulyka vagy csirke mellből is nagyon finom.


Hozzávalók:

6 szelet karaj(csirke v. pulyka mell)
tejföl
sajt

őrölt fehér bors
szerecsendió
majoránna
bazsalikom
kakukkfű
olíva olaj


A hússzeleteket kicsit kiklopfolni, majd ízlés szerint mindkét oldalát sózni és megszórni a fűszerekkel.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, és meglocsolni egy kevés olíva olajjal. Erre ráhelyezni a hússzeleteket, és egy kicsit átforgatni hogy mindkét oldala olajos legyen.

Előmelegített sütőben, közepes lángon, kb fél óráig sütni, majd kivenni a sütőből és átfordítani a húst a másik felére. Megkenni jól tejföllel, és megszórni reszelt sajttal.Végül vissza helyezni a sütőbe és szép pirosra sütni.

Én kukoricás rizzsel tálaltam, de a krumplipüré is remekül illik hozzá.

2010. január 15., péntek

Kelkáposztás tészta baconnal


Tegnap a zöldségesnél tett látogatásom alatt én is úgy jártam mint már azt több blogban is olvastam. Egy kelkáposzta annyira kellette magát, és én nem tudtam otthagyni. Így szépen a kosaramba tettem, és hazahoztam. Ez a tésztás receptem már jó ideje vár a kipróbálásra, de valahogy mindig csak halogattam. Igaz amikor a tv-ben láttam, rögtön megfogott, mégis valahogy mindig óckodtam tőle. Mert milyen is lehet a kelkáposzta tésztával kombinálva. Én csak rakott kelnek, főzeléknek vagy éppen frankfurti levesnek tudtam eddig elképzelni. De mivel a kíváncsiság ott motoszkált bennem, és a káposzta ragaszkodott ahhoz hogy hazakísérjen, így engedtem a csábításnak és ma elkészítettem, most már mondhatom bátran ezt a finomságot. Nem is gondoltam volna, hogy a káposzta édeskés íze, és a bacon enyhén sóssága ennyire kiegészítik egymást. Mindenkinek nyugodt szívvel merem ajánlani, még ha a hozzávalók miatt kicsit kétkedve is olvasná a receptet.




1 kisebb kelkáposzta
1 cs bacon szalonna
1/2 cs penne
őrölt fehér bors
reszelt sajt

A bacont kb. 1 centis darabokra felvágni.
A káposztát felnegyedelni, majd vékony csíkokra felvágni.
Egy serpenyőbe beletenni a bacont és elkezdeni sütni. Ha már kicsit kezd színt kapni, hozzáadni a kelkáposztát. Ha kell egy kis olíva olajat önteni alá.(ez a szalonna zsírtartalmától függ) Jól összeforgatni és sózni, borsozni ízlés szerint. Lefedve puhára párolni. Párolódás közben többször átkeverni.

Közben a tésztát, enyhén sós vízben kifőzni, és hideg vízzel leöblíteni.
Ezalatt az idő alatt a káposzta is kellőképpen megpuhul. Végül a lecsepegtetett tésztát hozzáadni a káposztához, és jól összeforgatni.
Még forrón tálalni és a tetejét reszelt sajttal megszórni.

2010. január 14., csütörtök

Rumos-diós keksz (kekszkinyomóval).




Teljesen rákattantam a keksz sütésre. Olyan egyszerű, és csodálatosan sikerül a keksz kinyomóval dolgozni, hogy nem tudtam megállni ma sem, hogy ne süssek egy adagot. Persze unalmas lenne mindig ugyanazt azt ízesítésűt enni, így kísérletezésbe fogtam. Most diót, rumot adtam a tésztához, tetejére pedig egy szem mazsolát ültettem. Finom omlós kekszet kaptam, egy kis rumos beütéssel. Igaz megfogadtam hogy csak mérsékelten eszem süteményt, és ezt be is tartom(2-3 db-ot engedélyeztem magamnak). Szerencsére van kinek kedveskedni vele, és így kedvemre sütögethetem tovább a különböző kekszeket, melyek már a gondolataimban megszülettek.






Hozzávalók:

15 dkg liszt
10 dkg darált dió
12,5 dkg margarin(Ráma)
10 dkg porcukor
25 gramm étkezési keményítő
1 tojás sárgája
1 cs vaníliás cukor
1/2 cs sütőpor
1 ek rumaroma
2 ek tej
mazsola


A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a cukrot, a darált diót, a keményítőt és a sütőport. Kicsit összekeverni, és hozzáadni a rumaromát és a tejet. Gyors mozdulatokkal összegyúrni a tésztát. 30 percre hűtőbe tenni pihentetni.
Végül a keksz kinyomóba tenni a tésztából, és egy tepsire nyomni.
Mindegyik közepére helyezni egy szem, rumban áztatott mazsolát.

Előmelegített sütőben, közepes lángon pár perc alatt készre sütni. Amikor már kezd a tészta szint kapni, kilehet venni a sütőből. (én légkeverésnél 150 fokon sütöttem)

Rácsra szedni, és teljesen kihűlni. Tálalás előtt porcukorral megszórni.

Zöldséges-tejfölös csirkezúza.




Tegnap este még teljesen tanácstalan voltam, mit is főzzek ma, aztán eszembe jutott, hogy a fagyasztóba van egy csomag csirkezúza. A zúzával együtt elővettem egy csomag zöldségkeveréket, majd miután mindegyik felengedett hozzá is láttam a főzéshez. Persze, ha frissen vásároljuk meg a zúzát, nem kell várakoznunk arra hogy teljesen felengedjen... Tejföllel és fűszerekkel megbolondítva, valamint főtt tésztával, remek ebéd kerekedett.

 
Hozzávalók:

50 dkg csirkezúza (v. pulyka, kacsa)
50 dkg mexikói zöldség keverék
1 db vöröshagyma
2 dl tejföl

1tk ételízesítő
csipetnyi szerecsendió
majoránna (ízlés szerint)
őrölt fehér bors
2 ek étolaj


A zúzát alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

 Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Amikor már kellően megpárolódott a hagyma, adjuk hozzá a feldarabolt zúzát, majd pirítsuk kifehéredésig.

Ezután sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ízlés szerint fűszerekkel, és öntsük fel annyi vízzel hogy ellepje, majd főzzük a zúzát majdnem készre.

Amikor a zúza már majdnem teljesen puhára főtt, adjuk hozzá a zöldségkeveréket, és a tejfölt, ha szükséges ízesítsünk utána, majd főzzük készre.

Ameddig a zöldséges zúza készül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet.

Én enyhén sós vízben kifőztem a tésztát, majd leszűrtem, és egy kevés olajon megfuttattam, majd azzal tálaltam.


2010. január 13., szerda

Kakaós keksz.


Ma megsütöttem a kinyomós keksz kakaós változatát, amit az előzőekben már megígértem. Most is remekül működött a kinyomó, és minden darab szépen a tepsin landolt. Az eredeti recepten is csak kisebb változtatásra volt szükség, mivel most kakaó került a tésztájába. Nagyon finom lett, igaz más ízesítést nem is tettem bele, mert a kakaós ízt szerettem volna kihangsúlyozni. Nyugodtan merem ajánlani mindenkinek, ebben a változatban sem fog csalódni.



18 dk liszt
2 dk kakaó
12,5 dk margarin(Ráma)
12 dk porcukor
25 gramm étkezési keményítő
1 tojás sárgája
1 kk sütőpor
1 cs vaníliás cukor
4 ek tej

A lisztet a margarinnal elmorzsolni, majd hozzáadni a kakaót, a cukrot, a keményítőt és a sütőport. Jól összekeverni, majd hozzáadni a tojás sárgáját és a tejet. Gyors mozdulatokkal összegyúrni, és 30 percre a hűtőbe tenni piheni.
A hűtőből kivéve, a tésztából lecsípni egy darabot, majd a tenyerünk között kicsit megsodorni(mintha nudlit készítenénk). Ezt a tésztát belehelyezni a kinyomóba, majd egy párat nyomni rajta, hogy a tészta közül kimenjen a levegő, és a végén megjelenjen a tészta.
Egy tepsire rátenni úgy a kinyomót hogy ne maradjon rés közöttük. Megnyomni , majd kicsit oldalra mozdítva szépen leemelni.

A tepsit nem szabad bezsírozni, sem pedig sütőpapírt tenni rá, mert akkor nem fog odaragadni a tészta.

Előmelegített sütőben, közepes lángon párperc alatt készre sütni.(én légkeverésnél 150 fokon sütöttem)

Ha kisült, rácsra szedni és kihűteni. Jól záródó dobozba tenni, és úgy tárolni. A kekszek még puhulni fognak.

2010. január 12., kedd

Tejfölös gombócleves


Ezt a levest még tegnap főztem, mivel a barátfüle tésztáját, és a krumpli levét használtam fel hozzá. Anyukám készített mindig ilyen levest, ha krumplis tésztából készült a gombóc, vagy a barátfüle. Kitudja miért, de én soha nem csináltam még, pedig mindig szerettem. Tegnap viszont úgy döntöttem hogy megpróbálkozom vele. Elkészült, és pont azt az ízt kaptam amelyre számítottam. Pont olyan volt, mint anno, amikor anyu főzte. Egyszerű, gyors és finom. Máskor is elfogom készíteni, igaz mostanság hajlamos vagyok elfelejteni az ilyen régi ételeket.

1 db vöröshagyma
főtt krumpli leve

ételízesítő
pirospaprika
tejföl
olíva olaj

A hagymát apróra felkockázni, majd az olajon elkezdeni párolni. Amikor már üvegesre párolódott, megszórni pici pirospaprikával. Felengedni a főtt krumpli leszűrt levével. Amennyiben több levest szeretnénk akkor vízzel pótolni. Ízesíteni sóval, és ételízesítővel. Felforralni és kb. 30 percig főzni. Ekkor egy kevés levessel simára keverni a tejfölt, majd állandó keverés mellett a levesbe csorgatni. Újra felforralni, majd a barátfüle tésztájából készült, kis gombócokat beletenni. Megvárni még feljönnek a leves tetejére, és még kb.2-3 percig főzni.
Tálaláskor apróra vágott petrezselyem zölddel megszórni.

2010. január 11., hétfő

Barátfüle


Már nagyon régen volt nálunk barátfüle, pedig nagyon szeretjük. Egyik nap viszont nézelődés közben, egy képen éppen szembe találtam magamat vele. Na több sem kellett, rögtön eldöntöttem hogy hamarosan én is elkészítem. Ma aztán sort is kerítettem rá. Finom szilvalekvárral készítettem, mely részben saját készítésű, részben pedig egy ajándékba kapott lekvár volt.




50 dk krumpli
liszt
1 db tojás
zsemlemorzsa
olaj

Az apró kockára vágott krumplit sós vízben puhára főzni. Ha már teljesen megpuhult, leszűrni és krumplinyomón átnyomni(v. villával jól össze nyomni). Kihűteni, hogy éppen csak langyos legyen. Sózni, majd hozzá adni a tojást és annyi lisztet hogy jól gyúrható tészta legyen belőle. jól belisztezett deszkán vékonyra kinyújtani, majd ízlés szerinti méretűre felkockázni. Minden kockára tenni egy kiskanálnyi lekvárt, majd háromszöget hajtani belőle. Széleit jól össze nyomkodni, hogy a lekvár ne tudjon kifolyni.
Egy fazékba vizet forralni, majd óvatosan belehelyezni a tészta háromszögeket és megvárni még feljönnek a forrásban lévő víz tetejére. Ezután még 2-3 percig főzni, majd szűrőkanállal kiszedni és az előzőleg már olajon megpirított zsemlemorzsába óvatosan beleforgatni.
Fahajas porcukorral tálalni. Én még tejföllel is megcsepegtettem, és úgy tálaltam.




Ezt a lekvárt pedig egy kedves barátnőmtől kaptam ajándékba. Nagyon finom, mindenkinek bátran merem ajánlani akinek nincs lehetősége saját lekvárt befőzni.

Ajándék Tűzpadkától!!



Ezt a csodálatos ajándékot Tűzpadkától kaptam, mivel elkészítettem a receptet, melyre ő invitált meg mindenkit, aki kedvet érez hozzá. Köszönöm neki a mazsola mártás receptjét is, de legfőképpen ezt a csodaszép ékszert. Még ha csak virtuálisan tudom is a magaménak mondani. Nagyon jólestek még az elismerő, biztató szavai is. Még egyszer nagyon köszönöm!!!!!

2010. január 10., vasárnap

Mazsola mártás korabeli recept alapján



Tegnap hívott meg minden blogost, Tűzpadka(Sándor)egy recept elkészítésére. Akinek csak kedve van elkészíteni egy igen régi, korabeli ételt, vagyis inkább sült hús mellé készíthető, mazsolás mártást. Az eredeti recepttől kicsit eltértem, mivel tyúkot kellett volna sütni, és én annak bizony híján voltam. Ezáltal én sertés tarját sütöttem, a marha húsleves helyett pedig húsleves kockát használtam, így apró kis változtatással készítettem el. Ettől függetlenül, nagyon finom lett, és remélem ennyi változtatást Sándor is elnéz nekem. Különben is az ilyen reneszánsz ételek készítésének Ő a nagymestere, és én csak kullogok utána.Egy biztos, ez volt az első, de nem az utolsó hogy ezt a receptet elkészítettem. Kifogom majd próbálni tyúkhússal is, mert az egy másik ízvilág. Addig is bátran merem ajánlani mindenkinek. Sándornak pedig szeretném megköszönni a receptet!!!!


2 szelet karaj
1 db vöröshagyma
5 dkg mazsola
1/2 citrom leve
1/2 marhahúsleves kocka
1,5 dl víz
0,5 dl édes fehérbor
margarin
3 ek méz
gyömbér
kurkuma
4 db szegfűszeg
őrölt fehér bors

A húst ízlés szerint fűszerezni, majd egy serpenyőbe margarint tenni és ha már felolvadt bele helyezni a húst. Mindkét oldalát fehéredésig sütni, majd egy pici bort önteni alá, lefedve puhára párolni, majd szép pirosra sütni. Ha elkészült kivenni a maradék pici szaftból és félre tenni.

A hagymát apróra vágni, és a megmaradt szaftba elkezdeni párolni. Pici margarint még adni hozzá. Ha már kezd üveges lenni, hozzáadni a mazsolát, a citrom levet és a mézet, majd jól összeforgatni. Ezután felönteni a vízben feloldott marhahúsleves kockával, és a borral. Ízesíteni pici gyömbérrel(én őröltet használtam) kurkumával(ezt a sáfrány helyett tettem bele), a szegfűszeggel és az őrölt fehér borssal.
Lefedve puhára párolni(kb.10 perc), majd a fedőt levéve addig főzni míg besűrűsödik. Ha már kellően sűrű, melléhelyezni a húst, lefedni és elzárni alatta a gázt.
Én krumplipürét adtam hozzá, és a képen külön tálaltam a mártást a látvány miatt.
Nagyon finom lett, és szerintem bármilyen sült hús kitűnő kísérője lehet.

2010. január 9., szombat

Filmes játék!

Gasztroboszi és Ani hívott meg erre a játékra. Azt szeretnék megtudni, melyek azok a filmek amiket szívesen nézek. Nagyon sok ilyen van, és a témájuk is különböző. A hangulatomtól függő, hogy éppen milyen filmet szeretnék megnézni. És ugye a mai világban már bármikor, és bármit megnézhetünk amihez csak kedvünk van. Íme az én válogatásom, persze a teljesség igénye nélkül.

1. Micsoda nő.
Julia Roberts és Richard Gere főszereplésével. Ez egy romantikus film. Egy fiatal lányról, aki prostiként keresi a kenyerét, és egy milliomosról akik egymásra találnak. Szerintem kicsit titkon mindenki ilyenről álmodik.

2. Bárányok hallgatnak.
Sir Anthony Hopkins főszereplésével. Egy pszichopata gyilkosról, aki éppen börtönben tölti mindennapjait és az FBI a segítségét kéri egy őt utánzó gyilkos felkutatásában. Az ő filmjeit egytől egyig szeretem, és szívesen nézem.

3. Remény rabjai.
Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével készült film. Két gyilkosságért elítélt börtönbeli életéről, barátságáról, egyikük szökéséről. A végén pedig a szabad életben is számíthatnak egymásra.

4. Rettenthetetlen.
Mel Gibson főszereplésével.Ez egy történelmi film a XIII.sz. játszódik.Többéves távollét után tér vissza a hazájába, és ott kaotikus állapotokat talál. Hadsereggé kovácsolja az elfásult, meggyötört embereket. Végül mégis árulás áldozata lesz. Persze ebben a filmben is szerepel egy kis romantika. Az ő filmjeit is szívesen megnézem bármikor.

5. Üvegtigris.
Rudolf Péter és még több kiváló színész játszik ebben a filmben. 6 barát mindennapjait láthatjuk. Központi hely egy büfékocsi. Kicsit szétszórtak, kicsit lököttek és nagy terveket szeretnének megvalósítani.

Nagyon szeretem még a természet filmeket, a tudományos sorozatokat.

Szeretném megtudni, hogy Réka, Yasmine, és Kata milyen filmet néz a legszívesebben. Így most nekik adom tovább a kérdést.

Kinyomós keksz II.




Ma megint megsütöttem ezt a kinyomós kekszet, egy másik receptet kipróbálva. Az előző is sikerült, a tésztája nagyon finom volt, de a kinyomóból való kinyomás hagyott kisebb kívánni valót maga után. Akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen addig kísérletezem, míg 100%-os nem lesz. És örömmel jelenthetem, megtaláltam a tökéletes receptet, és a tökéletes technikát amivel percek alatt kilehet nyomni a tepsire. Jó nem a "spanyolviaszt" találtam fel, de biztosra veszem, hogy másnak is voltak kisebb problémái a kivitelezéssel. Ha tévedtem, akkor mindenkitől elnézést kérek, és csakis az én ügyetlenségem lehetett hogy nem volt minden tökéletes. Még csak annyit, hogy a recept tartalmaz étkezési keményítőt is. Én nem vagyok híve, de azért tartok itthon, szükség esetére. És most szükség volt rá, nem szerettem volna a végeredmény sikerét kockára tenni, így a keményítő is belekerült. Minden előírást betartva, egy nagyon gyorsan elkészíthető apró süteményt kaptam. Legközelebb a kakaós változatot is megsütöm, de gondolom ott a hozzávalók arányán kicsit változtatni kell.





Hozzávalók:

20 dkg liszt
12,5 dk margarin(Ráma)
10 dkg porcukor
25 gramm étkezési keményítő
1 tojás sárgája
1 kk sütőpor
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
2 ek tej


A lisztet a margarinnal elmorzsolni. Ezután hozzáadni a cukrot, a keményítőt, a sütőport a és a reszelt narancshéjat. Jól összekeverni, majd hozzáadni a tojás sárgáját és a tejet. Gyors mozdulatokkal összegyúrni, majd 30 percre a hűtőbe tenni pihentetni.
Ezután kivenni, majd lecsípni a tésztából, és nudlit sodorni a két tenyerünk között belőle. Ezt a nudlit belehelyezni a kinyomóba, majd párat nyomni, hogy kimenjen a levegő a tészta közül. Ha már megjelenik a tészta, akkor egy tepsire rátenni úgy, hogy a kinyomó és a tepsi között ne maradjon rés. Megnyomni, majd kicsit oldalra mozdítani a kinyomót és szépen leemelni.

Csak sima tepsire lehet kinyomni, tehát sem zsírozni, de még sütőpapírt sem kell tenni alá.

Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni. (én légkeverésnél 150 fokon sütöttem, pár percig)

Ha kisült rácsra szedni és kihűteni. Légmentesen záródó dobozban sokáig ellehet tárolni. (nálam még a dobozra nem volt szükség, mert gyorsan elfogyott)

2010. január 8., péntek

Díjat kaptam!!




Anditól, Anitól és Gasztroboszitól kaptam ezt a kitüntető díjat. Nagyon köszönöm nektek hogy rám is gondoltatok. Elég nehéz feladat ez, legalább is nekem, mert lehet amit én fontosnak tartok leírni, az mást kevésbé sem érdekel. Na de félretéve az aggályaimat, itt van az a 7 dolog melyet szeretnék megosztani magamról.

-->A díj szabályai:

1. Meg kell köszönnöm a díjat, annak akitől kaptam.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot, amit mások érdekesnek találhatnak.
5. Tovább kell adnom 7 "blogtársamnak".
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

-->1. A férjemmel élünk kettecskén, de ettől még cseppet sem unalmas az életünk. Nem járok dolgozni, de még soha nem unatkoztam itthon. Ehhez persze hozzá tartozik az is, hogy elég sok időt töltök a laptopom társaságában a neten szörfözve.

2. Imádok sütni-főzni, de ez szerintem a bejegyzéseimen látszik is. Mindenevő vagyok szeretek új dolgokat kipróbálni a konyhában. Kedvenc ételem a csokitorta, és legszívesebben minden nap azt ennék.

3. Kicsit naiv vagyok, és elsőre mindenkinek elhiszek(hittem) mindent. Már sokat változtam e-téren, és tudom, nem minden az aminek látszik. Szívesen segítek mindenkinek amiben csak tudok, de azt nem szeretem ha baleknak néznek.

4. F1 rajongó vagyok és semmi szín alatt nem hagynék ki egy futamot sem. Még a programjaimat is a versenyek időpontjához igazítom.

5. Szeretem a kihívásokat. És nem ismerem azt a szót hogy lehetetlen.

6. Nem bírom a kötöttségeket, és a kötelező dolgokat. Igaz ha magam választhatok, lehet éppen arra esik a választásom ami különben kötelező lenne.

7. Szeretek egyedül, csendben elmerengeni, viszont imádom a társaságot és a jókedvet.
A napsütést a tengerparton, hosszú sétákat a hegyekben, akár itthon, akár külföldön.

És hogy én kiknek adom tovább a díjat abban a tudatban hogy kicsit jobban megismerjük őket, íme ők pedig a következők:

Bacon alatt sült, tejfölös harcsa


Megfogadtam hogy az idei évet, kicsit könnyedebb ételekkel kezdjük. Remélem ezt sikerül is betartanom. Így ma egy különösen finom halételt készítettem el. Szeretem a harcsát, főleg paprikásnak, de azért néha valami új elkészítéssel is próbálkozom. Ilyen volt ez a mai ebéd is, és olyan finomra sikerült, hogy nem ez volt az utolsó, hogy az asztalra került. Mindenkinek bátran merem ajánlani, aki szereti a halat és valami gyorsan elkészíthető, de igencsak finom ebédre vágyik.




3 szelet harcsafilé(kb.60 dk)
1 cs bacon szalonna
2 dl tejföl
5 dk sajt
fokhagyma
őrölt fehérbors
fokhagyma por

A harcsa szeleteket besózni, borsozni és megszórni fokhagyma porral.( lehet friss szeletelt fokhagymával is) Egy félóra hosszat állni hagyni.
Egy tepsibe sütőpapírt tenni, majd bacon szeleteket helyezni rá. Erre tenni a befűszerezett halat, majd szintén bacon szeletekkel befedni.
Előmelegített sütőbe, közepes hőmérsékleten kb. 10 percig sütni. Ezután kivenni a sütőből, és a tetejét jól megkenni a tejföllel, majd megszórni a reszelt sajttal.
Vissza tenni a sütőbe, és még kb. 5 percig sütni.



Krumplipürével tálalni. És hogy a halnak legyen miben úszkálni, így mi finom édes Tokaji bort ittunk hozzá.