2022. október 29., szombat

Teljes kiőrlésű palacsinta mogyorókrémmel. (cukorbetegeknek)

 


A palacsintát ki ne szeretné.... ezt a legegyszerűbben elkészíthető desszertet, mely nálunk pl. nagy kedvenc, akár túrós, lekváros, vagy éppen fahéjas töltelékkel. Én most a hagyományos palacsintatészta mellett, sütöttem pár darabot teljes kiőrlésű liszttel, és habos-mogyorókrémmel töltöttem meg. Így cukorbetegként sem kellett lemondanom kedvenc palacsintámról. Mogyorókrém helyett pedig megtölthetjük pl. diabetikus lekvárral, édesítővel ízesített túróval, vagy éppen eritrittel összekevert őrölt fahéjjal is.

 


Hozzávalók 5 db palacsintához:

5 dkg teles kiőrlésű tönkölybúzaliszt

5 dkg tönkölybúza finomliszt

2 dl szénsavas ásványvíz

1 db tojás (nagy)

1 csipet só

1 kk eritrit

1 ek étolaj 


A tojáshoz adjuk hozzá a sót és az eritritet, majd keverjük össze.

Ezután keverjük hozzá a szénsavas ásványvizet, adjuk hozzá a kétféle lisztet és keverjük simára, csomómentesre, majd keverjük hozzá az étolajat is.

Ezután kiolajozott palacsintasütőbe süssük meg a palacsintákat, majd töltsük meg az előzőleg elkészített mogyorókrémmel.



Mogyorókrém hozzávalói:

2-3 ek diabetikus mogyorókrém

10 dkg mascarpone

1-2 ek eritrit

1 kk vaníliaaroma

1 dl Milli habtejszín


A mogyorókrémhez adjuk hozzá a mascarponét, az eritritet, a vaníliaaromát és keverjük simára.

A habtejszínt verjük fel kemény habbá, majd keverjük hozzá a mogyorókrémhez.

Ezután töltsük meg a palacsintákat a habos mogyorókrémmel.

 


Tálalás előtt ízlés szerint megszórhatjuk poreritrittel, de ettől el is tekinthetünk. A kisütött palacsintákat ízlés szerint megtölthetjük pl. diabetikus lekvárral is.


2022. október 22., szombat

Karalábéleves fűszeres húsgombóccal.

 


A hűtőben árválkodott egy nagyobb méretű karalábé, akadt még egy kevés maradék darált hús és császárszalonna is, így gondoltam főzök egy finom karalábélevest melybe most fűszeres húsgombóc is kerül. A húsgombóc jó ötletnek bizonyult, mert a leves különösen finom ízt kapott..... kár lett volna kihagyni. A levesbe ízlés szerint főzhetünk még nokedlit is, akkor tartalmasabb lesz, de anélkül is laktató és nagyon finom.




Hozzávalók a fűszeres húsgombóchoz:

30 dkg darált hús (pl. sertéscomb, lapocka, csirkemell...)

5 dkg barna rizs (v. fehér  rizs)

5 dkg császárszalonna

1/2 db vöröshagyma

1 db tojás

só (ízlés szerint)

őrölt fekete bors (ízlés szerint)

1 ek étolaj


A rizst enyhén sós vízben főzzük félpuhára, majd szűrjük le és hűtsük ki. A vöröshagymát vágjuk fel apróra. A füstölt császárszalonnát vágjuk fel vékonyra, majd kisebb kockára.

Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a felvágott császárszalonnát és süssük aranybarnára, majd szedjük ki a zsiradékból és tegyük félre.

Ezután a visszamaradt zsiradékban pároljuk üvegesre az apróra vágott vöröshagymát, majd hűtsük ki. (ha sok lenne alatta a zsiradék, akkor szedjünk ki belőle, nehogy túl zsíros legyen majd a húsgombóc)

A darált húshoz adjuk hozzá a kihűtött vöröshagymát, a császárszalonnát, a rizst, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, majd alaposan gyúrjuk össze a húsmasszát.

A húsmasszából ezután vizes kézzel, formázzunk ízlés szerinti méretű húsgombócokat, majd tegyük félre. (Én kb. diónyi golyókat formáztam.) 



Karalábéleves hozzávalói:

1 nagyobb, zsenge karalábé

1-2 db sárgarépa

1 db zöldség

1/2 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 db paradicsom

1 db tv paprika

1 kisebb csokor zöldfűszer (zöldségzöld, zellerzöld, lestyán)

só (ízlés szerint)

1/2 ek liszt

2 ek étolaj

kb. 1,5 l víz


A karalábét, sárgarépát, zöldséget pucoljuk meg, majd vágjuk fel ízlés szerint. A vöröshagymát és a fokhagymát szintén pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és futtassuk meg.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt karalábét, a sárgarépát, és a zöldséget, majd néha megkeverve pároljuk pár percig.

Ezután keverjük hozzá az apróra vágott fokhagymát, majd szórjuk meg a liszttel, kicsit pirítsuk le, és öntsük fel a vízzel. 

A levest ezután ízlés szerint sózzuk, tegyük bele a paradicsomot, a paprikát, és az összekötött zöldfűszercsomót, majd forraljuk fel.

Amikor a leves felforrt, helyezzük bele az előzőleg elkészített húsgombócokat, majd kisebb lángon addig főzzük míg a hús is, és a zöldségek is megpuhulnak.

A levesbe még belefőzhetünk ízlés szerint nokedlit is.....



Tálalás előtt merjük a levest tányérba, majd ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, majd úgy kínáljuk. A levesbe ízlés szerint főzhetünk még nokedlit is, akkor tartalmasabb, laktatóbb levest tudunk feltálalni.


2022. október 15., szombat

Tiroli rétes cukorbetegeknek.

 


Nagyon szeretjük a rétest, így erre a hétvégére nyújtott rétest sütöttem. Eddig csakis búzaliszttel és cukorral készült (receptje itt található), most viszont két rudat teljes kiőrlésű és tönköly liszttel, valamint cukor helyett eritrittel készítettem, így én is lelkiismeret furdalás nélkül ehetem.... A tésztával könnyű volt dolgozni, és nagyon finom, ropogósra sült. A töltelék is elégé szaftos, sőt a túrós talán kicsit nedvesebb, így sütés közben megrepedt, de ez az ízén semmit nem változtatott, igaz nem olyan mutatós, viszont nagyon finom.

 


Tészta hozzávalói 2 rúd réteshez:

 5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

5 dkg tönkölybúza finomliszt

5 dkg rétesliszt

1,5 dkg sertészsír

0,5 dl tejföl

1 db tojás (kicsi)

0,5 dl víz

1/2 kk ecet

csipet só

 

 A tészta lekenéséhez:

6 dkg sertészsír

5 dkg tönkölybúza finomliszt

 


A vizet langyosítsuk meg, majd keverjük össze az ecettel.

A háromféle lisztet és a csipet sót keverjük össze, majd adjuk hozzá a zsírt, a tejfölt, a tojást, és egy kevés ecetes vizet. Ezután gyúrjuk össze úgy, hogy könnyen nyújtható, lágyabb tésztát kapjunk. (a maradék ecetes vizet apránként adagoljuk hozzá, mert lehetséges hogy nem kell bele az összes!!!!!!)

A lekenéshez olvasszuk fel a zsírt, majd adjuk hozzá a lisztet, és keverjük simára. Ezután hűtsük ki, de könnyen kenhető legyen.

Nyújtsuk ki a tésztát vékonyra, majd kenjük rá a zsíros-lisztes keveréket. Ezután tekerjük fel mint a bejglit, majd tegyük be a hűtőbe legalább egy órára hogy kellően lehűljön, és könnyen nyújtható legyen.

Amikor a tészta kellően lehűlt, vegyük ki a hűtőből, osszuk el két részre, majd az egyiket nyújtsuk ki olyan vékonyra amennyire csak lehetséges, és töltsük meg. (a másik tésztát addig tegyük vissza a hűtőbe)
 





Túrós töltelék hozzávalói:

25 dkg rögös túró

2-3 ek eritrit
 
1 kk vaníliaaroma
 
1/2 citrom reszelt héja
 
 
A túrót villával kicsit törjük össze, majd adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát és a reszelt citromhéjat, majd keverjük alaposan össze.
 

A vékonyra kinyújtott tésztát kenjük le olvasztott zsírral, majd az egyik felére egy szélesebb csíkban kanalazzuk rá a tölteléket.
 
Ezután hajtsuk be a tészta két szélét, hogy a töltelék sütés közben ne tudjon kifolyni, majd tekerjük fel mint a bejglit.
 
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a megtöltött tésztát.
 
 
 

 
 
Mákos töltelék hozzávalói:
 
kb. 10 dkg darált mák
 
2 ek eritrit
 
1/2 citrom reszelt héja
 
1 kk vaníliaaroma
 
1 db alma 


A darált mákot keverjük össze az eritrittel és a reszelt citromhéjjal, és a vaníliaaromával. (ízlés szerint több eritritet is adhatunk hozzá)

Vegyük ki a hűtőből a másik tésztát, majd nyújtsuk ki olyan vékonyra amennyire csak lehetséges.

A vékonyra kinyújtott tésztát kenjük le olvasztott zsírral, majd az egyik felére egy szélesebb csíkban kanalazzuk rá az édes mák felét.
 
Ezután egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük rá az almát, majd hajtsuk be a tészta két szélét, hogy a töltelék sütés közben ne tudjon kifolyni, és tekerjük fel mint a bejglit.
 
Ezután kicsit távolabb a túrós rétestől,  helyezzük rá a tepsire, majd mindkét rudat kenjük meg olvasztott zsírral.
 
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd 200 C-fokon 25-30 perc alatt süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem)
 
 A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk kihűlni.
 
 
 

 
Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg a rudakat poreritrittel, majd szeleteljük fel és úgy kínáljuk. A tészta nagyon finom, ropogósra sül, a töltelék pedig jó szaftos. A túrós nekem kicsit megrepedt, de ez az ízén semmit nem változtatott.

 

2022. október 8., szombat

Stíriai metélt cukorbetegeknek.

 


Nagyon szeretem a stíriai metéltet, de amióta cukorbeteg lettem, sajnos le kellett mondanom róla.(a cukros, és finomliszttel készült változata erre a linkre kattintva található) Mivel az első időkben még sok mindenről lemondtam, ma már szinte mindent elkészítek diabetikus változatban is. Így volt ez a stíriai metélt esetében is.... elkészítettem teljes kiőrlésű liszttel, és cukor helyett eritrittel. A megsült, és illatozó süteményt alig vártam hogy megkóstolhassam.... a végeredmény pedig nagyon finom. Persze azért mazsolával még finomabb lenne, de azt én kihagytam belőle.



Hozzávalók:

10 dkg Teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

7 dkg tönkölybúza finomliszt

25 dkg rögös túró

3 db tojás (nagy)

3 dkg vaj

2 dl tejföl

1 kk vaníliaaroma

12 dkg eritrit

1 citrom reszelt héja

csipet só



 
 
A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a kétféle lisztet, a csipet sót, egy egész tojást, és egy kanál tejfölt, majd gyúrjuk össze.
 
Ezután lisztezett felületen nyújtsuk ki vékonyra a tésztát, és vágjuk fel kb. egy cm-es csíkokra, majd ízlés szerinti hosszúra. (olyanra vágjuk fel mint a metélt tészta)
 
Ezután enyhén sós forrásba lévő vízbe tegyük bele, majd amikor feljön a tészta a víz tetejére, mérsékeljük a lángot, és főzzük pár percig.
 
Ezután szűrjük le, majd keverjük össze az előzőleg elkészített cukros-tojásos-habos masszával.
 
A puha vajat keverjük habosra az eritrittel, a vaníliaaromával, két tojás sárgájával, a tejföllel, és a reszelt citromhéjjal.
 
A tojások fehérjét verjük kemény habbá 2 dkg eritrittel, majd óvatosan keverjük hozzá a masszához. (Én amikor már kezdett kifehéredni a hab, akkor adtam hozzá az eritritet.)
 
Végül a leszűrt, és lecsepegtetett tésztát óvatosan keverjük össze a habos masszával, majd öntsük bele egy sütőpapírral kibélelt közepes méretű tepsibe/sütőformába. (sütőpapír helyett kivajazott, és zsemlemorzsával megszórt sütőformába is süthetjük)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 40 perc alatt szép aranybarnára. (Én légkeverésnél 170 fokon, 35 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük ki, és tálalásig tartsuk melegen.



Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Tálalhatjuk pl. egy tányér leves mellé második fogásként, de desszertként is megállja a helyét.


2022. október 1., szombat

Sajtos-zabkeksz. (gluténmentes)

 


Nem nagyon szoktam nassolni azelőtt sem, amióta cukorbeteg vagyok azóta pedig még ritkábban, de azért néha kell egy kis ropogtatni való, vagy egy finom sós keksz..... Így aztán nagyon megörültem amikor "Kata-Boszorkánykonyhájában" megláttam ezt az egyszerű receptet. (Katánál pl. több mint kétezer gluténmentes recept között válogathatunk.) Rögtön el is mentettem, és ma meg is sütöttem. A recepten csakis annyit változtattam hogy én a zabpehelyliszt helyett zabpelyhet daráltam le, és mivel nem volt itthon natúr joghurt, így tejföllel gyúrtam össze. Persze ettől a keksz még nagyon finom. Mivel Kata tanácsára kicsit bent hagytam sütés után a meleg sütőben, így a keksz (a formáját nézve ugyan nem keksznek tűnhet) finom ropogós lett.... olyan finom, hogy nagyon nehéz volt megállni, hogy ne egyem meg mindet.



Hozzávalók:

15 dkg zabpehelyliszt (v. zabpehely)

5 dkg vaj

1 kk só

4 gramm sütőpor

5 dkg reszelt trappista sajt

17,5 dkg tejföl (v. natúr joghurt)



Én zabpelyhet használtam, így kávédarálón daráltam le, hogy lisztes állagú legyen.

A ledarált lisztes zabpelyhet keverjük össze a sóval és a sütőporral, ezután adjuk hozzá a vajat,  morzsoljuk össze, majd adjuk hozzá a reszelt sajtot, a tejfölt, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.

Ezután liszttel megszórt gyúródeszkán nyújtsuk ki vékonyra, majd szúrjuk ki tetszőleges kiszúró formával.

Egy nagyobb tepsit (pl. gáztepsit) béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá a kiszúrt kekszeket.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 15-20 perc alatt süssük készre. (Én két tepsivel tettem be egyszerre a sütőbe, és légkeverésnél 170 fokon, 20 percig sütöttem.)

Ha azt szeretnénk hogy jó ropogós legyen a keksz, akkor miután lekapcsoltuk a sütőt, hagyjuk még bent pár percig, de arra figyeljünk nehogy nagyon kiszáradjon.

A sütőből kivéve a tepsin hagyjuk kihűlni.



A ropogósra sütött keksz nagyon finom, és nehéz neki ellenállni, de pl. cukorbetegként azért csakis mértékkel fogyasszunk belőle.