2016. április 30., szombat

Epres sajttorta sütés nélkül.





A májusi Vidék íze receptmagazint lapozgatva akadt meg a szemem ezen a sütés nélküli tortán, és rögtön el is határoztam hogy a hétvégére bizony én is elkészítem. Éppen volt itthon két doboz ricotta, így a receptben szereplő "krémes túró" helyett nálam az került bele. Na, meg persze egy doboz mascarpone, mert mégiscsak sajttortáról van szó. Mivel sütés nélküli torta, így az alaphoz zabkekszet használtam, majd arra került rá a habos-eperkrémes töltelék. Azután pedig irány a hűtő, ahol pár órát vagy éppen egy egész éjszakát is eltölthet a tortánk, hogy kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek. Közvetlenül tálalás előtt, már csak az ízlés szerinti díszítés és a szeletelés van hátra, és már kínálhatjuk is ezt a habos-krémes finomságot. Mivel holnap Anyák napja van, így egy csokor virág mellé, vagy éppen helyette, készítsd el ezt az egyszerű tortát, és lepd meg vele Édesanyádat, Nagymamádat.
 



 

Hozzávalók az alaphoz:

35 dkg Győri Zabfalatok
15 dkg vaj
1-2 ek tej


A zabfalatot daráljuk le (v. morzsoljuk össze), majd öntsük hozzá a felforrósított vajat, a tejet és keverjük össze. (ha túl száraz lenne, akkor még apránként adjunk hozzá tejet)

Egy 26 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük, és egyenletesen nyomkodjuk bele a kekszet. 

Ezután tegyük be a hűtőbe legalább egy fél órára, hogy teljesen megdermedjen.






Hozzávalók töltelékhez:

40 dkg ricotta (v. krémes túró)
25 dkg mascarpone
2 dl Hulala (v. habtejszín)
15 dkg porcukor
5 dkg kristálycukor
2 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja és leve
50 dkg eper
15 gramm porzselatin + 1 dl víz



Egy tálba tegyük bele a ricottát, (v. a krémes túrót) a mascarponét, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt citromhéjat és levet, majd alaposan keverjük össze.

Az epret alaposan mossuk meg, majd vágjuk kisebb darabokra, adjuk hozzá a kristálycukrot, és pár perc alatt főzzük puhára. 

Ezután turmixoljuk le, és egy szitán szűrjük át, hűtsük ki egészen, majd öntsük hozzá a ricottás keverékhez, és szintén keverjük alaposan össze.

A vizet melegítsük forráspontig, majd vegyük le a tűzről, öntsük hozzá a porzselatint, keverjük simára, és hűtsük ki. (addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, és kihűl)

Ezután öntsük az epres krémhez a kihűlt zselatint, majd keverjük alaposan össze.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd szintén keverjük hozzá a krémhez.

Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot, majd húzzuk le róla a sütőpapírt. Ezután a papírral együtt tegyük vissza a tortaformába, majd egyenletesen öntsük rá az epres-ricottás krémet. 

Ezután tegyük be a hűtőbe pár órára (v. egész éjszakára) hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.






Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint tejszínhabbal és eperrel díszítsük, majd felszeletelve kínáljuk.


2016. április 29., péntek

Tepsis csirkecomb vele sült újkrumplival.





Az utóbbi borongós, esős napok után állítólag a hétvégén újra beköszönt a jó idő, így érdemes olyan menüt összeállítani, hogy minél kevesebb időt kelljen a konyhában töltenünk. Ezt a tepsis csirkecombot egyszerűen összeállíthatjuk, majd irány a sütő, és azután már nem sok dolgunk lesz vele. A húst érdemes már előző nap bepácolni, majd a hűtőben pihentetni sütésig. Mivel a köret a hússal együtt készül, így az ízek kellően átjárják az újkrumplit, és nagyon finom lesz. Természetesen öreg krumplival is készíthetjük, de akkor a hússal egyszerre  tegyük a tepsibe, mivel több idő kell neki hogy kellően megpuhuljon, és megsüljön. Tálaláskor pedig ízlés szerinti salátával kínáljuk a szép pirosra, ropogósra sült csirkecombot, és a finom, puha újkrumplit.






 Hozzávalók:

4 egész tanyasi csirkecomb
1 kg újkrumpli
1 db citrom (nagy)
2-3 maréknyi olajbogyó
6-8 gerezd fokhagyma
3-4 db babérlevél
1 dl fehérbor
3-4 ek olívaolaj


A hús pácolásához: 

só (ízlés szerint)
1-2 tk ételízesítő
1 kk őrölt színes bors
1/2 kk szerecsendió  
1 kk bazsalikom
1 kk kakukkfű






A fűszereket ízlés szerinti mennyiségben keverjük össze.

A combokat vágjuk ketté, majd alaposan dörzsöljük be az összekevert fűszerkeverékkel, és hagyjuk pár órát (v. egy egész éjszakát) állni, hogy az ízek kellően átjárják a húst.

Egy nagyobb tepsibe öntsük bele a bort, az olívaolajat, és helyezzük egymásmellé a befűszerezett combokat, tegyük közé a babérlevelet, héjastól a fokhagymagerezdeket, a cikkekre vágott citromot, majd fedjük le a tepsit alufóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 45 perc alatt pároljuk puhára a húst.

Az újkrumplit egy dörzsis szivaccsal dörzsöljük át, mossuk meg alaposan, majd vágjuk félbe. Ezután szórjuk meg sóval, és forgassuk alaposan össze.

Vegyük ki a sütőből a tepsit, és locsoljuk meg a húst a szafttal, majd tegyük köré félbevágott újkrumplit, szórjuk meg az olajbogyóval, és tegyük vissza a sütőbe.

Ezután addig süssük, míg a krumpli puhára, és a hús szép pirosra sül. (közben locsoljuk meg a húst a szafttal)







Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült csirkecombot, majd ízlés szerint tegyünk mellé a krumpliból, olajbogyóból, és a sült fokhagymából, majd úgy kínáljuk.


2016. április 27., szerda

Zabkekszes-csokoládés pohárkrém.




A hét közepén valami édességre vágyunk, de sem időnk, sem pedig kedvünk nincs a sütkérezéshez, na akkor készítsünk egy egyszerű, ám finom pohárkrémet. A rövid idő alatt elkészült csokoládékrémet zabkeksszel és tejszínhabbal váltakozva rétegezzük a poharakba, majd ízlés szerint pár szem gyümölccsel  megpakolva, már fogyaszthatjuk is.






 Hozzávalók 4 pohárhoz:

1 cs Győri Zabfalatok
10 dkg étcsokoládé
5 dkg étkezési keményítő
1 dkg holland kakaó (kb. 1 ek)
1 tk instant kávé
1 cs vaníliás cukor
5 dkg kristálycukor
4 dl tej 
3 dl Hulala (v. habtejszín)





A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd tegyük felhasználásig a hűtőbe.

A keményítőt keverjük össze a kakaóval, az instant kávéval, a vaníliás cukorral, a kristálycukorral, majd adjunk hozzá egy kevés tejet, és keverjük simára.

A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a keveréket, és főzzük sűrűre.

Ezután vegyük le a tűzről, majd kevergetve hűtsük pár percig. Amikor már nem annyira forró, adjuk hozzá az apró darabokra tördelt csokoládét, és addig keverjük még elolvad, és teljesen kihűl.

Amikor a csokoládékrém már teljesen kihűlt, adjuk hozzá a felvert tejszínhab 1/3 részét, majd keverjük simára.





Az előkészített poharakba morzsoljunk bele 2-3 db zabkekszet, majd elosztva kanalazzuk rá a csokoládékrém felét.

Ezután szintén morzsoljunk rá poharanként 2-3 db zabkekszet, és először kanalazzunk rá a maradék tejszínhabból, majd kanalazzuk rá a maradék csokoládékrémet.

Ezután díszítsük a maradék tejszínhabbal, ízlés szerint kandírozott cseresznyével (meggyel, áfonyával...), és színes szórócukorral.

Az elkészült pohárkrémet ízlés szerint kínálhatjuk azonnal, vagy helyezzük be a hűtőbe tálalásig.


2016. április 25., hétfő

Mézes-mázas sült sonka.




A napokban egy szép darab füstölt sonkát vásároltam, gondolván jó lesz majd egy finom babfőzelék mellé. Aztán eszembe jutott, hogy jó régen készülök kipróbálni egy mázas sült sonka receptet, de valahogy mindig elmaradt. Beterveztem pl. a húsvéti ünnepekre, de annyi finomság készült, hogy a sonka megint csak elmaradt. Így aztán a babfőzelékes változatból semmi sem lett, viszont elkészült a mézes-mázsa sült sonka. A sonkát már előző nap fűszeres vízben puhára főztem, majd hagytam teljesen kihűlni. Sütés előtt már csak a szegfűszeggel való tűzdelés, és a páccal való lekenés volt hátra, majd irány a sütő, ahol szép pirosra sütöttem. A pácba a csípős ízek kedvelői ízlés szerint erős paprikát is keverhetnek, melytől én most eltekintettem, de legközelebb már paprika is kerül bele. Felszeletelve, friss péksüteménnyel, paradicsommal és paprikával tálaltam, és mondhatom nagyon finom volt.







Hozzávalók:

1,5-2 kg-os füstölt sonka
1 db vöröshagyma
6-8 gerezd fokhagyma (lehet több is)
6-7 db egész fekete bors 
4 db borókabogyó
2 db babérlevél
1 ek só
annyi víz hogy bőven ellepje 
szegfűszeg a kihűlt, hideg sonka megtűzdeléséhez

A sonkát tegyük bele egy nagyobb edénybe, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőségesen ellepje. 

Ezután adjuk hozzá az egészben hagyott vöröshagymát, a vékonyra felszeletelt fokhagymát, a fűszereket, és ízlés szerint sót.

Ezután forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a hőfokot, és pár óra alatt főzzük puhára a sonkát. (közben, ha szükséges pótoljuk a vizet)

Amikor a sonka puhára főtt, zárjuk el a gázt, majd hagyjuk a lében langyosra hűlni. Ezután vegyük ki, alaposan csepegtessük le, és hagyjuk teljesen kihűlni. (érdemes előző nap megfőzni a sonkát, majd másnap sütni)

A teljesen kihűlt, hideg sonka tetejét egy éles késsel ferdén kockázzuk be és a kereszteződésekbe szurkáljunk szegfűszeget.






Mézes-pác hozzávalói:

12,5 dkg méz
10 dkg barna cukor
2-3 ek balzsamecet
0,5 dl édes vörösbor


Egy edénybe tegyük bele az összes hozzávalót, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy egy szirupos pácot kapjunk.

Az előzőleg szegfűszeggel megtűzdelt sonkát helyezzük bele egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, majd ecset segítségével kenjük rá a mézes pác felét.

Ezután helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10 percig.

Ezután vegyük ki a sütőből, kenjük rá a maradék pácot, majd helyezzük vissza, és süssük még 20 percig.

A szép pirosra sült sonkát ezután hagyjuk kihűlni, majd ízlés szerint szeleteljük fel.

A mézes-mázas sült sonkát tálalhatjuk egy finom salátával, friss kenyérrel, paradicsommal és paprikával, de pl. a húsvéti asztalon is megállja a helyét.


2016. április 23., szombat

Narancsos sajttorta. (sütés nélküli)





Nagyon szeretem a sütés nélküli tortákat, így a hétvégére egy narancsos változatot készítettem el. A kekszes tortaalapra egy főzött, nagyon krémes-habos, és narancsdarabokkal megpakolt krém került. Az elkészült tortát pár órára mindenképpen be kell tenni a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, így akár már előző nap elkészíthetjük. Én így is tettem, és teszek mindig a sütés nélküli tortákkal, így a krémnek van ideje megdermedni, és az ízek is kellően összeérnek. Naranccsal is nagyon finom a torta, de mivel már megjelent az üzletek polcain az eper, így ízlés szerint azzal is elkészíthetjük. A hétvégi ebéd után pedig nem is kell ennél finomabb, és egyszerűbben elkészíthető desszert, melyet biztosan szeretni fog a család apraja és nagyja egyaránt.






 Hozzávalók 24 cm-es tortaformához:

30 dkg Győri Édes keksz
15 dkg vaj
1-2 ek tej (hideg)


A kekszet daráljuk le, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat, és kanállal keverjük alaposan össze. Keverés közben, ha túl száraz lenne, akkor adjunk hozzá 1-2 ek hideg tejet.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele egyenletesen a vajas-kekszet. Ezután tenyérrel jól nyomkodjuk le, majd tegyük be a hűtőbe hogy lehűljön, és megdermedjen.

Amikor már teljesen lehűlt, vegyük ki a formából, és óvatosan húzzuk le a sütőpapírt, majd a papírral együtt helyezzük vissza a formába.






Hozzávalók a narancsos-sajtkrémhez:

25 dkg mascarpone
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 ek frissen facsart narancslé
1 narancs reszelt héja
2 cs vaníliás pudingpor (főzős)
5 dl tej
10 g porzselatin
1 dl víz
4 dl Hulala (v. habtejszín)
2 narancs felkockázva






A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, a frissen facsart narancslével, és a reszelt narancshéjjal.

A pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, és állandó kevergetés mellett főzzük sűrűre. Ezután kevergetve hűtsük ki egészen. (ha kevergetve hűtsük ki, akkor szép sima lesz a krém)

Amikor a puding teljesen kihűlt, állandó keverés mellett, apránként adagoljuk hozzá az előzőleg simára kevert mascarponekrémhez.

A vizet forraljuk fel, majd vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a porzselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen feloldódik, és lehűl.

Ezután a zselatint öntsük hozzá a krémhez, majd szintén keverjük simára.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd fakanállal apránként, óvatosan hogy a hab ne törjön, keverjük hozzá a krémhez. Keverés közben adjuk hozzá a felkockázott narancsot is.





Vegyük ki a tortaformát a hűtőből, majd egyenletesen kanalazzuk rá a kekszes alapra a narancsos-mascarponekrémet.

Ezután tegyük be a hűtőbe legalább 2-3 órára (v. egész éjszakára) hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, helyezzük tálcára, szórjuk meg tortadarával, majd ízlés szerint felszeletelve kínáljuk.



2016. április 22., péntek

Kukoricapelyhes csirkemell sütőben sütve.





A csirkemellből remek ebédet varázsolhatunk rövid idő alatt pl. a hétvégi asztalra. A húst érdemes már előző este bepácolni, majd másnap alaposan megszórni a kukoricapehellyel, és már mehet is a sütőbe. Igaz így kétszer kell vele dolgoznunk, de mindkétszer csakis kb. 10 percet. Ameddig a hús sül, ízlés szerint készítsünk mellé köretet, így sem kell egy óránál több időt a főzéssel foglalatoskodnunk. Én a sütőben sütöttem fűszeres krumplit, (mivel légkeveréses a sütőm, így a két tepsi jól megvolt egyszerre a sütőben)  de jól illik hozzá a hasábburgonya, a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.






 Hozzávalók:

3 db csirkemellfilé
2 dl tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
1 tk ételízesítő
 őrölt színes bors
szerecsendió (el is hagyható)
1/2 cs kukoricapehely
2-3 ek olívaolaj





A csirkemellet ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, szerecsendióval, és tegyük félre.

A tejfölt keverjük össze az összepréselt fokhagymával, majd forgassuk bele a befűszerezett csirkemellet úgy, hogy a tejföl mindenhol vastagon bevonja. Ezután fedjük le a tálat, majd tegyük be a hűtőbe pár órára (v. egész éjszakára) hogy az ízek jól átjárják a húst.

A kukoricapelyhet öntsük egy tálcára, majd tenyérrel nyomkodjuk meg, hogy kissé összetörjön, de azért ne legyen nagyon morzsalékos.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg az olívaolaj felével.

Vegyük ki a hűtőből a bepácolt csirkemellet, majd egyesével emeljük ki a tejfölből, tegyük rá a kukoricapehelyre, és alaposan szórjuk meg, hogy mindenhol befedje a tejfölt.

Ezután helyezzük a tepsire egymástól kicsit távolabb, és a maradék olívaolajjal spricceljük le, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy a kukoricapehely magába szívja az olajat, és sütés közben ne száradjon ki. (érdemes kicsit állni hagyni, mert különben sütés után túl kemény lesz a kukoricapehely)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem, így a hús nem száradt ki, jó szaftos maradt)

Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerinti köretet. Én sütőben sült fűszeres krumplit készítettem, de jól illik hozzá a hasábburgonya, a rizs, krumplipüré.....

Tálaláskor helyezzük tányérra a csirkemellet, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.


2016. április 21., csütörtök

Medvehagymás csalánleves tojásmetélttel.





A medvehagymát gondolom sokan szeretik, de ez a csalánról már egyáltalában nem mondható el. Pedig főzés után már a csípősségét is elveszti, így én szívesen készítek belőle pl. levest. Mivel lassan vége a medvehagyma szezonnak, és a zöldségesnél felváltotta a helyét a spárga, így most utoljára egy finom krémlevest készítettem. A medvehagyma mellett került a levesbe még két marék zsenge csalánlevél, sárgarépa, krumpli, fűszerek, és természetesen vöröshagyma is. A puhára főt levest végül pépesítettem, majd tejszínnel még lágyabbá, krémesebbé tettem. Levesbetétnek egyszerűen tojást sütöttem, majd metéltre vágva, közvetlenül tálalás előtt került a levesbe. 






 Hozzávalók:

1 kisebb csokor medvehagyma
2 marékra való zsenge csalánlevél
1 db vöröshagyma
1 db sárgarépa
2 db közepes krumpli
7 dl víz
2 dl főzőtejszín (20%-os)
5 dk vaj 
őrölt színes bors
1-2 tk ételízesítő

 A medvehagymát és a csalánlevelet mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel csíkokra.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra. A krumplit és a sárgarépát pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a medvehagymát és a csalánlevelet, és pároljuk pár percig, hogy kissé összeessen, majd adjuk hozzá a krumplit és a sárgarépát is. Keverjük alaposan össze, ízlés szerint szórjuk meg ételízesítővel, sóval, és őrölt borssal, majd pár perc után, öntsük fel a vízzel.

Ezután forraljuk fel, majd mérsékeljük a lángot, és főzzük puhára. (közben kóstoljuk, és ha kell ízesítsünk utána)

Amikor a krumpli és a sárgarépa puhára főtt, vegyük le a tűzről, öntsük hozzá a tejszínt, és botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük vissza a tűzre, és kevergetve melegítsük forráspontig, majd zárjuk el a gázt, és tálalásig tartsuk melegen.
 





Tojásmetélt hozzávalói:

3-4 db tojás
olívaolaj a sütéshez


Üssünk fel egy tojást, szórjuk meg egy csipet sóval, majd villával alaposan keverjük össze.

Egy palacsintasütőt kenjük ki olajjal, majd öntsük bele a felvert tojást, és úgy süssük meg mint a palacsintát. Mindegyik tojással így járjunk el. 

Ezután tekerjük fel úgy mint a palacsintát, majd ízlés szerint vágjuk fel mindegyiket külön-külön.

Tálaláskor merjük tányérba a levest, majd helyezzük rá a tojásmetéltet és úgy kínáljuk.


2016. április 19., kedd

Medvehagyma-mártás főtt tojással és krumplival.




Tavasszal az egyik kedvencem a sóska, egyszerűen elkészítve, majd főtt krumplival és tojással tálalva. Most kihasználva hogy még hozzá lehet jutni a medvehagymához, a sóskához hasonlóan medvehagyma-mártás készült, és a különbség csakis az ízekben van. Szintén főtt tojással és krumplival tálaltam, és az egész ebédfőzés nem tartott bő fél óránál tovább, és már tálalhattam is.






 Hozzávalók a mártáshoz:

1 nagyobb csokor medvehagyma
3 dl tej
2 dl főzőtejszín (20%-os)
1 púpozott tk liszt
őrölt fehér bors
1 tk ételízesítő
5 dkg vaj







A medvehagymát mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd vágjuk fel vékony csíkokra.

A vajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a medvehagymát, és pároljuk pár percig hogy kissé összeessen.

Ezután öntsük fel a tejjel, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és pár perc alatt főzzük puhára.

Amikor a medvehagyma puhára főtt, szórjuk meg a liszttel, majd botmixerrel pépesítsük.

Ezután tegyük vissza a tűzre, adjuk hozzá a tejszínt, majd kevergetve főzzük pár percig, hogy a mártás kellően besűrűsödjön.

Közben enyhén sós vízben főzzük puhára a felkockázott krumpli, majd szűrjük le és tálalásig tartsuk melegen.

Pár darab tojást főzzünk keményre, hideg vízben hűtsük ki, majd pedig pucoljuk meg.

Tálaláskor szedjük tányérba a medvehagyma mártást, majd  kanalazzuk rá a főtt krumplit, helyezzük rá a felszeletelt főtt tojás, és úgy kínáljuk.


2016. április 17., vasárnap

Narancsos-gesztenyés torta.




Ez a torta ugyan még a húsvéti ünnepekre készült, de hol van az előírva hogy csak az ünnepre süthetjük meg. Sőt, mivel az idénygyümölcsökre még várni kell egy keveset, a narancs pedig még megtalálható az üzletek polcain, így remek alkalom, ha egy krémes tortára vágyunk. Az alaptészta egy egyszerű piskóta, melyre először a gesztenyés, majd a narancsos krém kerül. Ezután már csak pár órát kell várakoznunk, még a torta a hűtőben csücsül, majd ízlés szerint felszeletelve tálalhatjuk is. Én pl. már előző nap összeállítottam, majd másnapig a hűtőben tároltam. Így az ízek jól összeértek, és a krémek kellően megdermedtek.






Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához:

6 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
6 dkg liszt
2 db tojás (nagy)
2 ek forró víz


A porcukrot és a vaníliás cukrot tegyük bele a keverőtálba, majd adjuk hozzá az egész tojásokat, és robotgéppel, pár perc alatt keverjük jó habosra.

Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig. 

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd fakanállal, óvatosan keverjük össze.

A tortaformát zsírozzuk, és lisztezzük ki, majd egyenletesen simítsuk bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 15 perc alatt készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.





 Narancsos krém hozzávalói:

15 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
10 dkg vaj
3 dkg tejszínízű pudingpor
1,5 dl narancslé (frissen facsart)
1 narancs reszelt héja
2 db tojássárgája
2 dl Hulala (v. habtejszín)


A vajat keverjük jó habosra 10 dkg porcukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt narancshéjjal, és tegyük félre.

A tojások sárgáját keverjük ki 5 dkg porcukorral, majd állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá a narancslevet, majd adjuk hozzá a pudingport, és keverjük simára.

Ezután gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett, főzzük sűrűre, majd vegyük le a gőzről, és kevergetve hűtsük ki egészen.

Amikor a pudingos krém teljesen kihűlt, apránként adagolva, keverjük simára a cukros-vajas krémmel.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd szintén apránként adagolva, keverjük óvatosan hozzá a krémhez.





Gesztenyés krém hozzávalói:

30 dkg gesztenyemassza
5 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
15 dkg vaj


A gesztenyemasszát villával kicsit nyomkodjuk össze, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a puha vajat, és robotgéppel keverjük jó habosra.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, majd helyezzük bele a teljesen kihűlt piskótát. Ezután egyenletesen kenjük rá a gesztenyés krémet, majd a narancsos krémet is. 

Ezután tegyük be pár órára (v. akár egész éjszakára) a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Közvetlenül tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, majd ízlés szerint narancsgerezdekkel, és csokoládéforgáccsal díszítsük. Ezután ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2016. április 16., szombat

Sütőben sütött csirkemell fasírt párolt zöldséggel.




Szikrázóan süt a nap, szinte nyári meleg van, kinek is van ilyenkor kedve órákat a konyhában tölteni ebédfőzéssel, mert nekem bizony nem volt. Így aztán egy tálca csirkemellel a kezemben álltam, és azon gondolkodtam, hogy mit is készítsek belőle. Mindenképpen valami egyszerű, és gyorsan elkészülő fogásra gondoltam, majd végül a csirkemell fasírt mellett döntöttem. A kis fasírt golyókat pikk-pakk összegyúrtam, (igaz a sajtkocka lehetett volna nagyobb is a közepén, na de majd legközelebb...) majd a sütés legegyszerűbb módját választva, irány a sütő. Így a fasírt sem szívta magát tele olajjal, és a lakás sem telt meg az olajban sülő fasírt illatával. Ameddig a hús a sütőben csücsült, elkészült a köret is, mely most egyszerűen csak párolt zöldség volt. Természetesen ízlés szerint készíthetünk mellé pl. krumplipürét, sült krumplit, rizi-bizit, vagy éppen egy finom főzeléket.





Hozzávalók:

50 dkg csirkemell
2 db szikkadt zsemle
1 kisebb vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 tojás 
őrölt bors
csipet szerecsendió
10 dkg sajt (pl. gouda, trappista..)
3 ek olívaolaj
zsemlemorzsa a beleforgatáshoz 



 A szikkadt zsemléket áztassuk be vízbe (v. tejbe) majd alaposan nyomkodjuk ki.

A csirkemellet daráljuk le, majd adjuk hozzá a kinyomkodott zsemlét, az apróra vágott vöröshagymát, az összepréselt fokhagymát, ízlés szerint fűszerezzük, majd gyúrjuk össze a masszát. Ezután adjuk hozzá az egész tojást, és szintén gyúrjuk alaposan össze. 

A sajtot vágjuk fel kisebb kockákra.

Az összegyúrt masszából csippentsünk le kisebb darabokat, lapogassuk el, majd tegyünk rá egy darab sajtot, formázzuk gombóccá, és forgassuk bele a zsemlemorzsába. (nedvesítsük be a kezünket, akkor nem ragad hozzá a massza, és könnyen megtudjuk formázni)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spircceljük le olívaolajjal. Ezután helyezzük rá a húsgombócokat, majd szintén spricceljük meg olívaolajjal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)





Párolt  zöldség hozzávalói:

60-70 dkg mexikói zöldségkeverék (fagyasztott)
1 ek olívaolaj
őrölt színes bors

A zöldségkeveréket tegyük bele egy jénaitálba, locsoljuk meg az olívaolajjal, ízlés szerint sózzuk és szórjuk meg őrölt borssal, keverjük össze, majd fedjük le. (fagyasztott állapotban kezdjük el párolni, így enged egy kis levet, és nem kell alá folyadék)

Ezután a mikróba pároljuk 15-20 perc alatt készre. (közben 1x-2x keverjük meg)

A zöldségkeveréket ízlés szerint enyhén sós vízben, pár perc alatt roppanósra főzhetjük, majd szűrjük és alaposan csepegtessük le. Ezután locsoljuk meg az olajjal, sózzuk, borsozzuk, és óvatosan forgassuk össze.





Tálaláskor kanalazzuk a párolt zöldségkeveréket a tányérra, majd helyezzük mellé a pirosra sült csirkemell fasírtot és úgy kínáljuk.


2016. április 13., szerda

Sós kalács túrós-sonkás-medvehagymás töltelékkel.




Igen ritkán sütök fonott kalácsot, három különböző töltelékkel megtöltve, majd összefonva pedig ez volt az első, de bátran kijelenthetem nem az utolsó. Azon felbuzdulva, hogy milyen finomra sikerült be is neveztem vele a Mindmegette.hu oldalán meghirdetett "Nagy tavaszi receptversenyre". A receptverseny eredményhirdetése megtörtént, és én nagy örömmel láttam, hogy Tisztelt Zsűri tagjai 2. helyezéssel jutalmazták meg a receptemet, melyet itt is nagyon köszönök. Mivel még tart a medvehagyma szezon, így bátran merem ajánlani mindazoknak akik kedvet kaptak a kalácssütéshez. Persze nincs az kőbe vésve, hogy csakis medvehagymával készülhet, így a töltelékeket ízlés szerint mindenki maga választhatja meg.






Tészta hozzávalói:

45 dkg liszt (Nagyi titka)
2 dkg élesztő (friss)
2 dl tej (langyos)
1 db tojás (nagy)
1 ek olívaolaj
1 tk só
1 tk cukor


A langyos tejnek a feléhez keverjük hozzá a cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt, és futtassuk fel.

A maradék tejet öntsük bele a keverőtálba, adjuk hozzá az olajat és az egész tojást, majd keverjük kicsit össze. 

Ezután öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt, majd szitáljuk hozzá az előzőleg sóval összekevert lisztet, és pár perc alatt dagasszuk meg a tésztát. (természetesen kézzel is megdagaszthatjuk, de én robotgéppel dagasztottam meg)

Ezután a megdagasztott tésztát tegyük át egy kelesztőtálba, majd langyos helyen kelesszük kb. másfél óráig.

A megkelt tésztát ezután borítsuk ki lisztezett felületre, gyúrjuk át, majd osszuk el három egyforma részre, és mindegyik tésztát formázzuk gombóccá.

Ezután egyesével nyújtsuk ki jó vékonyra, majd mindegyiket töltsük meg az előkészített töltelékkel.




Túrós töltelék hozzávalói:

25 dkg túró
1 ek tejföl
1 mk pirospaprika

A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a tejfölt, a pirospaprikát, és ízlés szerint sózzuk. Ezután keverjük alaposan össze.



Medvehagymás töltelék hozzávalói:

8-10 db medvehagyma
1 ek tejföl

A medvehagymát vágjuk fel apróra, majd adjuk hozzá a tejfölt, egy csipet sót, és keverjük alaposan össze.



Sonkás töltelék hozzávalói:

15 dkg sonka
1/2 ek tejföl

A sonkát vágjuk fel apró kockákra. A tejföl majd a tészta lekenéséhez kell.






Az egyik tésztagombócot nyújtsuk ki kb. 35x30-cm nagyságúra, majd egyenletesen kenjük meg a túrós töltelékkel. Ezután a két szélét kicsit hajtsuk be, majd tekerjük fel mint a bejglit, óvatosan kicsit sodorjuk meg, és tegyük félre.

A második tésztagombócot szintén nyújtsuk ki 35x30-cm nagyságúra, majd egyenletesen kenjük meg a medvehagymás töltelékkel. Ezután a két szélét kicsit hajtsuk be, majd tekerjük fel mint a bejglit, óvatosan kicsit sodorjuk meg, és tegyük félre.

A harmadik tésztagombócot szintén nyújtsuk ki 35x30-cm nagyságúra, majd egyenletesen kenjük meg a tejföllel, és szórjuk meg az apróra vágott sonkával. Ezután a két szélét kicsit hajtsuk be, majd tekerjük fel mint a bejglit, óvatosan kicsit sodorjuk meg, és tegyük félre.

Végül fonjuk össze a három megtöltött tésztarudat, és helyezzük sütőpapírral bélelt tepsibe. (én egy 18x27 cm-es tepsibe tettem, hogy sütés közben ne terüljön majd nagyon el)

Ezután konyharuhával takarjuk le a tepsiben lévő tésztát, és szobahőmérsékleten kelesszük 25 percig. (közben melegítsük elő a sütőt)

Kelesztés után kenjük le egész tojással a kalácsot, majd helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepesnél kicsit magasabb hőmérsékleten süssük 45-50 perc alatt szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 45 percig sütöttem)
A sütőből kivéve helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. A háromféle töltelék nagyon jól illik egymáshoz, a tésztája pedig egy könnyű kelt tészta. A töltelékeket ízlés szerint le is cserélhetjük.


2016. április 10., vasárnap

Repülő krémes.





Egy kedves ismerősömtől, Margitkától kaptam ennek a finom süteménynek a receptjét, de azt ne kérdezzétek hogy miért is "repülő krémes" a neve, mert azt nem tudom. Lehetséges azért, mert a hangsebességnél is gyorsabban fogynak a szeletek a tálcáról. Én pl. szeretem a szalalkálival sütött lapokat, igaz a sütés közben keletkező csípős szagát már nem annyira, mert ha nem vigyázunk igen kellemetlen tudd lenni. Viszont a tésztán ez már nem érződik, és a krémtől felpuhulva nagyon finom. A tésztalapok közé citromos és csokoládés krém kerül, mely első hallásra lehet kicsit furcsa párosításnak tűnhet, de ez nem így van, mert nagyon is jól összeillenek. A süteményt legalább egy nappal előbb állítsuk össze, hogy a krémek kellően megdermedjenek, és a tésztalapoknak legyen idejük megpuhulni. Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd szeleteljük fel. Kóstolás után, pedig zsebeljük be az érte járó dicséretet, mert senki nem tudd majd egy-két szeletnél megállni.






Tészta hozzávalói:

30 dkg liszt
10 dkg vaj
1 db tojás (nagy)
1 tk szalalkáli (púpozott)
annyi tej, hogy könnyen nyújtható legyen a tészta (0,5-1 dl között)


A lisztet keverjük össze a szalalkálival, majd adjuk hozzá a felkockázott vajat, és kezdjük el összemorzsolni.

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá a tojást, és egy pici tejet, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Gyúrás közben, apránként annyi tejet adjunk még hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk. (ne legyen se túl kemény, se túl lágy)

Ezután osszuk el 3 egyenlő részre a tésztát.

Egy sütőpapírt enyhén lisztezzünk meg, majd nyújtsuk ki rajta 20x30-cm nagyságúra az egyik tésztát, és a sütőpapírral együtt emeljük át a tepsi hátlapjára. (mindegyik tésztalappal így járjunk majd el!!!)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pár perc alatt, süssük szép világos színűre. (én légkeverésnél 160 fokon,8 percig sütöttem)

Amikor a tésztalap megsült, szép lassan, elfordulva a sütőtől, nyissuk ki az ajtaját, elkerülve hogy a szúrós-fojtós szalalkáli szagot beszívjuk.

A sütőből kivett tésztalapot ezután helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen mielőtt megtöltenénk. (a másik két tésztával is így járjunk el)






 Kakaós krém hozzávalói:

25 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
25 dkg vaj
2 ek Holland kakaó (cukrozatlan) 
2 ek rum
2,5 dl tej
5 ek liszt


A porcukrot és a vaníliás cukrot keverjük simára a vajjal, majd adjuk hozzá a rumot, a kakaót, és szintén keverjük alaposan össze.

A lisztet keverjük simára egy kevés tejjel, majd keverjük hozzá a maradék tejet is. Ezután állandó kevergetés mellett, pár perc alatt főzzük jó sűrűre, majd hűtsük ki teljesen.

Amikor a lisztes massza teljesen kihűlt, apránként adagoljuk hozzá a vajas krémhez, és keverjük jó habosra.






Citromos krém hozzávalói:

15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
5 dkg vaj
1 citrom leve és reszelt héja
1 cs vaníliás pudingpor
4 dl tej


 A porcukrot és a vaníliás cukrot keverjük össze a vajjal. Keverés közben adjuk hozzá a citromlevet, és a citrom reszelt héját is.

A vaníliás pudingport keverjük simára egy kevés tejjel, majd adjuk hozzá a maradék tejet, és állandó keverés mellett, főzzük sűrűre. Ezután kevergetve hűtsük ki teljesen.

Amikor a puding teljesen kihűlt, apránként adjuk hozzá a vajas krémhez, és keverjük simára, jó habosra.

Béleljük ki sütőpapírral a tepsit amelyiknek a hátlapján sütöttük a lapokat, majd helyezzük bele az egyik tésztalapot.

Ezután kanalazzuk rá a kakaós krémet, és egyenletesen simítsuk el, majd helyezzük rá a következő tésztalapot.

Ezután kanalazzuk rá a citromos krémet, majd szintén egyenletesen simítsuk el.

Végül helyezzük rá a maradék tésztalapot, majd helyezzünk rá nyomatékot, és hagyjuk legalább egy napig így, mielőtt felszeletelnénk.  (én rátettem a tetejére egy tepsit, amelyben két csomag liszt volt, ezzel nyomattam le a süteményt) 

Tálalás előtt vegyük le a süteményről a nyomatékot, majd szórjuk meg ízlés szerint porcukorral, szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2016. április 8., péntek

Csirkemell medvehagymás-ricottás töltelékkel.





Egyszerű hétvégi menü, melyet kb. 45 perc alatt az asztalra varázsolhatunk, mivel a csirkemellnek fél óra sütés éppen elég, ahhoz hogy jó szaftos maradjon. A tölteléket is percek alatt összeállíthatjuk, melyhez én most medvehagymát használtam, de ízlés szerint spenótra is cserélhetjük. Amennyiben spenóttal készítjük, akkor ízlés szerint  fokhagymát is tegyünk hozzá, hogy jó ízt kapjon a töltelék. A pirosra sült csirkemellet pedig ízlés szerint tálalhatjuk rizi-bizivel, rizzsel, de a krumplipüré is jól illik hozzá.






Hozzávalók:

2 db csirkemellfilé
10-15 db medvehagyma
20 dkg ricotta (v. túró)
10 dkg reszelt sajt (pl. gouda, trappista..)
őrölt színes bors
1 mk pirospaprika
2,5 dkg vaj
2-3 ek olívaolaj






A csirkemellet folyó víz alatt mossuk meg, alaposan csepegtessük le, majd töröljük szárazra. Ezután kb. másfél cm-re egymástól vágjuk be a húst, ügyelve nehogy teljesen átvágjuk, majd mindkét oldalát ízlés szerint szórjuk meg sóval.

A vajat hevítsük fel, és adjuk hozzá a csíkokra felvágott medvehagymát, majd pároljuk pár percig.

Ezután adjuk hozzá a ricottát (v. túrót), ízlés szerint sózzuk, és szórjuk meg színes borssal, majd keverjük alaposan össze. Ezután vegyük le a tűzről, és hagyjuk kicsit hűlni.

A csirkemell bevágásait töltsük meg a medvehagymás-túróval, majd a maradékot kenjük rá a tetejére.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, és locsoljuk meg az olajjal. Ezután helyezzük egymásmellé a megtöltött csirkemelleket, majd szórjuk meg a reszelt sajttal, végül pedig a pirospaprikával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt szép pirosra. (én légkeverésnél 150 fokon, 30 percig sütöttem)

Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Jól illik hozzá a rizi-bizi, a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.

Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült csirkemellet és a köretet, majd úgy kínáljuk. Medvehagyma helyett spenóttal is készíthetjük a tölteléket.


2016. április 4., hétfő

Mini Pavlova gránátalma sziruppal és tejszínhabbal.




A húsvéti sütkérezésnél megmaradt tojásfehérjék felhasználásával készült ez a kívül ropogós, belül puha habcsók, melyhez gránátalma szirupot készítettem, majd tálaláskor tejszínhabbal megkoronázva tálaltam. A Pavlova készítése roppant egyszerű, inkább csakis a szárításához (sütéséhez) van hosszabb időre szükség, így kezdő háziasszonyok is bátran hozzáfoghatnak, a siker biztosan nem marad el.






 Hozzávalók a habcsókhoz:

 3 tojásfehérje (nagy)
20 dkg porcukor
1 ek étkezési keményítő (púpozott)
1/2 tk ecet (10%-os)
csipet só
pár csepp piros ételfesték


A tojásfehérjét tegyük bele egy keverőtálba, majd szórjuk meg egy csipet sóval, és robotgéppel kezdjük el habbá verni. Amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett, kanalanként adagoljuk hozzá a porcukrot.

Ezután addig keverjük, még majdnem teljesen kemény habot kapunk. Ekkor állandó keverés mellett először csorgassuk hozzá az ecetet, majd szórjuk bele az étkezési keményítőt. Végül keverjük még 1-2 percig, hogy jó kemény habot kapjunk.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzunk rá négy nagyobb halmot a habból. Ezután csepegtessünk mindegyikre pár csepp piros ételfestéket, majd egy fogpiszkálóval kicsit keverjük bele a habcsókba.

Helyezzük be 100-120 fokra előmelegített sütőbe, majd szárítsuk 50-60 percig. Ezután kapcsoljuk le a sütőt, és hagyjuk csukott ajtónál még 30 percig száradni. (én légkeverésnél 100 fokon szárítottam 50 percig)

Ezután vegyük ki a sütőből, várjunk pár percet, majd óvatosan emeljük le a sütőpapírról, helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.





 Gránátalma szirup hozzávalói:

1 nagy gránátalma
2 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
1/2 citrom leve


A gránátalma magokat szedjük ki úgy, hogy a fehér része ne maradjon rajta. Ezután pár szemet tegyünk félre a díszítéshez, a többit pedig turmixoljuk össze.

Ezután egy szitán szűrjük át, kanállal egy kissé nyomkodjuk meg, mert csak a levére lesz szükségünk.

Az átszűrt gránátalma levet öntsük bele egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a barna cukrot, a vaníliás cukrot, és a citromlevet, majd állandó kevergetés mellett, pár perc alatt főzzük szirupossá.

Ezután vegyük le a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

Közben 2 dl Hulalát (v. habtejszínt) verjünk fel kemény habbá.





Tálaláskor kanalazzuk a tányérba a gránátalma szirupot, majd helyezzük rá a habcsókot. Ezután tegyünk rá pár kanál tejszínhabot, majd szórjuk meg a félretett gránátalma magokkal, és úgy kínáljuk.