2021. április 30., péntek

Sütőben sült halfasírt.

 


Nem is olyan régen a "Receptsarok 2020"-as kiadványban megjelent receptjeimért megajándékoztak egy Family Frost termékekből álló csomaggal, melyben volt két csomag alaszkai halfilé is. Nagy részét már felhasználtam, egy adagra való pedig még a fagyasztóban várakozott. Az első gondolatom az volt hogy hallevest készítek belőle, aztán eszembe jutott, hogy régebben többször sütöttem halfasírtot, és az milyen finom is volt. Így aztán hozzá is láttam a fasírt készítéshez, majd hogy ne szívja tele magát olajjal, és a lakásban se terjengjen olajszag, így a sütőben sütöttem készre. Tálaláskor egyszerűen csak káposztával töltött paprikát kínáltam hozzá, de ez már ízlés dolga.




Hozzávalók:

40 dkg Alaszkai halfilé (Family frost)

2 gerezd fokhagyma

1 db tojás (nagy)

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk hal fűszerkeverék

1 kisebb csokor petrezselyemzöld

4-5 ek zsemlemorzsa

1 dl étolaj

+ zsemlemorzsa a beleforgatáshoz


A halfilét konyhai aprítóval pépesítsük, majd adjuk hozzá a préselt fokhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a fűszerkeveréket, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és keverjük alaposan össze.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást és 3 evőkanál zsemlemorzsát, majd kezdjük el összegyúrni a masszát. Gyúrás közben, apránként adjunk még hozzá annyi zsemlemorzsát, hogy egy könnyen formázható masszát kapjunk, de ne legyen túl száraz.

A masszából ezután nedves kézzel formázzunk ízlés szerinti nagyságú pogácsákat, majd forgassuk bele zsemlemorzsába.

Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk meg az étolajjal, majd helyezzük rá a halpogácsákat, és mindegyiket szintén locsoljuk meg egy pici olajjal, mielőtt betennénk a sütőbe.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerinti körettel kínáljuk.



Tálalás előtt helyezzük tányérra a halpogácsákat és ízlés szerinti körettel, savanyúsággal kínáljuk. Én egyszerűen csak káposztával töltött paprikát kínáltam hozzá.


 1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 291 kcal

Fehérje: 21 g

Zsír: 15 g

Szénhidrát: 16 g


2021. április 23., péntek

Csirkeszárny fűszeres-paprikás lisztben sütve.

 


Csirkeszárnyat elég ritkán veszek, mert van hogy nagyon kicsi, és szaporátlannak találom, de most sikerült szép példányokra szert tenni. 😀Az első gondolatom az volt hogy kirántom, majd ezen annyit változtattam, hogy panírozás helyett fűszeres-paprikás lisztbe forgattam bele, majd szép pirosra, ropogósra sütöttem. Így a hús ízletesre és puhára sült, kívül pedig jó ropogós. Én a körettel sem bajlódtam, csakis vegyes savanyúságot kínáltam hozzá, de ízlés szerint tálalhatjuk pl. krumplipürével, gombás rizzsel.....



Hozzávalók:

1 kg csirkeszárny

kb. 10 dkg liszt

1 tk pirospaprika

1 tk füstölt pirospaprika

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk csirke fűszerkeverék

1 késhegynyi szerecsendió (el is hagyható)

kb. 5 dl étolaj a sütéshez

 


A csirkeszárny végeket vágjuk le, alaposan mossuk meg, csepegtessük le, ízlés szerint sózzuk, és tegyük félre legalább egy fél órára. (a levágott végeket belefőzhetjük pl. egy levesbe)

A liszthez adjuk hozzá a pirospaprikát, az őrölt színes borsot, a fűszerkeveréket és a szerecsendiót, majd keverjük össze.

Ezután alaposan forgassuk bele az előzőleg besózott csirkeszárnyat.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzük bele a csirkeszárnyakat, fedjük le, mérsékeljük a hőfokot, és süssük a húst kb. 15 percig. (közben fordítsuk át a húst)

Ezután vegyük le a fedőt, emeljük a hőfokot, majd süssük a húst szép pirosra, ropogósra. (közben többször fordítsuk át a húst, hogy ropogósra süljön mindkét oldala.

 


Tálaláskor ízlés szerinti körettel, vagy vegyes savanyúsággal, csemegeuborkával kínáljuk. Jól illik hozzá pl. a krumplipüré vagy éppen a gombás rizs. A hús ízletes és puha, kívül pedig jó ropogós.

 

2021. április 17., szombat

Fűszeres lazacszelet burgonya gratinnal.

 


Két szép lazac szelet várakozott arra, hogy egy egyszerű fűszerezéssel a tányérunkra kerüljön, és már csakis az volt a kérdés, hogy milyen körettel tálaljam majd. Aztán eszembe jutott, hogy régebben sokszor készítettem a húsok, halak mellé burgonya gratint, így el is dőlt a kérdés, és hozzá is láttam az ebéd elkészítéséhez. Mivel a krumplinak több időre volt szüksége, így azzal kezdtem.... összeállítottam, majd irány a sütő. A befűszerezett lazacszeleteket serpenyőben kezdtem el sütni, majd 10 percre betettem a krumpli mellé, így egyszerre készültek el, és már tálalhattam is....




Fűszeres lazac hozzávalói:

2 db kb. 20 dkg-os lazacszelet

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk hal fűszerkeverék

1 kk füstölt pirospaprika

1/2 citrom leve

2 dkg vaj

2 ek olívaolaj


A lazacszeletekre facsarjuk rá a citromlevet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerkeverékkel és a füstölt pirospaprikával, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olívaolajat és a vajat, majd helyezzük bele a befűszerezett lazacszeleteket a bőrös felükkel lefelé, majd addig süssük míg a halszelet kb. a feléig elkezd kifehéredni.

Ezután helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 10 percig.

Amikor a sütési idő lejárt, vegyük ki a sütőből, helyezzük tányérra, és tálalásig tartsuk melegen.




Hozzávalók a burgonya gratinhoz:

50 dkg krumpli (sárga krumpli)

1 dl főzőtejszín

0,5 dl fehér bor

2 gerezd fokhagyma

1 tk só (v. ízlés szerint)

1 tk ételízesítő

őrölt fehér bors (ízlés szerint)

1 tk kakukkfű

csipetnyi szerecsendió

3-4 dkg vaj (teavaj)


A krumplit pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel.

Egy edénybe öntsük bele a bort, a tejszínt, adjuk hozzá a sót, a fűszereket, a préselt fokhagymát, majd melegítsük meg, és keverjük alaposan össze.

A sütőformát kenjük ki a vaj felével, rétegezzük bele a felszeletelt krumplit, öntsük rá az összemelegített fűszerezett tejszínes-bort, majd csipkedjük rá a maradék vajat.

Ezután fedjük le a sütőformát alufóliával, helyezzük be előmelegített sütőbe, majd kb. 1 óra alatt pároljuk puhára a krumplit.

Ezután vegyük le a fóliát, majd süssük szép pirosra.

Tálaláskor tegyünk pár kanál krumplit a tányérra, helyezzük rá a lazacszeletet, majd úgy kínáljuk.

 

2021. április 14., szerda

Fish and chips.

 


 Fish and chips-et ugyan ettem már, de én még soha nem készítettem el itthon. Mivel a fagyasztóban van még pár csomag tengeri hal, így gondoltam a finom, és ízletes húsú Aranydurbincs éppen alkalmas lesz arra, hogy ropogósra sült tésztában készítsem el. A halfilét felcsíkoztam, majd rizsliszt és pizzaliszt keverékében, sörtésztában sütöttem ki. A hideg sörtészta pedig nagyon ropogósra sült a forró olajban.... mi pedig csak ettük, és ettük. A hal és sült krumpli mellé tartármártást készítettem, majd azzal tálaltam. 

A tengeri Aranydurbincsot pedig kedves barátomnak Frane Palekának köszönhetem, aki Horvátországban a Cromaris-nál dolgozik, mely a világ egyik legnagyobb vállalata, amely a legkiválóbb minőségű tengeri halakat forgalmazza.

 

Friss Cromaris hal megvásárolható a Budaörsi Halpiacon (ott kérésedre a halból egy finom ételt el is készítenek). Friss halat a Metro-ban is lehet vásárolni, ha abból készítenél egy finom halételt. Másrészt, ha már megtisztított, csomagolt halat szeretnél vásárolni, melyet csak elő kell készíteni a főzéshez, akkor a Sparban, és az Aldiban is megtudod vásárolni.   

 


Hozzávalók:

4 db Aranydurbincs filé 

10 dkg rizsliszt

5 dkg pizzaliszt

1 db tojás (nagy)

1 kk só

2-3 dl világos sör (pl. Aranyfácán...)

1/2 cs sütőpor

3-4 dl étolaj a sütéshez 

kell még kb. 3 ek rizsliszt és 2 ek pizzaliszt keveréke a beleforgatáshoz



A sörtésztát előző este keverjük be, majd felhasználásig tegyük be a hűtőbe.

A kétféle lisztet keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá az egész tojás, és a sört, majd keverjük simára a tésztát. (palacsintatésztánál kicsit sűrűbb legyen)

Ezután egy fóliával fedjük le a tálat, majd tegyük be a hőtőbe.

A halfilét vágjuk fel ízlés szerinti csíkokra, majd sózzuk be, és tegyük félre egy fél órára hogy a só átjárja.

Az előzőleg elkészített sörtésztát közvetlenül felhasználás előtt vegyük ki a hűtőből, adjuk hozzá a sütőport, majd keverjük simára. (ha sűrű lenne a massza, akkor egy pici sört keverjünk hozzá)

Az étolajat öntsük egy serpenyőbe, és hevítsük fel.

Az előzőleg besózott halhúst forgassuk bele a rizsliszt és pizzaliszt keverékébe, majd alaposan forgassuk bele a sörtésztába.

Ezután óvatosan helyezzük bele a felhevített olajba, majd egy-egy kisebb kanál sörtésztát kanalazzunk mindegyik halszelet tetejére, és mindkét oldalát süssük szép pirosra, ropogósra. 

Amikor a halhús megsült, szedjük ki egy papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Ameddig a hal sül, süssünk hozzá ízlés szerint hasábburgonyát, és készítsünk hozzá tartármártást.

 


Tálaláskor a fish and chips mellé külön kis tálkában kínáljuk a tartármártást. A rizsliszttel és pizzaliszttel készült hideg sörtészta nagyon finom, ropogósra sül.


2021. április 10., szombat

Sajttal-sonkával töltött pulykamell.

 


A fagyasztóban volt pár szelet pulykamell, a hűtőben volt pár szelet sonka és sajt, így minden adott volt a töltött, és rántott pulykamell elkészítéséhez. Mivel nem szerettem volna kiszárítani a húst, és a pulykamellnek nem kell hosszú sütési idő, így bő fél óra alatt el is készült. Ameddig a hús sült, a köretként tálalt gombás rizs is, és a saláta is elkészült, és már tálalhattam is..... 




Hozzávalók:

4 nagyobb szelet pulykamellfilé

4 szelet füstölt sonka

4 db szeletelt sajt

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

kb. 5 dl étolaj a sütéshez


Hozzávalók a panírozáshoz:

10 dkg liszt

3-4 db tojás (nagy)

1 cs zsemlemorzsa



A pulykamellfilére tegyünk egy nagyobb darab folpack fóliát, majd klopfoljuk ki. (közben azért arra figyeljünk hogy ne legyen túl vékony a hússzelet, és ne lyukadjon ki)

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

Ezután a befűszerezett hússzelet egyik felére helyezzük rá a sonkaszeletet, majd arra a szeletelt sajtot, és az üresen maradt húsrészt hajtsuk rá.

Ezután hústűvel vagy fogpiszkálóval zárjuk le a széleket, hogy panírozáskor, és sütéskor nehogy szétnyíljon a hús.

Az elkészült húsbatyukat ezután először forgassuk bele  lisztbe-felvert egész tojásba-zsemlemorzsába, majd szintén forgassuk bele a tojásba, végül pedig a zsemlemorzsába. (a dupla panírozásnak köszönhetően a sajt nem folyik majd ki sütés közben)

Egy serpenyőbe hevítsük fel az étolajat, helyezzük bele a bepanírozott hússzeleteket, majd közepes hőmérsékleten, többször óvatosan átfordítva, süssük szép pirosra. (kb. 20 percig süssük)

Amikor a hús szép pirosra sült, szedjük ki papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.



Ameddig a hús készül, készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én pl. gombás rizst készítettem, de jól illik hozzá a krumplipüré, vagy éppen a sült krumpli is.

Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet, távolítsuk el a hústűt vagy a fogpiszkálót amivel átszúrtuk, majd kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk. 


2021. április 6., kedd

Medvehagymás kenyér.

 


A medvehagymát számtalan formában felhasználhatjuk, én most egy kenyérbe rejtettem bele, egy nagyobb marékkal. Régebben sütöttem már medvehagymás-juhtúrós kenyeret (receptje itt olvasható) és az nagyon ízlett. Mivel most nem volt itthon juhtúró, így tejföllel helyettesítettem, és ettől a tészta finom puha lett, a kenyérhéj pedig ropogós. A medvehagyma íze is jól érezhető, és nem túlzó, de ízlés szerint többet is tehetünk bele. Sütőbe helyezés előtt szezámmaggal szórtam meg, de megszórhatjuk pl. mákkal, vagy éppen vegyes magkeverékkel is.




Hozzávalók 25x10x7 cm-es formához:

 

50 dkg búzaliszt (pl. Nagyi titka)

1 ek étolaj

1,5 dl langyos víz

1 dl tej

2 púpozott ek tejföl (20%-os)

3 kk só

2,5 dkg friss élesztő

1 tk cukor

1-2 marék apróra vágott medvehagyma 

ízlés szerint szezámmag a szóráshoz



 

A langyos cukros tejbe morzsoljuk bele az élesztőt, majd pár perc alatt futtassuk fel.

A lisztet keverjük össze a sóval. A medvehagymát vágjuk fel apróra.

A keverőtálba öntsük bele az olajat, keverjük hozzá a tejfölt és a langyos vizet, majd öntsük hozzá a felfuttatott élesztőt.

Ezután szitáljuk hozzá a sóval összekevert lisztet, adjuk hozzá az apróra vágott medvehagymát, majd a robotgép dagasztó karjával, dagasszuk meg a tésztát. (Természetesen kézzel is megdagaszthatjuk a tésztát.)

A megdagasztott tésztát tegyük át egy lisztezett kelesztőtálba, majd langyos helyen egy óra alatt kelesszük a duplájára.

Amikor a tészta megkelt, borítsuk ki enyhén lisztezett felületre, majd tenyérrel nyomkodjuk téglalap formára. (Arra figyeljünk, hogy ne nyomkodjuk túl vékonyra, és ne legyen nagyobb mint a forma amiben majd sütjük.)

Ezután szorosan tekerjük fel a tésztát úgy, mint a bejglit, és helyezzük bele a sütőpapírral kibélelt formába, majd takarjuk le egy konyharuhával, és szobahőmérsékleten 30 perc alatt kelesszük újra. (Sütőpapír hiányában, zsírozzuk, és lisztezzük ki a formát.)

Amikor a tészta újrakelt, éles késsel több helyen metsszük be a tetejét, majd spricceljük le hideg vízzel, és szórjuk meg ízlés szerint szezámmaggal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd alsó-felső sütésnél kb. 200 fokon süssük 45-50 perc alatt készre.

A sütőből kivéve a forró kenyeret spricceljük le hideg vízzel, majd pár perc után vegyük ki a formából, helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.



A kenyér tésztája könnyű és jól érződik rajta a medvehagyma íze. Ízlés szerint tehetünk bele több medvehagymát is, de szerintem így is jól érződik az íze.


2021. április 3., szombat

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

 



Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Minden Kedves Látogatónak, Bloggertársamnak, Ismerősömnek! 



Répás-gesztenyés fészektorta.

 


Húsvétkor nálunk elmaradhatatlan a répatorta, így idén is elkészült, méghozzá egy gluténmentes változata. A tészta fehér liszt helyett rizsliszttel készült, és a sárgarépa mellett került még darált dió, reszelt narancshéj, és őrölt fahéj is bele. A kihűlt tésztára az előzőleg elkészített, majd jól lehűtött gesztenyekrémet krumplinyomó segítségével nyomtam rá, egy fészket megformálva, majd színes tojáscukorral pakoltam meg.


 

Tészta hozzávalói 20 cm-es tortaformához:

 

20 dkg sárgarépa

15 dkg porcukor

1 cs vaníliás cukor

10 dkg rizsliszt (v. búzaliszt)

15 dkg darált dió

1 kk őrölt fahéj

1 narancs reszelt héja

3 db tojás (nagy)

csipetnyi só

1 kk szódabikarbóna

 

 A sárgarépát pucoljuk meg, majd reszeljük le egy kisebb lyukú reszelőn.

A tojássárgához adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliás cukrot, majd keverjük habosra.

Ezután adjuk hozzá a darált diót, a reszelt sárgarépát, a reszelt narancshéjat, majd szitáljuk hozzá az előzőleg a szódabikarbónával, és egy csipet sóval összekevert lisztet, és keverjük simára a masszát.

A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habbá, majd apránként, óvatosan hogy a hab ne nagyon törjön, keverjük hozzá a masszához.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, vagy zsírozzuk és lisztezzük ki, majd egyenletesen kanalazzuk bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 50 percig, tűpróbáig. (Én légkeverésnél 170 fokon, 45 percig sütöttem.

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

Amikor a tészta kihűlt a közepétől kiindulva vájjunk egy kb. 10 cm-es kört amely kb. 1,5-2 cm mély legyen. (a kivájt tésztára nem lesz szükség, így nyugodtan megehetjük)



Gesztenyés krém hozzávalói:

 

50 dkg gesztenyemassza

25 dkg mascarpone

1 tk holland kakaó

2 cs vaníliás cukor

2-3 ek porcukor

díszítéshez kell egy csomag tojáscukor

 

A mascarponéhoz adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, és a kakaót, majd keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a gesztenyemasszát és szintén keverjük alaposan össze, majd tegyük be a hűtőbe, hogy kissé megdermedjen a krém, és az ízek jól összeérjenek. (mindenképpen tegyük be a hűtőbe hogy lehűljön, mert csak akkor tudunk vele könnyen dolgozni)

Amikor a krém kellően lehűlt, vegyük elő a tésztát és kívül-belül kenjük meg vékonyan a gesztenyekrémmel.

Ezután a maradék gesztenyés krémet kanalazzuk bele egy krumplinyomóba, majd nyomjuk rá a tésztára egy fészket kialakítva.

A torta közepén kialakított fészekbe azután tegyük bele a tojáscukrot, majd tálalásig tegyük a tortát hűtőbe.

 


Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.


2021. április 2., péntek

Marcipános-sárgarépás muffin.





A muffin sütése igen egyszerű feladat, és még a gyerekeket is bevonhatjuk a munkába. Keverhetnek, kavarhatnak kedvükre, mert a tészta elronthatatlan. A húsvéti ünnepekhez nálunk hozzátartozik egy-egy sárgarépás sütemény, torta, vagy éppen egy egyszerűen, és rövid idő alatt elkészíthető muffin. A muffin tésztához a reszelt sárgarépa mellett, keverhetünk pl. darált diót, ízlés szerint fűszereket, és a közepébe belerejthetjük a marcipánt, mellyel csak még finomabbá tehetjük. A kihűlt muffint pedig vajkrémmel koronázzuk meg tálalás előtt.....






Hozzávalók 12 db muffinhoz:

20 dkg sárgarépa
15 dkg darált dió
15 dkg liszt
10 dkg porcukor
1 cs vaníliás cukor
 2 tk sütőpor
csipet só
1 citrom reszelt héja
1 kk őrölt fahéj
0,5 dl tej
2 db tojás (közepes)
10 dkg vaj (teavaj)
20 dkg marcipán



A sárgarépát egy kisebb lyukú reszelőn, reszeljük le. A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük vissza.

A liszthez adjuk hozzá a sütőport, az őrölt fahéjat, a reszelt citromhéjat, egy csipet sót, a darált diót, és keverjük alaposan össze.

A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, és az egész tojásokat, majd keverjük össze. 

Ezután keverjük hozzá a felolvasztott, és visszahűtött vajat, majd a tejet is.

A lisztes keverékhez öntsük hozzá a cukros-tojásos keveréket, majd keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá a reszelt sárgarépát, és szintén keverjük alaposan össze.

A muffinformát béleljük ki muffinpapírral, (v. szilikonos muffin formával) majd mindegyikbe tegyünk egy-egy kiskanál masszát.

Ezután helyezzünk a közepébe egy-egy darabka marcipánt, majd kanalazzuk rá a maradék masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 25 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.





 Mascarponés vajkrém hozzávalói:

15 dkg masccarpone
7 dkg vaj
1 dl Hulala (v. habtejszín)
3 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor


A porcukorhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot és a vajat, majd keverjük habosra.

Ezután adjuk hozzá a mascarponét, és szintén keverjük habosra.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd két részletben keverjük hozzá a krémhez.

Ezután egyszerűen csak kanalazzuk rá a kihűlt muffin tetejére, majd ízlés szerint szórjuk meg színes szórócukorral. 

A muffin tésztája szaftos, és nagyon finom a közepében megbújó marcipánnal, és a vajkrémmel a tetején.



2021. április 1., csütörtök

Zöldsaláta füstölt tengeri Farkassügérrel.

 


Húsvét előtti csütörtökhöz vagyis nagycsütörtökhöz (zöldcsütörtök) érkeztünk, így a mai napon a hagyományok szerint kizárólag zöld zöldségekből, vagy zöldfűszerekből készült ételt lehet fogyasztani. Így gondoltam ma egy egyszerű húsmentes salátát készítek ebédre. A salátába ugyan hús nem, de füstölt hal az került, bizakodva abba, hogy az még belefér..... Az elkészült salátára tálalás előtt, finom füstölt tengeri sügért csipkedtem, mely igazán jól illett hozzá. A farkassügért pedig kedves barátomnak Frane Palekának köszönhetem, aki Horvátországban a Cromaris-nál dolgozik, mely a világ egyik legnagyobb vállalata, amely a legkiválóbb minőségű tengeri Farkassügért, és tengeri Aranydurbincsot forgalmazza.

 

Friss Cromaris hal megvásárolható a Budaörsi Halpiacon (ott kérésedre a halból egy finom ételt el is készítenek). Friss halat a Metro-ban is lehet vásárolni, ha abból készítenél egy finom halételt. Másrészt, ha már megtisztított, csomagolt halat szeretnél vásárolni, melyet csak elő kell készíteni a főzéshez, akkor a Sparban, és az Aldiban is megtudod vásárolni.  




Hozzávalók:

1 csomag vegyes salátamix

2 db füstölt tengeri Farkassügér filé

1 kisebb üveg olívabogyó


Öntet hozzávalói:

2-3 ek tejföl (v. natur joghurt)

1 ek majonéz

1 tk citromlé

1 ek olívaolaj

1 tk dijoni magos mustár

1-2 ek az olívabogyó levéből

csipet só

őrölt színes bors (ízlés szerint)



 

Az olajbogyót tegyük egy szűrőbe és csepegtessük le. A salátamixet tegyük egy tálba, majd adjuk hozzá a lecsepegtetett olajbogyót, és kézzel forgassuk össze.

A tejfölt, a majonézt, és a dijoni mustárt tegyük egy tálba és keverjük simára.

Ezután adjuk hozzá a citromlevet, csipet sót, ízlés szerint őrölt színes borsot, az olívaolajat, és az olajbogyó levéből 1-2 kanálnyit, majd keverjük alaposan össze.

Tálalás előtt halmozzuk a salátát tányérra, ízlés szerint csorgassuk meg az öntettel, majd csipkedjük rá a füstölt halfilét és úgy kínáljuk.



Füstölt tengeri Farkassügér filé