2022. június 26., vasárnap

Teljes kiőrlésű sajtos rúd füstölt sajttal.

 


Végre elérkezett a megérdemelt nyaralás, melyet minden évben a Tisza-tónál töltünk.... természetesen a konyhát messze elkerülöm ilyenkor, nem főzök, mert jólesik hogy kiszolgálnak, és még mosogatni sem kell. Persze azért arra is gondolnom kellett hogy legyen velem olyan rágcsa melyet pl. cukorbetegként kisétkezésekre eltudok majd majszolni, így aztán sütöttem egy adag sajtos rudat teljes kiőrlésű liszttel. A tetejére szezámmagot szórtam, de ízlés szerint köménymaggal, tökmaggal, vagy éppen reszelt sajttal is megszórhatjuk.




Hozzávalók:

30 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt (vagy 20 dkg)

10 dkg tönkölybúza finomliszt (vagy 20 dkg)

20 dkg Vénusz margarin
 
15 dkg füstölt sajt
 
1 db tojás (nagy)
 
1 tk só
 
1/2 cs sütőpor (7 gramm)
 
1 kk szódabikarbóna
 
2-3 ek tejföl
 
1 kisebb tojás a lekenéshez
 
1 ek szezámmag a szóráshoz 
 



A kétféle liszthez adjuk hozzá a sót, a szódabikarbónát, a sütőport, és keverjük alaposan össze.

Ezután adjuk hozzá a felkockázott, hideg margarint és kezdjük el összemorzsolni, majd reszeljük hozzá a füstölt sajtot is, és szintén morzsoljuk össze.

Amikor már kellően morzsalékos, adjuk hozzá az egész tojást, és a tejfölt, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (a tejfölt apránként adagoljuk hozzá, hogy egy könnyen nyújtható tésztát kapjunk)

Ezután liszttel megszórt felületen nyújtsuk ki a tésztát kb. 1 cm vastagra.

Ezután kenjük le felvert egész tojással, ízlés szerint szórjuk meg szezámmaggal, majd vágjuk fel ízlés szerinti csíkokra. (ízlés szerint köménymaggal, tökmaggal, vagy éppen reszelt sajttal is megszórhatjuk)

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a felcsíkozott tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 20 perc alatt süssük aranybarnára.
 
A kisült sajtos rúd finom omlós. Hűvös, száraz helyen, letakarva hosszabb ideig (1-2 hétig) eltartható.
 
 
1 darab tápanyagtartalma:
 
Energia: 89 kcal
 
Fehérje: 3 g
 
 Zsír: 5 g

Szénhidrát: 7 g


2022. június 19., vasárnap

Sütőporos lángos cukorbetegeknek.

 


A nyárhoz hozzátartozik a strandolás és ezzel együtt a lángos is, melyet eddig ki nem hagytam volna, főleg ha egy igazán finom lángosról volt szó. A strandolás megmaradt, viszont a fehér liszttel készült lángosról bizony le kell hogy mondjak... persze azért a lángosról teljesen nem, sőt nemcsak a strandon ehetünk lángost, hanem mi magunk is megsüthetjük a számunkra fogyaszthatót. Én most pl. tönkölybúza és teljes kiőrlésű lisztet használtam, és élesztő helyett sütőporral készült, de így is nagyon, de nagyon finom. A frissen kisült lángost pedig tejföllel, és sajttal megszórva jóízűen fogyasztottam el.

 

 


Hozzávalók 4-5 db-hoz:

15 dkg tönkölybúza finomliszt (Nagyi titka)

5 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt

1/2 cs sütőpor (7 gramm)

késhegynyi szódabikarbóna

1/2 tk só

1 lapos ek tejföl

kb. 1 dl víz

1 ek étolaj

bőséges olaj a sütéshez


 

 

A kétféle lisztet keverjük össze, majd keverjük hozzá a sütőport, a szódabikarbónát, és a sót. (ízlés szerint több sót is keverhetünk hozzá)

Ezután adjuk hozzá a tejfölt, az étolajat, és a víz felét, majd keverjük alaposan össze. Keverés közben adjunk hozzá még annyi vizet, hogy se túl lágy, sem pedig túl kemény ne legyen majd a tészta.... könnyen tudjuk majd megformázni.

Az összekevert tésztából olajos kézzel formázzunk 4-5 halmot, és tegyük olajozott tálcára.

Egy serpenyőbe forrósítsuk fel az olajat, majd a tésztahalmokat egyesével megformázva süssük szép pirosra. (sütés közben többször fordítsuk át a lángost, hogy szép egyenletesen süljön a tészta)

Amikor a lángos készre sült, vegyük ki az olajból, csepegtessük le, és helyezzük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja, majd tálalásig tartsuk melegen.

 

 


Tálalás előtt a lángost ízlés szerint sózzuk meg, kanalazzuk rá a tejfölt, és szórjuk meg reszelt sajttal. Ízlés szerint még fokhagymával is megkenhetjük, de én ettől eltekintettem.

 

2022. június 11., szombat

Fűszeres lazac spárgával és fehérbormártással.

 


A tengeri halak közül nagyon szeretem a lazacot, így aztán még ünnepi alkalom sem kell hozzá, időről-időre szívesen elkészítem. Mivel az idén nagyon kedvező áron hozzálehet jutni a spárgához, (most pl. 50 dkg/600 Ft volt) így gondoltam a fűszereslazac mellé spárgát tálalok majd.... Persze azért a kettő együtt kevésnek bizonyult volna, így fehérbormártást készítettem, majd azzal tálaltam. A mártás elkészítési igen egyszerű, és pl. sült húsokhoz is remekül illik.




Hozzávalók a fűszeres lazachoz:

2 db lazacfilé (kb. 25 dkg/db)

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 tk halfűszerkeverék

1/2 citrom leve

5 dkg vaj

2 ek olívaolaj

 

Mindkét halfilét ízlés szerint locsoljuk meg citromlével, sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg a fűszerkeverékkel, majd hagyjuk állni, hogy az ízek kellően átjárják.

Ezután a bőrös feléről egy papírtörlővel itassuk fel a nedvességet mielőtt elkezdenénk sütni.

Egy serpenyőbe melegítsük fel a vajat és az olajat, majd a bőrös felével lefelé helyezzük bele a lazacszeleteket, majd a forró zsiradékkal locsolgatva süssük 10 percig. (a halszeleteket közben ne mozgassuk, így a bőre ropogósra sül)

Ezután a serpenyőt helyezzük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük még 10-15 percig. (mielőtt a serpenyőt betennénk a sütőbe a nyelét, ha nem fém, akkor alufóliába csomagoljuk be)

Amikor a lazacszeletek készre sültek, vegyük ki a serpenyőből, és tálalásig tartsuk melegen. (érdemes kivenni a forró serpenyőből, mert különben tovább sül a hal, és kiszárad)




Fehérbormártás hozzávalói:

2 dl fehérbor

2 dl zöldségalaplé

2 db vöröshagyma (nagyobb)

2 dl főzőtejszín

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

késhegynyi szerecsendió (el is hagyható)

1 tk kukoricaliszt

5 dkg vaj

1 ek étolaj

 

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe melegítsük fel a vajat és az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Amikor a hagyma már üvegesre párolódott, szórjuk meg a liszttel, pirítsuk kb. egy percig, majd öntsük fel a fehérborral és az alaplével. (alaplé helyett felönthetjük vízzel, melyben feloldottunk egy darab húsleveskockát)

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a szerecsendióval, majd addig főzzük, hogy elfője a főzőlé kb. felét.

Ezután vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a főzőtejszínt, majd turmixoljuk össze vagy botmixerrel pépesítsük. (ízlés szerint ezután egy szűrőn átszűrhetjük, hogy szép selymes legyen)

Végül tegyük vissza a tűzre, majd kevergetve főzzük még pár percig, hogy kellően besűrűsödjön a mártás. 

Ezután vegyük le a tűzről, és tálalásig tartsuk melegen.




Spárga hozzávalói:

1 cs zöld spárga (50 dkg)

1 tk só

1 tk ételízesítő

őrölt színes bors (ízlés szerint)

5 dkg vaj

1 ek étolaj


Egy edénybe tegyük bele a spárgát, sózzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, és pár perc alatt, főzzük roppanósra, majd szűrjük le.

Egy serpenyőbe melegítsük fel a vajat és az olajat, majd helyezzük bele az előzőleg alaposan lecsepegtetett spárgát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és rázogatva melegítsük össze. 

Tálalásig tartsuk melegen.



Tálaláskor helyezzük a lazacszeletet tányérra, tegyünk mellé egy csokornyi spárgát, ízlés szerint öntsük köré a fehérbormártást, majd úgy kínáljuk.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 642 kcal

Fehérje: 28 g

Zsír: 55 g

Szénhidrát: 9 g


2022. június 9., csütörtök

Eperdzsem cukorbetegeknek.

 

Mivel nagyon szeretjük az eperdzsemet, így minden évben főzök jó pár üveggel. Így történt ez idén is, annyi változtatással, hogy most pár üveg cukormentes dzsem is készült, melyet én magam is bátran elkanalazgathatok majd. Finom, édes magyar epret vásároltam, melyhez eritritet, vaníliaaromát, őrölt fahéjat, és reszelt citromhéjat is tettem, majd úgy főztem készre. A sűrítéshez Dr Oetker 2:1 dzsemfixet használtam, így nem kellett kidunsztolni az elkészült dzsemet, mely nagyon finom. Mivel nagyon finom, így nemcsak elkanalazgatni fogom, hanem palacsintába, süteményekhez is felfogom majd felhasználni.

 


 

Hozzávaló 8 kisebb üveghez:

2.5 kg eper

60 dkg eritrit

2 tk vaníliaaroma

1 tk őrölt fahéj

1 citrom reszelt héja

2 db Dr.Oetker dzsemfix 2:1

 


 
Az epret alaposan mossuk meg, majd daraboljuk fel, és ízlés szerint botmixerrel pépesítsük. (Én pl. hagytam benne darabos epret is.)

Ezután egy edénybe keverjük össze a több mint fele mennyiségű eritrittel, a vaníliaaromával, a citromhéjjal, és az őrölt fahéjjal, majd hagyjuk legalább egy órát állni. Közben többször keverjük meg. 

A maradék eritritet keverjük össze a dzsemesítővel, és keverjük hozzá az eperhez, majd nagyobb lángon forraljuk fel. (közben többször keverjük át)

Amikor felforrt, vegyük kisebbre a lángot, majd állandó kevergetés mellett főzzük tovább még kb. 3 percig.

Ezután vegyük le a tűzről, és töltsük bele az előzőleg sterilizált üvegekbe, majd jól zárjuk le, és kb. 5 percre állítsuk fejtetőre az üvegeket.

Mivel ezzel a dzsemesítővel készült, így nem kell kidunsztolni.... amikor letelt az 5 perc fordítsuk vissza az üvegeket, majd hagyjuk teljesen kihűlni.




2022. június 4., szombat

Csokoládés-epres brownie cukorbetegeknek.

 


Nagyon szeretem a csokoládés süteményeket, és a cukorbetegség ellenére sem szerettem volna lemondani róla...... egyik nagy kedvencem pl. a brownie, mely sütés után is jó szaftos marad. Így aztán a hozzávalókat megváltoztatva elkészült a cukormentes brownie, melyet sütés előtt finom, magyar eperrel szórtam meg. Alig vártam hogy kisüljön, és kihűljön ez a tömény csokoládés finomság..... Igaz, cukor nélkül készült, de azért 1-2 szeletnél nem ajánlott egyszerre többet enni belőle, melyet valljuk be, igen nehéz lesz betartani.

 


 

Hozzávalók 18x25 cm-es tepsihez:

10 dkg törökmogyoró (v. dió)

2 ek holland kakaó (púpozott)

15 dkg étcsokoládé (70%-os)

1 tk vaníliaaroma

csipet só

7,5 dkg Vénusz margarin

1 ek mogyorókrém (diabetikus)

10 dkg eritrit

2 db tojás (nagy)

kb. 20 dkg eper

 



A darált mogyorót (v. diót) keverjük össze egy csipet sóval, és a kakaóval.

A margarint és az apróra tördelt csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, hagyjuk langyosra hűlni, majd keverjük hozzá a mogyorókrémet.

A tojásokat az eritrittel, és a vaníliaaromával keverjük habosra, majd először keverjük hozzá a csokoládés keveréket, végül pedig a darált mogyorós keveréket is.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, egyenletesen simítsuk bele a masszát, majd ízlés szerint szórjuk meg a feldarabolt eperrel.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékletű sütőben süssük kb. 25 perc alatt készre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 20 percig sütöttem.) 

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.

 

 

Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Sütés közben jó szaftos marad, nekem nagyon ízlik benne a ropogós mogyoró, és jól illik hozzá a finom, édes magyar eper.

 

1 szelet tápanyagtartalma:

Energia: 146 kcal

Fehérje: 3 g

Zsír: 11 g

Szénhidrát: 8 g

 

2022. június 1., szerda

Spárgás hagymakrémleves palacsintametélttel.

 


Hagymakrémlevest igen sokszor készítek, főleg a téli időszakban.... Mivel igen kedvező áron sikerült spárgát vásárolnom, így gondoltam az alap hagymalevest megbolondítom egy csomag zsenge zöld spárgával, elrontani biztosan nem fogja. Bizony hogy nem rontotta el, sőt..... nagyon finom volt, így meg kell hogy ismételjem ameddig még beszerezhető a spárga.  Levesbetétnek egyszerű sós palacsintát sütöttem, majd metéltre felvágva került a krémlevesbe, melyet tálalás előtt még reszelt sajttal is megszórtam.


 


Hozzávalók:

1 cs zöld spárga (50 dkg)

2 db vöröshagyma (nagy)

1 ek kukoricaliszt

5 dkg vaj

1 ek étolaj

 só (ízlés szerint)

2 tk ételízesítő

őrölt színes bors (ízlés szerint)

2-3 ek tejföl

1 l víz


A spárgának a bimbóit vágjuk le és tegyük félre. A szárrészét vágjuk fel kisebb darabokra.

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A vajat és az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, szórjuk meg egy nagy csipet sóval, és pároljuk üvegesre.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt spárgaszárat, majd pároljuk még pár percig.

Ezután szórjuk meg a kukoricaliszttel, keverjük alaposan össze, öntsük fel a vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, és főzzük puhára. 

Amikor a szárrész puhára főtt, adjuk hozzá a félretett spárgabimbót és főzzük tovább még 2-3 percig.

Ezután szedjük ki a roppanósra főtt bimbókat, és tegyük félre.

A levest ezután öntsük bele a turmixgépbe, adjuk hozzá a tejfölt, és turmixoljuk krémesre.

Ezután öntsük vissza az edénybe, adjuk hozzá a félretett bimbókat, és tálalásig tartsuk melegen. (ha szükséges akkor ízesítsünk utána)



Palacsintametélt hozzávalói:

1 kisebb tojás

nagy csipet só

1/2 ek olaj

pár ek liszt

szénsavas ásványvíz


A tojást keverjük össze a sóval, öntsünk hozzá egy kevés szénsavas ásványvizet, keverjünk hozzá pár evőkanál lisztet és még annyi szénsavas ásványvizet hogy palacsintatésztát kapjunk, majd keverjük hozzá az olajat is.

Ezután kiolajozott palacsintasütőben süssük meg a palacsintákat, majd szorosan tekerjük fel, és vágjuk fel metéltre.


 

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd ízlés szerint tegyünk bele a palacsintametéltből, szórjuk meg reszelt sajttal, majd úgy kínáljuk.