2023. május 30., kedd

Mákos túró nudli (cukorbetegeknek)

 


A kérés az volt hogy mákos nudli készüljön ebédre, és én gondolkodás nélkül hozzá is fogtam a nudlikészítéshez. Az egésszel csakis egyetlen gondom volt, hogy cukorbetegként én nem ehetek majd belőle..... de miért is ne csinálhatnék magamnak is tettem fel magamban a kérdést. Így aztán a már jól bevált túró nudli receptemet vettem alapul, (receptje erre a linkre kattintva található) majd eritrittel összekevert darált mákkal szórtam meg. Az elkészült nudli nagyon finom volt, de persze azért a krumplis tésztával készült mákos nudli (receptje a linkre kattintva található) az igazi.



Hozzávalók:

25 dkg tehéntúró

5 dkg barna rizsliszt

5 dkg zabpehelyliszt

1 db tojás (nagy)

1 tk eritrit 

csipet só

2-3 dkg olvasztott vaj

eritrittel összekevert darált mák ízlés szerint


A túrót villával törjük össze, ezután adjuk hozzá a rizslisztet, a zabpehelylisztet, egy csipet sót, az eritritet, és az egész tojást, majd gyúrjuk össze a tésztát. (Én apró szemű zabpelyhet daráltam le a kávédarálón és azt adtam hozzá.)

Ezután takarjuk le folpack fóliával a tálat, majd tegyük be legalább egy órára a hűtőbe.

Közben datáljuk le a mákot és ízlés szerint keverjük össze eritrittel.

Vegyük ki a túrós masszát a hűtőből, majd nedves kézzel csippentsünk le kisebb darabokat, és a két tenyerünk között formázzuk meg.


Az elkészült nudlikat ezután tegyük bele forrásban lévő bő mennyiségű vízbe, majd várjuk meg míg feljönnek a víz tetejére, és gyöngyöző vízben főzzük még 8-10 percig. (közben vegyünk ki egyet és kóstoljuk meg, hogy megfőtt-e, nehogy túlfőzzük)
 
 
Ezután a készre főtt nudlit szűrőkanállal szedjük ki a vízből, alaposan csepegtessük le, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajhoz, szórjuk meg ízlés szerint darált mákkal és eritrittel, majd alaposan forgassuk össze.



Tálaláskor halmozzuk a mákos nudlit tányérra, ízlés szerint ha szükséges szórjuk még meg eritrittel, majd jó étvággyal fogyasszuk el.


2023. május 22., hétfő

Köménymagos tojásleves.

 


Nem is emlékszem már mikor főztem utoljára tojáslevest, pedig volt idő amikor gyakran az asztalra került. Az igen egyszerű levesek közé sorolnám, mert a hozzávalók szerintem minden konyhában megtalálhatók, és bő fél óra alatt elkészíthető. Tojást pedig annak függvényében használhatunk hozzá, hogy milyen sűrű levest szeretnénk tálalni. A felvert tojás mellett én mindig főzök bele egész tojást is, és mivel kissé savanykásan szeretem, így az ecetet sem hagyom ki, de ez már ízlés dolga, mert ecet nélkül is finom. Tálaláskor még kínálhatunk hozzá pirított kenyér vagy zsemlekockákat, de én most attól is eltekintettem, és csak így magában kanalaztuk a finom, és sűrű levest.



Hozzávalók:

6 db tojás

1 ek liszt (pl. tönkölybúza finomliszt)

2 tk ételízesítő

só (ízlés szerint)

2 tk egész köménymag

2 tk pirospaprika

1-2 tk ételecet

2 ek étolaj

kb. 1 l víz

 

 Az olajat hevítsük fel, adjuk hozzá a lisztet, majd az egész köménymagot is, és kevergetve pirítsuk zsemleszínűre a lisztet. (ekkor már a köménymag is kellően megpirul és elkezd pattogni)

Amikor már zsemleszínűre pirult a liszt, vegyük le a tűzről, keverjük hozzá a pirospaprikát, majd öntsük fel a vízzel.

Ezután tegyük vissza a tűzre, adjuk hozzá az ételízesítőt, ízlés szerint sózzuk, forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve főzzük kb. 15 percig. Közben ízlés szerint ízesítsük az ecettel. (Én kissé savanykásan szeretem, így apránként, közben kóstolgatva, több ecetet adtam hozzá.)

Három tojást üssünk fel egy tányérba, majd villával verjük fel. 

Ezután állandó keverés mellett csorgassuk a forrásban lévő levesbe, majd óvatosan üssük bele az egész tojásokat is.

Ezután főzzük pár percig, hogy az egész tojások megfőjenek, de közben már ne keverjük meg, hogy a tojások egészben maradjanak.


 

Tálaláskor merjük a levest tányérba, tegyük bele egészben főtt tojást is, majd ízlés szerint szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel, és úgy kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá még pirított kenyér vagy zsemlekockákat is.


2023. május 13., szombat

Kókuszos-csokoládés keksz. (cukorbetegeknek)

 


Kekszet általában az őszi, és téli hónapokban szoktam sütni, de ebben a májusi őszben bizony jólesik a sütő melege, így aztán hozzáfogtam a kekszsütéshez. Ennek a keksznek a cukorral, és finomliszttel készült változatát már megsütöttem (receptje erre a linkre kattintva található) így azt a receptet vettem alapul.... finomliszt helyett teljes kiőrlésű tönkölylisztet, cukor helyett pedig eritritet használtam. A hozzáadott kókuszreszeléktől finom kókuszos íze lett, melyet még finomabbá tett a kekszben megbújó roppanós csokoládé.



Hozzávalók kb. 12 db kekszhez:

6 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

6 dkg tönkölybúza finomliszt

5 dkg kókuszreszelék

7 dkg eritrit

1 tk vaníliaaroma

6 dkg vaj

1 kisebb tojás

csipet só

2-3 dkg étcsokoládé


 

A csokoládét vágjuk össze kisebb darabokra.

A kétféle lisztet keverjük össze, majd keverjük össze a sütőporral, a kókuszreszelékkel, és egy csipet sóval.

A puha vajat keverjük simára az eritrittel és a vaníliaaromával, majd keverjük hozzá az egész tojást is.

Ezután a vajas keverékhez adjuk hozzá a lisztes keveréket, és keverjük össze, majd adjuk hozzá az előzőleg apróra vágott csokoládét is.

A masszából formázzunk diónyi golyókat, helyezzük egymástól kicsit távolabb, sütőpapírral bélelt tepsire, majd kicsit lapogassuk el.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon süssük kb. 14-15 perc alatt készre a kekszeket. (Én légkeverésnél 170 fokon, 14 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni.



A kihűlt keksz nagyon finom, jól érződik rajta a kókuszos íz, és jól illik hozzá a ropogós csokoládé. Kekszes vagy papír dobozban, jó pár napig tárolhatjuk anélkül hogy kiszáradna. 

 

2023. május 6., szombat

Áfonyás-mákos sajttorta cukorbetegeknek.

 

 

Nagyon szeretem a sajttortát, és az áfonya is a kedvenceim közé tartozik.... a fagyasztóba pedig még éppen volt fagyasztott áfonya, így gondoltam sütök egy finom tortát. Természetesen a tortaalapja cukormentes Gullón keksszel készült, és a sajtkrémhez, és az áfonyához is eritritet használtam. A kekszes alapba és a sajtkrémbe is pörkölt mák került, melytől különösen finom lett a torta. Áfonya helyett ízlés szerint készíthetjük pl. eperrel, meggyel..... vagyis idénygyümölccsel.




Kekszes alap hozzávalói 20 cm-es tortaformához:

10 dkg Gullón cukormentes keksz

1 ek pörkölt mák

5 dkg vaj

szükség esetén egy kevés tej


A mákot pár pillanat alatt pörköljük meg, majd öntsük ki a serpenyőből és hűtsük ki.

Ezután a kekszet és a mákot daráljuk le, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat és keverjük össze. (ha túl száraz lenne, akkor adjunk hozzá egy pici tejet)

Egy kb. 20 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral úgy, hogy a szélét is befedje, majd egyenletesen lapogassuk bele a kekszet. 

Ezután tegyük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 10 percig. (Én légkeverésnél 160 fokon sütöttem.)

Ezután vegyük ki a sütőből és hagyjuk egy kicsit hűlni mielőtt ráöntenénk a sajtkrémet.

Közben készítsük el a sajtkrémet.




Hozzávalók a sajtkrémhez:

25 dkg mascarpone

2 db tojás (nagy)

10 dkg eritrit (v. ízlés szerinti édesítő)

1 tk vaníliaaroma

1 ek pörkölt mák

1/2 citrom reszelt héja

1/2 citrom leve

csipet só


A mákot pár pillanat alatt pörköljük meg, majd öntsük ki a serpenyőből és hűtsük ki.

Egy tálba tegyük bele a mascarponét, adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát, a citromhéjat és citromlevet, majd keverjük alaposan össze. (ízlés szerint több édesítőt is adhatunk hozzá)

Ezután adjuk hozzá az egész tojásokat és a pörkölt mákot, és szintén keverjük alaposan össze.

Ezután egyenletesen öntsük rá az elősütött keksz tetejére, majd tegyük vissza a meleg sütőbe, és a hőfokot kicsit megemelve süssük 40-45 perc alatt készre. (tűpróbáig süssük) Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem.

Amikor a torta megsült vegyük ki a sütőből, és hűtsük ki, majd tegyük be a hűtőbe hogy teljesen megdermedjen, és az ízek összeérjenek. (amikor kivesszük a sütőből még elég lágynak néz ki, de mire kihűl, szépen tudjuk majd szeletelni)



Áfonyás réteg hozzávalói:

20 dkg áfonya (lehet fagyasztott is)

1 dl víz

2 ek eritrit

1/2 citrom reszelt héja

1 kk őrölt fahéj

1 kk vaníliaaroma

1/2 ek étkezési keményítő + 0,5 dl víz


Egy serpenyőbe tegyük bele az áfonyát, majd öntsük hozzá a vizet, adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát, a citromhéjat, és az őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig.

A keményítőt keverjük simára a vízzel, majd öntsük hozzá az áfonyához, és kevergetve addig főzzük míg kissé besűrűsödik. 

Ekkor vegyük le a tűzről, és kevergetve hűtsük langyosra.

Vegyük ki a tortát a hűtőből, majd öntsük az áfonyát a tetejére, és tegyük vissza a hűtőbe, hogy megdermedjen.



Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd hagyjuk legalább egy fél órát szobahőmérsékleten, hogy ne legyen túl hideg, és úgy kínáljuk. A roppanós pörkölt mák különösen jól illik a citromos sajtkrémhez. Az áfonyát ízlés szerint pl. meggyre, eperre vagy éppen ízlés szerinti gyümölcsre cserélhetjük.