2023. május 6., szombat

Áfonyás-mákos sajttorta cukorbetegeknek.

 

 

Nagyon szeretem a sajttortát, és az áfonya is a kedvenceim közé tartozik.... a fagyasztóba pedig még éppen volt fagyasztott áfonya, így gondoltam sütök egy finom tortát. Természetesen a tortaalapja cukormentes Gullón keksszel készült, és a sajtkrémhez, és az áfonyához is eritritet használtam. A kekszes alapba és a sajtkrémbe is pörkölt mák került, melytől különösen finom lett a torta. Áfonya helyett ízlés szerint készíthetjük pl. eperrel, meggyel..... vagyis idénygyümölccsel.




Kekszes alap hozzávalói 20 cm-es tortaformához:

10 dkg Gullón cukormentes keksz

1 ek pörkölt mák

5 dkg vaj

szükség esetén egy kevés tej


A mákot pár pillanat alatt pörköljük meg, majd öntsük ki a serpenyőből és hűtsük ki.

Ezután a kekszet és a mákot daráljuk le, majd adjuk hozzá a felolvasztott vajat és keverjük össze. (ha túl száraz lenne, akkor adjunk hozzá egy pici tejet)

Egy kb. 20 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral úgy, hogy a szélét is befedje, majd egyenletesen lapogassuk bele a kekszet. 

Ezután tegyük be előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük 10 percig. (Én légkeverésnél 160 fokon sütöttem.)

Ezután vegyük ki a sütőből és hagyjuk egy kicsit hűlni mielőtt ráöntenénk a sajtkrémet.

Közben készítsük el a sajtkrémet.




Hozzávalók a sajtkrémhez:

25 dkg mascarpone

2 db tojás (nagy)

10 dkg eritrit (v. ízlés szerinti édesítő)

1 tk vaníliaaroma

1 ek pörkölt mák

1/2 citrom reszelt héja

1/2 citrom leve

csipet só


A mákot pár pillanat alatt pörköljük meg, majd öntsük ki a serpenyőből és hűtsük ki.

Egy tálba tegyük bele a mascarponét, adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát, a citromhéjat és citromlevet, majd keverjük alaposan össze. (ízlés szerint több édesítőt is adhatunk hozzá)

Ezután adjuk hozzá az egész tojásokat és a pörkölt mákot, és szintén keverjük alaposan össze.

Ezután egyenletesen öntsük rá az elősütött keksz tetejére, majd tegyük vissza a meleg sütőbe, és a hőfokot kicsit megemelve süssük 40-45 perc alatt készre. (tűpróbáig süssük) Én légkeverésnél 170 fokon, 40 percig sütöttem.

Amikor a torta megsült vegyük ki a sütőből, és hűtsük ki, majd tegyük be a hűtőbe hogy teljesen megdermedjen, és az ízek összeérjenek. (amikor kivesszük a sütőből még elég lágynak néz ki, de mire kihűl, szépen tudjuk majd szeletelni)



Áfonyás réteg hozzávalói:

20 dkg áfonya (lehet fagyasztott is)

1 dl víz

2 ek eritrit

1/2 citrom reszelt héja

1 kk őrölt fahéj

1 kk vaníliaaroma

1/2 ek étkezési keményítő + 0,5 dl víz


Egy serpenyőbe tegyük bele az áfonyát, majd öntsük hozzá a vizet, adjuk hozzá az eritritet, a vaníliaaromát, a citromhéjat, és az őrölt fahéjat, majd főzzük pár percig.

A keményítőt keverjük simára a vízzel, majd öntsük hozzá az áfonyához, és kevergetve addig főzzük míg kissé besűrűsödik. 

Ekkor vegyük le a tűzről, és kevergetve hűtsük langyosra.

Vegyük ki a tortát a hűtőből, majd öntsük az áfonyát a tetejére, és tegyük vissza a hűtőbe, hogy megdermedjen.



Tálalás előtt vegyük ki a tortát a hűtőből, ízlés szerint szeleteljük fel, majd hagyjuk legalább egy fél órát szobahőmérsékleten, hogy ne legyen túl hideg, és úgy kínáljuk. A roppanós pörkölt mák különösen jól illik a citromos sajtkrémhez. Az áfonyát ízlés szerint pl. meggyre, eperre vagy éppen ízlés szerinti gyümölcsre cserélhetjük.


10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a tortád, és nagyon finom is lehet, igazi vasárnapi, hétvégei édesség!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Katikám! Nagyon finom lett a ropogós mákszemekkel. Cukorral is el lehet készíteni, ha esetleg kedvet kaptál hozzá.

      Törlés
  2. Csodás lett. Minden összetevőjét szeretem. A mákot csak szárazon pörkölöd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Ani! A mákot szárazon pörkölöm meg, kevergetve, rázogatva csakis pár pillanatig, és rögtön kiöntöm a serpenyőből nehogy megégjen. Nagyon finom az íze, így ha süteménybe teszem, mindig megpörkölöm előtte.

      Törlés
  3. Ez igazán tökéletesen gyönyörű lett! <3 El kell készítenem Petra lányommal... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, és örülök hogy elkészíted a lányoddal. Nekem nagyon ízlett, sőt még a férjemnek is, pedig neki nem kell cukormentesen étkeznie.

      Törlés
  4. Csodás a tortád és nagyon finom lehetett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Éva, nagyon köszönöm! Nagyon finom volt, többször is megfogom még sütni, csak az áfonyát cserélem majd másik gyümölcsre.

      Törlés
  5. Nagyon finom lehet ez a torta. Mindegyik alkotórésze nyerő nálunk is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anikám, nagyon finom volt, én csakis ajánlani tudom hogy süsd meg. Szerintem eperrel is finom lehet, készülök azzal is megcsinálni.

      Törlés