2016. október 29., szombat

Szőlős-birsalmás pite Tante Fanny leveles tésztával.




Az előnyújtott leveles tészta igencsak megkönnyíti a háziasszonyok dolgát, köztük természetesen az enyémet is. Tudom, hogy most sokan azt gondolják, és vallják, hogy a saját készítésű tésztánál nincs finomabb, de én ezt nem így látom. Egy jó minőségű leveles tésztával mint a Tante Fanny, bizony éppen olyan finom süteményt készíthetünk, sőt...... Mivel nem volt sem kedvem, sem pedig időm nagyobb sütkérezésre, így éppen jól jött hogy kéznél volt az előnyújtott leveles tészta. Először megszórtam cukros-dió keverékével, majd rápakoltam az előfőzött birsalmát és a szőlőszemeket, végül pedig ráreszeltem a marcipánt. Ezután már csak arra kellett várni, hogy készre süljön. Bő fél óra múlva pedig már kínálhattam is a ropogós sült tésztát a gyümölcsös-diós töltelékkel, és a rákaramellizálódott marcipánnal a tetején.





Hozzávalók:

1 cs Tante Fanny leveles tészta
1 fürt fehér szőlő
1 db birsalma (előfőzve)
10 dkg darált dió
2 db babapiskóta (lereszelve)
2 ek porcukor
1 cs vaníliás cukor
1 mk őrölt fahéj
20 dkg marcipán





A birsalmát hámozzuk meg, majd vágjuk cikkekre, és távolítsuk el a magházat. Ezután vágjuk fel kisebb kockákra, majd cukros-fahéjas-szegfűszeges vízben főzzük pár perc alatt félpuhára.(figyeljünk, nehogy túlfőzzük!!)

A szőlőszemeket vágjuk félbe, és távolítsuk el a magokat. (érdemes nagyobb szemű szőlőt választani)

A darált diót keverjük össze a lereszelt babapiskótával, ízlés szerint porcukorral, vaníliás cukorral, és őrölt fahéjjal.

 A leveles tésztát tekerjük ki, majd a papírral együtt helyezzük rá egy tepsire.

Ezután körbe a szélét kicsit hajtsuk fel, hogy a töltelék ne tudjon majd lefolyni sütés közben.

Először szórjuk meg a diós-cukros keverékkel a tésztát, majd helyezzük rá a szőlőszemeket, és az előfőzött birsalmát úgy, hogy lehetőleg mindenhova kerüljön.

Végül egyenletesen reszeljük rá a marcipánt.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk a tepsiben langyosra hűlni mielőtt tálalnánk.





Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Nagyon finom a ropogós tészta a diós-gyümölcsös töltelékkel és a karamellizálódott marcipánnal a tetején. 


Tante Fanny ajándékcsomag.




A napokban levélben keresett meg Csere Rebeka, hogy egy Tante Fanny ajándékcsomaggal szeretnének megajándékozni.


"Kedves Éva!

Egy őszi finomságokkal teli Tante Fanny csomaggal szeretnénk Neked kedveskedni."


Nagyon megörültem, és izgatottan vártam, hogy mit is rejt majd a csomag....... Mint a képen látható, a Tante Fanny leveles és pizzatészta mellett sok finomság került még a hűtőtáskába.

Kedves Rebeka, itt is szeretném megköszönni az ajándékcsomagot Neked és a Tante Fanny egész Csapatának!


2016. október 28., péntek

Gizi-receptjei rovat a Küldd el a RECEPTED! novemberi számában.




Megjelent a Küldd el a RECEPTED! novemberi száma, melyben most is megtalálható a Gizi-Receptjei rovat. A receptújságban kizárólag olyan menüsort osztottam meg melyek csakis az újságban találhatóak. A hűvösebb idő beköszöntével már kissé tartalmasabb ételeket válogattam össze, melyeket bárki elkészíthet otthon is, ha megvásárolja a recept újságot.





 Húsgombócos csicseriborsó-leves (a recept a linkre kattintva olvasható)





 Zöldséges sertéscomb (a recept a linkre kattintva olvasható)





 Citromkrémes, mákos piskótatekercs (a recept a linkre kattintva olvasható)


Amennyiben kedvet kaptál a menüsor elkészítéséhez, akkor nincs más dolgod, mint felkeresni a legközelebbi postát, esetleg egy hírlapárust, és megvásárolni a legfrissebb novemberi lapszámot.


2016. október 27., csütörtök

Fenevad a konyhámban!




A napokban levélben keresett meg Szatmári Gergely kistermelő, (http://chili.hu/#home) és felajánlotta hogy megajándékozna egy általa termelt különleges chili paprika válogatással, és a belőle készült Fenevad termékcsalád egyikével. Természetesen nagyon megörültem, és izgatottan vártam a csomagot, mely meg is érkezett, és szeretném itt is megköszönni Gergelynek!!  A kis paprikák színes kavalkádja már látványra is csodaszép volt, ám a doboz felnyitása után rögtön megcsapott az intenzív illat, és már akkor tisztában voltam vele, hogy valóban egy fenevaddal állok szemben.

A Fenevad kézműves termékekről bővebben pedig a chili.hu oldalon olvashatunk.

"A Fenevad chili szószok limitált mennyiségben, kizárólag saját nevelésű chili paprikából készülnek. 2015-től hivatalosan, őstermelői háttérrel végezzük tevékenységünket Zala megyében, Nagykanizsán.
A termékek ízében és erejében érezhető a chilik ültetésétől a szüretig tartó gondoskodás."



 A Fenevad termékek az alábbi linkre kattintva megtekintetők, és meg is vásárolhatók:






2016. október 26., szerda

Zúzapörkölt tojásos nokedlivel.




Egyszerű zúzapörköltnek indult, melyhez nokedlit képzeltem el..... A zúzapörkölt most éppen csirkezúzából készült, de ízlés szerint pulyka vagy éppen kacsa zúzából is nagyon finom. Mivel mi a pörkölteket pikánsan csípősen szeretjük, így természetesen erős paprikakrém is került bele. Erős paprikakrémek, szószok, és mártogatós a Fenevad chili.hu oldalon megrendelhetőek. Ameddig a pörkölt főtt, hozzáláttam a nokedli készítéséhez, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, végül tojásos nokedlivel tálaltam. A két étel külön-külön is finom, (a pörkölt a Vérszomj chili szósztól igencsak pikánsan csípősre sikerült) de nekünk együtt is nagyon ízlett.






 Zúzapörkölt hozzávalói:

50 dkg csirkezúza
1 db vöröshagyma
1 db paprika
1 db paradicsom
erős paprikakrém ( http://chili.hu/ )
pirospaprika
1 tk ételízesítő
majoranna
kakukkfű
szerecsendió (el is hagyható)
2 ek olaj


A zúzát alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A paprikát és a paradicsomot vékonyan szeleteljük fel.

Egy edénybe hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre, majd adjuk hozzá a felszeletelt paprikát, paradicsomot, és addig pároljuk tovább, még kissé összeesik.

Ezután adjuk hozzá a feldarabolt zúzát, pirítsuk pár percig, szórjuk meg a pirospaprikával és keverjük alaposan össze, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje.

Ezután ízlés szerint sózzuk, adjuk hozzá az erős paprikakrémet, szórjuk meg a fűszerekkel és az ételízesítővel, majd főzzük puhára.







Tojásos nokedli hozzávalói:

30 dkg liszt
6 db tojás (nagy)
2 ek olaj
annyi víz amennyit a liszt felvesz


A lisztet keverjük össze egy mokkáskanál sóval, majd csináljunk a közepébe egy mélyedést, üssünk bele egy tojást, és villával kicsit verjük fel.

Ezután öntsünk hozzá vizet, majd keverjük össze, hogy egy sűrűbb tésztát kapjunk. (a vizet apránként adagoljuk hozzá, nehogy túl lágy legyen a tészta)

Egy nagyobb edénybe forraljunk vizet, majd nokedliszaggatóval, szaggassuk bele a tésztát. Ezután addig főzzük, még feljön a víz tetejére, majd szedjük ki, és hideg vízzel öblítsük le.

A maradék tojásokat üssük fel egy tányérba, sózzuk, majd villával kissé verjük fel.

Az olajat hevítsük fel, majd öntsük hozzá a kissé felvert tojást, és kisebb lángon addig keverjük, hogy legyenek már megsült részek, és még folyós rész is. Ekkor adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett nokedli, majd állandó keverés mellett, süssük készre. (közben kóstoljuk, és ha szükséges sózzunk utána)

Tálaláskor szedjük tányérra a nokedlit, majd kanalazzuk mellé a zúzapörköltet, és úgy kínáljuk. Adhatunk mellé pl. fejes salátát, kovászos uborkát, vegyes savanyúságot......


2016. október 23., vasárnap

Diós-lekváros rakott palacsintatorta csokoládéöntettel.




Palacsinta az örök kedvenc, lehet az éppen túrós, lekváros, kakaós, vagy éppen pudinggal megtöltve. Gondoltam most egy kicsit változtatok a palacsintatésztán, és egy régebbi recept alapján került bele élesztő is. Ameddig a tészta pihent előkészítettem a diós tölteléket, és a lekvárt. Ezután a palacsintákat egyesével sütöttem ki, majd rögtön rákerült a töltelék is. Csakis azután sütöttem a következő palacsintát, mert a könnyű tésztának köszönhetően, csak így lehet szépen egymásra rétegezni, rakni. Amikor elfogyott az utolsó palacsinta is, irány a sütő, majd kb. 30 perc alatt szépen összesült a rakott palacsinta. A sütőből kivéve hagytam teljesen kihűlni, majd nyakon öntöttem a csokoládéval......rövid várakozás után pedig felszeleteltem mint a tortát, és már fogyaszthattuk is.






Hozzávalók a palacsintához:

25 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
10 dkg kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
csipet só
3 dl tej
2 dl habtejszín
3 db nagy tojás
5 dkg olvasztott vaj

kell még hozzá pár kanál olaj a palacsintasütő kikenéséhez

Töltelék hozzávalói:

ízlés szerint lekvár (sárgabarack, szilva...)
darált dió, reszelt citromhéj, porcukor, vaníliás cukor, és őrölt fahéj keveréke 



A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, a reszelt citromhéjjal, és az összemorzsolt élesztővel.

A tojásokat keverjük simára a cukorral, majd állandó keverés mellett, adjuk hozzá a tejet, a tejszínt és az olvasztott vajat. 

Ezután keverjük simára a lisztes keverékkel, és hagyjuk legalább egy órát pihenni, mielőtt elkezdenénk sütni a palacsintákat.

Közben egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. Készítsük elő a diós tölteléket, és a lekvárt.

A palacsintasütőt kenjük ki olajjal, majd az alaposan átkevert tésztából csorgassunk bele egy merőkanálnyit, és az alsó felét süssük pirosra. (csak az alsó felét kell megsütni, nem kell átfordítani!!!)

Amikor a palacsinta egyik fele szép pirosra sült, csúsztassuk át a sütőpapírral bélelt tepsire úgy, hogy a sült oldala legyen lefelé. Ezután szórjuk meg a diós keverékkel.

A következő palacsintának is süssük pirosra az egyik felét, majd a sült felével felfelé, borítsuk rá a diós töltelékre. Ezután kenjük meg ízlés szerint lekvárral. 

A rétegezést addig folytassuk ameddig el nem fogynak a palacsinták. (arra figyeljünk, hogy mindig a sült oldala kerüljön felülre)

A legfelső palacsintát már ne kenjük meg lekvárral, és ne szórjuk meg dióval sem. 

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 percig. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)

A sütőből kivéve hagyjuk a tepsin teljesen kihűlni.






Csokoládéöntet hozzávalói:

5 dl tej
12 dkg csokoládé (70%-os)
3 ek barna cukor
1 cs vaníliás cukor
2 ek holland kakaó
3 tk étkezési keményítő
2-3 ek rum



A keményítőt keverjük simára egy kevés tejjel.

A maradék tejet melegítsük fel, majd vegyük le a tűzről, tördeljük bele a csokoládét, és addig keverjük, még teljesen felolvad.

Ezután keverjük hozzá a cukrot, a kakaót, a rumot, majd az előzőleg tejjel simára kevert étkezési keményítőt is.

Tegyük vissza a tűzre, és állandó kevergetés mellett, kb. 10 perc alatt főzzük sűrűre az öntetet, majd hűtsük ki egészen.

A teljesen kihűlt palacsintatorta tetejét csorgassuk meg ízlés szerint a csokoládéöntettel, majd szórjuk meg darált dióval.






Tálaláskor a palacsintatortát ízlés szerint szeleteljük fel, majd a maradék csokoládéöntet külön kínáljuk hozzá.



2016. október 21., péntek

Borban párolt fűszeres nyúlcomb gyömbéres szőlőraguval.




Nagyon ritkán kerül a tányérunkra nyúlhúsból készült fogás, így ez most egy kivételes eset. A napokban egy kedves ismerősöm megajándékozott pár darab házilag tartott nyúlnak a combjával. Az első gondolatom az volt hogy vadast készítek belőle. (csak a házi nyúlnak a húsát esszük meg, mert számunkra a vadnyúlnak egy különleges íze van) Végül a vadas ötletét elvetettem, és a combokat fokhagymával megtűzdeltem, majd alaposan befűszereztem, borban puhára pároltam, végül pedig szép pirosra sütöttem. Ameddig a hús a sütőben csücsült, elkészítettem hozzá a köretet, és egy finom gyömbéres szőlőragut, melyekkel tálaltam.





 Hozzávalók a nyúlcombhoz:

4 db nyúlcomb
20 dkg szeletelt bacon
3-4 gerezd fokhagyma
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
1/2 kk szerecsendió
1 tk kakukkfű
1,5 dl fehérbor
zsír a sütéshez


A fokhagymát vágjuk fel vékony csíkokra.

A nyúlcombot ezután tűzdeljük meg a felcsíkozott fokhagymával, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel.

A baconszeleteket helyezzük egymásmellé úgy, hogy kicsit fedjék egymást, majd tegyük rá a befűszerezett húst, és csomagoljuk be. 

Egy tepsibe öntsük bele a bort, helyezzük egymásmellé a combokat, majd fedjük le fóliával.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. egy óra alatt pároljuk puhára.

Amikor a hús puhára párolódott, vegyük le a fóliát, öntsük le a felesleges levet, majd tegyünk helyette zsírt, és a sütőbe visszatéve, süssük szép pirosra a húst.

Közben készítsük el a szőlőragut, és ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré, a kuszkusz......





 Gyömbéres szőlőragu hozzávalói:

50 dkg fehér szőlő (nagyobb szemű)
50 dkg piros szőlő (nagyobb szemű)
1 ek frissen reszelt gyömbér
4-5 ek méz
1 tk vaníliaaroma (vaníliás cukor)
2 dl édes fehérbor
1/2 citrom leve és reszelt héja
3-4 db szegfűszeg
2 tk étkezési keményítő + egy pici víz


A szőlőszemeket vágjuk félbe, majd egy hegyes késsel, magozzuk ki. (érdemes minél nagyobb szemű szőlőt választani)


Egy serpenyőbe melegítsük habosra a mézet, majd öntsük fel a borral. Ezután adjuk hozzá a reszelt gyömbért, a vaníliás cukrot, a citrom levet, a citromhéjat, a szegfűszeget, és főzzük pár percig, majd szűrjük le.

Ezután tegyük vissza a tűzre, majd adjuk hozzá a félbevágott, kimagozott szőlőszemeket és pároljuk pár percig. (arra figyeljünk nehogy a szőlőszemek túlpuhuljanak)

A keményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd öntsük hozzá a szőlőhöz. Ezután egy keverőkanállal óvatosan keverjük, fogassuk össze, majd pár pillanat alatt sűrítsük be.





Tálaláskor helyezzük tányérra a pirosra sült nyúlcombot, kanalazzuk mellé a rizst (v. ízlés szerint készített köretet) és a szőlőragut, majd úgy kínáljuk.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 662 kcal

Fehérje: 32 g

Zsír: 43 g

Szénhidrát: 22 g



2016. október 18., kedd

Kevert sütemény csokoládémázzal.




Egy egyszerű, de annál finomabb kevert süteménnyel lepet meg Erika barátnőm a nyáron, amikor is ellátogattak hozzánk. A délutáni kávé mellé elmajszoltunk egy-két szeletkét, és már akkor eldöntöttem hogy én is hamarosan megsütöm majd. Eddig halogattam, de végre sort kerítettem rá, sőt én még csokoládémázzal is leöntöttem, persze nem mintha anélkül nem lett volna finom. A kevert-vajas tészta jó szaftos, így nem kell attól tartani hogy esetleg kiszárad, így pár napig (már ha marad belőle) kínálhatjuk a délutáni kávé, vagy éppen tea mellé, de egy bögre forró kakaóval is abbahagyhatatlan.






 Hozzávalók 25x10 cm-es sütőformához:

20 dkg porcukor
20 dkg vaj
20 dkg liszt
1 cs vaníliás cukor
4 db tojás (nagy)
2 tk sütőpor
2 ek tejföl
1 citrom reszelt héja és leve



A keverőtálba tegyük bele a porcukrot, a vaníliás cukrot, majd adjuk hozzá a puha vajat, a reszelt citromhéjat és citrom levet, majd keverjük simára.

Ezután állandó keverés mellett, először adjuk hozzá a tejfölt, majd egyesével az egész tojásokat is. (mindegyik tojással külön-külön keverjük simára)

A lisztet keverjük össze a sütőporral, szitáljuk át, majd szintén állandó keverés mellett, kanalazzuk a keverékhez. (egy sűrűbb masszát fogunk kapni)

A sütőformát kenjük ki vajjal, majd lisztezzük ki. Ezután egyenletesen öntsük bele a masszát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 50-60 perc alatt süssük tűpróbáig. (én légkeverésnél 150 fokon, 50 percig sütöttem, és a sütési idő felénél alufóliával letakartam, nehogy túlbarnuljon a teteje)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.





Csokoládémáz hozzávalói:

10 dkg csokoládé (70%-os)
1 dl Hulala (v. habtejszín)
1 tk vaj


A vajat adjuk hozzá a Hulalához (v. habtejszínhez), majd kevergetve melegítsük forráspontig. 

Ekkor vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá az apróra tördelt csokoládét, és gyors mozdulatokkal keverjük simára, hogy éppen csak langyos legyen.

Ezután csorgassuk rá a kihűlt süteményre, majd hagyjuk hogy teljesen megdermedjen.

Tálalás előtt, éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A sütemény tésztája jó szaftos, így pár napig finom és puha marad.


2016. október 15., szombat

Csirkecombos-kolbászos savanyú káposzta.




A hideg idő beköszöntével egyre többször készítek a c-vitaminban gazdag savanyú káposztából különböző ételeket. Nagy kedvencünk pl. a szabolcsi és a kolozsvári töltött káposzta, vagy éppen a székelykáposzta, de leves, és saláta is készült már belőle. (savanyú káposztás receptek itt megtalálhatóak) Mivel adott volt a savanyú káposzta, és volt itthon jóféle kolbász is, darált hús helyett pedig pár darab csirkecomb, így a szabolcsi töltött káposzta receptjét kicsit átformálva készült ez a finom egytálétel. Nagy előnye, hogy akár már előző nap összeállíthatjuk, készre főzhetjük, mert így az ízek még jobban összeérnek, és tálalás előtt már nincs más dolgunk mit felmelegíteni.





 Hozzávalók:

8 db csirkecomb (felső)
6 db debreceni
20 dkg füstölt kolbász
1,5 kg savanyú káposzta
3 dl sűrített paradicsom
0,5 l víz
őrölt bors
majoranna
kakukkfű 
2-3 db babérlevél
4-5 szem borókabogyó





A combokat ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd szórjuk meg a fűszerekkel, és hagyjuk egy kicsit állni hogy az ízek jól átjárják.

A savanyú káposzta levét nyomkodjuk ki, majd terítsük bele egy nagyobb tepsi aljába. Tegyük rá a babérlevelet, és szórjuk rá a borókabogyót. (én kicsit összevágtam a káposztát, hogy ne legyenek túl hosszúak a káposztaszálak)

A füstölt kolbászt karikázzuk fel, majd szórjuk rá a káposzta tetejére.

Ezután helyezzük rá egymásmellé az előzőleg befűszerezett csirkecombot, majd tegyük mellé a debrecenit is. (a debrecenit több helyen szurkáljuk meg egy villával)

A sűrített paradicsomot keverjük simára a vízzel, majd öntsük fel vele a húsos-káposztát. Ezután fóliával fedjük le a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 2 óra alatt készre. Ezután vegyük ki a sütőből, és hagyjuk lefedve tálalásig. (én légkeverésnél 150 fokon, 2 óráig pároltam)

Tálalás előtt tegyünk a tányérra pár kanál káposztát, majd helyezzük rá a csirkecombot, a debrecenit, és pár karika füstölt kolbászt, majd úgy kínáljuk. Én előző nap elkészítettem, majd másnap felmelegítés után tálaltam. Az ízek így még jobban összeértek, és nagyon finom volt.


2016. október 12., szerda

Leveles hot dog.




A hot dog az egyik kedvencünk, viszont nincs mindig annyi időm, hogy a kiflit kelt tésztából süssem meg hozzá. Ilyenkor jól jön, ha van a hűtőben leveles tészta, mert így egyszerűen, és gyorsan a tányérunkra tudom varázsolni. Mivel bő fél óra alatt elkészül, így meglephetjük vele a családot pl. hétvégi ráérős reggeleken, vagy éppen vacsoraként is kínálhatjuk. A mákot le is hagyhatjuk, de kár lenne érte....., esetleg ízlés szerint megszórhatjuk szezámmaggal.





Hozzávalók 4 db-hoz:

1 cs leveles tészta
4 db virsli
4 db szeletelt sajt
mustár (ízlés szerint)
a szóráshoz egész mák (v. szezámmag)
1 kisebb tojás a lekenéshez






Az előnyújtott leveles tésztát csavarjuk ki a papírból, majd vágjuk fel négy lehetőleg egyforma részre.

Az egyik tésztadarabra tegyünk rá egy szelet sajtot, majd egy virslit, végül pedig nyomjunk rá ízlés szerint mustárt. 

Ezután a tészta két szélét hajtsuk rá a virslire, majd tekerjük fel. (mindenképpen hajtsuk be a tésztát, mert különben a mustár kifolyik sütés közben)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük rá egymástól kicsit távolabb a virslis tekercseket. Ezután kenjük le felvert egész tojással, és szórjuk meg ízlés szerint mákkal.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra.

Tálaláskor a hot dog mellé ízlés szerint kínálhatunk még pluszba mustárt, és ketchup-ot is.


2016. október 10., hétfő

Cseresznyedzsemes-pillecukros palacsintatorta.




A megunhatatlan palacsinta, melyet szerintem nincs is olyan aki ne szeretne, vagy éppen ne sütött volna már. A kisült palacsintákat ízlés szerint különböző töltelékkel tölthetünk meg, nálunk pl. a túrós, a lekváros, és a kakaós a nyerő. A napokban újságlapozgatás közben rábukkantam egy palacsintatortára, melynek a tölteléke pillecukorral készült. Mivel szeretem az új ízeket kipróbálni, így hozzá is láttam a palacsintasütéshez, majd a töltelék elkészítéséhez. A palacsintával nem is volt gondom, viszont a pillecukor eme felhasználásához csakis nyugodt pillanataikban fogjunk hozzá. A kissé ragacsos masszával dolgozni, bizony türelemre van szükség. Viszont az elkészült krém nagyon, de nagyon finom. Szeletelés után pedig a "ronda, de finom" kategóriába sorolnám, így gyorsan meg is ettük, hogy ne is lássuk.......





 Hozzávalók a palacsintához:

20 dkg liszt
2 db tojás (nagy)
2 tk kristálycukor
csipet só
3 dl tej
1,5-2 dl szénsavas ásványvíz
olaj a sütéshez


A tojásokat keverjük össze egy csipet sóval, és a kristálycukorral, majd adjuk hozzá a tejet is.

Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, majd kezdjük el összekeverni. Keverés közben adagoljuk hozzá a szénsavas ásványvizet, majd addig keverjük, hogy egy sima masszát kapjunk.

Ezután olajjal vékonyan kikent palacsintasütőbe süssük ki a palacsintákat, majd hagyjuk teljesen kihűlni.




Cseresznyedzsemes-pillecukros töltelék hozzávalói:


2-3 ek cseresznyedzsem
20 dkg pillecukor
1 ek tej
1 cs vaníliás cukor
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 dl Hulala (v. habtejszín)


A vajat keverjük habosra a porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd keverjük hozzá a cseresznyedzsemet is.

A pillecukorhoz adjuk hozzá a tejet, majd állandó kevergetés mellett, alacsony hőfokon addig melegítsük még teljesen felolvad. Ezután vegyük le a tűzről, majd kevergetve hűtsük ki annyira, hogy még kissé folyós legyen, és könnyen tudjunk bánni vele.

Ezután adjuk hozzá a cseresznyedzsemes keverékhez, és robotgéppel keverjük alaposan össze, majd tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön.

A Hulalát (v. habtejszínt) verjük fel kemény habbá, majd óvatosan keverjük hozzá a lehűlt krémhez.

A teljesen kihűlt palacsintákat cseresznyedzsemes-pillecukros krémmel addig rétegezzük még el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére palacsinta kerüljön, melyet ízlés szerint egy kanál krémmel, vagy cseresznyedzsemmel díszítsünk. 

Az elkészült palacsintatortát éles késsel szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.


2016. október 8., szombat

Betyárpecsenye hagymás-tört krumplival.




A betyárpecsenye az egyik kedvencünk, a szép nagy, csontos tarjaszeletek pedig éppen alkalmasak ennek a szaftos húsnak az elkészítésére. A hússzeleteket érdemes sütés előtt befűszerezni, majd állni hagyni, hogy az ízek jól átjárják. Ezután nincs más dolgunk mint fehérborban puhára párolni, majd szép pirosra sütni. Ameddig a hús sül, bőven elkészül a másik nagy kedvencem a hagymás-tört krumpli. Emlékszem az édesanyám igen sokszor készítette húsok mellé, és én már akkor is nagyon szerettem. Ehhez a szaftos húshoz pedig remekül illik köretnek. Tálaláskor ízlés szerint kínálhatunk mellé pl. csemege uborkát, vegyes savanyúságot, salátát......





Hozzávalók a húshoz:

4 szelet sertéstarja (csontos)
4 gerezd fokhagyma
só (ízlés szerint)
őrölt bors (ízlés szerint)
1-2 késhegynyi pirospaprika (el is hagyható)
2 dl fehérbor
5 dkg zsír


A hússzeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy kevés pirospaprikával, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.

Egy serpenyőbe hevítsük fel a zsírt, majd óvatosan helyezzük bele a hússzeleteket, és pár perc alatt süssük pirosra mindkét oldalát.

Ezután szórjuk meg a vékonyra felszeletelt fokhagymával, majd öntsük fel a borral, és résnyire lefedve pároljuk puhára. (közben ha szükséges, pótoljuk a folyadékot egy kevés vízzel)

Amikor a hús már kellően megpuhult, vegyük le a fedőt, majd süssük zsírjára. 





Hagymás-tört krumpli hozzávalói:

kb. 1 kg krumpli
1 db vöröshagyma
5 dkg zsír
1 tk pirospaprika
só (ízlés szerint)


A krumplit pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra. Ezután enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le.

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.

A zsírt hevítsük fel egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá az apróra felvágott vöröshagymát, és pirítsuk világos zsemleszínűre. 

Ezután vegyük le a tűzről, szórjuk meg a pirospaprikával, és keverjük alaposan össze.

Ezután adjuk hozzá a leszűrt, forró krumplit, ízlés szerint szórjuk meg sóval, majd keverjük össze úgy, hogy közben a krumpli kissé összetörjön. 

Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet, majd kanalazzuk mellé a hagymás-tört krumplit, és ízlés szerint csemege uborkával, savanyúsággal, salátával....... kínáljuk.


2016. október 6., csütörtök

Egyszerű kolbászos tarhonya.




Egyszerűen, gyorsan, finomat elv alapján készült ez a kolbászos tarhonya. Egyszerűen, mert a hozzávalókat pár perc alatt előtudjuk készíteni és már kezdődhet is a főzés. Gyorsan, mert a tarhonya és a szaftos kolbász is rövid idő alatt elkészül, majd nincs más dolgunk, mint alaposan összeforgatni, és tálalásig melegen tartani. A kb. harminc perc alatt elkészült étel pedig nagyon finom és igencsak laktató. Bedobozolhatjuk, és akár a munkahelyre is magunkkal vihetjük. Tálaláskor ízlés szerint salátával, savanyúsággal, vagy éppen csemege uborkával kínáljuk.






Hozzávalók a tarhonyához:

3 dl tarhonya
6 dl víz
2 ek olaj
1 mk só


 A tarhonya készítésével kezdjük. 

A tarhonyához adjuk hozzá az olajat, majd állandó kevergetés mellett, pirítsuk aranybarnára. Ezután öntsük fel a vízzel, keverjük hozzá a sót, majd lefedve addig főzzük még teljesen magába szívja a vizet, és megpuhul. 

Én pl. legalacsonyabb fokozaton a mikróba főzöm készre, de betehetjük a sütőbe, vagy a tűzhely legkisebb lángján is készülhet.





Hozzávalók a szaftos kolbászhoz:

5 db debreceni (v. ízlés szerint kolbász)
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
só (ízlés szerint)
őrölt bors
1 tk ételízesítő
1tk Piros Arany
1 mk pirospaprika
1 dl víz


 A debrecenit vékonyan karikázzuk fel. A vöröshagymát vágjuk fel apróra.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá a vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.

Amikor már kellően megpárolódott, nyomjuk hozzá a fokhagymát, adjuk hozzá a felkarikázott kolbászt, majd pirítsuk pár percig.

Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá az ételízesítőt, a Piros Aranyat, a pirospaprikát, és keverjük alaposan össze, majd öntsük fel a vízzel, és főzzük pár percig hogy a szaft kellően besűrűsödjön.

Amikor a tarhonya elkészült, keverjük hozzá a szaftos kolbászt, majd tálalásig tartsuk melegen.

Tálaláskor ízlés szerint salátával, savanyúsággal, csemege uborkával kínáljuk.


2016. október 3., hétfő

Fordított almás-diós csokoládétorta.




"Itt van az ősz, itt van ujra..." és nemcsak hogy itt van, de éppen a hűvös, esős oldalát mutatja éppen. Ilyenkor esik csak igazán jól a konyhában a sütő melege, na meg a finom illatos almás-diós csokoládétorta. Az összeállítása roppant egyszerű, majd kb. egy óra sütés után, már tálalhatjuk is. A kakaós, szaftos kevert tésztához pedig nagyon jól illik a fűszeres dió, és az alma.






 Tészta hozzávalói 26 cm-es tortaformához:

15 dkg liszt
15 dkg porcukor
2 cs vaníliás cukor
2 ek kakaó
1/2 cs sütőpor
1/4 tk szódabikarbóna
15 dkg vaj
2 tojás (nagy)
1 dl habtejszín 


A porcukrot, a vaníliás cukrot, és a puha vajat tegyük bele a keverőtálba, majd keverjük jó habosra. 

Ezután állandó keverés mellett, egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat, majd csorgassuk bele a tejszínt is. 

A lisztet keverjük össze a sütőporral, a szódabikarbónával, és a kakaóval, majd szitáljuk a keverékhez, és szintén keverjük jó simára.





 Almás-diós rész hozzávalói:

3-4 db édes alma
10-15 dkg darált dió
1 cs vaníliás cukor
2 ek barna cukor
1 tk őrölt fahéj
1 citrom leve és reszelt héja


Az almát hámozzuk meg, majd vágjuk ketté, és távolítsuk el a magházat. Ezután szeleteljük fel, majd csorgassuk rá a citromlevet, óvatosan forgassuk össze, hogy ne barnuljon meg. 

A darált diót keverjük össze a barna cukorral, a vaníliás cukorral, az őrölt fahéjjal, és a citrom reszelt héjával.

A tortaformát béleljük ki sütőpapírral, és helyezzük rá a felszeletelt almát úgy, hogy lehetőleg ne maradjon rés a szeletek között. Ezután egyenletesen szórjuk meg a diós keverékkel, majd szintén egyenletesen kenjük rá a tésztát is.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 60 perc alatt süssük készre. (tűpróbáig süssük!!)

A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában hűlni, majd egy gyors mozdulattal fordítsuk át egy tálcára, és hűtsük ki teljesen.




Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. A kakaós tészta finom szaftos, melyhez nagyon jól illik a fűszeres dió és az alma.



2016. október 1., szombat

Tejfölös-cukkinis csirkemell.




A kertben termet cukkini és a patiszon utolsó darabjaival készült ez az igen egyszerű, ám annál finomabb ebéd. A csirkemellel összekeverve, sütés előtt nyakon öntve a fűszeres tejföllel került be a sütőbe, majd kb. egy óra múlva már tálalhattam is. Közben köretnek rizst készítettem mellé, mely a végén majdnem feleslegesnek bizonyult, mert az elkészült cukkinis-patiszonos szaftos csirkemell csak úgy magában is nagyon finom, és laktató volt.





 Hozzávalók:

50 dkg csirkemellfilé
30 dkg zsenge cukkini
30 dkg zsenge patiszon (csillagtök)
3 dl tejföl
2-3 gerezd fokhagyma
1 marék bazsalikom
1 csokor petrezselyemzöld
1 kisebb csokor snidling
só (ízlés szerint)
őrölt színes bors (ízlés szerint)
5 dkg vaj






A csirkemellfilét  vágjuk fel kb. fél centis csíkokra, majd sózzuk, szórjuk meg színes borssal, és hagyjuk egy kicsit állni, hogy az ízek átjárják.

A cukkinit és a patiszont ízlés szerint kockázzuk fel, enyhén sózzuk, és szintén hagyjuk egy kicsit állni, majd öntsük le róla vizet. (a sótól levet enged, ezt mindenképpen öntsük le)

Ezután alaposan keverjük össze a befűszerezett csirkemellet a cukkinivel, és a patiszonnal.

Egy tepsit, vagy sütőformát kenjük ki a vajjal, majd tegyük bele a húsos-zöldséges keveréket.

A bazsalikomot, és a petrezselyemzöldet vágjuk fel apróra, majd adjuk a tejfölhöz. A zúzott fokhagymát szintén adjuk hozzá, majd enyhén sózzuk meg, és keverjük alaposan össze.

Ezután egyenletesen öntsük rá a tepsiben lévő húsos-zöldséges keverékre, majd szórjuk meg az apróra vágott snidlinggel.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 1 óra alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 50 percig sütöttem)





Ameddig a hús sül, készítsünk hozzá ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem hozzá, de csak úgy magában is tálalhatjuk.

Tálaláskor kanalazzuk tányérra az elkészült húsos-zöldséget és az ízlés szerint készített köretet, majd úgy kínáljuk.


1 adag tápanyagtartalma köret nélkül:

Energia: 371 kcal

Fehérje: 35 g

Zsír: 20 g

Szénhidrát: 12 g