2021. november 28., vasárnap

Citromos keksz glutén és cukormentesen.

 


Advent első vasárnapjához érkeztünk, az adventi koszorú már pompájában díszeleg, és meggyújtottuk az első gyertyát. Ezzel megkezdődött a meghitt, várakozással teli időszak. A háziasszonyok hozzáfoghatnak a mézesek, puszedlik, és habkarikák sütéséhez..... Nálam az idei időszak kicsit más lesz mint az előző években, süteményből pedig szinte csak glutén és cukormentes készül majd. Így aztán Advent első vasárnapjára is egy mentes kekszet sütöttem rizsliszttel, édesítőszerrel, mely kicsit másabb mint a megszokott fehér liszttel készült tészta, de így is nagyon finom.


Meghitt, békés, Advent vasárnapot kívánok Mindenkinek!

 



Hozzávalók:

25 dkg rizsliszt

1/2 citrom reszelt héja 

1 citrom leve

1 kk vaníliaaroma

1 ek xilit

1 db tojás (nagy)

12 dkg vaj (v. margarin)

csipet só

1-2 ek hideg víz 
 


 

A vajat olvasszuk fel, majd hűtsük ki.

A liszthez adjuk hozzá a xilitet, a csipet sót, a reszelt citromhéjat, és keverjük össze.

Ezután adjuk hozzá az egész tojást, a citromlevet, a vaníliaaromát, és a kihűtött, olvasztott vajat, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. (ízlés szerint több citromlevet is tehetünk bele)

Gyúrás közben, ha szükséges adjunk hozzá pár evőkanál hideg vizet, de arra figyeljünk, nehogy lágy legyen a tészta.

Ezután formázzunk diónyi golyókat, és egymástól kicsit távolabb helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, majd kicsit lapogassuk el, és villával nyomjunk bele mintát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt süssük világos színűre. (Én légkeverésnél 170 fokon, 20 percig sütöttem.)

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni, mert melegen még eléggé törékeny.



A kihűlt kekszet tegyük jól záródó dobozba, és úgy tároljuk. Ízlés szerint csokoládéval is megcsorgathatjuk, ha az belefér a diétánkba.


2021. november 20., szombat

Cassoulet (sütőben készült francia babos egytálétel)

 


A cassoulet egy nagyon gazdag, és tartalmas francia egytálétel, melyet jó ideje készülök már megfőzni, de eddig valamiért mindig elmaradt. Ezt pótolandó, na meg mivel éppen minden hozzávaló volt is itthon, úgy döntöttem hogy rászánom az időt, és elkészítem. Idő bizony kell hozzá, mert minden hozzávalót előzőleg vagy főzni, vagy éppen elősütni kell mielőtt összeállítanánk, és bekerülne a sütőbe. Persze utána már minden a sütő dolga, nekünk már csak a kóstolás marad. Az elkészült étel íze pedig kárpótol minden egyes ráfordított percért, mert nagyon, de nagyon finom, és igencsak laktató. A húsok és a bab vajpuhára főttek, a sűrű szaftot (ez a tányéron sajnos nem látszik 😟) pedig friss kenyérrel tunkolhatjuk. Mivel kis adagot szerintem nem lehet készíteni, így nálam is lett egy jó nagy adag, és állítom hogy másnap még finomabb volt, mint amikor frissen ettünk belőle......




Hozzávalók:

 1 kg bab (lehet száraz vagy fejtett is)

3 db kacsacomb

kb. 50 dkg hasaalja szalonna 

só (ízlés szerint)

őrölt színes bors (ízlés szerint)

1 db füstölt sertéscsülök

2 pár debreceni

1 szál füstölt kolbász

2 db sárgarépa

1 db petrezselyemgyökér

1/2 db zeller 

2 db vöröshagyma (nagyobb)

1 fej fokhagyma

2 db babérlevél

6-8 szem egész bors

2 ág kakukkfű (v. 1 kk szárított)

3-4 ek sűrített paradicsom

2 dl fehérbor

kb. 1,5 l kacsazsír a húsok konfitálásához

 



Egy nagyobb fazékba tegyük bele a füstölt csülköt, a megtisztított és feldarabolt sárgarépát, petrezselyemgyökeret, a zellert, a fokhagymát, a babérlevelet és az egész borsot, majd öntsük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje.

Ezután addig főzzük, míg a csülök megpuhul, majd emeljük ki a főzőléből és hűtsük ki teljesen. Amikor kihűlt, ízlés szerint szeleteljük fel.

A visszamaradt főzőlevet ezután szűrjük le, majd adjuk hozzá a fejtet babot (lehet fagyasztott is) és főzzük kb. fél órán át, majd szintén szűrjük le, és hűtsük ki a főzőlevet is, és a félpuhára főzött babot is. 

Amennyiben száraz babbal készül, akkor a babot előző este áztassuk be, majd a csülök főzőlevében főzzük félpuhára. (a száraz bab főzéséhez több időre van szükség hogy félpuhára főjön)

A kacsacombokat és a feldarabolt hasaalja szalonnát sózzuk, borsozzuk, tegyük bele egy tepsibe, pakoljuk közé a cikkekre vágott vöröshagymát, pár gerezd fokhagymát, a kakukkfüvet, majd öntsük fel annyi meleg kacsazsírral hogy ellepje.

Ezután helyezzük be 100-120 fokos sütőbe, és szép lassan, pár óra alatt süssük szép pirosra, puhára. (Én 110 fokos sütőben 4 órán át sütöttem.)

A megsült húsokat ezután szedjük ki a zsírból, hűtsük ki, és tegyük félre.

Egy serpenyőbe hevítsünk fel pár evőkanál zsírt, adjuk hozzá egy apróra vágott vöröshagymát, majd futtassuk meg.

Ezután adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, és kevergetve 1-2 percig pirítsuk, majd öntsük fel a borral, kevergetve forraljuk ki, majd keverjük hozzá a félpuhára főzött babot, vegyük le a tűzről, és hűtsük ki teljesen.

Egy serpenyőbe tegyünk 2 evőkanál zsírt, majd a félbevágott debrecenit pirítsuk körbe, majd szedjük ki a zsiradékból, és hűtsük ki. 

Amikor mindent előkészítettünk elkezdhetjük egy nagyobb edénybe rétegezni a hozzávalókat.

Alulra tegyünk egy réteg paradicsomos babot, majd helyezzünk rá pár szelet főtt, füstölt csülköt, és pár darabot a sült hasaalja szalonnából.

Ezután szintén egy réteg paradicsomos bab jön, majd helyezzük rá két darab sült kacsacombot, pár darab debrecenit, és pár darab füstölt kolbászt.

Ezután fedjük be a maradék paradicsomos babbal, helyezzük rá a maradék húsokat, kolbászokat, majd öntsük fel annyi főzőlével (a csülök főzőlevével) hogy ellepje.

Ezután az edényt fedjük le, forraljuk fel, majd helyezzük be kb. 170-180 fokosra előmelegített sütőbe és kb. 1,5-2 óra alatt főzzük készre.



Tálalás előtt helyezzük a húsokat tányérra, kanalazzuk mellé a babot és a sűrűbb, szaftos levet, majd egy szelet friss kenyérrel, hogy tudjunk tunkolni, tálaljuk. Sütés közben az ízek jól összefőnek, a húsok vajpuhák lesznek, a főzőlé pedig kellően besűrűsödik. 


2021. november 15., hétfő

Tengeri hal variációk.... sütve, bakonyi módra, salátával, haltepertőként vagy éppen Fish and chips-ként tálalva.

 

Fűszeres-citromos Aranydurbincs és Farkassügér

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)


Egy felmérés szerint a magyarok elég kevés halat fogyasztanak, a tengeri hal fogyasztásunk pedig még annál is kevesebb. Persze azért ennek az okát abban is kereshetjük, hogy a hal nem éppen az olcsóságáról híres, de azért néha napján megengedhetünk magunknak egy-egy tengeri hallal készült fogást. Mivel én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kedves barátom Frane Paleka aki Horvátországban a Cromaris-nál dolgozik a világ egyik legnagyobb vállalatánál, amely a legkiválóbb minőségű tengeri halakat forgalmazza, és rendszeresen ellát finom hallal, így  sűrűbben a tányérunkra kerül. Összegyűjtöttem kedvenc receptjeimet, melyeket most ötletadónak osztok meg, ha éppen tengeri halból készülne az ebéd vagy éppen a vacsora.....


Friss Cromaris hal megvásárolható a Budaörsi Halpiacon (ott kérésedre a halból egy finom ételt el is készítenek). Friss halat a Metro-ban is lehet vásárolni, ha abból készítenél egy finom halételt. Másrészt, ha már megtisztított, csomagolt halat szeretnél vásárolni, melyet csak elő kell készíteni a főzéshez, akkor a Sparban, és az Aldiban is megtudod vásárolni.    




Aranydurbincsfilé tejszínes gombával és polentával

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Fish and chips

(recept erre a linkre kattintva olvasható)



 

Farkassügér halmártással és túrós csuszával

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Haltepertő

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Aranydurbincs bakonyi módra mákos metélttel

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Aranydurbincs paprikás lisztben sütve

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Farkassügér zöldségekkel és naranccsal

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Aranydurbincs Corn flakes bundában

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Sókéregben sült Aranydurbincs

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Zöldsaláta füstölt tengeri hallal

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)




Citromos-tejfölös halleves

(a recept erre a linkre kattintva olvasható)



2021. november 9., kedd

Márton napi libaságok.....

 


 Konfitált libacomb krumplival és ananászos savanyú káposztával

(a recept erre a linkre kattintva található)

 

A Márton napi liba-lakomákról szóló első írásos feljegyzés még 1171-ből származik. Akkoriban ez azzal volt összekapcsolható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, vagyis ekkor vette kezdetét a téli pihenő időszak. Ilyenkor kóstolták meg először az újbort, és vágták le a tömött libákat. A népi mondás szerint "aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik". Ezt elkerülendő, én minden évben megpróbálom ezt a népszokást betartani, és ezen a napon valamilyen formában liba kerül a tányérunkra. Most pedig egy csokorba gyűjtöttem kedvenc libás receptjeimet, ezzel is ötletet adva a Márton napi ebéd vagy éppen vacsora elkészítéséhez.




Márton napi ludaskása

(a recept erre a linkre kattintva található)

 

 

 

Sült libacomb krumplival és narancsos-mézes sütőtökkel

(a recept erre a linkre kattintva található)

 

 

 

Libamell sajtos krumplipürével és narancsos-mézes sárgarépával

(a recept erre a linkre kattintva található)

 

 

 

Márton napi libaleves

(a recept erre a linkre kattintva található)

 

 



 Sült libacomb sütőtökös tócsnival és lilahagyma chutneyval

(a recept erre a linkre kattintva található)

 

 

 

Libacomb sajt-szufléval és mézes-fűszeres sütőtökkel

(a recept erre a linkre kattintva található)

 

 


 

Lúdláb torta

(a recept erre a linkre kattintva található)


 

2021. november 5., péntek

Rántott karfiol sajtos bundában.

 


A napokban kedvező áron sikerült karfiolt vásárolni, így volt már hagyományos karfiolleves, karfiolkrémleves....receptje a linkre kattintva található, valamint rakott karfiol...receptje a linkre kattintva található, és a rántott karfiol sem maradhatott le az étlapról. A karfiolrózsákat először félpuhára főztem, majd sajtos palacsintatésztában sütöttem meg. Sütés közben többször átfordítottam, és a sajtos bundát jó ropogósra sütöttem. A köretet sem bonyolítottam túl, egyszerű gombás rizst készítettem hozzá. Jól illik hozzá pl. a tartármártás, de salátával vagy éppen befőttel is kínálhatjuk.




Hozzávalók:

1 db közepes nagyságú karfiol

10 dkg reszelt sajt (pl. trappista, gouda..)

2 db tojás (nagy)

kb. 3 dl tej

1 kk só

őrölt fehér bors (ízlés szerint)

kb. 15-20 dkg liszt

bőséges étolaj a sütéshez


A karfiolt szedjük rózsáira, majd enyhén sós vízben főzzük félpuhára. (ha nagyobbak a karfiolrózsák, akkor vágjuk félbe)

Amikor félpuhára főt, szedjük ki a vízből, csepegtessük le, majd hagyjuk teljesen kihűlni. (akár előző nap félpuhára főzhetjük)

A teljesen kihűtött karfiolrózsákat ezután ízlés szerint sózzuk, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni mielőtt elkezdenénk kisütni.

Egy tálba üssük bele az egész tojásokat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a tejet, majd kézi habverővel keverjük alaposan össze.

Ezután reszeljük hozzá a sajtot, adjunk hozzá jó pár kanál lisztet, majd keverjük simára, csomómentesre, hogy palacsintatészta sűrűségű masszát kapjunk. (a lisztet apránként adjuk hozzá keverés közben, nehogy túl sűrű legyen a tészta)

Az olajat öntsük bele egy serpenyőbe, majd melegítsük fel.

Az előzőleg félpuhára főzött, besózott karfiolrózsákat ezután óvatosan forgassuk bele lisztbe, majd a palacsintatésztába, és helyezzük bele a felforrósított olajba.

Ezután többször átfordítva süssük szép pirosra, ropogósra, majd szedjük papírtörlőre hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én gombás rizst készítettem, és azzal tálaltam.



Tálaláskor helyezzünk a tányérra pár darab szép pirosra sült karfiolrózsát, kanalazzuk mellé a köretet, és úgy kínáljuk. Kínálhatunk hozzá még ízlés szerint salátát, tartármártást, vagy éppen befőttet is.