2009. március 27., péntek

Spenótos túrós rétes

Spenótimádok figyelem!!!! Ezt a receptet feltétlen ajánlom kipróbálásra. Mivel én is nagyon szeretem, és éppen a minap láttam a TV-Paparika egyik műsorában, gondoltam én is kipróbálom. Igaz kicsit változtattam rajta, mivel az eredeti receptben Feta sajtot morzsoltak bele, de nekem éppen lejárati időhöz közelítő túróm volt, így azzal készítettem el. Mondhatom nem okozott csalódást, sőt ezen túl rendszeresen elkészítem. Nagyon laktató, így egy könnyű leves mellé kitűnő második fogás.

30 dk spenót
50 dk túró
1 db vörös hagyma
3 db tojás
étel ízesítő
őrölt fehér bors
szerecsendió
fokhagyma
zsemlemorzsa
1 cs rétes lap

A hagymát apró kockára vágni, és kevés margarinon megpárolni.
A spenótot sós vízben párpercig főzni, majd leszűrni és jól kinyomkodni.
Egy tálba a hozzávalókat jól összekeverni, ízlés szerint ízesíteni a fűszerekkel.

A rétes lapokat a szokásos módon egyesével megkenni olajjal. 3 db-ot tettem egymás tetejére. Majd megszórni zsemlemorzsával, és rápötyögtetni a tölteléket. Széleit kicsit behajtani, majd vizes konyharuha segítségével felcsavarni.
Egy tepsibe sütőpapírt tenni, majd ráhelyezni a rétest. Tetejét olajjal megkenni, majd előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.
Ebből a töltelék mennyiségből 2 rúd rétes készíthető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése