A napokban egy szép darab pulykamellet vásároltam, melyből pár szeletet sajttal, és tejföllel rétegezve a sütőben sütöttem készre. A hús sütés közben nem szárad ki, sőt finom, szaftos volt a reszelt sajtnak és a tejfölnek köszönhetően. Ízlés szerint készíthetjük több sajttal, és tejföllel, valamit pulykamell helyett csirkemellel, vagy éppen sertés karajjal, tarjával, a végeredmény minden esetben egy finom rakott hús lesz.
Hozzávalók:
Kb. 50 dkg pulykamell
25 dkg reszelt sajt (pl. trappista, edami, gouda...)
kb. 5 dl tejföl (20%-os)
2 db tojás
0,5 dl tej (fél deciliter)
pár ek liszt
5 dkg vaj
só (ízlés szerint)
Egy jénaitálat, vagy egy kisebb tepsit kenjük ki a vajjal.
A pulykamellet vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk be, és hagyjuk kb. fél órát állni.
Az ízlés szerint választott sajtot reszeljük le.
A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd keverjük hozzá a tejet, és egy csipet sót.
Egy másik tányérba kanalazzunk pár evőkanál lisztet.
Ezután a pulykamellszeletet először forgassuk bele a lisztbe, majd a tojásba, végül pedig a reszelt sajtba, és helyezzük bele a kivajazott jénaiba.
Amikor már egy sor hús van a jénaiba, akkor kenjük meg a tejföllel.
Ezután addig folytassuk a rétegezést ameddig elfogy a hús.
Az utolsó réteg hús tetejét szintén kenjük le tejföllel, mielőtt betennénk a sütőbe.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 35-40 perc alatt süssük készre. A tetején a tejföl süljön szép aranybarnára.
Közben készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Pl. krumplipürét, rizst.....
Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, majd helyezzük tányérra a körettel együtt, és úgy kínáljuk. A pulykamell sütés közben nem szárad ki, sőt finom, szaftos lesz a reszelt sajtnak és a tejfölnek köszönhetően.
Nagyon finom ebédetek volt, és szép tányérban tálaltad!
VálaszTörlésÉn is szoktam néha hasonlót sütni, de már nagyon rég nem került rá a sor, nem is tudom miért:
https://katalin-konyha.blogspot.com/2011/06/sajtos-tejfolos-csirkemell.html
Katikám, nagyon köszönöm! A hűvös idő beköszöntével készül nálam is, mert jólesik még a sütő melege is, na meg persze szeretjük. Megnézem a receptedet, köszönöm hogy belinkelted.
TörlésNagyon guszta és finom lehetett. Most hétvégére hasonlót szeretnék készíteni de abba hagyma is van, nagyon tetszik ez a változat is.
VálaszTörlésKedves Éva, nagyon köszönöm! Nagyon finom volt, szeretjük. A hagymával még finomabb lesz majd, ahogy összesülnek az ízek. Jó ötletet adtál köszönöm!
TörlésEz most nagyon jól jött. Holnap ez, vagy valami hasonló lesz a sorsa a csirkemell filének. Nagyon jól mutat a tányéron, és az is szép.
VálaszTörlésAni, nagyon köszönöm! Csirkemellel is finom lesz..... de kíváncsi leszek Te hogyan készíted el.
Törlés