2010. május 12., szerda

Spárga füstöltsajt és bacon alatt sütve.



Spárga a megunhatatlan!!! Szerencsémre idén vagy a zöldségesünk leleményesebb, vagy pedig kezd egyre jobban elterjedni a spárga utáni kereslet. Így minden nap kapható friss spárga és én ezt amennyire csak lehet ki is használom. Ez a recept igen egyszerű, gyorsan elkészíthető és nem utolsó sorban isteni finom. Volt, mert pillanatok alatt el is fogyott. Sonkába tekerve és úgy megsütve már többször készítettem, most viszont gondoltam nem fog neki megártani egy kis füstölt sajt és a bacon. Valóban nem ártott meg, mert finom szaftos lett. Mindenkinek bátran merem ajánlani, nem fog csalódni benne és biztos a siker.






1 cs spárga
1 cs szeletelt füstölt sajt
1 cs bacon
őrölt bors


A spárgáról a fás szárrészt eltávolítani, majd egy tálba tenni és megszórni sóval, borssal. Kézzel jól összeforgatni.
Egy szelet sajtra ráhelyezni pár darab spárgát, majd baconnel körbetekerni.
Egy sütőpapírral bélelt tepsibe egymásmellé helyezni a kis csomagokat.
Előmelegített sütőben, közepes lángon addig sütni, még a bacon szép színt kap. Ezalatt az idő alatt a spárga is teljesen megpuhul.
Még melegen tálalni. A sajttól és a bacontől különlegesen finom ízt kap.

12 megjegyzés:

  1. Fincsi,fincsi!:-)) Ugyanígy szoktam, de leöntöm egytojásos tejföllel. Úgy kostoltad már?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta, biztos nagyon finom!!!
    Viszem is a receptet...

    VálaszTörlés
  3. Fincsi lehet!!!!!
    Láttam mindent!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  4. De kis guszták! Szívesen ennék belőle :).
    Neked nem marad kemény a spárga, ha csak sütöd? Én egyszer így jártam, azóta előfőzöm. De biztos a spártá frissességétől függ minden.

    VálaszTörlés
  5. Andi/cuki!
    Még nem próbáltam úgy, de semmiképpen nem hagyom ki.:)

    VálaszTörlés
  6. Liza!
    Köszönöm!!! Majd megyek meglesem a tiédet.:)

    VálaszTörlés
  7. Melli!
    Nagyon finom, neked is csak ajánlani tudom.
    Mit láttál????? Mi az a minden????:)

    VálaszTörlés
  8. Ami!
    Köszi, én pedig szívesen küldenék. A zöld spárgával még soha nem jártam úgy, de a fehéret én is kicsit előfőzöm. Ezért szeretem a zöldet jobban, nincs vele annyi macera. Nagyon finom puha lett.

    VálaszTörlés
  9. Ma megcsináltam ebédre, és valami eszméletlenül finom lett. Nekem is isteni puha lett a zöld, és a párom meg is kérdezte, hogy megfőztem-e a spárgát. Nagyon köszönöm a receptet!!! És a recepteket!!!

    VálaszTörlés
  10. amplik!
    Én köszönöm, hogy érdemesnek találtad rá a receptet hogy elkészítsed. Mindig szívesen látlak!!:)

    VálaszTörlés