2010. május 19., szerda

Bodzaszörp.




Elkészült az első adag bodzaszörpöm. Nagyon szeretem és ha lehetőségem volt idáig rá, mindig ki is használtam hogy igyak belőle. Valami oknál fogva, viszont én még nem készítettem. Pedig minden adott hozzá, még a bodzavirág is, mivel saját bokrom van tele szép egészséges virággal. Kaptam egy ismerősömtől egy receptet és nem is vártam vele tovább, kipróbáltam. Kipróbáltam és most bizony mérgelődöm, hogy eddig miért is nem tettem meg. Karamellizált cukrot is tettem bele, és ettől még sokkal finomabb lett az íze, mint amit eddig kóstoltam. Egy kisebb mennyiség készült, na de ma gyors virágszedés és szörpgyártás indul nálam. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a remek receptet.






2 l víz + 2-3 dl

50 dk cukor

2 dk citromsav

50 db citrompótló

2 db citrom

5-6 db bodzavirág


A vizet feltenni forrni 40 dk cukorral és párpercig főzni.
A maradék cukrot megkaramellizálni és felengedni 2-3 dl vízzel. Addig kevergetni, még teljesen feloldódik, majd az előzőleg főzött sziruphoz önteni és párpercig együtt forralni. A tűzről levéve kicsit hűlni hagyni, majd feloldani benne a citrompótlót.
Ha már csak éppen langyos, egy nagyobb üvegbe önteni és hozzákeverni a citromsavat.

A bodzát folyóvíz alatt lemosni, majd a szirupba tenni.
A citromot felkarikázni és szintén az üvegbe tenni. Lehet még citromfűvet is adni hozzá, de azt én sajnos elfelejtettem.

Jól összekeverni és 2-3 napig állni hagyni. Közben többször megkeverni. Végül leszűrni és üvegekbe önteni.

Szénsavas ásványvízzel, citromkarikával fogyasztani.

15 megjegyzés:

  1. Édesanyám gyerekkoromban minden évben főzött, de csak sziruppal. A karamell biztosan sokat dob az ízén! Feltétlenül kipróbálom!

    VálaszTörlés
  2. Látom elkészült a tied is. Nagyon szép a színe!

    VálaszTörlés
  3. Szörpöt még nem készítettem, de szeretnék. Ma szedni akartunk még virágot, de le voltak feketedve, öregedve, ez a csúf idő nem tett jót neki:(

    VálaszTörlés
  4. Bianka!
    Nagyon finom!!! Ha lehetőséged van rá, feltétlen próbáld ki.:)

    VálaszTörlés
  5. Ficsor Mónika!
    Én is úgy kóstoltam eddig, ahogyan édesanyád készítette, de a karamelltől isteni lett az íze. Biztosan neked is ízleni fog.:)

    VálaszTörlés
  6. Thrini!
    Igen most már mi is ezt iszogatjuk. :))A színe szerintem a karamelltől ilyen szép.

    VálaszTörlés
  7. Limara!
    Nálunk még sok a bimbós virág, remélem vége ennek a szélviharnak és gyorsan kinyílik. Nekem nagyon tetszik a te narancsos változatod, azt szeretném kipróbálni még. Olyan intenzív az íze, hogy szénsavas ásványvízzel isszuk és nem sok kell belőle.

    VálaszTörlés
  8. Vááá..de jó. Alig várom már, hogy kipróbáljam. Remélem jövő héten még lesz sok bodza. Kicsit körbejárom majd az erdőt, de legalább sétálok is :) Sajna amik a közelben vannak, azok vagy kezdenek elnyílni, vagy tetvesek :(
    Szeretnék akácból is készíteni, de félek az jövő hétre már teljesen tönkremegy :( Ettől az esős időtől még az isteni illata is elment :(

    VálaszTörlés
  9. araniel!
    Nagyon finom, még a férjem is ezt issza annyira ízlik neki. Szerintem még találsz majd bodzát, mert az idő miatt sok még a bimbós. Én is készülök még csinálni. Nekem szerencsém van, mert van saját bokrom, és szerencsére nem tetves.(remélem nem is lepik el)
    Egy kis sétával összekötött virágszedés biztosan nagyon jó lesz, főleg ha szép helyen tudsz sétálni.
    Az akác nálunk is nagyon megviselt, pedig nekem is voltak terveim vele.:)

    VálaszTörlés
  10. Hát majd sétálok egyet az erdőszélen, a zámolyi halastónál, ott még tuti lesz. Úgyis párszáz méterre van tőlünk :) Remélem akác is :( Nagyon sajnálnám, ha lecsúsznék róla.

    VálaszTörlés
  11. A karamelledet én is viszem, mert eddig még igy nem készítettem. Egyébként minden évben főzünk szörpöt. Ma olyan sok bokrot találtam, ahol még csak ezután fognak teljesen kinyilni. Remélem már a csúnya időjárás is hozzájárul, hogy szedni lehessen.

    VálaszTörlés
  12. Jelentem szörpi elkészítve ^_^
    http://araniel.wordpress.com/2010/05/27/bodza-es-akacszorp-palackba-zart-tavasz/

    VálaszTörlés
  13. Viki!
    Biztosan neked is ízleni fog, így karamellel. Nagyon finom ízt ad neki. Drukkolok, hogy tudjál még szedni. :)

    VálaszTörlés
  14. araniel!
    Most látom a kommentedet, de már megyek is nézni a szörpödet.:)

    VálaszTörlés