2010. május 30., vasárnap

Eperkrémleves mákos habgaluskával.


Mivel ma csodaszép nyári napsütésre és meleg napra ébredtünk, gondoltam egy finom krémlevest készítek eperből. Szerettem volna a megszokottnál kicsit másképpen készíteni ezért például mézzel, narancshéjjal ízesítettem. A sima felvert tejszínhab helyet pedig, a felvert habba mákot is kevertem. A leves selymesen krémes lett, és a mákos habgaluskák remekül kiegészítették. Még magam sem gondoltam, hogy a mák ennyire feldobja majd. Igaz jó, ha a mák miatt a fogkefe a közelünkbe van, de egy plusz fogmosást mindenképpen megért. Lehűtve tálaltam, és bizony jólesett ezen a meleg napon. (igaz még meleg van, de azóta már két felhőszakadáson vagyunk túl)


20 dk eper
4 dl víz
2 ek méz
1 dl édes vörösbor
1 dl tejszín
1 cs vaníliás cukor
reszelt narancshéj
4 levél citromfű
2 tk vaníliás pudingpor

Az epret alaposan megmosni, majd negyedekbe vágni.
Egy edénybe habosodásig melegíteni a mézet, majd felönteni először a borral, majd hozzáönteni a vizet is. Beletenni a vaníliás cukrot, a reszelt narancshéjat, a citromfüvet és kb. 10 percig főzni. Ha szükséges közben ízlés szerint még cukorral ízesíteni.
Levéve a tűzről, botmixerrel pépesíteni.
A tejszínt simára keverni a pudingporral és egy kevés levessel.
A levest visszatenni a tűzre és állandó keverés mellett, belecsorgatni a pudingos-tejszínes keveréket. Jól kiforralni, de főzni már nem kell.

Mákos habgaluska:

2 dl Hulala (növényi tejszín)
2 ek mák

A Hulalát kemény habbá verni, majd óvatosan belekeverni a mákot.
Két kanál segítségével, galuskákat formázni belőle.
Tálaláskor a tányérokba szedett hideg leves tetejére helyezni a galuskákat. Nagyon finom a krémesen selymes leves és a tejszínben ropogó mák együttese.

14 megjegyzés:

  1. Mennyei és mekkora ötlet ez a hab :)

    VálaszTörlés
  2. Hihetetlen,miket kitalálsz!!!!!!Biztos szuper,én nem viszek tányért,azért kapok?????

    VálaszTörlés
  3. Jaj de jó ez a hab! Már Egycsipetnél is tetszett a fahéjas megoldás!:) http://egycsipet.blogspot.com/2010/04/fahejhabos-madartej.html

    VálaszTörlés
  4. Ez milyen jól néz ki már. Jövő héten most már én is alkotok valamit, olyan szép eprek vannak a kertben :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta, de jó ötlet a mákos habgaluska!

    VálaszTörlés
  6. Ez nagyon jóóóó:)
    Nem találod ki hogy min mosolygok...de ha képbe vagy szerintem egyből kitalálod:)))

    VálaszTörlés
  7. Bianka!
    Köszönöm!!! Isteni lett a hab a mákkal, feltétlen próbáljad ki!!!:)

    VálaszTörlés
  8. Melli!
    Sokszor még saját magam is meglepődöm az ötleteimen.:)))) Tányér nélkül is jöhetsz, jut neked is.

    VálaszTörlés
  9. Dia!
    És még milyen finom!!!!:)

    VálaszTörlés
  10. Szepyke!
    Köszönöm!!! Megyek és megnézem Egycsipetnél a fahajas változatot.:)

    VálaszTörlés
  11. araniel!
    Köszönöm!! Nagyon várom a te alkotásodat!! Na és saját eperből!!! De jó neked!!!!:)

    VálaszTörlés
  12. Liza!
    Köszönöm!!!Biztosan neked is ízlene.:)

    VálaszTörlés
  13. Niki!
    Köszönöm!!!!!! Gondoltam rád, és szívesen küldtem volna neked epret!!
    Tudom hogy min mosolyogsz, képben vagyok, és egyrúgóra jár az agyunk!!!:)))

    VálaszTörlés