2010. május 19., szerda

Zsemlekenyér.


Megsütöttem életem első zsemlekenyerét!!!! Kiflit már többször sütöttem, de most elérkezettnek láttam az időt, hogy zsemlével is megpróbálkozzam. Először YasminCsászárzsemle receptjével szemeztem, de aztán voltak kétségeim afelől hogy megtudom-e olyan szépen formázni őket. Így el is vetettem ezt a gondolatot egyenlőre, mert csak hajt a kíváncsiság, milyen is lehet. Limaránál kezdtem megint keresgélni, mivel a kifli receptjére is ott bukkantam rá, és az egészen jól sikerült. Végül rátaláltam erre a zsemlekenyér receptre és már hozzá is fogtam a dagasztáshoz. Igaz kicsit változtattam a hozzávalókon, de természetesen elolvasva Limara tanácsait csakis azokat a hozzávalókat használtam helyettesítésként amit ő javasolt. Jó nem lett olyan szép mint Limaráé, de mivel ez volt életem első zsemléje, én nagyon finomnak és szépnek találom. Többszöri sütés után, remélem megközelíti majd az övét.

400 g víz (hideg)
30 g élesztő
1 tk cukor
2 tk só
1 ek ecet
30 g olaj
660 g liszt (BL80-as)

Rugalmas tésztát dagasztani, majd kelesztőtálba duplájára keleszteni. Ez kb. 1 óra.
Ezután 12 egyforma darabra vágni a tésztát, majd gömbölyíteni és 10 percig pihentetni.
Ha letelt az idő, zsemléket formázni belőle és kicsit a nyújtólapon tenyérrel végig görgetni hogy hosszúkás formájúak legyenek.
Két sütőzacskóba elosztani a tésztát, 6-6 darab kerüljön mindegyikbe.
Egymás mellé tenni a tésztákat, úgy hogy összeérjenek, majd így hagyni őket addig, hogy szintén duplájukra keljenek.
Közvetlen sütés előtt benyúlni a zacskóba és bemetszeni a közepüknél a tésztákat.(én lehet nem eléggé mélyen metszettem be mert sütés után szinte nem is látszik)
Ezután a zacskóból levágott vékony csíkkal bekötni a zacskó száját.
Egy gáztepsin mindkét zacskó elfér egymás mellett.
A sütőt előmelegíteni 220 fokra, majd behelyezni a tepsit és 15 percig így sütni a zsemléket.
Ezután mérsékelni a hőfokot 200 fokra és még 15 percig tovább sütni.
Ezalatt az idő alatt szép pirosra sülnek a kis zsemlekenyerek, majd a sütőből kivéve a zacskót óvatosan felvágva, rácsra szedni őket és úgy hagyni hogy kihűljenek.

15 megjegyzés:

  1. Ügyes vagy, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek lettek...mint egy hatalmas nagy lekvárosbukta...;oPPP

    VálaszTörlés
  3. Lányok mindenkinek nagyon köszönöm, olyan jó hogy így látjátok. Még van azért hova fejlődnöm.:))

    VálaszTörlés
  4. Limara!
    Neked külön is köszönöm a remek recepteket, és főleg a pontos, részletes leírást amely nélkül neki sem mernék ilyennek állni.:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép zsemlék!! Vagy kenyerek... Mindegy is. Nagyon ügyes vagy!! :))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek, de a Yasmine féle császárt ki ne hagyd, mert könnyebb; pont azért szuper!:-))

    VálaszTörlés
  7. Yasmine!
    Nagyon köszönöm, olyan jólesik a biztatás.:)Persze a te császárzsemlédet sem hagyom ki csak még kicsit nekikészülök.:))

    VálaszTörlés
  8. Andi/cuki!
    Köszönöm!! Látod én meg pont azt gondoltam nehezebbnek a formázás miatt, de ha te is biztatsz akkor tuti megcsinálom a jövőhéten.:)

    VálaszTörlés
  9. Gizike,
    kedvem lett elkésziteni.Tudod,most lesz időm!!!!
    puszil Melli.

    VálaszTörlés
  10. Hehe...én is lekváros buktának néztem először :D Nagyon szépek...olyan harapnivalók :)

    VálaszTörlés
  11. Melli!
    Sok sikert hozzá. Tudom kezdődik a szabadság számodra!!:))puszi

    VálaszTörlés
  12. araniel!
    :))) a lekváros buktám nem szokott ilyen szép lenni.
    nyugodtan harapjál csak bele.:)

    VálaszTörlés