2010. május 25., kedd

Spenótos csirkemájas farfalle (masnitészta).



Sajnos felmagzott a spenótom, így az utolsó leszedhető leveleket használom fel. Igaz nagyon jó termés volt az idei, nem győztem szedni, és még a fagyasztóba is került jó néhány csomaggal. Volt egy megkezdett tejszínem, melyet zárós határidőn belül el kellett használni, így mindenképpen valami tejszínes-spenótos ételt kellett kitalálnom. Meg is született az ötlet, legyen spenótos tészta . Mivel szerettem volna még ízletesebbé tenni, és éppen volt itthon csirkemáj, így az is került hozzá. A végeredmény egy nagyon finom ragú, melyet farfalléval tálaltam. Tetejére sajtot reszeltem, melytől még gazdagabb lett az ebédünk.







30 dk spenót
4 db újhagyma
2 gerezd fokhagyma
5 db csirkemáj
őrölt bors
ételízesítő
3 dl tejszín
olívaolaj
vaj
Farfalle (masnitészta)


A spenótot alaposan megmosni, majd nagyobb darabokra felvágni.
A májat szintén megmosni, majd kisebb darabokra felkockázni.
A hagymát vékonyan felkarikázni.


Egy serpenyőbe olajat és egy pici vajat felhevíteni, majd beletenni a májat, megszórni egy pici ételízesítővel, őrölt borssal és párperc alatt elősütni. Ezután tányérra szedni és félretenni.

A fennmaradó zsiradékba beletenni a hagymát és elkezdeni párolni, majd hozzá adni a fokhagymát is. Ha már kellően megpárolódott, beletenni a spenótot, jól összekeverni és lefedve tovább párolni.
Ha már teljesen elpárolgott alóla a folyadék (amit a spenót kiengedett), akkor felönteni a tejszínnel, ízlés szerint fűszerezni, majd lefedve addig főzni, még a tejszín kezd besűrűsödni. Ekkor hozzátenni az elősütött májat és párpercig még együtt főzni, majd levenni a tűzről.
Közben a tésztát a szokásos módon kifőzni is.
Tálaláskor a tészta tetejére szedni a spenótos ragut, majd reszelt sajttal megszórni.



10 megjegyzés:

  1. Ma ez lesz a vacsi! Imadjuk a spenotot is meg a majat is. Koszi!!:))

    VálaszTörlés
  2. Dia!
    Nagyon finom volt!!! Neked is merem ajánlani.:)

    VálaszTörlés
  3. Kathy!
    Én köszönöm,ennél nagyobb öröm nem is kell, minthogy érdemesnek találod elkészíteni.
    Jó étvágyat a vacsorához!!!:)

    VálaszTörlés
  4. Spenót:kedvenc, csirkemáj-kedvenc, tésztafélék szintén : szóval kérek belőle!!

    VálaszTörlés
  5. Izgalmasan hangzik, nem lehet rossz

    VálaszTörlés
  6. trinity!
    Már küldöm is, talán még belefér az ebédidőbe!!:))

    VálaszTörlés
  7. Bianka!
    Izgalmas, és nagyon finom!!:))

    VálaszTörlés
  8. Spenót+máj, sosem kóstoltam együtt. Tuti finom lehet :)

    VálaszTörlés
  9. Ami!
    Érdemes kipróbálni, nekem nagyon bejött!!:))

    VálaszTörlés