2010. február 5., péntek

Csörögefánk.





Farsang egyenlő fánksütés, így aztán nálunk tombol a fánkőrület. Bevallom, gyermekkoromban ettem utoljára csörögefánkot, és akkor is a nagymama sütötte farsang idején. Valahogy az én konyhai tevékenykedésem során, soha nem csábultam el annyira hogy megsüssem, pedig szeretem. Kissé macerásnak gondoltam, de ez egyáltalában nincs így. Igaz az én fánkjaim nem valami formásak, főleg a nagymamáéhoz képest, de az ízén ez mit sem változtat, mert vaníliás porcukorral megszórva, és házi lekvárral, nagyon, de nagyon finom.






Hozzávalók (kb. 30 db fánkhoz):

25 dkg liszt
1,5 dl tejföl
2 dkg porcukor
5 dkg vaj
3 db tojássárga
csipet só
kb. 5 dl olaj a sütéshez





A lisztet keverjük össze egy csipet sóval, és a porcukorral, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat, a tejfölt, a tojássárgákat, majd dolgozzuk, gyúrjuk össze, hogy egy sima tésztát kapjunk.

Ezután csomagoljuk be egy fóliába, majd tegyük be a hűtőbe egy fél órára.

Amikor a tészta már kellően lehűlt, vegyük ki a hűtőből, majd egy lisztezett felületen nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagra.

Ezután derelyevágóval (v. késsel) vágjuk fel rombusz alakúra a kinyújtott tésztát, és ejtsünk a közepén egy hosszanti bemetszést, majd a tészta egyik sarkát húzzuk át rajta.

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzünk bele pár darab tésztát és mindkét oldalát süssük szép pirosra. (közepes lángon süssük, hogy a tészta kellően átsüljön, de ne száradjon ki)

A megsült fánkokat alaposan csepegtessük le, majd helyezzük papírtörlőre, hogy a felesleges zsiradékot felszívja.

A meleg fánkokat ízlés szerint szórjuk meg vaníliás porcukorral, majd lekvárral kínáljuk.

11 megjegyzés:

  1. Még én sem próbáltam, sőt, talán egyszer ettem életemben. De ha Te mondod és ajánlod, bizony én is kipróbálom :))

    VálaszTörlés
  2. Nekem is gyerek koromban rengeteget csinált a nagymamám....azóta se ettem. Ő kis pálinkát is tett bele. :-)

    VálaszTörlés
  3. Yasmine!
    Nagyon jó recept, pontosan betartottam az arányokat és nagyon finom lett. Biztosan neked is ízleni fog, és olyan egyszerű az elkészítése.:)

    VálaszTörlés
  4. Andi!
    Akkor neked is meg kellene már sütnöd. Igaza volt a nagymamádnak, az nem rontotta el!!! Én egy kis rumot akartam bele önteni, de már a tészta a hűtőben csücsült amikor ránéztem a rumos üvegre és eszembe jutott, hogy az kimaradt belőle. De így is nagyon finom volt!!:)

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Én sem csináltam még, pedig a család kedvence. Anyósom jóvoltából szoktuk enni. Kicsit félek tőle, nem tudom miért. Talán mert könnyebb a járt úton maradni, és a jól bevált recepteket tökéletesítgetni :-) Azért, lehet megpróbálkozom vele.

    VálaszTörlés
  7. cricri!
    Köszönöm hogy szóltál!!! Utána néztem, és a receptben is annyi szerepelt(biztosan tévedésből), én is csodálkoztam rajta, így 20 grammot tettem bele, de én is tévesen írtam be. A receptet már ki is javítottam.

    VálaszTörlés
  8. Ani!
    Ha a mama megsüti nektek, akkor ne is fáradj vele!!!:) De szerintem nem egy ördöngösség megsütni, nyugodtan fogj hozzá.

    VálaszTörlés
  9. Ahány csőröge, annyi féle, azért lehet, erre esik a választásom?! Nekem más a receptem...

    VálaszTörlés
  10. Erre esett a választás végül is, a hozzávalókat figyelembe véve, nagyon ízlett! Most laktunk jól vele, alig maradt, de szerintem még az este folyamán el fog fogyni :)

    VálaszTörlés