2009. március 12., csütörtök

Karfiolos csirkecomb.




 Amikor a rántott csirkecomb már kissé unalmas, akkor megpróbálom kicsit másképpen elkészítve tálalni. Most pl. a dubary szelethez hasonlóan karfiollal készült, és igazán nagy sikere volt. Mivel   ősszel általában megpakolom a fagyasztót karfiollal, így nem kell ilyenkor a boltban eléggé drágán megvásárolni. Mivel fagyasztott karfiollal is készíthetjük, így bármikor gondolok egyet csak előveszem, és már készülhet is az ebéd. A csirkecomb és a karfiol nagyon jól illik egymáshoz, és a tetejére reszelt sajt, ezt az ízt csak még fokozza.






Hozzávalók:

4 db csirkecomb
2 ek kukoricaliszt
1 db karfiol
őrölt fehér bors
szerecsendió
2 ek olívaolaj
5 dkg margarin
15-20 dkg sajt
1 dl zöldségalaplé






A karfiolt enyhén sós vízben főzzük félpuhára, majd szedjük ki, és csepegtessük le.

A combokat sózzuk, majd hagyjuk egy kicsit állni. Ezután forgassuk bele a kukoricalisztbe. Egy serpenyőbe hevítsük fel az olívaolajat, majd pár perc alatt, süssük a combok mindét oldalát világos színűre.

A tepsit kenjük ki a margarinnal, öntsük bele a hús sütéséből visszamaradt olajat, és a zöldségalaplevet. Ezután terítsük el benne az előfőzött karfiolt. Ízlés szerint sózzuk,  borsozzuk, szórjuk meg szerecsendióval, és szórjuk rá a visszamaradt kukoricalisztet.

A befűszerezett karfiolra helyezzük rá az elősütött combokat, majd fedjük le alufóliával a tepsit.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 45 perc alatt pároljuk puhára. Ezután vegyük le a fóliát, ízlés szerint szórjuk meg reszelt sajttal, majd helyezzük vissza a sütőbe és süssük szép pirosra.

Tálalás előtt helyezzük a pirosra sült csirkecombot, és a karfiolt tányérra, és úgy kínáljuk. Én nem készítettem hozzá külön köretet, de ízlés szerint krumplipürével is tálalhatjuk.

2 megjegyzés: