2010. december 30., csütörtök

Sajtos-zöldborsós krumplisaláta.


Szilveszteri salátaötleteket keresgélve, elővettem a Dr OETKER saláta receptes könyvemet. Nagyon jó receptek vannak benne, nem is tudom, miért nem lapozgatom sűrűbben. Most ezt a krumplisalátát választottam ki, és próbaképpen rögtön el is készítettem. Az alapja végül is a megszokott és bevált krumplisaláta recept, de a végén egy fűszeres tejföllel van leöntve. Az öntetbe curry is került, igaz ettől egy kicsit óckodtam, de végül örülök, hogy nem hagytam ki mert nagyon finom lett. Sültek mellé, de akár így magában is fogyasztható. Mindenkinek csakis ajánlani tudom, aki szeretné a krumplisalátát egy kicsit változatosabbá tenni.


Hozzávalók:

50 dkg krumpli
1 db lilahagyma
10 dkg zöldborsó
1-2 ek tárkonyecet

1 tk ételízesítő
cukor

A krumplit hajában megfőzni, majd hideg vízbe tenni, (így könnyebb megpucolni) kicsit állni hagyni, majd megpucolni, és lekarikázni.

A borsót enyhén sós vízben, párperc alatt puhára főzni, majd leszűrni, kihűteni és félretenni.
A hagymát nagyon apróra felvágni.

Egy edénybe vizet tenni, hozzáadni az ecetet, az ételízesítőt, ízlés szerint cukrot, és beletenni az apróra vágott hagymát. Felforralni, majd lassú tűzön pár percig főzni.
Ezután forrón ráönteni a karikára vágott főtt krumplira és így hagyni teljesen kihűlni.(ezalatt az idő alatt a krumplit jól átjárják az ízek)


Öntet:

1 pohár tejföl (én 2 dl tettem)
1 tk csípős mustár (én magosat tettem)
1 mk currypor

őrölt fehér bors
cukor

Egy tálba tenni az összes hozzávalót, ízlés szerinti mennyiségű cukrot, majd jól kikeverni. (a cukor el is hagyható, ha valaki savanyúbban szereti)
Állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek.

A kihűlt krumplit szűrőkanállal kiszedni a léből, majd a tetejére szórni a puhára párolt zöldborsót és rákanalazni a tejfölös öntetet.

10 dkg ízlés szerinti sajtot, vékonyra felcsíkozni, majd a saláta tetejére szórni.

Tálalhatjuk sültek vagy virsli mellé, de magában fogyasztva is nagyon finom.

4 megjegyzés:

  1. Istenien néz ki! :-DDD

    Nagyon boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok Neked és a családodnak! :-DDD

    VálaszTörlés
  2. Jól néz ki nagyon,de ezt már nem készítem el,elég ennyi ami lesz:-),ja most készítem a almás párolt káposztádat:-),van nekem is egy receptem,egy picit vegyítem a tiéddel:-)

    VálaszTörlés
  3. Mézigörl!
    Köszönöm!!!
    Viszont kívánom Neked, és családodnak a jókívánságokat.:)

    VálaszTörlés
  4. Ditta!
    Jártam nálad, és láttam a káposztát, nagyon guszta!! Na és az a csülök is isteni mellé. Ezt pedig bármikor elkészítheted, ha kedvet kapsz hozzá.:)

    VálaszTörlés