2010. december 8., szerda

Leveles tészta húsos-gombás töltelékkel. (Détár Enikő alapreceptje után szabadon)


Ezt a receptet még annak idején kinéztem magamnak a Vacsoracsatában, de mint több más recept, ez is szépen várakozott a sorára. A napokban viszont, ismétlésként levetítették megint ezt a részt, na akkor tudtam hogy már nem halogatom tovább. Természetesen kicsit változtattam a recepten, mert nekem nem volt szimpatikus úgy a sütés, túl vastagnak találtam a tölteléket, így én inkább rolád formában sütöttem meg. Szerintem sokkal szaftosabb maradt a töltelék, és a sütési idő is lényegesen lerövidült. A darált hús nálam, sertéscomb volt, és a gomba pedig csiperke. Tálaláskor csak tejfölt kínáltam hozzá, és így is egy nagyon kiadós ebéd kerekedett belőle. Kívül a ropogós tészta, belül a gombás-húsos töltelék, és a mellékínált tejföl remekül illettek egymáshoz.





1 cs leveles tészta
50 dkg darált hús (sertés v.csirke, pulyka mell)
25 dk gomba
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 db tojás
pirospaprika

ételízesítő
őrölt fehérbors
szerecsendió
majoranna
olívaolaj

A vöröshagymát apróra felvágni, majd a felét egy edénybe tenni és olívaolajon elkezdeni párolni. Közben vékonyan beleszeletelni a fokhagymát is.
Ha már üveges, hozzáadni a darált húst és jól összekeverni. Ízlés szerint fűszerezni, majd fehéredésig pirítani. Ezután megszórni pici pirospaprikával és felönteni annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Lassú tűzön addig főzni, még teljesen elfövi a levet és zsírjára sül.

A gombát megpucolni, majd ízlés szerint felszeletelni.
Egy serpenyőbe, pici olívaolajon elkezdeni párolni a megmaradt vöröshagymát, majd ha már üveges, hozzáadni a felszeletelt gombát. Ízlés szerint fűszerezni,( óvatosan bánni a fűszerekkel, mert a húst is fűszereztük!!) jól összekeverni, majd puhára párolni, hogy a szaftját teljesen elfője. Nem kell alá folyadékot önteni, mert a gomba enged annyi levet amiben megpárolódik.

Végül a szaftjára sült húshoz keverni a megpárolódott gombát, és ha szükséges még utána ízesíteni. (külön-külön is fűszerezve volt a hús és a gomba ezért nem valószínű hogy még kell rá fűszer) Langyosra hűteni.

Egy tepsit kibélelni sütőpapírral, majd ráhelyezni az előnyújtott leveles tésztát.
Kb. a tészta közepére kanalazni a langyosra hűtött tölteléket, majd a két szélét behajtani, hogy a töltelék ne tudjon kifolyni. Ezután a sütőpapír segítségével feltekerni, majd a tetejét felvert egész tojással megkenni.

Előmelegített sütőben, közepes lángon szép pirosra sütni.(én légkeverésnél 160 fokon sütöttem)
A sütőből kivéve, felszeletelni és tejföllel meglocsolva tálalni.

16 megjegyzés:

  1. Isteniek a húsos tészták,jól néz ki nagyon

    VálaszTörlés
  2. Jujj, ez eszméletlenül finom lehet *_*

    VálaszTörlés
  3. Hát ez hiper-szuper jól néz ki! Azt hiszem, a napokban megcsinálom! Köszönet érte!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is van egy hasonló receptem , valamilyen tekercs néven alszik még a füzetemben, majd jövőben elkészítem...
    De a tied rendkivül jól néz ki és tejföllel mennyei lehet!

    VálaszTörlés
  5. Hú de guszta, nagyon finom lehetett :)

    VálaszTörlés
  6. Ditta!
    Köszönöm!! Mi is nagyon szeretjük.:)

    VálaszTörlés
  7. Erinacea!
    Nagyon köszönöm!! Nem fogod megbánni.:)

    VálaszTörlés
  8. Nelli!
    Neked is ajánlom, nagyon finom. Kicsit változtattam a vacsoracsatás recepten, de szerintem így finomabb.:)

    VálaszTörlés
  9. Juci!
    Köszönöm!!Kíváncsian várom a te receptedet, biztosan az is finom lehet.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jól néz ki. Köszönjük a mellékelt fotókat is. A napokban elkészítem a páromnak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy megtetszett a recept és el is szeretnéd készíteni. Nálunk is régen volt már, így most én is kedvet kaptam hozzá, és betervezem a jövő hétre. :)

      Törlés