2010. december 15., szerda

Rumos golyó.



Nagyon szeretjük a rumos golyókat, akár kekszből, babapiskótából, vagy ha éppen nagyobb mennyiségű piskótát sütök, annak a leeső részéből. Most is piskótasütéskor készítettem a körbevágott szélekből. Egy kis rummal, lekvárral, kakaóval összegyúrva, és kókuszba forgatva remek kis nassolni való. A karácsony előtti sütkérezésnél biztosan mindenkinek marad körbevágott süteményszél, mely lehet akár piskóta, linzermaradék, esetleg a zserbó leeső széle. Érdemes ezeket a tésztákat így elkészíteni, és szinte semmi pluszmunkával eggyel többféle aprósüteményt kínálhatunk. A siker biztos, és percek alatt már csak a hűlt helyét találjuk majd a golyóknak.






 Hozzávalók:

leeső süteményszél (v. darált keksz, babapiskóta)
lekvár
kakaó
rum
vaníliás cukor
porcukor
kókuszreszelék


A leeső süteményszélet összemorzsolni, majd ízlés szerinti mennyiségű cukrot, rumot adni hozzá.
Beletenni egy kanál kakaót,(esetleg csokoládédarabokat) és annyi lekvárt hogy összeálljon tőle a massza.

Dió nagyságú golyókat formálni belőle, majd kókuszreszelékbe, esetleg kakaóba, vagy csokoládédarába forgatni. Tálalás előtt kicsit állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek.

Lefóliázva több napig is lehet tárolni, akkor nem szárad ki.

15 megjegyzés:

  1. Gondolod Gizi, hogy ezek a golyók több napig is elállnak ? - hát nálunk nem biztos. Én is szoktan készíteni hasonlókat, daráltkekszből, de az még nem jutott eszembe, hogy a leesett piskótadarabokat erre használjam föl. Jó ötlet. Köszi.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk egyből elfogy mert nagyon szeretjük :)

    VálaszTörlés
  3. Egyet már el is loptam :)

    VálaszTörlés
  4. Ez is egy tizpontos recept!éppen van felesleges piskótamaradvány,sorsa eldölt...

    VálaszTörlés
  5. Nálunk is elfogy pillanatok alatt,én is ,ugyanúgy csinálom mint Te,csak én még szoktam bele tenni egy pici fahéjat is, hétvégén csináltam én is, nekem is volt leeső piskótám,a torta tetejéről,én színes darába forgattam meg,csak gyorsan elfogyott,kislányom meg a férjem gondoskodott róla:)

    VálaszTörlés
  6. Viki!
    Nálunk két napig kitartott, igaz nehezen tudtuk megállni hogy ne együk meg egyszerre.:))
    Sajnáltam a süteményszélét kidobni amikor többet sütöttem, és akkor jött ez az ötlet. Nagyon bevált, csak próbáld ki.

    VálaszTörlés
  7. Bianka!
    :)))nálunk is nagy a kísértés!!!

    VálaszTörlés
  8. Araniel!
    Aha, hát így aztán kereshetem hogy hova gurult!!!:))

    VálaszTörlés
  9. Vanocska!
    köszönöm!! Gondolom ezóta már el is fogyott!!:)

    VálaszTörlés
  10. Ditta!
    Jó ötlet a fahéj bele, legközelebb kipróbálom. Most éppen a kókuszreszelék került a kezem ügyébe, de csokidarába is szoktam forgatni.:)

    VálaszTörlés
  11. Tényleg jó esedék-maradék hasznosítás!

    VálaszTörlés
  12. Hú most a próbasütés miatt kimaradt piskótákból csinálom meg, mi szóltok csokiba mártva egy kis karácsonyi diszítéssel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remek ötletnek tartom, és el tudom képzelni hogy csokoládéba mártva nagyon finom lesz.

      Törlés