2009. február 19., csütörtök

Sütőben sült rántott hús.





A rántott hús mint általában minden családnál, így nálunk is nagy kedvenc. A régebbi időkben még elképzelhetetlen volt számomra, hogy a hétvégi ebédnél ne kerüljön a tányérunkra. Abban az időben bő olajban, vagy éppen zsírban sütöttem ki a bepanírozott hússzeleteket. Mára már alábbhagyott a rántott hús iránti szeretetünk, és egyre ritkábban készítek. Ezzel együtt a bő zsiradékban való sütést is felváltotta nálam a sütőben készült rántott hús. A bepanírozott hús egy kevés olajjal meglocsolt sütőpapírra kerül, majd a tetejére is locsolok egy kevéske olajat, és már mehet is a sütőbe. Kb. 45 perc alatt pedig szép aranybarnára sül, és finom szaftos marad. Ameddig a hús sül, ízlés szerint készíthetünk hozzá köretet, vagy éppen egy finom salátát. Én most amerikai káposztasalátát készítettem, és azzal tálaltam. (káposztasaláta receptje a linkre kattintva megtalálható)







Hozzávalók:

8 szelet sertés hús (karaj, tarja..)
5 dkg reszelt sajt
3 db tojás
liszt
10 dkg zsemlemorzsa

4-6 ek olaj







A hússzeleteket klopfoljuk ki, majd ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni.

 A sajtot reszeljük le, majd hagyjuk egy kicsit száradni. Ezután keverjük össze a zsemlemorzsával.

A tojásokat üssük fel egy tányérba, majd szórjuk meg ízlés szerint sóval, és villával verjük alaposan fel.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg két-három evőkanál olajjal.

Ezután panírozzuk be a húst. Először forgassuk bele a lisztbe, majd a felvert tojásba, végül pedig a sajttal összekevert zsemlemorzsába.

Ezután helyezzük egymásmellé az előzőleg olajjal meglocsolt sütőpapírra, majd locsoljuk meg a maradék olajjal. ( én az olajjal egyenletesen lespriccelem a húst)

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 45-50 percig, hogy szép aranybarnára süljenek a hússzeletek. (én légkeverésnél 160 fokon, 45 percig sütöttem)
Sütés közben nem kell átfordítani a húst, mert így is szépen megsül mindkét oldala.

Tálaláskor ízlés szerinti körettel, vagy egy finom salátával kínáljuk.


2 megjegyzés: