2011. szeptember 6., kedd

Csokoládés sajttorta.



A sajttorta az egyik kedvenceim közé tartozik. Mivel jó ideje nem sütöttem már tortát, és ma a hőmérséklet is kissé lecsökkent, nincs az a nagy meleg, na meg teljesen kiéheztünk valami süteményre, így gondoltam összedobok egy sajttortát. Már sütöttem többféleképpen, pl. kipróbáltam a vízfürdőben való sütését is, de ma valahogy nem volt kedvem sokat piszmogni vele. Így aztán egy babapiskótás alapra került rá a krémsajtos-csokoládés keverék, majd irány a sütő. 40 perc alatt, el is készült, már csak arra kellett várni, hogy teljesen kihűljön, és szeletelhető legyen. Na itt követtem el a hibát, mert nem volt türelmem kivárni ezt az időt, így szeleteléskor egy picit megfolyt a közepe. Ez persze csakis az állagán látszott meg, az ízén semmit nem változtatott, nagyon finom krémes lett. Tálaláskor málnaöntetet csorgattam a tetejére. A nem túl édes tortához, nagyon jól illett a kissé pikáns málnaöntet. Mindenkinek bátran merem ajánlani.







20 cm-es tortaformához:

10 dk babapiskóta
6 dk margarin

A babapiskótát kézzel összemorzsolni, majd hozzáönteni a forráspontig hevített margarint, és kanállal jól összekeverni.

A tortaformát kibélelni sütőpapírral, majd beleönteni a morzsalékos piskótakeveréket.
Végül egyenletesen belelapogatni a formába.

Előmelegített sütőbe tenni és közepes lángon, 5 percig sütni. Ezután a sütőből kivenni és hagyni teljesen kihűlni.
Közben ellehet készíteni a krémsajtos-csokoládés tölteléket.




50 dk mascarpone (v. hasonló krémsajt)
1 tábla csokoládé (45%-os kakaótartalmú)
20 dk cukor
2 cs vaníliás cukor
2 egész tojás + 1 sárgája
150 ml tejszín
2 cs vaníliás pudingpor


A mascarponét a cukorral, és a vaníliás cukorral kikeverni, majd hozzákeverni a felolvasztott, és kihűtött csokoládét.

Ezután egyesével hozzákeverni az egész tojásokat, és a tojássárgáját is.

Ezután állandó keverés mellett belecsorgatni a tejszínt, és így is simára keverni.

Végül állandó keverés mellett hozzákeverni a pudingport.

A tortaformában lévő piskótaalapra önteni a simára kevert masszát, és a tetejét egyenletesen elsimítani.

Előmelegített sütőbe tenni, majd közepes hőmérsékleten 40 perc alatt készre sütni. (sütés közben, ha a teteje kezdene túlbarnulni, akkor alufóliával le kel takarni)

A sütőből kivéve a tortaformában hagyni teljesen kihűlni. (legjobb előző nap megsütni, így van ideje teljesen kihűlni)


Málnaöntet:

málna
cukor
vaníliás cukor
őrölt fahéj
édes vörösbor

A málnát a cukorral, a vaníliás cukorral, ízlés szerinti mennyiségű fahéjjal, és egy kevés vörösborral feltenni főni.

Párpercig főzni, majd langyosra hűteni. Ezután leturmixolni, és egy szűrőn átszűrni, hogy a magok ne kerüljenek bele az öntetbe. Végül tálalás előtt teljesen kihűteni.

Tálaláskor a tortát ízlés szerint felszeletelni, majd a málnaöntetet a tetejére csorgatni.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett! Nem baj ha folyik a közepe kérnék egy szeletet, majd vigyázok hogy ne csöpögtessem el!:-))

    VálaszTörlés
  2. Nekem is jöhet csöpögősen, majd feltunkolom ha mellécsurogna :) Nagyon guszta.

    VálaszTörlés
  3. Csokoládé és málna? Remek páros!! Jöhet!

    VálaszTörlés
  4. Ez ige, férjem szerint ez lehet a mennyország :)

    VálaszTörlés
  5. Éva!
    Köszi, küldöm máris!!! Annyira azért nem csöpög, majd meglátod, ha odaér.:)

    VálaszTörlés
  6. Viki!
    Köszi, a tunkoláson jót mosolyogtam.:)

    VálaszTörlés
  7. Vicuska!
    Oké, küldöm neked is.:)

    VálaszTörlés
  8. Anazar!
    Nálunk is nagy kedvenc ez a párosítás, sajnos nem tudunk neki ellenállni. Küldtem!!:)

    VálaszTörlés
  9. Petra!
    Köszi, küldtem neked is!!:)

    VálaszTörlés
  10. Bianka!
    :))) Én férjem is tolta befelé rendessen.:))

    VálaszTörlés