2011. szeptember 13., kedd

Bruschetta.




 Több blogban találkoztam már a bruschettaval, és mindig el is határoztam, hogy másnap azt készítek vacsorára, de valamiért mindig elmaradt. Tegnap viszont paradicsomszedés közben eldöntöttem, hogy bizony nem váratom tovább, és bruschetta lesz a vacsora. Éppen volt itthon szezámmagos stangli, így azt szeleteltem fel, és sütőben szép aranyszínűre pirítottam. Tetejére a saját szüretelésű finom, fűszeres paradicsom került, majd a tetejére lapkasajtot csipkedtem. Párpercre visszatettem a sütőbe, hogy a sajt éppen csak egy kicsit megolvadjon. Finom illatok jöttek ki a sütőből, és már alig vártuk, hogy megkóstolhassuk. Nagyon finom volt, nem is tudom miért vártam eddig az elkészítésével.





4-5 db paradicsom
2-3 gerezd fokhagyma
2 ek olívaolaj
őrölt fehérbors
bazsalokom
oregánó
lapkasajt

A olajat egy tálkába kanalazni, majd belenyomni a fokhagymát. Ízlés szerint sózni, borsozni és megszórni a fűszerekkel.(én szárított bazsalikomot és oregánót tettem bele)

Ezután a paradicsomot apróra felvágni, majd az előzőleg jól összekevert fűszeres olajba tenni. Óvatosan összeforgatni, és legalább egy órán át állni hagyni, hogy az ízek jól összeérjenek.

A stanglit felszeletelni, majd egy sütőpapírral bélelt tepsibe egymásmellé helyezni a szeleteket.
Ezután előmelegített sütőbe, szép aranybarnára pirítani.

Tálalás előtt a megpirított stangliszeletek tetejére kanalazni a paradicsomot, majd rácsipkedni a lapkasajtot és egy párpillanatra visszatenni a sütőbe, hogy egy kicsit megolvadjon.(nem muszáj ráolvasztani a sajtot, elég ha ráreszeljük és már tálalhatjuk is)

Kihűtve tálalni. Mi langyosan ettük, és így is nagyon finom volt.

20 megjegyzés:

  1. én is mindig halogatom ,de ez nagyon jól mutat a képen és egyszerű elkésziteni!

    VálaszTörlés
  2. Ó de finom!!! De jó közeli fotók!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta azon a szezámmagos stanglin:) Még sosem készítettem, pedig már én is régóta készülök rá. És milyen egyszerű az elkészítése.

    VálaszTörlés
  4. Én sem készítettem még, ideje lenne:) Nagyon jól néz ki és egyszerű elkészíteni is!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszta amit készítettél és biztos nagyon finom!

    VálaszTörlés
  6. Én is kipróbálom, finom lehet.

    VálaszTörlés
  7. Mi is nagyon szeretjük!:-)Cseréljük el egy kis krumplis pizzára!:-)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon guszta. Pont így vagyok vele. Már nagyon régen ki akartam próbálni, de valahogy mindig elmarad. No, majd a héten tényleg...

    VálaszTörlés
  9. A képet nézve, összefutott a nyál a számban...Jó fokhagymásan, de finom csemege! Guszta!!

    VálaszTörlés
  10. Vanocska!
    Ne halogassad, nagyon egyszerű és remek vacsorára.:)

    VálaszTörlés
  11. trollanyu!
    Köszönöm!!! Ne halogassad tovább, meglátod nálad is nagy sikere lesz. Nagyon egyszerű,és nagyon finom.:)

    VálaszTörlés
  12. Csupa csoki!
    Köszönöm!!! Neked is csak ajánlani tudom. A fűszerezése meg ízlés szerinti lehet.:)

    VálaszTörlés
  13. Éva!
    Köszönöm, és valóban nagyon finom, gyorsan összedobható vacsorára.:)

    VálaszTörlés
  14. Kati!
    Meglátod neked is ízlik majd, érdemes kipróbálni.:)

    VálaszTörlés
  15. Nelli!
    Én benne vagyok a cserében, mert az a pizza is nagyon finom lehet.:)

    VálaszTörlés
  16. Petra!
    Köszi, én is halogattam, és csak most bánom, hogy nem készítettem el előbb.:)

    VálaszTörlés
  17. IllésKrisz...!
    Köszi!!! Én is jó fokhagymásan készítettem, de szerencsére az epém tolerálta.:)

    VálaszTörlés