2010. április 11., vasárnap

Rántott csirkemáj fokhagymás ízesítésű olajban sütve


Csirkemájat általában sütőben szoktam sütni, mert szerintem úgy sokkal egyszerűbb és a lakás sincs tele olajszaggal. A napokban viszont (na és most jön megint a vacsoracsata!!!) Horváth Edit receptje felkeltette az érdeklődésemet. Ő a forró olajba fokhagymagerezdeket nyomott. Ezt látván, ma én is májat sütöttem és természetesen fokhagymásan. Nagyon finom ízt kapott tőle a máj. A panírozásnál még szezámmaggal is megbolondítottam egy kicsit a zsemlemorzsát. A kettő együtt remek volt, és ez feledtette is velem azt a kis olajszagot.

csirkemáj
liszt
tojás
zsemlemorzsa
szezámmag

fokhagyma
olaj

A májat megmosni és a fehér hártyás részt eltávolítani róla. Jól lecsepegtetni, vagy papírtörlőre tenni, hogy teljesen leszáradjon. (így nem fog fröcsögni az olajban)
Enyhén besózni (nem fog megkeményedni a máj sütés közben!!!!), majd a szokásos módon bepanírozni. Liszt-tojás-szezámmaggal összekevert zsemlemorzsa.
Egy serpenyőbe olajat hevíteni, majd belehelyezni a bepanírozott májat. Ezután belenyomni ízlés szerinti mennyiségű fokhagymát. Ettől finom ízt kap, de amint elkezdenek a fokhagyma darabok szép színt kapni, kanállal ki kell szedni az olajból. (nem baj ha nem sikerül mindet kiszedni)
Párperc alatt, többször átfordítva készre sütni a májat. Papírtörlőre kiszedni és kicsit még utána sózni.
Egy nagyon finom, fokhagymás ízesítésű omlós májat kaptam így, és a megsült ropogós fokhagyma is nagyon finom volt.
Tálaláskor rizst, és uborkasalátát kínáltam hozzá.

6 megjegyzés:

  1. A májért nem vagyok oda, de így elkészítve, meg az a tálalás. Tökéletes ebéd. :)

    VálaszTörlés
  2. Bianka!
    Nagyon finom lett így sütve és olyan omlós volt, nem lett kemény.:)

    VálaszTörlés
  3. Ami!
    Köszönöm!! Régebben nagyon ritkán készítettem májat, mostanában viszont nagyon megkedveltük.:)

    VálaszTörlés
  4. Még sosem próbáltam és nem is ettem rántott csirkemájat, nagyon jól néz ki :)

    VálaszTörlés
  5. Jutka!
    Köszönöm!! Csak ajánlani tudom, mert nagyon finom!!:)

    VálaszTörlés