2010. április 5., hétfő

Sonkás-spenótos pite



Lassan vége van a Húsvéti ünnepeknek és meglehet másnál is van sonka maradék. Nálunk is volt, és így gyorsan összedobtam egy kis sonkás pitét. Volt még szép bébispenót a kertben, így aztán az is került bele. De mint az ilyenfajta pitékbe, bármi kedvünkre valót belepakolhatunk. Gyorsan elkészült, és a maradék sonka sem száradt ki. Viszont nagyon finom ebéd kerekedett belőle.







Tészta:

20 dkg liszt
10 dkg margarin
1 db tojás
2-3 ek víz

Egy tálba önteni a lisztet, sót és a hideg felkockázott margarint. Robotgéppel elkezdeni keverni, majd amikor már elégé morzsalékos hozzáadni a tojást. Tovább keverni, majd kanalanként beleönteni a vizet. Ne legyen se túl kemény, se túl lágy a tészta. Pár percig keverni, majd kézzel gyorsan összegyúrni. Fóliába csomagolni és 30 percre a hűtőbe tenni pihenni.

Egy piteformát kikenni margarinnal, majd a kinyújtott tésztát belehelyezni, úgy hogy a szélét is befedje. Villával megböködni, majd sütőpapírt tenni rá és megtölteni nehezékkel, hogy sütés közben ne púposodjon fel.(én rizst öntöttem rá)
Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 25 percig elősütni.( én légkeverésnél 150 fokon sütöttem) A sütőből kivéve eltávolítani a nehezéket a tésztáról és megtölteni a töltelékkel.


Töltelék:

20 dkg sonka
1 cs bacon szalonna
15-20 dkg bébispenót
1 db vöröshagyma
2 db tojás
1 dl tejföl
2 dl tejszín
sajt
őrölt fehér bors
olívaolaj


A hagymát, a sonkát, a bacont kockákra vágni. Egy serpenyőbe olajat önteni, majd hozzáadni a hagymát és elkezdeni párolni. Pár perc múlva hozzáadni a sonkát és tovább párolni. Közben ízlés szerint fűszerezni, majd beletenni a bacont is. Így párolni tovább, végül pedig hozzáadni a spenótot is.
Közben a tojásokat felverni, majd jól összekeverni a tejföllel és a tejszínnel.

Végül az elősütött tésztára kanalazni a sonkás tölteléket, és óvatosan ráönteni a tojásos keveréket. Tetejét megszórni reszelt sajttal.
Előmelegített sütőbe helyezni és közepes lángon szép pirosra sütni.
Tálaláskor salátát, retket kínálhatunk hozzá.

10 megjegyzés:

  1. Hmmmmmmm, imádom az ilyen kajákat! Szuper lett!!!

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom!!! Jöhet egy kis vékony szelet, na jó kicsit vastagabb is!

    VálaszTörlés
  3. Hűűű,ez nagyon csodásan szépségesen guszta:-PPPP

    VálaszTörlés
  4. Szívesen megkóstolnám. Guszta.
    Már van spenótod? Az enyémek még kb. 1 cm-esek, de nem bébi, hanem a hagyományos. Már alig várom, hogy főzhessek belőle.

    VálaszTörlés
  5. Viki!
    Köszi!! Én is imádom, és most még apa is megette.:))Ja és ízlett is neki.:)))

    VálaszTörlés
  6. Andi!
    Akár két szeletet is küldök!!:))

    VálaszTörlés
  7. Niki!
    Köszönöm!! Olyan finom lett, lehet azért mert már régen volt.:))

    VálaszTörlés
  8. Thrini!
    Köszönöm!! Már nagyon szép a spenótom, még az ősszel vetettem el. Hiányosan kelt ki, így vettem még magot és akkor láttam hogy az bébi, de nagyon szép az is.

    VálaszTörlés
  9. Bianka!
    Küldök neked belőle!!!:)

    VálaszTörlés